Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-07 / 261. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 2009. NOVEMBER 7., SZOMBAT ITTHON Bajnai: A szegénység sokszor leküzdhetetlen Sok százezer gyermek számára jelent ma Magyarországon sokszor leküzdhetetlen akadályt a szegénység, a kilátástalanság, valamint a hazulról hozott hátrány - jelentette ki Bajnai Gordon kormányfő pénteken Baktalórántházán a kistérségi Gyerekeséty Iroda átadásakor. Az iroda első állomása a Legyen jobb a gyermekeknek elnevezésű nemzeti stratégia rövid távú programjának, amely megalapozza, hogy egy generáció alatt jelentősen, a jelenleginek a töredékére csökkenjen a gyermekek és családjuk szegénységi aránya. Sólyom László a Nemzeti Sírkertről Sólyom László szerint helye lenne a Nemzeti Sírkertben határon túli magyarok sírjainak is, hiszen ez nemzeti, és nem állami sírkert. A magyar nemzet nem korlátozódik a Magyar Köztársaság határai közé, emlékezetünk sincs az államhatárok közé zárva mondta a köztársasági elnök a VIII. kegyeleti konferenciát megnyitó beszédében pénteken Budapesten. Az államfő kijelentette: meg kellene gondolni, mit tehetünk a történelmi családok kriptáiért, nagyjaink sírjaiért, a '48-as és világháborús sírokért és emlékhelyekért a szomszédos országokban. Állampolgárság: a FideszKDNP visszavonta A Fidesz-KDNP visszavonta a magyar állampolgárság könnyített megadására vonatkozó törvényjavaslatát - mondta el az MTI-nek Simicskó István, a KDNP partamenti frakcióvezető-helyettese pénteken. Simicskó István az előterjesztés visszavonását az MSZP „időhúzásával" indokolta. „További garanciális elemeket akartak, majd azt közölték, hogy ilyen tonnában nem tudják megszavazni a javaslatot" - jelentette ki az ellenzéki politikus. Szécsi Gábor: Ki fogok lépni az SZDSZ-ből Szécsi Gábor, az MDF 2010-es országgyűlési képviselőjelöltje, Kecskemét volt polgármestere pénteken az MTI-nek azt mondta: kilép az SZDSZ-ből, nem tartja meg párttagságát. Hozzátette: kilépését már bejelentette Retkes Attilának, az SZDSZ elnökének, és a jövő héten le is zárulhat a procedúra. Mint mondta, az SZDSZ-nél elfogadták, tudomásul vették kilépését. Közölte: amennyiben megkapja a bizalmat az MDF-tőL akkor lehetséges, hogy a jövőben belép a konzervatív pártba, (mti) COS._fsJ ELÍ2L lénz váltó lénz váltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. VÉTEL ELADÁS EUR 270,00 278,99 y uso 180,00 188,00 CHF 177,50 185,50 p RON 61,20 66,60 2009.11.06. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. NINCS OLYAN INFORMACIO, HOGY A TETTESEK A RABOLT AUTÓVAL SZERBIABA MENTEK VOLNA Többen követték el a rémtettet Péntek este is tartott a bűncselekmény nyomainak rögzítése a Tompán két nappal korábban történt hármas gyilkosság helyszínén - közölte pénteken a rendőrség. TOMPA-KECSKEMÉT MTI Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, ezért értesítette a rendőrséget. A rendőrök elkezdték keresni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá az elhunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akin szintén bántalmazás nyomait találták. Egyelőre semmi nem mutat arra, hogy a szerdán történt gyilkosságokat elkövető tettesek a házból elvitt személygépkocsival Szerbiába mentek volna - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A gyilkosság helyszíne közel van a szerb-magyar zöldhatárhoz, valamint a tompái határátkelőhöz is. A határátkelőn keresztül senki sem tudja elhagyni az országot megfelelő okmányok nélkül, a zöldhatáron sem lehet személygépkocsival átmenni, mert árkok vannak. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a nyomozás iránya nagymértékben függ attól, hogy a helyszíni szemle alapján talált nyomokból és bűnjelekből milyen következtetéseket tudnak levonni. Az MTI tudósítója telefonon megkeresett egy helyi lakost, aki jól ismerte a családot. A neve elhallgatását kérő tompái lakos véleménye szerint nagy a valószínűsége annak, hogy rablógyilkosság történt, mert az egykor lovaspanziót és kertészetet is működtető tulajdonos köztiszteletben álló személy volt, akiről nem tudták, hogy ellensége vagy haragosa lett volna. A család korábban komoly bevétellel rendelkezett. A tulajdonos korábban Kelebia alpolgármestere volt, majd utána Tompára költözött és a vállalkozását építette. A férfi az utóbbi években szinte teljesen visszavonultan élt, megromlott egészsége miatt nehezen tudott közlekedni. Szinte kizártnak tartják a településen, hogy üzleti elszámolás áldozatává vált volna a család. A faluban elterjedt, hogy brutális kegyetlenséggel végeztek az áldozatokkal, ami a falubeliek szerint nem profi gyilkosokra vall. A családfő meggyilkolt lányának a férje dolgozott, két gyereke iskolában volt a bűncselekmény idején, ezért menekültek meg. Az ingatlanról eltűnt egy HYP-860 forgalmi rendszámú, 290E típusú, szürke színű Mercedes személyautó is, melynek körözését elrendelte a rendőrség. 12 katonatársát ölte meg az ámokfutó amerikai muszlim pszichiáter Biztonsági kamera által rögzített felvételről készült fotó a Fort Hood-i amerikai katonai bázis elleni támadás elkövetőjéről, Malik Nadal Hasan pszichiáterből, katonaorvosról, aki egy üzletben vásárol 2009. november 5-én kora reggel. Az őrnagyi rangban szolgálatot teljesítő, 39 éves Malik Nadal Hasan később 12 személyt lelőtt és 31 embert megsebesített a bázis úgynevezett készenléti központjánál, ahol a háborús bevetésre, Irakba vagy Afganisztánba utazó vagy onnan visszatérő katonák egészségügyi ellenőrzésen esnek át. (MTI/AP) mbittimmm&mflmttcnmmltimttmmmi Mikóczy: első fokon letöltendő börtön Börtönbüntetésre ítélték első fokon Mikóczy Zoltánt, a híres versenyló, Overdose tulajdonosát, szlovák állampolgárt és magyar állampolgárságú üzlettársát pénteken Romániában. BUKAREST MTI Cristian Monenci, a nagyváradi törvényszék szóvivője elmondta: Mikóczyt egy év és hét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték csődbűntett miatt, üzlettársára pedig két év és két hónapot szabtak ki. Az üzlettársat csődbűntett mellett magánokirat-hamisításra való felbujtásban is vétkesnek találták. A két elítélt és jogi képviselői közvetlenül az ítélethirdetés után fellebbeztek. Az ügyet másodfokon a szintén nagyváradi székhelyű Bihar megyei ítélőtábla tárgyalja majd. A pénteki ítélet szerint a két üzletembemek vizsgálati fogságban kell maradnia a jogerős ítélet kihirdetéséig. A nagyváradi törvényszék emellett elrendelte a két elítélt Romániából való kiutasítását is. Mikóczyékat azt követően tartóztatták le októberben Nagyvárad határában, hogy kamionokban el akarták szállítani a csődeljárás alatt álló élesdi (Alesd) húsüzemük 700 ezer lej (43 millió forint) értékű gépeit. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 6-i kenószámok: 3, 4, 8,13,19, 21, 31, 32, 39, 40, 44, 46, 47,49, 52, 53, 55, 56, 62, 76. * Továbbra is jár Hunvald György alapilletménye BUDAPEST. Továbbra is jár az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) erzsébetvárosi polgármesternek az alapilletménye az önkormányzattól; a VII. kerületi képviselő-testület pénteki ülésén ugyanis 10 igen, 9 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította azt a fideszes indítványt, hogy a polgármester alapületményének kifizetését függesszék fel, költségátalányát peBUDAPEST. Kaiser Ede nem bűnös a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében, mégis 18 év fegyházra ítélte tucatnyi más bűncselekmény miatt perújítási eljárásban a Fővárosi Bíróság (FB) első fokon pénteken. Kaiser perújítási tárgyalása dig vonják meg. Az indítvány ellen szavazók elsősorban a jogszabályi háttér hiányosságával indokolták döntésüket. Mint mondták, nem tudni, ki jogosult megszüntetni, felfüggeszteni a kifizetést. A képviselők ugyanilyen arányban utasították el azt a fideszes módosító indítványt is, hogy a testület kérje fel Hunvald Györgyöt a mandátumáról való lemondásra, (mti) Mór: Kaiser Ede nem bűnös tavaly kezdődött el. A terhére rótt cselekmények többségét, a minősített rablásokat, súlyos testi sértéseket, lőfegyverrel, okirattal, kábítószerrel visszaélést régóta elismerte a vádlott. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett, (mti) KÜLFÖLD Sólyom-ügy: Brüsszel a szabad mozgás mellett BRÜSSZEL. Minden európai uniós polgárnak joga van arra, hogy az EU-tagállamok területén szabadon mozogjon és tartózkodjon - erősítette meg jacques Barrot európai bizottsági felelős abban a válaszlevélben, amelyet Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő kérdéseire adott a Sólyom László köztársasági elnököt ért szlovák incidenssel kapcsolatban. A francia biztos is aláhúzta, hogy a tagállamok az uniós polgárok szabad mozgásához való jogát csak közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokból korlátozhatják. Rakétavédelem: Prága bekapcsolódna PRÁGA. Prága és Washington keresni fogja a módját annak, hogy miként tudna Csehország bekapcsolódni az új amerikai rakétavédelmi rendszerbe - közölte Jan Fulík cseh védelmi miniszterhelyettes pénteken Prágában azt követően, hogy tárgyalt Alexander Vershbow amerikai védelmi államtitkár-helyettessel. A felek megállapodtak abban, hogy a csehek képviselőt küldenek az amerikai Rakétavédelmi Ügynökséghez (MDA), akinek feladata lesz felkutatni a konkrét lehetőségeket ez ügyben. Majtényi: Sikerre esélytelen üzleti tervek LONDON. „Sikerre esélytelen" üzleti tervekkel állt elő a rádiósfrekvencia-pályázaton győztes két cég - mondta Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) távozó elnöke a Financial Timesnak. Az ügyről szintén beszámoló The Economist szerint Budapesten dolgozó amerikai diplomaták „háborognak" a Sláger Rádió miatt. A Financial Times pénteken közölt cikkében felidézi, hogy az ORTT MSZP- és Fidesz-delegáltjai nem szavazták meg a Sláger és a Danubius Rádiók műsorszolgáltatási engedélyének meghosszabbítását. A lap szerint az ügy aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon erősödhet a politikai beavatkozás az üzleti szférában, ahogy „a pártok igyekeznek pénzhez jutni a jövő évi általános választások előtt". Az engedélyeket két olyan új pályázó kapta, amelyeknek Majtényi László szerint jogosultságuk sem tett volna a pályázati részvételre. Az új típusú influenza 40 ezer emberrel végezhet STOCKHOLM. Az új típusú influenza járványa akár negyvenezer halálos áldozatot is követelhet Európában, az ezt követő szezonális influenzajárvány pedig szintén ugyanennyit - vélekedtek pénteken európai egészségügyi szakértők. A stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az új típusú influenza járványa mára az Európai Unió csaknem minden tagországát elérte, de nehezen megjósolható, hogy mennyire lesz intenzív a fertőzés terjedése. Annyi biztosnak tűnik, hogy a betegséget okozó H1N1-vírus továbbra is ezreket öl meg és sok beteg szorul intenzív ápolásra, ahogy beáll a tél az északi féltekén, (mti) Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Meliékletszerkesztő: LEVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKACS LASZLO, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: )AC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153 Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DELMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.