Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-06 / 260. szám

14 UTANAjARTUNK OLVASÓNK PANASZÁNAK HOGYAN SZÁMLÁZ A DÉMÁSZ? Szegedi olvasónk, Ceze István­ná panaszolta (Kossuth Lajos sgt. 9-13.), hogy furcsán számláztak több ízben is a Dé­másznál. 2005. február 16. és május 20. között három csek­ket küldtek ki neki, mindegyi­ket befizette, be is mutatta ké­sőbb az ügyfélszolgálaton. A szolgáltató mégis csak két számlát vett figyelembe, a har­madik összegét követelte raj­ta. Olvasónk nem érti az elszá­molás logikáját. Február és május között mindenképpen kapnia kellett három csekket, ennek ellenére mégsem veszik figyelembe az egyik befizetet­tet. A Démász Zrt. illetékese a követke­ző választ adta olvasónk panaszá­ra: „Tekintettel a vonatkozó adat­védelmi szabályokra, dokumentált felhatalmazás hiányában a konkrét ügyről nem adhatunk felvilágosí­tást harmadik fél részére, így a saj­tó képviselőinek sem. Az ügy tisz­tázása és a befizetés igazolása ér­dekében kérjük ügyfelünket, hogy keresse fel ügyfélszolgálatunkat, vagy hívja a helyi tarifával hívható D-vonalat (40/822-282)." POSTABONTAS Demokrácia: a nép hatalma November 4-én két cikk is indu­latokat gerjesztett bennem. Amúgy nehéz a sodromból kihoz­ni, néha a szememre is vetik ezt, mert hidegségnek, közömbösség­nek vélik. Látott volna az, aki így vélekedik, akkor, amikor a Mars téri sufnik gazdáinak követelésé­ről olvastam, vagy éppen Székhe­lyi József levelét. Biztos nem gondoltak volna közömbösnek. A demokrácia mint szó a nép ha­talmát jelenti. A köz javára, a többségi akaratnak kell vagy kel­lene érvényesülnie. Mindezt úgy, hogy a társadalom értékelje azok fáradozásait, akik az egészséges közszellemért, közállapotokért szót emelnek. Azt is jelenti a demokrácia, hogy senki nem szenvedhet hátrányt meggyőződése, életmódja miatt, amíg azzal a közösségnek ártal­mára nincsen, és végképp nem származása okán. Micsoda arcpirító, pénzéhes visz­szaélés a demokráciával, hogy 13 bodega tulajdonosa, a határ­időre játszva ilyen szemérmetle­nül semmibe veszi 170 ezer sze­gedi érdekeit! Egy lepukkadt bó­déért ekkora pénzt kérni, mert különben elvész a támogatási összeg, ez olyan színtiszta zsaro­lás, hogy gyomorforgató. Akár politikus is lehetne a kérdéses szatócs! A „bolttulajdonosok" követelése messze túl van azon, amire még rá lehet fogni, hogy az egzisztenciájukat szeretnék átmenteni. Itt és most nem át­menteni, hanem bearanyozni sze­retnék az egzisztenciájukat, mindnyájunk kárára. A másik visszaélés a demokráci­ával az olyan homidé (emberfor­májú) és társasága - szűkebb és tágabb értelemben - nyüzsgése, mint azé a biomasszáé, aki ké­pes egy olyan embernek nekitá­madni, mint Székhelyi józsef. Ez utóbbi folyamatosan bizonyítot­ta, bizonyítja művészi minőségét, érzékenységet a közügyek és ál­lapotok iránt. Az ő viselkedése számomra az igazi hazafiság. Hogy miért? Mert szól, figyel­meztet, tesz valóban a köz érde­kében. Abban, hogy „lezsidózták", maga a tett szándéka a felháborító. Hi­szen magyarnak lenni, zsidónak lenni vagy éppen magyar zsidó­nak lenni egy állapot, amelyet nem választ, aki benne van, de mutathat belőle emberi nagysá­got vagy aljasságot egyaránt. Székhelyi József nagyságot mu­tatott és hazafiságot, az őt sér­teni szándékozó pedig alantas parányságot. Számomra nemzetem himnusza szent és sérthetetlen. Olyannyira, hogy nem találom sértőnek, ha intő szándékkal el­ferdítik a sorait, erős jelként, görbe tükörként felmutatva e pa­rafrázist. A himnusz szent, ahhoz nem tapadt semmi, vizsgáljuk azt, azokat, akiket célzott. Bertényi Kornél E-MAIL: KAPCSOLATOK@DELMAGYAR.HU SMS: 30-303-0921 OLVASÓINKNAK Szerkesztőségünk fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett olva­sói leveleket esetenként rövidítve, szerkesztett formában, teljes névvel aláírva közölje. Postabontás rova­tunkban maximum 2200 karakter hosszú leveleket teszünk közzé. MEGJÖTTÜNK SZEGED PERJÉS ALEXANDRA November 3., 13 óra 35 perc, 3470 g. Sz.: Szalai Katalin Ágnes és Perjés Sándor Csaba (Szeged). HEGEDŰS HANNA SÁRA November 4., 0 óra 28 perc, 2200 g. Sz.: Albert Ildikó és Hegedűs At­tila (Vásárhely). RAPPAI HANNA November 4., 1 óra 22 perc, 2880 g. Sz.: Masa Rita és Rappai Attila (Szeged). BADÉNYI JÁNOS NIMRÓD November 4., 11 óra 40 perc, 4200 g. Sz..- Tahi Szilvia és Badé­nyi jános (Szeged). FODOR LEVENTE November 4., 12 óra 10 perc, 4170 g. Sz.: Turi Krisztina és Fodor Fe­renc (Szeged). FARKAS PÉTER ANDRÁS November 1., 14 óra 27 perc, 3310 g. Sz.: Nagy Zita és Farkas János (Szeged). KISS KIARA GRÉTA November 5., 2 óra 12 perc, 3400 g. Sz.: Ster Szilvia Mónika és Kiss Tamás (Szatymaz). MÁRTON JULIANNA EMMA November 5.. 3 óra 55 perc, 4180 g. Sz.: Szász Veronika és Márton Gábor (Mórahalom). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY DUNAI DOMINIK November 4., 15 óra 7 perc, 3870 g. Sz.: Banga Dalma és Dunai László (Vásárhely). GRATULÁLUNK! ^qu/ístor EHM 12,25% Modern Megtakarítási Formák A telitalálat Szeged, Tisza Lajos krt. 40. 8 (62) 424-565 ' A QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kd által kibocsátott Sx kamatozású QFF101030B07 Kötvény elórtlető kamata. A Kötvényprogramot 2007.06.02én a PSZAF E-W/10.346!2007. számon engedélyezte A Kibocsátó felhívta a befektetők ügyeimét, hegy a kötvény forgalomba hazalalát lehelövé tévő Kötvényprogram Magyarországon útszerü. és a vonatkozó jogszabályok alapján a szokásostól etténó kockázatú Jelen hirdetés nem mrtösúl nyivános ajánlattételnek, és nem helyettesi!) a Kötvényprogramról szóló Aiaptátékoztak). vatamrt a Végleges Feüételek együttes megismeréséi melyek megtekinthetők a Kibocsátó és a Forgalmazó (QUAESTOR Éitákpaplr Nyit.) székhelyén, a forgalmazási helyeken, valamint a www quaestor hu internetes oldalon Ahozam 2009.10.15. napján kertül meghaörazásra. Csendélet Az újszegedi füvészkertben készült olvasónk felvétele. Csodálatosak a színek, a fák, minden növény. Csak a csend és a színekuralkodnak. FOTÓ: SZABÓ BÁLINT E-MAIL Egyházak, BKV, MAV Kedves Pista! Ismételten sajnálod a pénzt az egyházaktól. Igaz, csak egyetlen egyház finanszírozására célzói. Igen, valóban válság van, amit nem a polgárok, nem a hívők, és főleg nem az egyházak okoztak. A bankárok, az állami vezetők pedig semmiféle szociális érzékenységet nem mutatnak. Sőt. Egymásnak osztogatnak milliárdokat a kötele­zően befizetett adóforintjainkból. Az egyházaktól és az emberektől, Tőled is, a nyugdíjból vontak el. Amit nem emeltek még a törvény­ben előírt mértékben sem. Az egyház, tudod, az a bizonyos, a gyermekek lelkét és testét is ne­veli a milliárdos fociakadémián. Nem kap érte állami támogatást. Kapnak viszont kormány közeli barátok tanulmányokra 100 millió­kat. Olyan tanulmányokra, ame­lyeket munkaköri kötelességük lenne megcsinálni. Azok pedig, akik veszteséges vállalatokat ve­zetnek, sokmilliós fizetéseket kap­nak. Sőt 10 milliós prémium jár nekik. Ugye ez szerinted termé­szetes? Mi pedig 40 év munkaviszonnyal, já­rulékfizetéssel a hátunk mögött a mi­nimálbér alatti nyugdíjból tengődünk napi megélhetési gondokkal. Bizonyára Téged nem sújtanak ezek a problémák, ezért csak a feladatai­kat ellátó „kapzsi" egyházak zavar­ják az „igazságérzetedet". Lonkay Gábor, Újszentiván kmmmihhmi PENNY VÁSÁRLÓI FORUMOT INDÍT A PENNY MARKÉT (AVAGY: ÚJ PENNY SHOPPING MONITOR) Részt venni, javítani, változtatni! pénzügyek IC ingatlan Futazás Jl telekom www.quaestor.hu PENNY ( MARKÉT A hazai diszkontáruházlánc 2009 őszétől a vevők köréből saját tanácsadó testületet alapít annak érdekében, hogy az áru­választék és a szolgáltatási kí­nálat még szorosabban feleljen meg a meglévő és jövőbeni vá­sárlói igényeknek. A vevők idén november 20-ig online pályáz­hatnak arra, hogy társadalmi munkában részt vegyenek a Penny Vásárlói Fórum munká­jában. A vevők és a Penny Mar­két közötti összekötő ka­pocsként a Penny Vásárlói Fórum aktívan részt vesz a jövőbeli kínálat alakítá­sában, és feladata, hogy az áruházlánc még na­gyobb mértékben meg­feleljen a vásárlók egyé­ni igényeinek, illetve elvárásainak. A Penny Vásárlói Fórumot a három hazai földrajzi régió­ban állítják fel annak érdekében, hogy még közelebbről kapcsolódjon a 177 hazai Penny bolt vásárlóinak igé­nyeihez. A vevőkből álló Vásár­lói Fórumot mind a három régi­óra megválasztják, majd mind­három regionális tanácsadó tes­tületből megválasztanak egy­egy szóvivőt, akik nemzeti szin­ten is képviselik a Penny regio­nális tanácsadó testületeit. „Ez az innovatív és friss disz­kontértékesítés, ahogyan azt mi értelmezzük" - fejtette ki Kásler Péter, a Penny Markét Kft. ügy­vezető igazgatója. „A Penny ve­vőiből álló tanácsadó testület számunkra az optimális eszköz ahhoz, hogy a Penny Marketnek még jobb, még inkább regioná­lis és ezzel még inkább vevőköz­pontú irányt kölcsönözzünk." Mit jelent a Penny Vásárlói Fórum tagság? üzletmenetre. A három regio­nális tanácsadó testület éven­te kétszer ülésezik. A testület munkájában való részvétel ön­kéntes alapon, társadalmi munkában zajlik, az összejö­vetelek költségét (vendéglá­tás, szállás) természetesen a Penny Markét állja. A tanács­adó testület kiemelt célja ugyanis, hogy együtt gondol­kodva a Penny Markét dolgo­zóival, megossza vélemé­nyét a bolthálózat műkö­désével, szortimentjével kapcsolatban, tippeket, esetleges javaslatokat adjon egy még hatéko­nyabb működéshez. A fórumba éppen ezért bárki jelentkezhet, aki a www.penny.hu weboldalon található je­lentkezési lapot kitölti. A tagok a vásárlói kört fogják képviselni. A tagság a boltlánc vásárlói összetételét hivatott reprezen­tálni, észrevételei, döntései di­rekt hatással lehetnek az I Mi az, ami fontos, és mi az, ami tetszik önnek a PENNY-nél? Mi nem tetszik önnek? Az áruválaszték me­lyik részét emeljük ki még job­ban? Ezek azok a kérdések, amelyekre adott vásárlói vála­szokat a Penny Markét Kft. te­vékenyen figyelembe veszi a munkájában, hogy hosszú távon is erősítse a vásárlói elé­gedettséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom