Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-27 / 251. szám

20 2009. OKTÓBER 27., KEDD KALENDÁRIUM DÉLUTÁN MEGSZŰNIK A CSAPADÉK Emlék a nagyvilágból: El Tajínt a villámlás istenéről nevezték el, leghíresebb építménye a 365 ablakú temp­lom. Az Ivanics testvérek 11 ezer kilométert tettek meg eddig. FOTÓ: DM/DV Mexikóban a világjárók MEXIKÓ R.TÓTH GÁBOR Másodszor is keresztezte a Ráktérítőt nemrégiben a vi­lágjáró palicsi testvérpár, Ivanics Ferenc és István ­először még Afrikában, majd Mexikóban. Több mint két éve, hogy a szegedi Kálvin térről neki­vágtak világ körüli gyalogút­juknak, amellyel a békére, az emberi közösségekben elen­gedhetetlen elfogadásra, nyi­tottságra, együttérzésre sze­retnék felhívni a figyelmet. A közel 40 ezer kilométeres út negyedét, mintegy 11 ezer ki­lométert tudják maguk mö­gött. Augusztus közepén hagy­ták el az Amerikai Egyesült Államokat, hogy az újabb földészt, Dél-Amerikát is meg­hódítsák. Napjainkban Chile felé tartanak - számolt be él­ményeikről internetes napló­jában, a www.worldwalk­peacetour.blogspot.com-on Ivanics Ferenc. Fürödtek az óceánban, egy teknősrezervátum mel­lett, láttak kókuszpálmákat a kertekben - a kókuszt az utak mentén frissítő és édes­ség gyanánt kínálják. Jártak a világörökség részének nyilvánított El Tajín váro­sában, a totonakok első szá­zadban épített, kultikus he­lyén. Útjuk buja növényzet kö­zepette vezet, még a közle­kedési táblákat is benőtték a fák, cserjék. Nem merész­kednek be közéjük a moszki­tók miatt. Rengeteg van be­lőlük, veszélyes betegsége­ket - például malária, den­gue-láz - terjesztenek. De más veszélyre is számítani­uk kell: láttak már pálmale­vélben fészkelő darazsakat, és sátrukban éjszakázó skor­piót is. H0R0SZK0P KOS (lll. 21.-IV. 20.): ötletei, vé­leménye ma megalapozatlan, bi­zonytalan lehet. Túl sokat aggód­hat, és féltékenység is mardoshat­ja. A friss levegő és a mozgás cso­dákra képesek. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Mutasson együttérzést és szimpátiát mások iránt, kedves Bika! Az esti terve­ket illetően javasolt inkább a flexi­bilitás. Élvezze az életet, kedves Bika! IKREK (V. 21.—VI. 21.): Egészsé­ges kíváncsisága miatt valakinek a legmélyebb magánügyébe ütheti bele az orrát. Nem biztos, hogy ezt örömmel fogadják. Próbáljon meg diszkréten viselkedni! RÁK (VI. 22.-VII. 22.): Ne aggód jon túl sokat az árak miatt a mai napon, kedves Rák! Ha kicsit ösz­szébb is kell húznia a nadrágszí­jat, akkor is mindent ki tud majd fizetni. Nem árt az óvatosság. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.): Egy depresszív, szürke reggel fo­gadhatja az Oroszlánt. Legszíve­sebben visszaaludna. Ma néhány feladat elvégzése nehézkesen me­het. kitartásra lehet szüksége. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Fejezze be munkáit, feladatait, igyekezzen mindennel végezni estére! Megle­pő híreket hallhat délután. Este egy várva várt vendég toppanhat be. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): A kihí­vások meg se kottyannak a Mér­legnek. Mi több. talán még kimon­dottan keresi is azokat. Barátai aktívak lehetnek, bármiről legyen is szó, támogathatják. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Isme­rősével, szomszédjával ne legyen ellenséges! Könnyen meggondo­latlan lehet, s nyíltan bírálhat má­sokat. Ne szóljon bele semmibe, ami nem az ön dolga! NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): A teg­napi nap eseményei még a Nyilas­ban kavaroghatnak. Valószínűleg sok időt tölt el ezek feldolgozásá­val, megemésztésével. Barátja kreatív énjét hozhatja elő. BAK (XII. 22.-1.20.): Álljon rea­listán a dolgokhoz, és tegyen mi­nél kevesebbet a mai napon! A hatások nem túl kedvezőek, pi­henjen minél többet! Ne szomorít­sa el ismerőseit! VÍZÖNTŐ (1.21.—II. 20.): Éljen a mának, kedves Vízöntő! Vegye észre az apró örömöket, tegyen boldoggá másokat! Este egy ked­ves ajándékkal sok embert megör­vendeztethet, ha elég figyelmes. HALAK (II. 21.—lll. 20.): Legyen rámenős a mai napon, kedves Ha­lak! Ha biztos benne, hogy rászol­gált a fizetésemelésre, harcolja ki! Ha a körülmények engedik, meg is kapja, amit akar. A Nap kél: A Nap nyugszik: A Hold kél: A Hold nyugszik: 6.20 16.35 13.45 ISTEN ELTESSE! SZABINA, SZABRINA A Szabina latin eredetű, a Sza­bin férfinév női párja. Jelenté­se: a szabinok népéhez tarto­zó. A Szabrina a Szabina alak­változata. Ma ünnepel még: JÓNÁS. EZT IRTUK 1 ÉVE: Az országos adatokhoz hasonlóan Csongrád megyé­ben is 32 év alatt van a rend­őrök átlagéletkora. 5 ÉVE: Újabb négy évig lesz Fábiánné Rozsnyói Katalin Ja­nics Natasa edzője. 10 ÉVE: Hat éve működik Deszk mellett a szegedi ifjúsá­gi drogcentrum rehabilitációs intézete: a függők egy-másfél évet töltenek itt, kétharmaduk nem esik vissza. 0RV0SMETE0R0L0GIA Estétől gyenge hidegfront mi­att fejfájás, vérnyomás-inga­dozás léphet fel, a reumás pa­naszok erősödhetnek, nőhet a reakcióidő is. VÍZÁLLÁS A TISZA Szegednél 170 cm (hőfoka 10,7 °C), Csongrád­nál 92 cm, Mindszentnél 145 cm. A MAROS Makónál -21 cm. Árverés USA. Árverésre bocsátja a rendőrség azt a kerekes szé­ket, amelynek vezetőjét a múlt héten 180 nap felfüggesztett elzárásra ítélték ittas vezeté­sért. A 62 éves Dennis LeRoy Anderson parkoló autónak üt­között, miután elfogyasztott nyolc vagy kilenc sört egy kocsmában. Vére a megenge­dettnél háromszor több alko­holt tartalmazott a minnesotai Proctorban 2008 augusztusá­ban történt „karambol" ide­jén. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint egy átalakított fűnyíró hajtotta a férfi kerekes székét, amely olyan „extrákkal" is fel van szerelve, mint pohártar­tók vagy sztereoberendezés. Walter Wobig helyi rendőrfő­nök közölte, hogy az eBay aukciós portálon hirdetik meg árverésre a ritka járművet ki­kiáltási ár nélkül. A minneso­tai rendőrség ugyanis elárve­rezheti az ittas vezetéskor le­foglalt járműveket, vagy meg­tarthatja magának hivatalos használatra. Párduc szökésben BRÜSSZEL. A luxemburgi fővá­ros erdő borította környékén látták hétfőn azt a fekete pár­ducot, amely két hónappal ez­előtt szökött meg Amnéville francia város magánállatkert­jéből. A ragadozó korábban hol francia, hol belga területen bukkant fel, most viszont át­rándult Luxemburgba. A rögvest riasztott rend­őrök már hiába keresték heli­kopterrel, vadászkutyákkal, hőérzékélő kamerával, eddig nem találták meg a határjáró ragadozót. Ikerkacsák születtek LONDON. Szokatlan élményben volt része egy angol baromfi­keltető tulajdonosának: két kiskacsa kelt ki egy tojásból. Nagyon ritka, hogy egy tojás­ból két szárnyas is kikeljen. Ezért a Daily Mail fotóján látha­tó, Romulus és Remus névre keresztelt fiókák megmenekül­nek a későbbiekben a fazéktól, házi kedvencek lesznek - kö­zölte az ikerkacsák gazdája, Kttayvtftntetőjé­ortiáfiyéfetHet&tóltiskacsa szü­letik. Az új kedvencek jó egész­ségnek örvendenek, nagyon aranyosak, és közös ketrecben helyezték el őket. Készítette: Eleinte egy hidegfront okoz többfelé borongós, esős időt, de a nap második felében nyugatfelőlfelszakadozik a felhőzet, és mindenütt megszűnik a csapadék. Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A hét második felében változóan felhős égre tekinthetünk fel, több-kevesebb napsü­tésben is bízhatunk. Számottevő mennyiségű csapadék nem lesz, legfeljebb csütör­tökön lehet elszórtan kisebb eső. Fokozatosan csökken a nappali felmelegedés. 15° Mórahalom íí.V. 16 15° Mindszent 16' 15° Békés­csaba 14' 15° Szolnok 15' 15° Kecskemét 16' 15° Orosháza fC'V?. 14' Szerda Csütörtök Péntek Szombat fe ^ Max:15° Mim 7° Változó Max:13 Mln:7c Zápor Max:ll° Min:2° Max:9° Mbi:l° A NAP VICCE Zámbóék disznótorosra várnak vendégeket. Egy falubeli lány. Haj­nalka segít a gazdasszonynak, aki mielőtt bemenne a konyhából, még a lelkére köti: - Hajnalkám, ha a fejet szolgálja fel, egy almát dugjon a szájába, és petrezselymet a fülébe! - Jóságos ég! - sóhajt a lány. - Hogy fogok én kinézni? Hóeltakarítás az égben MOSZKVA. Csökkenteni szeretné a moszkvai vezetés az orosz fő­városra hulló hó mennyiségét, ezért repülőgépek segítségével egy kémiai eljárással még a vá­ros elérése előtt „lecsapolják" a felhőket. Gennagyij Berlujev orosz meteorológus elmondta: így 15 százalékkal csökkenthe­tik a lehulló hó mennyiségét. Ju­rij Luzskov polgármester szerint több millió rubelt spórolhatnak meg a hóeltakarításban a felhő­oszlatással. A napos oldalról Bába Flóra 17 éves, a csongrádi Batsányi jános Gimnázium reál tagoza­tán, matematika-fizika szakon tanul. A jövőjét belsőépítészként vagy fogtechnikusként tudná elképzelni. Legutóbb Dávid Zinczenko Pasik, szerelem, szex című könyvét olvasta; egy lakatlan szigetre a gitárját, nem romlandó ételt és ruhát vinne magával. Barátai szerint Flóra segítő­kész, makacs, jószívű. FOTÓ: MASA ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom