Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-30 / 280. szám

10 Kalendárium SZERKESZTI: FÁBIÁN GYÖRGY M. 2009. NOVEMBER 30., HÉTFŐ Ha kevés napfény jut a növénynek, akkor vagy nem fejlődik, csak nagyon keveset, vagy rosszabb esetben megnyúlik. Még télen is meg kell próbálnunk minél több napfényt biztosítani számukra, akár néha átpakolásokkat. Az alagút­f úrás mestere Ki ne jönne rá azonnal, hogy ez a cím csakis a vakondé lehet. Sokan szidják, mert a vakondtúrások elcsúfítják a gondozott pázsitot, kárt okoznak a veteményesben, mert kiforgatják a palántákat a földből. ÁLLATHATÁROZÓ ALEXAY ZOLTÁN Ez mind igaz, de tovább kelle­ne vinni a gondolkodást és fel­tenni a biológia legfontosabb kérdését, amely a „miért?". Meg kellene keresni a választ, vagyis miért túrja fel a gyepet, a virágágyást, a veteményest? Mielőtt ezekre a kérdésekre válaszolnék, ismerjék meg először ezt a föld alatti élethez alkalmazkodott, érdekes álla­tot. Gróf Lázár Kálmán 1874-ben kiadott „Hasznos és kártékony állatainkról" című könyvében a hasznosak közé sorolja, és így jellemzi: „Orra túrásra van alkotva, húsos, ki­csi, lábai ásásra kitűnően al­kalmasok; hengerded, sima, bársonyszerű szőrrel födött teste a kivájt menetben való előhaladást s a menet szélesí­tését könnyíti." Ezt azért ki Föld alatti járatait elsősor­ban a síkságokon készíti. Ho­mokon és túl nedves területe­ken ritkán fordul elő. Érdekes, hogy a Szigetközben közvetlen a mellékágak iszapos részén is sok a vakondtúrás - soha nem tudtam megérteni, ho­gyan képes itt a vízmentes föld alatti járatok építésére. Egész járatrendszert alakít ki, ennek a központi ré­szén van a vacok, amelyet szá­raz, puha növényi részekkel bélel ki. Itt hozza világra ta­vasz végén, nyár elején 4-6 csupasz kölykét. Kizárólag húsevő. Ezért té­ves az a hiedelem, hogy elrág­ja a palánta vagy egyéb nö­vény gyökerét. Oda a gyökeret fogyasztó pajor, lótetű, rovar­lárvák miatt megy, ezek és a földigiliszta a legfőbb táplálé­kai. Az új járat készítésénél a fölösleges földet kitúrja, ezzel okoz kellemetlenséget, netán kell egészíteni azzal, . hogy csak a mellső iá- »A vakond kizarolag husevo. bak alakultak ásóiá- Ezért téves az a hiedelem, hogy elrágja a palánta vagy nak rajtuk, talpukkal egyéb növény gyökerét. kifelé fordultak. A va­kond arcorra megnyúlt, moz­gékony, de túrásra nem iga­zán alkalmas. Negyvennégy hegyes, differenciálatlan foga van, mint általában a legősibb emlősfajoknak, a rovarevők­nek, ahová a vakond is tarto­zik. Bundája fekete, farka rö­vid. Szemei csökevényesek, hiszen a föld alatt nincs fény, és bár fülkagylói nagyon ki­csik, mégis nagyon jó a hallása, éppúgy, mint a szaglása és a tapintása. kárt. Vegyük figyelembe, hogy ahol sok a vakondtúrás, ott sok a kártevő féreg, rovar, ezek után igyekszik a vakond, s mi­után nagyon falánk, rengete­get elfogyaszt belőlük - végül köszönettel tartozunk neki ezért. Régóta ismert ez a szere­pe, Darányi Ignác földműve­lésügyi miniszter már 1901-ben védelemben részesítette. Ma is védett állat, pusztí­tása helyett in­kább riasszuk el. Vásárolt bármilyen cserepes növényt az elmúlt hónapban? 56% nem 44% igen Véleményközeiben A Pannon véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444 es telefonszámra! A hét kérdése: Ön szerint a karácsonyi bevásárlást érdemes már most elkezdeni? Várjuk olvasóink SMS-szavazatait! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? rí pannon ff Dr. Alexay Zottán, a rovat szakértője várja kérdéseiket: zoldrovat (ailapcom.hu ff Nagykutasi Vik­tor kertész to­vábbra is várja kérdéseiket: kertesz@lap­com.hu ff Hanekám Ist­ván MEOE-ki­képző ff Azokat a ku­tyákat. me­lyekkel társa­gyünk. legyen az emberi vagy állati, különösen fontos az ösz­szes védőol­tással ellátni. A téli ünnepek virágai Az ünnepek közeledtével a virágboltokban nagy számban megjelent a mikulásvirág, mely színével és formájával emeli a lakás fényét. TÉLI NÖVÉNYEK NAGYKUTASI VIKTOR Az apró, sárga virágokat élénkpiros (vagy újabban sárga) falevelek ve­szik körül, melyek e növény díszítő értékét adják és körülbelül 2 hóna­pig virágoznak. Ezt követően a levél nélküli növényt 15-20 cm-re vágjuk vissza, és májusig hagyjuk pihenni, azaz világos helyen tartsuk, de rit­kábban öntözzük. Május végén laza földkeverékbe ültessük át, majd kezdjük el ismét rendszeresen öntöz­ni és tápoldatozni, addig is levél­dísznövényként gyönyörköd­hetünk benne. Sajnos la- ­kásban a következő év- £ ben nagyon nehe­zen virágzik. Ma- " I gassága 30-80 cm M I közötti. Kedveli a meleg (20-25 fok), napos helyiséget, > de a közvetlen napfényt is jól tű­ri. Folyamatosan lo csoljuk, mert nagy fe­lületű lombjának köszön hetően gyorsan párolog­tat, főleg, ha az általa nagyon kedvelt la za, tőzeges talaj­ban neveljük. A kiszára­dásra nemritkán erőteljes lombhul­lással válaszol. Havonta egyszer ad­junk neki tápoldatot. Ezt a növényt elsősorban szezonvirágként tartjuk •MNMHMMIMMM számon, ezért virágzás alatt átültetni nem szükséges. Vigyázzunk, mert a levéltetvek nagyon könnyen megtá­madják, fertőzés esetén Actara nevű rovarölő szerrel öntözzük be a növé­nyünket. Érzékeny bőrűek a nedvé­vel ne érintkezzenek, mert kiütést okozhat náluk. Ha a téli hidegben a lakásba egy kis tavaszt szeretnénk varázsolni, most kell beszerezni, vagy a kertből kiásni a krókuszt, tulipánt (törpefaj­ták a legjobbak). A nárcisz- és jácint­hagymákat 10-12 napra tegyük be a hűtőszekrénybe 4-5 fokra, ez J|| lesz számukra a tél. Ezt követően ül­tessük el őket virágföldbe, az apróbb hagymákat többesével, a nagyobba­kat egyesével cserépbe vagy viráglá­dába. 6-8 napig tartsuk sötét, de 15 fok körüli helyiségben, ezután vigyük világos helyre. Legjobb az ablak köze­lében, így már csak pár napot kell vár­nunk (ez hőmérsékletfüggő), hogy csodás kis hagymásaink kivirágozza­nak. Ha nem tartjuk túl meleg (22 fo­kos) helyen őket, akkor akár egy hétig is gyönyörködhetünk bennük. Elvirágzás után, ha már ki tudunk menni a kertbe, ültessük ki a hagy­mákat és így jövőre a kertünket dí­szítik a tavasz beköszöntével. A kereskedelemben kaphatók „hőkezelt" hagymák, ezeket már csak elültetni és nevelni kell az H előbb leírtak szerint. , Mi­kulásvirág. Amikor virág­zik, rendszere­sen öntöz­zük lágy vízzel. Túl nagy meleg­ben a lombjára is permetez­zünk vizet. Amint a növény elvirágzott, az ön­tözést csökkentsük. Kölykök játszócsoportokban - Apu! Szerinted télen is járhatok sé­tálni a kutyámmal? - Miért ne járhatnál? Sőt, ki is kell vinni néha a kertből! - De olyankor olyan játékos meg ugrabugra... - A kiskutya két-három hónapos korban tanulja meg a fajtársakkal és az emberrel való helyes vi­selkedés szabálya­it, ezért na­gyon fontos, hogy ebben az időszakban le­hetőségük nyíl­jon ezek elsajá­títására. A köly­köknek a já­Néha bizony nem árt a kutyusunkat megsétáltatni. 99 Hasznos kutyatartó tanácsok a hazikedvencek.hu-n. rán fejlődik az izomzatuk és így sze­reznek tapasztalatot a különböző harcmódozatokról is. A játék segíti az emberrel való helyes viselkedési normák és az ideális ku­tya-gazda kapcsolat kialakulását, va­lamint fontos részét képezi a tanulási fo­lyamatok­nak is. Ré­gebben az volt a szem­lélet, hogy a kölyköt ne vi­gyük utcára, és ne érintkezzen más kutyákkal 3-4 hónapos ko­ráig. Ma már ez nem teljesen igaz így. - De azért nem árt, ha a kutyaiskolában egy-két dolgot megtanul, ugye? - Persze hogy nem. Kölyök­találkozókat egyre több kutya­iskolában szerveznek a 6 és 16 hetes kor közötti kölyköknek. Lényege, hogy hasonló korú kölyök­kutyák és gazdáik találkoznak szak­ember (kutyakiképző) jelenlétében. Célja, hogy a kölykök egymással és emberekkel való ideális kapcsolata kialakuljon, valamint a kölykök jel­leme jó irányban fejlődjön. - Jaj, de most akkor vihetem az utcára vagy sem? - Viheted, viheted. Az is kell, hogy megismerje, felmérje a környe­zetét. Megtudja, hol van nagyobb kutya, kisebb kutya. Mikor ki ugat? És erre nemcsak most van szüksé­gük, hanem máskor is. Ilyenkor bi­zony hangoskodnak egy kicsit ők is, meg azok, akik a kerítés túloldalán vannak. Megfigyelhető, hogy általá­ban a közösen sétáltatott kutyák nem harcolnak egymással, csak azok heveskednek, amelyeket kerí­tés választ el. De ezt a gazdiknak tűr­niük kell. - Meg apu, akkor tudjuk, hogy itt van velünk, ha néha halljuk a hang­ját is. 2500 fát ment meg a Pannon A Pannon számára ügyfelei magas szintű kiszolgálása mellett kiemelt fontossággal bír a felelős vállalati működés részeként ta­núsított környezettudatos magatartás is. E két elkötelezettség jegyében a cég 2009 őszétől elértietővé tette az elektronikus­számla-szolgáltatást, mellyel az ügyfelek egyszerűen, gyorsan és kényelmesen, vala­mint papír- és környezetkímélő módon fér­hetnek hozzá számláikhoz. A szolgáltatás bármelyik üzleti és la­kossági számlás, valamint új generációs kártyás előfizetéssel rendelkező ügyfe­lünknek elérhető, igénybevétele senki számára nem jár pluszköltséggel. Az elektronikus számla egyenértékű a pa­píralapú számlával, ám annál használa­ta jóval egyszerűbb, gyorsabb. Segítsé­gével ügyfeleink a számláikat bárhon­nan biztonságosan elérhetik, ahol ren­delkezésre áll internetkapcsolat, az ak­tuális számla megérkezéséről pedig e-mailben értesítjük ügyfeleinket. Az elektronikusszámla-szolgáltatás megrendelése a Pannon elektronikus ügy­félkezelési felületén, a PannOnline-on ke­resztül lehetséges. A felület arra is lehető­séget ad, hogy egy időben a számlabefi­zetést is kényelmesen, elektronikus úton elintézzük akár egy gombnyomásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom