Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-06 / 260. szám
20 2009. NOVEMBER 6., PÉNTEK 0 BORÚS, ESŐS IDŐ KALENDÁRIUM A Nap kél: 6.35 A Nap nyugszik: 16.19 A Hold kél: 19.08 A Hold nyugszik: 10.50 ISTEN ÉLTESSE! LÉNÁRD A Lénárd germán eredetű név, a Leonárd név régi magyar alakváltozata. Jelentése: erős, mint az oroszlán. Ma ünnepel még: ÉNOK, LEONÁRD. EZT IRTUK A brit fotós ritka jelenséget örökített meg. FOTÓ: DAILY MAIL Éjszakai szivárvány NAGY-BRITANNIA DAILY MAIL Kísérteties egy kissé az a látvány, amit Nagy-Britanniában, Richmondban örökítettek meg: éjszakai szivárványt láttak a város szélén. A tünemény azért volt ritka és furcsa, mert jó néhány órával napnyugta után jelent meg az égen. Chris Walker fotográfus örökítette meg az érdekes égi jelenséget. - Akkor vettem észre a szivárványt, amikor sötédedés után hazaautóztam. Majdnem telehold volt, az erős szél pedig szétfújta a felhőket az égen. A hold nagyon erősen fénylett, és mellette egyszer csak feltűnt egy szivárvány - mesélte Walker, aki ezelőtt soha nem látott még ilyet. Gyorsan elővette a fényképezőgépét, és meg is örökítette az elképesztő látványt. Szakértők elmondták: az éjszakai szivárvány mindig a holddal szemközt látható az égen. Meglehetősen ritka égi jelenségnek számít, mert nagyon sok dolog egyidejű megléte szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön. Fontos a holdállás, az, hogy mennyire van már sötét, és hogy van-e csapadék. Az éjszakai szivárvány leginkább vízesések közelében tűnik fel. 1 ÉVE: Barack Obama az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke. 5 ÉVE: A Kalocsai Fűszerpaprika Rt. három vezetőjét gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a fűszerpaprika-botrányban. 10 ÉVE: Euró Info Központot avattak Szegeden, amely információkkal segíti a kis- és középvállalkozásokat az uniós csatlakozásig. ORVOSMETEOROLOGIA Melegfronti hatás okozhat fejfájást, esetenként vérnyomás-ingadozást. Túlnyomóan borult lesz az ég, eleinte csak néhol, később egyre többfelé valószínű eső, zápor. Azészakkeleli szél csak időnként élénkül meg. Mórahalom Mindszent Békéscsaba Szolnok Kecskemét Orosháza További kilátások Továbbra is gyakran lesz erősen felhős vagy borult az ég, többfelé és löbb alkalommal is várható eső, zápor. Mindamellett időnként felszakadozik, csökken a felhőzet, rövid napos időszakok is lehetnek. Pár fokos enyhülés várható. Szeged 9° Hódmezővásárhely Q 9° Szentes o 9° Makó lm 10° Csongrád isi! 9° Kistelek 9° 1 tZ$ 9° 8° Q. 9° Q. 8° > Q. 8° Q 10° VÍZÁLLÁS Válságban a holland királyi család BRÜSSZEL. Mintegy kétszázmillió eurót veszített eddig a holland királyi család a nemzetközi pénzügyi válságon, és így az ország leggazdagabbjainak listáján a 23. helyről kettővel lejjebb csúszott. A 71 éves Beatrix királynő családja már csak 800 millió eurós vagyont tudhat magáénak, vagyis kiesett az eurómilliárdosok köréből - jelentette szerdai számában a De Telegraaf című lap. Hollandiában a közelmúltban visszatetszést keltett, hogy miközben a válság miatt az állami kiadásokat megkurtítják, a Monarchia fenntartásának költségei nőnek. Az ötszáz leggazdagabb holland közül 317-nek romlott a pénzügyi helyzete az elmúlt egy év során. A De Telegraaf csak csütörtökön teszi közzé a teljes listát, és abból majd kiderül, hogy az ország legvagyonosabb famíliája, a C8lA áruházláncot birtokló Brenninkmeijer család hogyan áll most anyagilag. Tavaly 26 milliárd euróra becsülték magánvagyonukat. A TISZA Szegednél 150 cm (hőfoka 8,4 °C), Csongrádnál 40 cm, Mindszentnél 107 cm. A MAROS Makónál -54 cm. Szombat Max:12° Mln:8 Zápor Vasárnap \»\x » 4 ' Max:12° Mln:8 Esős Hétfő Kedd Max:14° Mln:9° Zápor 5w4 Max:14° Mln:8° Zápor A NAP VICCE Egy ember csalás vádjával áll a bíróság előtt, mert fiatalító tablettát árult. - Volt már korábban büntetve a vádlott? - kérdezi a bíró. - Négyszer is. Ha megnézi, akkor láthatja, hogy a nyilvántartás szerint 1973-ban, 1922-ben, 1884-ben és 1788ban is elítéltek már. mmmmhi WHmmmmmmmm*m&mmmmmmmmmm Kiütéses férj LONDON. Allergiás a nejére egy brit férj. Ha az asszonynak csak a közelébe megy, máris kiütést kap tőle. A 45 éves Darren Young felesége azért vált ki allergiát, mert olyan kozmetikumokat használ, amelyek polietilénglikolt tartalmaznak. Ez az anyag a férjnél szívritmuszavart okoz, teste felpüffed. Allergiája akkor derült ki, amikor orvosnál járt, és polietilénglikolos szteroidinjekciót kapott lábbajára. Arca azonnal megdagadt, szívverése leállt. Újra kellett éleszteni. Azóta óvatosan közeledik a nőkhöz. „A nejemnek nem kell este fejfájásra hivatkozva kibújnia hitvesi kötelessége alól. Elég, ha annyit mond, bekente magát, ami megölhet" - idézte a férjet a The Sun című brit lap. BOSCH ablaktörlők már bruttó 1.140 Ft/db-tól, raktárról azonnal! Alkatrész és Szerviz - toged, Kossuth Lsgt. 87.-Tel.: 62/468-444 •www.koYacsauto.hu — A napos oldalról Yoko Ono férje helyett is őrzi a békét NEW YORK. Jótékonysági célokra az ENSZ békeprogramjának ajánlja John Lennon Give Peace a Chance című, újra kiadott dalának értékesítéséből származó bevételeket Yoko Ono és Lennon két fia. A híres dalt negyven évvel 1969-es megjelenése után digitalizált, felújított változatban adják ki. A vietnami háború elleni tiltakozás jegyében született klasszikus az iTunes oldaláról tölthető le. A család a december 31-éig tartó időszakból származó bevételekkel az ENSZ békét előmozdító programját támogatja. A program révén négy országban, Sierra Leonéban, Burundiban, a Közép-afrikai Köztársaságban, valamint a Guinea-bissaui Köztársaságban próbálják meg a súlyos konfliktusok után előmozdítani a békét. „Olyan időket élünk, amikor egyre inkább ráébredünk arra, hogy valamit tenni kell a világbéke megteremtésére, legyen az bármilyen apró lépés" mondta a 76 éves Yoko Ono. Ono és Lennon (képükön) nászútjukon, híres, ágyban töltött tiltakozásuk alatt írta a dalt, amely azóta a világ egyik leghíresebb békehimnusza. HOROSZKÓP Cmmm A16 éves szegedi Andrucsák Viktória a Deák Ferenc Gimnáziumban tanul, színésznő és táncosnő szeretne lenni. Évek óta táncol, versenyeken is részt vesz, legutóbu Barcelonában világbajnoki első helyet ért el csoportjával. Kedvenc idézete: „Talán éppen azért távozott el tőled egy időre, hogy visszakapd őt mindörökre." FOTÓ: MASA ATTILA KOS (III. 21.-IV. 20.): Ha ismerőse, szomszédja folyamatosan megszakítja valamiben, a nap végén mérges lehet. A temperamentumos viselkedést kerülje! Este keressen jókedvű társaságot! BIKA (IV. 21.-V. 20.): A szociális kötelezettségekre mehet rá ideje nagy része. A bolygóállás miatt valahogy nyughatatlan lehet. Időt kell keresnie pénzügyi lépései átgondolására! IKREK (V. 21.—VI. 21.): Munkája alatt az esti szabad órákon járhat az esze. Bizonyára kigondolt már magának valami jó kis elfoglaltságot. Párja mindenben támogatja, mindenben a partnere. RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Az esette ges kemény munka folytán kissé zaklatatott, könnyen felpaprikázzák. Ha este programfo^ju^glitéá pihenjen lef^sfMal .ne. fcötéö 1 jen kritikus hanfon? OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.): A vonzalom, a csábítás felettébb erős lehet. Minél jobban próbáljon teljesíteni és ellenállni ezen a napon! Az esti parti szokatlanul nagy lehet, és új élménnyel szolgálhat. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Veszély leselkedhet önre! Impulzív viselkedése balesetekhez vezethet. Gondolatait az élvezetekre, az élet szép oldalára, a gondtalanságra fókuszálhatja. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Számíthat veszekedésekre, pozícióbeli harcokra a nap folyamán. Egy délutáni kirándulás miatt izgatott lehet. Emellett türelmetlenség is jellemezheti. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Mozgalmas nap elébe néz, így szüksége leszjerejére. Ossza be hát eneri K^BíCwdves Skorpió! Találkozhat törátáflvel, akinek megjelenése letaglózhatja. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): Valakit tévesen ítélhet meg. Toleranciára van szüksége, és türelemre, nem szabad, hogy elpattanjon a húr! Néha jobban felnőtthöz méltóan kéne viselkednie. BAK (XII. 22.-1. 20.): Az új ruhák beszerzése már-már szükségesnek nevezhető. Válasszon néhány új, öntől szokatlan stílusú darabot! Fontos, hogy tudja kombinálni eddig holmijaival! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): Egy személyes ügy miatt mérgelődhet. Jobban ismerhetné az illetőt, mint hogy szívességet kér tőle! Este a társasági élet dominál, amit felettébb élvezhet. HALAK (II. 21.—III. 20.): Közeli rokona olyasvalamit tehet, ami nagyon bosszantja a Halakat. Fékezze azonban indulatait! Legyen őszinte, de vigyázzon, mert sokat veszíthet! Önkéselő (JSA. Nagyon nem szerethet dolgozni az az amerikai férfi, aki inkább megkéselte magát, csak hogy ne kelljen munkába mennie. A 29 éves férfi Denver külvárosában dolgozik - illetve most nem dolgozik - egy DVD- és videoboltban. Megdöfködte magát - a lábán ejtve a „fősebet", de azt sem túl mélyre szúrva -, majd telefonált a rendőrségnek, hogy feljelentsen három férfit, akik megtámadták. Állította: a trió szkinhedekből vagy spanyol ajkúakból állt. A rendőrök komoly erőkkel siettek a helyszínre, hogy letartóztassák az önkéselőt, aki a nyomozók kérdéseire adott válaszaiba hamar belezavarodott, és mindent bevallott.