Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-05 / 259. szám

MEGYEI TÜKÖR ] SZEGEDI JAZZ NAPOK AZ IH-BAN - IDÉN IS NEMZETKÖZI SZTÁROK ÉRKEZNEK Gitárral, dobbal, turbánnal A turbános varázsló és a gitá­ros, akiért Al DiMeola is rajong - Lonnie Smith és Larry Coryell személyében ismét nemzetközi sztárok érkeznek a hétvégén a Szegedi Jazz Napokra. SZEGED R. TÓTH GÁBOR A dzsessz „Oscar-díjas" dobo­sa, Marilyn Mazur hangolja majd rá szombat este a műfaj kedvelőit a Szegedi Jazz Na­pokra. A 2001-ben Jazzpar-díj­jal elismert művész New York­ban született, lengyel és afro­amerikai szülők gyermeke­ként, hatéves korától Dániá­ban él. Játszott a dzsessz kirá­lyának nevezett Miles Davis együttesében is. Jelenleg az európai kortárs dzsessz egyik legkülönlegesebb kamaratrió­ját vezeti, először koncertezik Magyarországon. Az IH Ren­dezvényközpontban megren­dezett kétnapos dzsesszünne­pen a Szaniszló Quintet képvi­seli majd Szegedet. Szombat este minden idők egyik legnagyobb hatású gitá­rosa, Larry Coryell lép szín­padra. Nagyra értékelte játé­kát Jimi Hendrix, de John McLaughlin vagy Eric Clapton is bevallja, sokat köszönhet neki. Texasban született, 1943-ban, kezdetben zongo­rázni tanult - de tinédzser­ként gitárra váltott. Technikai tudását elképesztőre fejlesz­tette. 1979-ben barátaival, McLaughlinnal és Paco de Lu­ciával létrehozták a Super Guitar Triót. Több nagy sikerű akusztikusgitár-hangversenyt adtak. Coryell az egyetemes gitármuzsika egyik legelis­mertebb és legtöbbre értékelt előadóművésze. A rock and roll klassziku­sa, Mick Jagger pedig az ame­rikai fekete szórakoztató zene egyik utolsó nagy öregjének, Lonnie Smithnek (67) is hálát rebeg az inspirációért. A szikh vallású, ezért haját turbánnal takaró (innen a be­ceneve, a „turbános varázsló") muzsikust többször is az év or­gonistájává választották. Első Hammond-orgonáját ajándék­ba kapta egy hangszerboltos­tól. Első együttesével még csak 6 dollárt keresett esténként, de virtuóz muzikalitása révén a „füstös groove-jazz" világszer­te ismert figurája lett - nagy hatást gyakorolt például az Angliából indult beatmozga­lomra is. Larry Coryell az egyetemes gitármuzsika művésze. aldi-hungwhuoid^ megjelenő taje 5 999 Ft helyett 34 990 Ft/db /darab 3 999 Ft/db ALDI tájékoztató TRAVEUER Digitális fényképezőgép IS12* • I2.0megapixel • 5x optikai zoom • automatikus arc- és mosolyfelismerés • vörösszem effektus eltávolítása tartozékok: 2 GB SD memóriakártya, lítium-ion akkumulátor, hálózati töltö, képfeldolgozó szoftver, ,*, táska hordfüllel, J USB-és videókábel TRAVEUER SD Memóriakártya, 8 GB* • újraírható .High Speed'-SDHC­kártya 8 GB • használható digitálisfény­képezógépekhez. notebook­hoz, személyi számitógépekhez, mobiltelefonokhoz, stb„ amelyek alkalmasak a 8 GB-os SDHC-memóriakártyák használatára kvhedion CD-s Bluetooth autórádió* • Bluetooth funkció beépített mikrofonnal • támogatott formátumok: Audio-CD/MP3/WMA/CD-R/RW csatlakozások: beépített SD-/MMC-kártyaolvasó*. USB-csatlakozás és MP3-lejátszó* (kompatibilis az USB 1.1 és 2.0 verziókkal), elülső AUX-bemenet. ; /darab Subwoofer kimenet tartozékok: aOfl rt 24 990Ft 24 990 fl/dl: BlKi I 7,6 CM-ES ITPS-TFT­SZÍNES KIJELZŐ távszabályozó és védőtasak •dar n 34990 AzPf<rt";mptlejátszóval, USB-velvagymemónakártyaval Lm ipatibHftás nem garantált. \\ koztatóiban vagya www liVÍON Walkie Talkie* • 8 csatorna (PMR U6 MHz-terület) • 500 mW kimenő teljesítmény • gyermekőrző funkció • számos tartozékkal megtalálja az alu. 7 999fi Mászó Mikulás* ellenáll azidőjártjs viszontagságainál bekéri éskültéri dekorádóhoz. . hátizsákká) es használati útmutatóval , | méret; kB, 110 cnfif^ (sapkával egvi üt) 7 999 Ft/veti LED-feny­függöny* a függöny hossza: kb. 135 cm, a szálakhossza: a függöny hossza: kb. 135 cm, a szálakhossza: szálanként kb. 75 cm, kábelhossz: kb. 5 m, áttetsző kábel Kültéri fényháló vagy függöny* csillagfüggöny, fényfüggöny vagy kültéri fényháló «f.A '(mih.in /darab / darab 3 999fi 4999Ft "'"4999 Ft/db 9 999Ft Alumínium f- „,.,. tetőcsomagtartó* alumíniumból, tetőkorlátos új jármüvekhez is használható, belső hatszögletű kulccsal, lezárható (2 kulccsal), teherbírás: max. 90 kg Értékesítés kizárólag háztartási mennyiségben. A palackok nem betétdíjasok. Az ár mindennemű adót magában foglal A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusító illusztrációk csupán elkészítési ill lalalósi javaslatként szolgálnak ugyanazt a termékei eltérő csomagolásban is áruljuk, de egy adott tenriéket üzletenként ki/arólag egyf lásban értékesítünk A termékek műszakilag ill külsőleg éltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási ill nyomdahibákért nem tudunk felelősséget vállalni 4 Kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a készlet erejé Amennyiben gondos tervezésünk ellenere bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés ©Is6 napján elfogynak, úgy ezért Kérjük szivi MY LIVING STYLE Karácsonyi asztalterítő vagy asztali futó* dekoratív karácsonyi és téli mintákkal /darab , í2a»! 999 999 Ft/db Karácsonyi ajándék- &»« szen9 499Ft 3 tekercs* 16633 Ft/tekercs 3x3 m/tekercs :wM 6999f. 200-NÁL TÖBB VÁLLALKOZÁST JELENTETTEK BE Cégtemető a Vedres utca 13. szám alatt Több mint 200 cég székhelye a Vedres utca 13. egyik panella­kása a feketelista.hu portál szerint. Utánajártunk a szegedi céggyárnak. SZEGED SZABÓ C. SZILÁRD Megdöbbentő adatokat tett közzé honlapján a tizenegy ál­lami nyilvántartást egyesítő www.feketelista.hu portál. A különféle hatóságok, állami intézmények, bíróságok hatá­rozatait egyesítő honlap - ál­lítása szerint - minden egyes magyarországi címen meg­„Sok céget a Szerbiából átjött vállalkozók alapítottak." vizsgálta azt, hogy hány cég­nek jegyezte be ott a székhe­lyét a Cégbíróság. Ebből a por­tál szerkesztői összeállították a Top 100 székhelycímlistát, amelynek első helyén egy bu­dapesti cím szerepel: a XXI. kerületi Gyepsor utca 1. alá 879 cég jelentette be magát. A lajstromban 32. helyen áll a szegedi Vedres utca 13. A hon­lap kimutatása szerint a tíz­emeletes panelház egyik első emeleti lakásában 206 olyan cég szorong, amely 1998. ja­nuár elsején már működött, vagy azóta jegyezték be oda. Mint ahogy a listán szereplő többi céggyárnál, úgy itt is jel­zik, hogy a vállalkozások hány százalékát számolták vagy függesztették már fel. Mindez azt jelenti, hogy sok cég már nem található meg a bejegyzett címen. így jártunk a Vedres utcá­ban is. A kapucsengőn és a keresett első emeleti céggyár bejárati ajtaján mindössze egy vállalkozás neve szere­pelt. Nem sürögtek-forogtak a cégvezetők a lépcsőházban, nem adták egymás kezébe a kilincset. Kiderült: a hatvan négyzetméteres lakásban egy könyvelőiroda is székel. En­nek vezetője és résztulajdo­nosa - aki névtelenséget kért cégének és saját magának ­lapunknak elmondta, tudo­mása szerint a kilencvenes években sok olyan vállalko­zás székhelye volt a listán szereplő Vedres utcai panel­lakás, amelyet Szerbiából át­jött emberek alapítottak. Erre - magyarázata szerint - azért volt szükség, mert az akkor nagyon divatos, a gyors meg­gazdagodás reményével ke­csegtető multilevel marke­ting tevékenységet csak úgy végezhették, ha létrehoznak egy céget. így születhetett, s szerepel a listán a Big Dream Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. mellett a Bojana, Didov, Djurkovic, Ilic, Lukic, Mila­novic és Zivanovic Kereske­delmi és Szolgáltató Betéti Társaság is. Elmondása sze­rint ma már csupán 4 cég szé­kel a Vedres utca 13. alatti el­ső emeleti panellakásban. A feketelista.hu portál fele­lős szerkesztője, Stefán Balázs érdeklődésünkre elmondta: a címadatoknál a honlap kere­sőfunkciója azt vizsgálta, hogy az adott cégnek volt-e valaha arra a címre bejelen­tett székhelye. Ami azt is je­lenti, nem biztos, hogy ez a cím az utolsó bejelentett szék­helye a vállalkozásnak. Rá­adásul - tette hozzá Stefán Balázs - az adószám-felfüg­gesztések 2006. december 8-ától elérhetők, a törvényi szabályozás szerint ezen idő óta teszi közzé az adatgazda ezeket az eljárásokat. A szer­kesztő szerint ez magyarázza az adószám-felfüggesztések rendkívül alacsony arányát, mivel a legtöbb inkriminált céget még 2006 előtt törölték. A portál székhelycímlistáján a Vedres utca 13. alá bejegyzett 206 cég 1 százalékának törölte az APEH az adószámát, de ez - mint ahogy az a fentiekből is kitűnik - az évekkel ezelőtti állapotot tükrözi. Ha nincs levélszekrény, felfiigggesztik a céget Abban az esetben, ha az el­lenőrzés során az adóhatóság az adott vállalkozás fiktivitá­sát feltételezi, és megbizonyo­sodott róla, hogy az adózó vagy a cégvezető a székhe­lyén nem található, esetleg a cégvezető nem valós személy, kezdeményezi az adószám fel­függesztését. Idén már akkor is sor kerülhet azon adózók adószámának felfüggesztésé­re, ha azok nem rendelkeznek megfelelő levélszekrénnyel, ezért az adóhatósági irat kéz­besíthetetlen számukra - tájé­koztatott az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága. Ajka • Baja • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. ker. • Budapest, XVI. ker. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaharaszb • Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fót • Gárdony • Györ 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Klsvérda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg www.aldi-hungary.hu /darab 2 499 Kültéri mini fényfüzér* 120 mikroizzóval, 12 tartalék izzóval. hosszúság: kb.22 m (10 m vezetékkei) • áttetsző kábel áttetsző fehér izzókkal, • zöld kábel áttetsző fehér izzókkal vagy • áttetsző kábel színes izzókkal Bárányszőr autóüléshuzat* eredeti bárányszőrből. oldallégzsák nélküli és oldal­légzsákkal felszerelt autókhoz 6 999 Ft/db

Next

/
Oldalképek
Tartalom