Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-03 / 232. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS gaskodjunk Isten felé Jókai Anna írónő vallja: az irodalom nem létezik olvasók nélkül, akiknek lelkében szomjúság van, és nem tudnak betelni a kavicsokkal, a gyöngyöket, a minőséget vágyják, szeretik. IRODALOM GÜLCH CSABA - Nem tudom elfogadni azt az írói álláspontot, hogy mindenki önmagának alkot. Én amióta az első sort leírtam, arra gondolok, hogy azoknak az embereknek, akiknek a kortársa lehetek, meg tudok-e valami olyat fogalmazni, tudok-e számukra olyat írni, ami kicsit könnyebbé, értelmesebbé teszi az életüket. Számomra nagyon fontos a befogadó. Bevallom, nem mindegy, hogy milyen réteg kíváncsi a könyveimre, kik azok, akik szeretik az írásaimat. Nem vágyom bestsellerdíjakra, nem vágyom az elismerést a könnyen befogadható botrányregényeket díjazó közönségtől, viszont nagyon boldoggá tesz, ha egy díj^ miként ez a mostani, a spiritualitás, az élet minőségi oldala iránt érdeklődő emberek szeretetét sugározza felém. A minőségi olvasó rétegét. Az írónak nemcsak mondani, hanem élnie is kell azt, amit hirdet. A Biblia szerint a gyümölcséről ismerik meg a fát. Ehhez én hozzáteszem, hogy az valódi termés legyen, ne kaucsuk, ne műalma, műanyag szőlőfürt. Az írónak nem rejtvényt kell feladnia az olvasónak, hanem segítő, eligazító üzeneteket. Meggyőződésem, hogy Isten sír, ha letekint és látja, milyen a világ, mi pedig nem vagyunk olyan magasak, hogy a könnyeit letöröljük, de legalább ágaskodjunk, hogy lássa igyekezetünket! CSERBENHAGYOTT TÁRSADALOM - Az írástudóknak, éppen a rájuk bízott sajátos talentumok miatt komoly felelősségük van. Mennyire érződött ez az elmúlt húsz évben? Megvalósult-e Németh László egykori gondolata, a minőség forradalma? - Egyik legtöbbször megírt témám az értelmiség, az írástudók felelősségének hangsúlyozása. Úgy érzem, hogy az elmúlt két évtizedben az alkotó értelmiség nagy része cserbenhagyta a szenvedő, küszködő embereket. Cserbenhagyta azzal, hogy teljes mértékben magánügynek, az „én" személyes megnyilvánulásának tekintette az írást, az irodalmat. Cserbenhagyta azzal, hogy a „népszerűség" érdekében felhígították saját írásaikat, alábecsülve ezzel az emberek lelki érdeklődését, szomjúságát és szellemi kapacitását. Aztán bizony akadtak az elmúlt húsz évben olyanok is, akik téves eszmék szolgálatába álltak, és egyszerűen úgy gondolták, ami rossz körülöttünk, arról szükségtelen véleményt nyilvánítani. Ezzel a fogódzót vették el az emberektől. - Felvetődik a kérdés: kell-e mindig megszólalni? Nemrégiben Sánta Ferencről mondta egy irodalomtörténész, hogy az ö életművének meghatározó része lett a hallgatása is. - Ezzel én is egyetértek! Kérdésére válaszolva: nem kell mindig és mindenbe belebeszélni. Annál is inkább, hiszen az író nem a könnyű magazinok „Okos Kata" rovatának dolgozik, ahol elvárás, hogy minden csip-csup ügyben, történésről véleményt nyilvánítson. Ám a fontos kérdésekben, a nemzetet, az emberi létet érintő kérdésekben mindenkor meg kell szólalnia. És ha megszólal, a szavainak súlya legyen. Nem az élet legalacsonyabb szintjéről, nem a mindennapok pincéjéből kell beszélni. Egy magasabb szellemi szempontból kell látni és láttatni, ami körülöttünk zajlik. Gyakran idézzük Babits biblikus mondatát, miszerint vétkesek közt cinkos, aki néma. Én meg úgy gondolom, az is cinkos lehet, aki az igazság helyett félrevezető szólamokat skandál. Sokféle módon vétkezhetünk. Vétkezhetünk hallgatással, de fölösleges fecsegéssel is, de a legsúlyosabb az, ha hazugsággal vétkezünk. GYÖNGYÖK ÉS KAVICSOK - Citáljunk ide újabb klasszikust! Szült-e a József Attila által (is) áhított szabadság rendet? - Nem, mert szerintem az a szabadság, amelyben nincs rend, nincs felelősség, az csak szabadosság. Mi most ennek a korát éljük! Hogy igazi szabadságban éljen az ember, ahhoz meg kell tudni különböztetni egymástól a jót és a roszszat. Ahhoz kell egy mérce, amit követve a jó irányba, így tulajdonképpen a szabadság felé teszünk lépéseket. - Vagyis a gyöngyök kora helyett a kavicsok évszakát éljük? NÉVJEGY Jókai Anna 1932. november 24-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát. Néhány évig általános iskolában, majd gimnáziumban tanított. Harmincöt éve csak írói hivatásának él, szabadfoglalkozású író, 1986 és 1989 között az írószövetség alelnöke, 1989-től elnökségi tagja, 1990-1992-ig elnöke volt. Jókai Anna a rendszerváltás folyamatában fontos közéleti szereplőként is részt vállalt. Legutóbbi művei: Bölcsek és pásztorok (válogatott írások) (2006), A mérleg nyelve III. (2006), Godot megjött (regény) (2007), Elbeszéltem I—II. (összegyűjtött novellák, kisregények) (2007). Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Péntek Légy-Ott Szombat Hétköznap Humor és receptek - E téren azért nem vagyok borúlátó, hiszen járom az országot, nagyon sok emberrel találkozom. Havonta legalább tíz-tizenöt helyen megfordulok és azokkal az emberekkel is találkozom, akiknek még igénye, hogy gyöngyöt lássanak kavicsok helyett. Nem szabad általánosítani! Az anyagi nehézségek mellett hatalmas lelki szomjúságot érzek ebben a kis hazában. Azt érzem, hogy a kavicsokkal, hamis gyöngyökkel nem tudnak már betelni az emberek. EGÉSZ VAGY TÖREDÉK? - Végül hívjuk meg ebbe a beszélgetésbe egy gondolat erejéig Ady Endrét is, aki szerint minden egész eltörött! - Talán Goethe volt az utolsó, aki isteni harmóniában élt. Azóta széttört az egység. Nietzsche sokszor emlegetett állításával szemben Isten nem meghalt, hanem szabadságot adott az akaratnak, amivel szomorú, de sokan visszaéltek a művészek közül. Ady, amikor az említetteket írta, szubjektív életérzést, az egyes ember érzését fejezte ki, aki számára - úgy érzi nincs egész. Ezzel szemben én úgy gondolom, nem az egész törött össze, hanem az emberek látóköre szűkült be. Az egésznek csak a töredékét látják, ami kiszakítva a nagy összefüggésből, célokból, valóban rettenetesnek tűnik. Aki viszont tudja, akinek megvan a belső látása, nyugalma, és észleli, hogy merre tart a világ, annak választási lehetősége is van, hogy mit támogat: az egészet vagy a töredéket. Nem a világ törött, hanem az emberi látásmód szakadozott és behatárolt. Az írásaimmal én nyitni szeretném ezeket a perspektívákat. Nemrégiben egyik eszszémben arról írtam, hogy nemcsak a politikában vagyunk szabad választók, hanem a világegyetem polgáraiként is. Magunk dönthetjük el, hogy keressük-e a létezés, az emberi lét okát és célját, vagy pedig megelégszünk azzal, hogy a tiszavirág-életű materiális létet választjuk. Bevallom, én a csak vízszintesben, vagyis a matériában elképzelt életet eléggé hiábavalónak tartom. A jövőnket csak egy valódi spirituális megújulással tudom elképzelni. A magam erejével ezt szeretném az írásaimmal erősíteni. Ez a díj annak a szeretetnek a megnyilvánulása, ami jelzi, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sokan vagyunk, akik hasonlóképpen gondolkodunk és támaszkodhatunk egymásra. ff Ami elmúlt, abba nem lehet kapaszkodni. Tehát bármilyen szép volt a múlt, legyen az pénz, karrier, hírnév, siker, szerelem, mind kedves és fontos tud lenni, ajándék tud lenni, de kapaszkodni csak abba lehet, amiről tudom, hogy múlhatatlan. És egyetlenegy múlhatatlan van. Az Isten. Semmi nincs elveszve, bár mindennek nagy kockázata van, igaz a chardini mondás, hogy az ember a Teremtés legfelső bimbója. Ennél gyönyörűbbet és ennél veszélyeztetettebb helyzetet nem is tudok elképzelni. Mert a bimbó még nem virág. Azt lerághatják a tetvek, elsorvadhat, oilóval levághatják, etfajzhat. Ez a mi kockázatunk: bimbóból olyan virággá válni, amelynek illata az Univerzumban is érezhető. Részlet az Éghajlat Könyvkiadó „Szeretet szigetek" című kötetéből. Jókai Anna díjai. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1992), A Magyar Kultúra Lovagja cím, Arany jános Nagydíj (2003), CET-díj (1999), Év Könyve-díj, József Attila-díj (1970), Kossuth-díj (1994), Kölcsey-emlékdíj, a köztársasági elnök érdemérme (2002), Magyar Művészetért díj (2000), Magyar Örökség díj (1998), Pietr (Lengyelország) (1980), Prima Primissima közönségdíj (2004), Stephanus-díj (2006), Szépirodalmi Nívó-díj (1981,1990), SZOT-díj (1974), Tiszatáj-díj, a VII. kerület díszpolgára, Győri Könyvszalon Alkotói Díj (2009). KORTÁRSUNK, JÓKAI ANNA „Ha azt idézem fel, hogy az ELTE bölcsészkarán a vizsgázók, ha olyan tételt húznak, amelyben több szerző közül maguk választhatnak, ki kerülne szóba, akkor Jókai Anna neve mellett leggyakrabban Lázár Erviné és Szabó Magdáé hangzik el. Ebben csak annyi az elgondolkodtató, hogy költőt a legritkábban említenek. Félnek róla beszélni, mert nehezebb a feladat. Az eladott példányszámok mellett van egy friss adat, amely Jókai Annát egyértelműen a legismertebbek és a leginkább elismertek közé sorolja." OLASZ SÁNDOR. a Tiszatáj főszerkesztője •H