Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-07 / 261. szám
« r 6 település 5 iskolaorvosi praxisa lett betöltetlen novembertől Csongrád megyében, mert az érintettek nem újították meg a működési engedélyüket. Iskolát ugyan nem zárnak be emiatt, de az önkormányzatoknak valahogy meg kell oldaniuk az iskola-egészségügyi ellátást. CSONGRÁD MEGYE TOMBÁCZ RÓBERT Több mint 160 iskolaorvosnak és iskola-egészségügyi szolgáltatónak kellett módosítania, megújítania működési engedélyét novemberig. Erre azért volt szükség, mert csak azok dolgozhatnak tovább iskolaorvosként, akik megfelelnek a szaktárca által előírt új minimumfeltételeknek. A többek között kullancscsipesz, hűtőtáska vagy pupillavizsgáló lámpa meglétét előíró rendeletnek szinte mindenki megfelelt határidő előtt 2 nappal mégis csak a megyei iskolaorvosok 40 százaléka jelezte, hogy megújítaná az engedélyét. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy elterjedt közöttük: 20 ezer 700 forintot kérnek az ÁNTSZ-ek az engedély megújításáért. Ez közel annyi, amenynyit egy falusi iskolaorvos egy évben keres. Később az Országos Tisztifőorvosi Hivatal úgy döntött, a megújítás mégiscsak ingyenes. Ennek a döntésnek megvolt a hatása: Csongrád megyében végül csak 5 iskolaorvos, illetve iskola-egészségügyi szolgáltató nem jelentkezett határidőig, mindegyikük a szentes-csongrádi kistérségben dolgozott - tudtuk meg Balog Erikától, a régiós ÁNTSZ igazgatási osztályvezetőjétől. Egy szentesi, egy nagytőkéi, egy fábiánsebestyéni, egy nagymágocsi és egy eperjes-árpádhalmi iskolaorvosi praxis nincs jelenleg betöltve, mivel az ott dolgozóknak - a határidő letelte miatt - megszűnt a működési engedélyük. Bár iskolát nem zárnak be az iskolaorvos hiánya miatt, ellátatlanul sem maradhatnak a gyerekek - hangsúlyozta Balog Erika. Ez azt jelenti, hogy az érintett önkormányzatoknak valamilyen módon meg kell oldaniuk a kieső szakemberek pótlását, az iskolaorvosi feladatok ellátását. A makói József Attila Gimnázium NYÍLT NAPOT TART 8. osztályosoknak ^^ 2009. november 10-én 8.00 órától, 4. osztályosoknál 2009. november 17-én 14.00 órától. A 4. osztályosok jelentkezési lapjait 2009. december 11-ig lehet leadni az iskola titkárságán. A 8. osztályosok jelentkezési lapjait 2010. február 19-ig lehet leadni. SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A szegedi és a pécsi szakértő szerint a doktornő nem tett meg mindent, a budapesti szerint nem hibáztatható. Lajkó Szilvia ügyésznek az volt a meggyőződése, hogy a vásárhelyi kórház orvosa nem vizsgálta meg elég alaposan a beteget, akinek sorsáról ott, a folyosón döntött. Kriveczky György ügyvéd kiemelte, egyik szakértő sem állította azt, hogy a vizsgálat mértéke és a beteg halála között lenne bármilyen összefüggés. Az ügyvéd leszögezte, Hajdú Imre 15 óra 32 perc és 15 óra 50 perc között, amíg a vásárhelyi kórházban tartózkodott, nem volt sürgős szükség állapotában. Szerinte az eljárás nem vizsgálta elég alaposan a mentősök szerepét, holott ha nem vitatkoznak az orvossal, hanem időben elindulnak a beteggel, akkor a szentesi kórházban érte volna a végzetes rosszullét a több betegségben is szenvedő 67 éves férfit - és most nem lenne tárgyalás. Nem lenne bírósági ügy akkor sem, ha a betegfelvételi szabályok a régiek maradnak, és fel lehetett volna venni a belgyógyászati kezelést igénylő beteget az osztályra. De április elsejétől a vásárhelyi kórház ágyainak számát drasztikusan csökkentette a kormány, és egyértelmű utasítás létezett arról, hogy a sürgős beteget el kell látni, a nem sürgős, körzeten kívüli, belgyógyászati esetet viszont tovább kell küldeni Szentesre. A bíróság úgy találta, a doktornő bűnös foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, mert nem tett meg mindent a betegért. El kellett volna végeznie egy EKG- és vérgázvizsgálatot, csak ezek után dönthetett volna nyugodt szívvel a továbbküldés vagy az ott tartás mellett. Beleesett abba a csapdába, hogy ismerte a beteget, és az ismeretei alapján ítélte meg az állapotát. Juhász Zsuzsanna bírónő hangsúlyozta, ez nem politikai ügy, hanem szakmai. ítéletének indoklása közben kétszer is kimondta: le a kalappal az orvosok előtt, akik nagyon nehéz munkát végeznek, kevesen sok beteget látnak el - de a felelősségük is nagyon nagy. A büntetés 200 napi tétel pénzbüntetés, egy nap értékét ezer forintban határozta meg a bíróság, ami 200 ezer forintot jelent. A 423 ezer 522 forint perköltség ís a vádlottat terheli. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, Kriveczky György azonban - ahogyan a bíró várta is bejelentette: fellebbezni fognak a felmentésért. A per tehát a Csongrád Megyei Bíróságon folytatódik. Vásárhelyi közlemény. A tárgyaláson - ahogy a többin is - jelen volt Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet Kórház-rendelőintézet főigazgatója, de nem kívánta kommentálni a történteket. A város önkormányzata és Lázár jános polgármester azonban az ítélet után közleményt juttatott el a sajtóhoz: „Hódmezővásárhely Megyei jogú Város meggyőződése, hogy nem követett el hibát a doktornő. A város támogatja az első fokú ítélet ellen indított fellebbezését." A polgármester bízik abban, hogy a bíróság az eljárás során nem jogot, hanem igazságot szolgáltat. IGYEKEZNEK LEFARAGNI A KÉSÉSBŐL A VILLAMOSÉPÍTŐK Tükörkép GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ garai.szakacs@delmagyar.hu Két óra negyvennégy perc alatt nyolcvannyolc kilométert megtenni vasúton 2009-ben, hogy eljussunk Röszkéről Nagytőkére... Erre mondják a „hozzáértők", ilyen vasútra nincs szükség, hiszen... Hiszen mi is? Autóval ugyanez a távolság nyolcvanhárom kilométer, egy óra huszonnyolc perc, átszállás nélkül, persze, és nem kell hatvanhárom percet várakozni, autóbusszal pedig száztizenkét kilométer és három óra harminc perc, két átszállással és összesen ötvenpercnyi várakozási idővel (idealizált menetrend, részletek a Volán honlapján). Miről is beszélünk akkor? - kérdezhetnék a MÁV illetékesei. Arról, hogy a megye északi és déli pontja között tömegközlekedési eszközökkel gyakorlatilag lehetetlen gyorsan használjunk nagy szavakat -, európai értelemben vett módon és sebességgel eljutni. Ez azért elszomorító. A kényelmi szempontokat, a járművek komfortfokozatait és ehhez hasonló dolgokat még nem is vettem figyelembe, ha azokat is lajstromba venném, mi minden hiányzik ezen a „szinten", lehet, hogy leérne a lap aljáig az írásom. Gyorsan megjegyzem azt is: kollégámon kívül kevés épelméjű ember lehet a megyében, aki önszántából utazna Röszkéről Nagytőkére, vagy fordítva. Nemcsak tömegközlekedési eszközökkel, úgy egyébként is. Sajnos közlekedésünk színvonala jól jellemzi országunk állapotát és saját magunkat is. Lássuk be, nevetséges, hogy a mellékvonalakon döcögnek a motorvonatok, hogy a buszok csak csoszognak, hogy köz- és vasúton egyaránt nem lehet úgy összehangolni a menetrendeket, hogy ne kelljen megőszülni a pályaudvaron a csatlakozás indulásáig. Ha ennyire igénytelenek vagyunk a közlekedésben, mit várjunk életünk többi „területétől"? Félreértés ne essék: nem azt akarom, hogy holnap szuperexpresszek, és gyorsbuszok ingázzanak tízperces követési távolsággal Röszke és Nagytőke között, hanem azt, ha belenézünk a tükörbe, akkor a közlekedés szempontjából se érezzük azt, szívünk szerint összetörnénk az üveget. Annyiszor lendítettük már az öklünket különböző tükörképeink felé... 99 Közlekedésünk színvonala jól jellemzi országunk állapotát és saját magunkat is. 2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT AKTUALIS MINDSZENTI BETEGPER: 200 EZRES PÉNZBÜNTETÉS - SZÖKÓ-CSÁSZÁR ILDIKÓ FELLEBBEZ Bűnösnek találták a vásárhelyi doktornőt Kötbért fizethetnek a csúszás miatt Öt iskolaorvos hiányzik Lámpafénynél rakodják a feltört járda darabjait a Kossuth Lajos sugárúton. A hosszított műszakban este 6-ig vagy 7-ig dolgoznak. FOTÓ: KARNOK CSABA Megkérdeztük a szegedi 1-es villamosvonal korszerűsítését végző kivitelezőt, miért nem dolgoznak többen és többet, hogy mihamarabb visszaadhassák a forgalomnak a város főútjait. SZEGED DOMBAI TÜNDE - Nincs lézengő munkás, mindenki tudja a feladatát. Szervezési hiba előfordulhat, de az egyes részmunkákat végző vállalkozók felelnek azért, hogy minden időre meglegyen - tájékoztatott lapunk kérdésére Lukács Zsolt, a szegedi l-es villamosvonar felújítását végző A-SZ-E Konzorcium projektvezetője. Szerdán megírtuk: késik az l-es novemberi Boldogaszszony sugárúti átadása, csúszik a Kossuth Lajos sugárúti munka befejezése, valamint a rókusi csomópontban épülő jelzőlámpás körforgalmat is később lehet használni. A projektvezető elmondta: öszszesen 120-an dolgoznak a 4,6 kilométer hosszú nyomvonalon elosztva és a háttérben, ahol az új vágányokat készítik elő. Augusztus vége óta a feladathoz mérten - reggel 8-tól délután 4-ig dolgoznak hétköznap és hétvégente, de hosszított műszakokat is elrendelnek este 6-ig, 7-ig, ha kell. Az építkezésnek az eső sem jelent akadályt, mert szivattyúzzák a vizet a munkagödrökből. Kisebb fagy sem gond, mert a korszerű, melegített betonos technológia mínusz 5-10 fokos napi átlaghőmérsékletig alkalmazható. Megírtuk, nem tudni még, pontosan mennyi csúszást jelent, hogy a Boldogasszony sugárúton újra kell alapozni az új sínpárok helyét. Ez a jövő heti újabb tesztmérések után dől el. Tapasztó Sándor, az elektromos tömegközleke„Szervezési hiba előfordulhat, de az egyes részmunkákat végző vállalkozók felelnek azért, hogy minden időre meglegyen." Lukács Zsolt dési nagyprojektet irányító Szeged Pólus Kft. projektigazgatója elmondta: a legkorszerűbb technológiai megoldásokat alkalmazzák, ezek sikeres megvalósítása érdekében folyamatos, szigorú ellenőrzés zajlik. Nem fogadják el a nem megfelelő megoldásokat, még akkor sem, ha ez a tervezett ütemezésre is hatással van. Kérdésünkre hozzátette: az újraalapozás és az ezzel kapcsolatos csúszás költségét a kivitelezőnek kell állnia. A szerződés szerint a kivitelező hibája miatt bekövetkező késés esetén a napi kötbér 10 millió forint. A kötbér teljes összege nem haladhatja meg a szerződésben rögzített nettó vállalkozói díj 20 százalékát. A csúszással járó esetleges többletterhelésre felkészült az SZKT, folyamatosan karbantartja pótlójárműveit. A terelőutak eddig megfelelően viselték a rájuk háruló forgalmat, és erre lehet számítani a késedelem esetén is - mondta a projektigazgató. Bővebb felvilágosítás a 62/510-932-es telefonon vagy a www.jag.mako.hu oldalon.