Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-12 / 265. szám
6 2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Arzénvita: elmérgesedő viszonyok Megnöveli a vízdíjat a vízminőség-javító program, pedig sok helyen nincs is rá szükség - mondja több megyei polgármester. A program ettől függetlenül halad, december 15-éig meg kell alakítani az ivóvíztársulásokat. Eperjesen nem kell a tartályos víz. Eperjesen egy éve korlátozták az ivóvízfogyasztást a magas arzénkoncentráció miatt: azóta lajtos kocsi jár a faluba. Kiss Csaba polgármester elmondta, egyre csökken a lakossági igény a tartályos vízre. Szerinte lobbiérdek húzódhat meg a háttérben, mert annak a 150 millió forintnak a tizedéből meg lehetne oldani a problémát, amit az ő esetükben egy 6 kilométeres vezeték építésére szánnak a program kidolgozói. A polgármester otthonába és a falu konyhájára is szereltek fel már viztisztító berendezést: hasonló telepítése háztartásonként mintegy 100 ezer forintos beruházást igényelne, és a vízdíjat sem kellene megemelni. Kiss Csaba polgármesternél is felszerelték a víztisztítót. FOTÓ: TÉSIK ATTILA CSONGRÁD MEGYE GONDA ZSUZSANNABÍRÓ DÁNIEL Halasztást kért 2012 végéig Magyarország az ivóvíz arzéntartalmának csökkentésére az eredeti határidő idén decemberben jár le -, de a vízminőség-javító program előkészítése nem állt meg. Október 15-éig kellett nyilatkozni minden kistérségben arról, hogy milyen műszaki megoldást választanak a tisztább víz érdekében, december 15-éig pedig meg kell alakítani az ivóvíztársulásokat. A régióban - azaz Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében a vízminőség-javítás összesen 90 milliárd forintos beruházás. Az önkormányzatokra jutó önerő 10-15 százalék. A dél-alföldi vízzel az arzén miatt van a legnagyobb baj, de több településvezető szerint nem akkora, amely indokolná a költséges programot. A magyar szabvány 50 mikrogramm arzént engedélyezett egy liter vízben, az uniós határérték viszont 10 mikrogramm. Ennél a megye hatvan települése közül 43-ban magasabb az ivóvíz arzéntartalma, de van, ahol alig: Újszentiván térségében például 12-16 mikrogramm. A felhasznált víz nagy részét egyébként sem megisszák az emberek, hanem fürdenek, mosnak benne, öntöznek vele - érvelt Putnik Lázár polgármester. Szentes az utolsók között hagyta jóvá, hogy a város is részt vegyen a regionális ivóvízjavító programban. Az önkormányzat legutóbbi ülésén nem volt olyan képviselő, aki ne fenntartásokkal kezelte volna ezt a kötelezettséget, ami 200 millió forintos kiadást jelent Szentesnek. Ez csak az önrész, a teljes beruházás 2 milliárdra rúg. Elhangzott az is, hogy a tisztítómű működtetése miatt jelentős, akár 50 százalékos vízdíjemelkedés várható. Szirbik Imre polgármester lapunknak úgy fogalmazott, az Unió harapófogóba kényszeríti a térségben élőket, hiszen a program több sebből vérzik, ugyanakkor alkotmányos kötelezettség, hogy tiszta ivóvíz kerüljön a háztartásokba. Putnik Lázár arról beszélt, hogy a 10 mikrogrammos határértéket úgy állapította meg az Unió, hogy figyelembe vette: a nyugat-európai országokban sok tengeri halat fogyasztanak, azok húsa pedig tartalmaz arzént. - Technológiai szempontból nagy kihívás a 10 mikrogrammos határérték, ugyanakkor a nemzetközi trend szerint egyes országok még ez alá is mennek - mondta Medgyesi Pál, a Makó Térségi Víziközmű Kft. vezérigazgatója. Hozzátette: lehet cél, hogy ne legyen bonyolultabb és drágább a rendszer a mostaninál. Annál már csak az a fontosabb, hogy amit megiszunk, egészséges legyen. - Nem vagyok orvos. Tény azonban, hogy a magyar egészségügy átvette, és kitart a 10-es határérték mellett mondta Király Zoltán, a DARFÜ Kht. régiófejlesztési igazgatóhelyettese - ők fogják össze a dél-alföldi ivóvízminőség-javító programot. Hozzátette: a minőségjavítás nemcsak az arzénmentesítést jelenti, a szabvány meghat'ározza az ammónia, a bór, a nitrát, a fluorid, a vas és a mangán koncentrációját is. VÍZSZENNYEZŐ ANYAGOK VÍZSZENNYEZŐ ANYAG Érintett lakosságszám (érintett települések száma) VÍZSZENNYEZŐ ANYAG BÁCS-KISKUN BÉKÉS CSONGRÁD ÖSSZES Arzén 10-30 MK/i 253490(51) 227994(30) 307014(29) 788498(110) Arzén 30-50 Mg/l 60666(21) 13957(6) 35058(11) 109681(38) Arzén 50 pg/l felett 0(0) 0(0) 697(1) 697(1) Bér 1 mg/t felett 920(1) 10620(3) 7260(9) 18800(13) Ammónia 0,5 mg/l felett 111107(27) 120187(29) 75620(18) 306914(74) Forrás: ivovizunk.hu DM-GRAFIKA NINCS PÉNZÜGYI AKADÁLYA AZ ÚJ FÜRDŐ ÉPÍTÉSÉNEK Makó megnyerte az 1,5 milliárdot Megérkezett a makói fürdőfejlesztés 1 milliárd 543 millió forintos brüsszeli támogatásáról szóló hivatalos értesítés - jelentette be tegnap Búzás Péter polgármester. MAKÓ KORMOS TAMÁS - A dél-alföldi SPA-gyűrű, vagyis az itt található termálkincs kiaknázása lehet a régió kitörési pontja, amelyhez szorosan kapcsolódik az új makói élményfürdő is - mondta tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján Búzás Péter makói polgármester. A makói 3,6 milliárd forintos megaprojekt egyik legfontosabb célja a munkahelyteremtés. A város első embere szerint nem csupán az új fürdő, hanem a köréje épülő szállodák, panziók, illetve különféle szórakozóhelyek közel 500 helyi fiatalnak biztosítanak majd kereseti lehetőséget. Búzás bizakodó, mivel szakemberek is azt mondják: a turisták kitermelik a beruházás költségét. - Brüsszeltől 1 milliárd 543 millió forint támogatást kapunk, a teljes beruházás költsége pedig 3,6 milliárd forint. Ebben az összegben már benne van minden: az előkészítő munkán át egészen az építésig - vette át a szót Fodor Gabriella, a projektet lebonyolító cég, a Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügy„Csak hecckampány!" Németh Pál több fórumon is kifogásolta a leendő makói fürdőt, illetve feljelentette a várost. A makói lakos nemtetszését még Brüsszelbe is eljuttatta. - A fürdő elleni kirohanás nem több mint hecckampány, amely egyáltalán nem befolyásolja a projekt megvalósítását - reagált rá Búzás Péter. A polgármester hozzátette: ha Brüsszelben hitelt adtak volna ennek a támadásnak, akkor nem ítélték volna oda a 1,5 milliárdot. vezetője. A marosi gyógyiszapra, illetve a termálvízre alapozott gyógyfürdő, kiegészülve a többi fürdővárosi szolgáltatás„A dél-alföldi SPAgyűrű, vagyis az Itt található termálkincs kiaknázása lehet a régió kitörési pontja." Búzás Péter sal új energiákat adhat a településnek - állítják egybehangzóan a felkért szakemberek. Az új makói fürdő kivitelezője a KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. lesz. A bontási munkálatok hamarosan megkezdődnek, és a létesítményt várhatóan 2011 nyarán adják át. arányosan osztottak szét mondja a polgármester, Hajnal Gábor. Amúgy Óföldeáknak jutott a legnagyobb hányad, és az összeg sem kevés, hiszen az éves költségvetés 42 millió, sok örömre azonban nincs ok. Ezzel a pénzzel ugyanis az önkormányzat elveszítette az éves szja-kiegészitést, ráadásul mivel a befizetés késedelmesen érkezett a számlájukra, a korábban már megkapott központi támogatást kamatokkal együtt kell visszafizetniük. Ezt követően jó, ha néhány millió marad belőle - hogy mennyi, csak jövő ilyenkorra derül ki. Hogy ezenkívül mit nyertek még? A falu iránt megnőtt médiaérdeklődésből azonban például nem profitáltak, nem indult roham a telkekért, az árak sem emelkedtek. Hajnal Gábor nem adott fel minden reményt. Bízik abban, hogy folytatják a gáz utáni keresést a falu szomszédságában. A terveiket át kell gondolniuk, hosszú távú elképzelésük ugyanis az volt, hogy a gázkitermelés és a már épülő M43-as együtt alapozza meg a jövőt. Bár a fúrásokban esetleg még lehet reménykedni, az már kiderült, hogy az új sztrádának Óföideák nál nem lesz leágazása. Mégsem lett Dallas Óföldeákból Mesés helyi iparűzésiadó-bevétett, új munkahelyeket, a falu fellendülését várta Óföideák attól, hogy a település határában bő 3 éve megindult a kutatás a földgáz után. A polgármester még bízik abban, hogy mégiscsak lesz kitermelés, a gázmezők hozta nyereség eddig meglehetősen szerény. ÓFÖLDEÁK SZABÓ IMRE Magyarország reménybeli Dallasaként emlegette a sajtó az elmúlt években Óföldeákot, amelynek határában A Mol még nem döntött „A makói medencében kevésbé perspektivikusak a földgázkutatások, mint azt a program elején a Mol remélte" - nyilatkozta a hvg.hu-nak tegnap Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. A cégvezető hozzátette, az eddigi kutatási eredmények értékelése még tart. „Ez egy nem konvencionális kutatási program, ami lefordítva azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlatunktól eltérő szakmai és technológiai megoldásokat kíván. A gáz ott van, ezt tudjuk harminc éve. A probléma az, hogy nem tudjuk, hogyan hozzuk fel s hogy megéri-e. Ha a döntés mégis az, hogy egyelőre nem hozzuk fel. az nem azt jelenti, hogy soha nem hozzuk fel, hanem azt, hogy a mostani technikai tudásunk szerint, a mostani piaci környezetben még nem szabad" - mondta a Mol első számú vezetője. nagyjából 600 milliárd köbméternyi, 6000 méteres mélységben rejtőző földgázkincs után indult kutatás jó 3 esztendeje. Az óföldeáki fúrás után több hasonló indult az úgynevezett Makó-árok térségében. Mára Óföideák közelében már a kutatás is abbamaradt, mert kevés gáz és sok víz jött fel. A falu csalódott: munkahelyeket és komoly iparűzésiadó-bevételt remélt. - Most 30 milliós iparűzésiadó-bevételünk folyt be, ez azonban csak egyszeri befizetés volt a koncessziós jog megszerzése után, amit az érintett települések között A gázmező csak alszik, lehet, hogy nem halt meg. FOTÓ: KARNOK CSABA