Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-02 / 256. szám
[ AKTUÁLIS 2009. NOVEMBER 2., HÉTFŐ KÖRKÉP Súlyos baleset HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Súlyos sérüléssel járó baleset történt szombat hajnalban Vásárhelyen. Egy 36 éves helybeli férfi egy Volkswagennel közlekedett a város belterületén, egy balra ívelő kanyarban az úttest jobb szélére sodródott, kiütötte az útjába került figyelmeztető táblát, majd fának ütközött. A sofőr, aki az alkoholszonda tanúsága szerint ittasan ült a volán mögé, kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet, utasa, egy 15 éves fiatalember azonban súlyos sérüléseket szenvedett. Ministránsklub PUSZTAMÉRGES. Elsőstől a középiskolásig minden érdeklődő gyermeket vár a ministránsklub. A foglalkozásokat minden kedden 16 órától rendezik a plébánián: gyertyát mártanak, játszanak, szalonnát sütnek. A falujáró betlehemet is a ministránsok viszik házról házra. Lopott munkagép, idősek napja RÖSZKE. Németországból ellopott, nagy értékű munkagépet találtak a határrendészek a röszkei határátkelőhelyen szombaton késő este. A körözött munkagépet egy macedón kamion rakterében rejtették el. A rendőrség lefoglalta, és értesítette az illetékes hatóságokat. - Az idősek napján szervezett ünnepségről készült fotók megtekinthetők a www.roszke.hu oldalon. Fogadóóra, előadások a költséghatékonyságról SZEGED. A városi rendőrkapitányság vezetője, dr. Zélity László (képünkön) lakossági fogadóórát tart ma 13 és 15 óra között a Szegedi Rendőrkapitányságon (Párizsi krt. 16-22.). - Kis- és középvállalkozásoknak tart előadásokat a költséghatékonyságról és a gazdaságos működést elősegítő infokommunikációs megoldásokról a T-Systems kedden 10 órától a Novotel Hotelben. A részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges a www.t-systems.hu oldalon. Kitüntetés, támogatott hallgatók SZENTES. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Egészség Ápolásáért díját vehette át Márton Jánosné. a Dr. Bugyi István Kórház ápolási igazgatója csütörtökön. A kitüntetést a szentesi kórházban megrendezett Etika és betegjogok a mindennapi betegellátás során című szakmai továbbképzés keretén belül adták át. - 178 szentesi fiatal vehette át szombaton a megyeházán a szentesi önkormányzat felsőoktatási ösztöndíját. 2003 óta összesen 28 millió, idén több mint 5 millió forinttal segítette a város vidéken tanuló egyetemi és főiskolai hallgatóit. Az egyösszegű támogatás elnyerésére pályázni lehetett. Patkányinvázió Csongrádon Szabados Józseféknél rendezett a porta, már disznót sem tartanak, mégis havonta 5000 forintot kell költeniük patkányméregre, fotó: bíró Dániel Patkányok lepték el a csongrádi Vas Gereben utca környékét. A város aljegyzője szerint nem egyedi esetről van szó, külön pénz viszont nincs az irtásra, ezért a tisztiorvosi szolgálat segítségét kérik. CSONGRÁD MUNKATÁRSUNKTÓL A minap fürtök helyett patkányok lógtak Szabados Józsefék szőlőlugasán - a kártevők a megmaradt szemeken lakmároztak napnyugfa után. A csongrádi Vas Gereben utcában élő család két hónapja nem tart disznót sem. Levágták az utolsót, mert a jószág már a rágcsálókat ette, annyi volt belőlük az ólban. A megmaradt takarmányt kulcsra zárt helyiségben tárolják, elektromos riasztót tettek a veteményes közé, és szórják a mérget a csapdákhoz. Havi 5000 forintot költenek rá, mégsem győzik az inváziót. - Három hónapja leptek el bennünket a patkányok. Anynyi van belőlük, hogy egy kisbabát nem lehetne kitenni levegőzni a kertbe. Hívtuk a polgármesteri hivatalt, néhány hete kint volt az aljegyző, és találkozott is egy méretes példánnyal, de azóta sem történt semmi - mondta lapunknak Szabados Józsefné. Portájuk rendezett, így még inkább lehet látni vagy érezni a rágcsálók nyomait. Nem véletlen, hogy dögszag terjeng az egyik farakás alól. Az aszszony szerint, ha mindenki irtaná őket a környéken, és az állattartás szabályait is betar„A város más pontjairól is kaptunk bejelentést, úgyhogy nem egyedi esetről van szó." Szubally Brúnó aljegyző tanák, nem lenne gond, de most már ők is úgy érzik, egyedül tehetetlenek. - A város más pontjairól is kaptunk bejelentést, úgyhogy nem egyedi esetről van szó - nyilatkozta lapunknak Szubally Brúnó aljegyző. A Vas Gereben utcánál munkatársai 6 ingatlant ellenőriztek: kettőnél nem vállalták a tulajdonosok az irtás költségét, az egyetlen állattartót pedig, akinél szabálytalanságokat találtak, nem büntették meg, mert ígéretet tett, hogy rendezi a környezetet. - Ez közegészségügyi kérdés, ezért a tisztiorvosi szolgálathoz fordulunk - tette hozzá az aljegyző. Mi is megkérdeztük az ÁNTSZ-t, mit tudnak tenni. Azt a tájékoztatást kaptuk, náluk már megszűnt a fertőtlenítési csoport, egyébként meg az önkormányzat feladata az irtás. Ahol pedig szabálytalan az állattartás, ott az ingatlantulajdonost kell kötelezni az irtásra. Erre Szubally Brúnó aljegyző azt mondta, Csongrádnak nincs erre a feladatra külön pénzügyi kerete. Létezik egy környezetvédelmi keret, amit még sohasem használtak ilyen célra - a pénz felhasználásáról a városgazdasági bizottság dönt. Az aljegyző azt tanácsolta, az érintettek ettől a grémiumtól kérjenek anyagi segítséget. Mobil Internet értékesítő (DélKelet-Magyarország) munkakörbe. Az új munkatárs feladatai: • önálló, mozgó területi egyéni és csoportos értékesítési tevékenység ellátása és új ügyfelek felkutatása. • értékesítést elősegítő kapcsolatrendszer kiépítése a területén belül, • rendezvények és egyéb események felkutatása, egyéni és csoportos bemutatók szervezése és értékesítés ezen eseményeken, • igény esetén termékbemutatás és értékesítés az ügyfelek otthonában. • ügyfelek igényeinek feltérképezése és ajánlatadás. • Pannon Mobil Internet termékek eladása, előfizetői szerződések megkötése és a hozzá kapcsolódó adminisztrációs tevékenység elvégzése. - pénz be- és kifizetések kezelése a kiskereskedelmi forgalomban. • raktárkezelési feladatok ellátása (készletkezelés). • új ügyfelek szerzése a kis- és középvállalati szegmensben. • a portfóliójába tartozó ügyfelek igényeinek, panaszainak, kérdéseinek megfelelő csatornába terelése. Az Ideális pályázó: • érettségi vizsgával rendelkezik (felsőfokú végzettség vagy folyamatban lévő tanulmányok előnyt jelentenek). • van értékesítési tapasztalata. • meggyőzően kommunikál. • kreatív, váratlan helyzetekben ügyesen feltalálja magát. • a távközlés és mobilkommunikáció területén érdeklődést mutat. • jó fellépésű, bizalmat ébresztő személyiség, • szóban és (rásban egyaránt kitűnően kommunikál, • felhasználói szinten ismeri az MS Office alkalmazásokat. • jogosítvánnyal rendelkezik. A pályázatok elbírálásánál direkt értékesítésben szerzett tapasztalat, kereskedelmi végzettség előnyt jelent. A jelentkezéseket a mo@pannon.hu e-mail címre várjuk a pozíció nevének (MBI értékesítő) és kódjának (M0091001) megjelölésével. Jelentkezési határidő: november 9. pannon LAKOSSÁGI FÓRUM A VÁSÁRHELYI ÚTRÓL Újvárosi lázálom az elkerülő? Tizenöt év alatt sem készült olyan terv az elkerülő útra, amely minden engedély birtokában lenne. A legrosszabb elképzelés a jelenlegi, Fáncsy utcát érintő - derült ki a péntek késő esti újvárosi lakossági fórumon. Az ideális nyomvonal délről, egy kilométeres távolságból kerülné meg a várost. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS - Most van olyan helyzetben a város, hogy a közgyűlés javaslatot tehet a közlekedési minisztériumnak a tervezett elkerülő út nyomvonalával kapcsolatban. Az ugyanis biztos, hogy az állami beruházásként, európai uniós támogatással készülő út építése a választásokig már nem kezdődik el - indokolta a péntek esti újvárosi lakossági fórumon Lázár János polgármester, miért kérik ki újfent a városrészben élők véleményét a tizenöt év alatt elkészített tervekről. A variációk közt szerepelt a várost északról, majd délről elkerülő nyomvonal is. A legrosszabb elképzelés a legutolsó, ez - mint arról lapunkban már írtunk - a vasúti sínek és a Fáncsy utca között haladna, és a Fáncsy utcában nemcsak a házak kertjéből venne el egy darabot, de lakóházakat is bontanának miatta. A polgármester és Mucsi László a városfejlesztési csoport vezetője bemutatta az eddigi terveket. A több mint száz érdeklődőt Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő emlékeztette, hogy már öt esztendővel ezelőtt is majd minden Fáncsy utcai írásban tiltakozott, hogy az utat a házuk mellett vezessék el, de a helyzet azóta sem változott. Lázár János azt a véleményét hangoztatta, hogy a tehermentesítőnek a laktanyai körforgalomtól indulva a város által épített ipari parkig vezető úttól délre, a várostól mintegy 1 kilométeres távolságban kellene megépülnie. Ez az út körforgalommal csatlakozna a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási csarnoka közelében a 47-es jelenlegi nyomvonalához. Az újabb lépés ezt követően a 47-es és a 45-ös főutak városon kívüli összekapcsolása volna. A felszólaló újvárosiak közül Sípos János lázálomnak nevezte a Fáncsy utcát érintő elképzelést. Úgy vélte, hogy a tervezők sem az újvárosiakra, sem az átellenben lévő lakótelepen élőkre nem gondoltak, amikor ezt a tervet kidolgozták. Verők János és Varga István a tervezett út hatásai miatt aggódott, Ancsin István pedig azt mondta: nem érti, miért akarják elvágni Újvárost a város többi részétől. A jelenlévők a legjobbnak a várost délről megkerülő út tervét tartották, így - ígérte a polgármester - a közgyűlés az idén erről hoz határozatot, amelyet eljuttat a szakminisztériumba. Simlis és ittas sofőr HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Péntek késő este igazoltattak a vásárhelyi rendőrök egy autóst, aki az azonosítás és a felelősségre vonás alól valótlan személyes adatokkal akart „kibújni". Mikor megállították, a járőrök rögtön megérezték a 32 éves férfi leheletén az alkoholszagot. Szondát fújattak vele, amely többszöri sikertelen próbálkozás után végül bűncselekményt meghaladó értéket mutatott. A férfi azt állította: nincsenek nála az iratai, sajátjaként pedig más nevet mondott. A járőrök azonban ismerték, és gyanús lett számukra, hogy most másképpen hívják. Ezért egyikük mondva csinált indokkal elküldte pár méterre a kocsijához, majd váratlanul a valódi nevén szólította meg, mire a férfi ösztönösen megfordult - ezzel leleplezte magát. A fiatalembert előállították, vele szemben büntetőeljárás indult ittas vezetés gyanúja miatt. Igazi adataiból az is kiderült: a járművezetéstől már eltiltották, emiatt szabálysértési eljárás keretében felel. Nem maradt szabad hely a teremben. Mindenki rossznak tartja a jelenlegi nyomvonalat. FOTÓ: TÉSIK ATTILA A Pannon humánerőforrás igazgatósága új munkatársat keres a disztribúciós igazgatóság/exkluzív disztribúciós csatorna osztálya számára.