Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-13 / 266. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD •rcK* A2009. NOVEMBER 13., PÉNTEK A kórházat hibáztatja a meghalt 15 éves fiú anyja SZOLNOK MTI Eljárást kíván kezdeményezni a HINl-vírusfertőzéssel elhunyt 15 éves szentlőrinckátai fiú édesanyja a jászberényi kórház ellen, ahol a gyereket először kezelték; az érintett Szent Erzsébet Kórház belső vizsgálata szerint a beteget szabályosan látták el. ITTHON Megsemmisíttetnék a vagyonadót A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Alkotmánybírósághoz fordult, mert több ponton is alkotmányellenesnek tartja a vagyonadóról szóló törvényt. A BKIK az Alkotmánybíróságtól soron kívüli tárgyalást és a törvény viszszamenőleges megsemmisítését kéri. A köztestület elnöksége azért is döntött az alkotmánybírósági beadvány mellett, mert ugyan a politikai tendenciákat figyelembe véve várható, hogy a következő kormányzat az első intézkedései között megszünteti a vagyonadót, addig azonban az evás vállalkozásokat február végén még érinti a vagyonadó-fizetési kötelezettség. Saját fegyverével lőtték fejbe Az áldozat maga adta korábban gyilkosának azt a fegyvert, amivel egy elszámolási vita után fejbe lőtték; a gyilkossággal gyanúsított férfit elfogták. A XIV. kerületben szerdán egy autó csomagtartójában megtalált férfi sok embernek tartozott jelentős összeggel, így későbbi gyilkosának is mintegy hatmillió forinttal. A 26 éves férfi nem tudta viszszafizetni tartozását, ezért lőtte le őt még hétfőn 25 éves gyilkosa egy garázsban. Holttestét az autójába rejtette, amit egy trélerrel vitetett arra a helyre, ahol később az áldozat apja megtalálta a tetemet. H1N1 - bezártak egy budapesti iskolát Bezárták csütörtökön a rákospalotai Meixner általános iskolát, mert a tanulók több mint fele megbetegedett. A diákoktói vett mintákban kimutatták a H1N1-vírust. Az iskola igazgatója elmondta: az iskolában összesen 157 gyerek tanul, közülük 80-an betegedtek meg. A18 tanárból pedig 8-an fertőződtek meg. Az iskola csütörtökön már nem nyitott ki és a jövő hét végéig zárva is marad. A fiú édesanyja, Ráczné Lakatos Melinda elmondása szerint a vizsgálati eredmény ismeretében határozta el véglegesen, hogy eljárást kezdeményez a gyógyintézmény ellen és kártérítésben is gondolkodik. A jászberényi Szent Erzsébet Kórházban lefolytatott, szerdán nyilvánosságra hozott belső vizsgálat azt állapította meg, hogy szabályosan látták el a 15 éves fiút. Szabó Tamás ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a fiú 2001 tavaszán asztmás megbetegedése miatt már feküdt a jászberényi kórházban, majd folyamatos ambuláns gondozásban részesült. Időközbeni extrém túlsúlya miatt az őt kezelő szakorvos gyermekklinikai kivizsgálást kezdeményezett, amely érdemi változást nem hozott, feltehetően a túlzott kalóriabevitel miatt. A kóros elhízás miatt a fiatal páciensnek nyugalmi helyzetében is erős, terhelésre pedig nehézlégzése volt. A beteg október 26-án jelentkezett először édesanyjával a kórház pulmonológiai szakrendelésén. A gyermek és anyja a kórházi felvétel ellen akkor tiltakozott, a kezelőorvos pedig az ambuláns kezelés mellett dönI Fiatal orvosok és rezidensek tüntettek i^Sh tött. A fiúnak antibiotikumot adott, életmódbeli tanácsokkal látta el, majd azzal bocsátotta haza, hogy állapotának romlása esetén azonnal, egyébként négy nap múlva kontrollvizsgálaton mindenképpen jelentkezzen. A fiú az édesanyjával október 29-én reggel kereste fel másodszor a kórházi gyermekosztályt súlyos általános álla// pótban, kifejezetten nehézlégzéssel és a tüdők felett hörgő színezetű légzési hanggal. A röntgenlelet kétoldali tüdőgyulladást és kis vérköri pangást igazolt. Mindezekre tekintettel sürgősségi ellátása után, oxigénadás mellett a szolnoki Hetényi-kórház gyermekosztályára került, ahol az intenzív ellátás ellenére november elsején elhunyt. Őrizetben az ír gázoló Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) pozitív fejleményként értékeli, hogy az ír hatóságok őrizetbe vették a Leányfalun két gyermeket halálra gázolt, a magyar bíróság által börtönbüntetésre ítélt ír férfit. BUDAPEST MTI Az ír igazságügyi minisztérium hivatalosan Is tájékoztatta az IRM-et az őrizetbe vételről. Az, hogy a férfit őrizetbe vették, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték, még nem jelenti azt, hogy automatikusan kiadják őt Magyarországnak. Előbb még az ír bíróságnak meg kell vizsgálnia a jogi feltételeket, hogy a férfi kiadható-e, ebben az ügyben az első tárgyalás november 25-én lesz. Az igazságügy bízik abban, az eljárás vége az lesz, hogy a férfit kiadják Magyarországnak, és a bűnelkövető a büntetését itt, Magyarországon fogja letölteni. Sí OET - nincs előrelépés Szakorvosjelöltek és fiatal orvosok demonstráltak életkörülményeik javításáért csütörtökön Budapesten. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a demonstráció előtt elmondta: arra szeretnék felhívni a társadalom figyelmét, hogy a fiatal orvosok „nyomasztó helyzetben" vannak, másod- és harmadállást kénytelenek vállalni, ennek pedig a „betegek isszák meg a levét", jelenleg a fiatal orvosok kezdőfizetése 95 ezer forint körül van - jegyezte meg, hozzátéve-, azt szeretnék elérni, hogy egy fizetésből meg tudjanak élni, de számháborúba nem szeretne bocsátkozni. Kiemelte: a mostani körülmények veszélyeztetik a betegellátást és az egészségügyi rendszer működését. Mint mondta, a jelenlegi tendenciák alapján hosszú távon sem látják a változás lehetőségét. „Megvan bennünk az elkötelezettség, az elszántság és a tenni akarás, várjuk a társadalom jelzését, hogy szüksége van ránk. Fogjunk össze, hogy itthon gyógyíthassunk" - mondta a szónok, akinek a szavait hangos taps fogadta. A fehér köpenyt viselő fiatalok több mint ezren a Magyar Nemzeti Múzeum előtt gyülekeztek, majd onnan a Szent István-bazilikához vonultak. A demonstráció a bazilika előtt egy performance-szal zárult, amelyen a fiatalok Magyarországot formázták meg. Gyurcsány tanúskodott a Zuschlag-perben - Miniszterségem idején sok százan, köztük Zuschlag János is megkerestek és érveltek különböző pályázatok támogatása érdekében, de egyedi ügyekben nem voltam fogékony tárgyalásra - mondta Gyurcsány Ferenc, akit tanúként hallgatott ki a bíróság a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján. KECSKEMÉT MTI Zuschlag János vehemensen és rámenősen képviselte a rábízott érdekeket, ami természetes volt az ifjúsági ügyekért dolgozó képviselőtől - mondta Gyurcsány Ferenc, aki 2003 májusától 2004 szeptemberéig volt miniszter a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium élén. A minisztérium vezetésében nem volt olyan gyanú, hogy Zuschlag János erkölcstelen és jogellenes módon járt volna el a pályázatok esetén - mondta a bíró kérdésére válaszolva Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki beszámolt arról, hogy Zuschlag János az ellene indult eljárás után, 2007-ben egy alkalommal Kecskeméten megkérdezte tőle, mit tegyen. - Én azt ajánlottam neki, hogy működjön együtt az igazságszolgáltatással, és ne szaladgáljon fühöz-fához az üggyel kapcsolatban - mondta Gyurcsány Ferenc. Ötmillió forint kártérítés C6?g.NlE-gJ jogtalan fogvatartásért pénzváltó Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. O* VÉTEL ELADÁS ]EUR 268,90 272,70| \ USD 176,30 183,50 ^JCHF 176,00 181,20 • RON 60,60 64,90 2009.11.12. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges BUDAPEST, ötmillió forint kártérítést fizet a magyar állam annak a fiatalembernek, akit 2006-ban rablás miatt első fokon börtönbüntetésre ítéltek, majd a másodfokú bíróság utasítására elrendelt új eljárás után jogerősen felmentették; a roma fiatalember 16 hónapot ült előzetes letartóztatásban. A büntetlen előéletű, akkor még 22 éves férfit azt követően vonták eljárás alá, hogy az akkori gyanú szerint társával 2005 augusztusában a Keleti pályaudvar aluljárójában bántalmaztak több hajléktalant, majd letépte egyikük aranyláncát és elvette az óráját, (mti) KÜLFÖLD Ausztrália jóváhagyta Zentai kiadatását CANBERRA. Az ausztrál szövetségi kormány jóváhagyj a csütörtökön a háborús bűnnel vádolt Chartes Zentai (Zentai Károly) kiadatását Magyarországnak. A magyar hatóságoknak két hónapjuk van arra, hogy intézkedjenek Zentai Magyarországra szállításáról, de a vádlott még mindig megtámadhatja ezt, és várhatóan újabb kérvényekkel próbálja késleltetni tényleges megjelenését a magyar igazságszolgáttatás előtt. Zentait azzal vádolják, hogy 1944. november 8-án a magyar királyi hadsereg tiszthelyetteseként egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta és meggyilkolta a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Titkos börtönök PEKING. Titkos, „fekete" börtönök működnek Kínában, ahová többségükben olyan vidéki embereket zárnak be, akik panaszt akarnak tenni a központi hatóságoknál valamely őket ért sérelem miatt - állította csütörtökön közzétett jelentésében a Humán Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet mety szerint évente tízezer ember fordul meg a titkos létesítményekben, (mti) BUDAPEST. Nem közeledtek az álláspontok a bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki plenáris ülésén, a munkaadói oldal továbbra is 73.000 forintos havi minimálbért ajánlott 2010-re, míg a munkavállalói oldal szerint nagyobb emelésre van szükség. U 041-alföldi Raglonálla innovációs ŰQTNÖKIÉO PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - HATÁRIDŐ-HOSSZABBÍTÁS A 2009. évi „Dél-alföldi Innovatív Ötlet Díj" Tájékoztatjuk a tisztelt Pályázókat, hogy a 2009. ávi .Dél-alföldi Innovatív Ötlet Dlj" elnyerésére kiirt pályázati felhívásban a pályázatok benyújtására megadott határidőt - a BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Korlátolt Felolósságű Társaság ás a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület - 2009. november 16-ról 2009. december 15-re hosszabbítja meg. A pályázat benyújtásának határideje ás módja: A pályázatokat 2009. december 15-én (kadd) 16 óráig szemályasen vagy postai úton a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (6720 Szeged. Kígyó utca 4. III. emelet) vagy a BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6725 Szegád. Hópárduc u. 4.) elmére lehet benyújtani. Eredményhirdetés időpontja és helye: Az eredmények kihirdetésére 2010. január 15-én (péntek) 11 órakor a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (6722 Szeged, Ady tér 10.) kerül sor. 1 díj: 500.000 Ft • 2 díj: 300.000 Ft • 3. díj: 100.000 Ft A pályázati felhívásról és a pályázati útmutatóról bővebb információt a www.darinno.hu. illetve a www.biopolisz.hu weboldalakról letölthető pályázati dokumentumok tartalmaznak. A pályázattal kapcsolatosan személyesen érdeklődhet a 62/622-026 ás 62/549-500-es telefonszámokon. A dljkitűzás visszavonásának jogát kifejezetten fenntartjuk! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 12-i kenószámok: 2, 3, 9,12.18. 25, 29, 32, 37, 42, 45. 47, 50, 54, 60, 62, 68, 70, 79, 80. Válogasson a Vista ünnepi ajánlataiból! Szilveszteri Athén London Róma Barcelona Párizs Szicília Madeira ajánlatok 75 900 Ft/fő/3 éj 99 000 Ft/fő/3 éj 103 900 Ft/fő/3 éj 112 200 Ft/fő/4 éj 124 900 Ft/fő/4 éj 149 900 Ft/fő/4 éj 173 800 Ft/fő/S éj Akciós Malév jegyek 29 000 Ft/főtől Amszterdam, Athén, Brüsszel, Frankfurt. Helsinki. Isztambul, Koppenhága, Larnaca, London, Madrid, Milánó, Moszkva, Tesszalonikl, Párizs, és még számos város. A fenti ár tartalmazza a repülőtéri illetékekét és az adókat. Tanár és diákkedvezményes repülőjegyek széles választékával is várjuk utasainkat! Adventi ajánlataink Bécsi hétvége 25 700 Ft/főtől Grazi hétvége 29 580 Ft/f6t6i Az ár tartalmazza a szállást 2 éjre reggeli ellátással decemberi időpontokban. További ajánlatainkról érdeklődjön irodánkbanl VISTA Utazási Központ Szeged, Oroszlán utca 4. Iff J »/t 06 62/548-480 szeged»vlsta.hu Nyitva: hétfő-péntek: 09.00-18.00 iÜíííiíSjíli Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET. KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Meltékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS. KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád. Makó, Szentes). SZÓGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391. hirdetésfelvétel és előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DELMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.