Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-22 / 248. szám
8 2009. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK MEGÚJULVA, 6. ALKALOMMAL, 8 DÍJAT ÍTÉLÜNK ODA Indulhat a verseny az idei Presztízs díjakért Rugalmasan alkalmazkodott a válsághoz az Euronics Kft. Az új üzlet a vásárhelyi Tescóban. Több látogató - több vevő. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Míg a műszaki termékek piacán az idén 27,6 százalékos volt a visszaesés, a Vöröskő és a vásárhelyi Elektro Quality Kft. által alapított Euronics Kft.-nél eddig ez csak 9 százalékot jelentett. A sikeres vállalkozás rugalmasan alkalmazkodott a pénzügyi válsághoz, s idén is nyereségre számít, még ha kevesebbre is, mint a tavalyi 2 milliárd forint. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Rugalmasan alkalmazkodott a pénzügyi válság, illetve az ezzel összefüggő keresletcsökkenés negatív hatásaihoz a Vöröskő és vásárhelyi Elektro Quality Kft. által létrehozott Euronics Kft., mely a forgalom arányában csökkentette dolgozói létszámát, optimalizálta a marketingköltségeket, csökkentette az üzletek bérleti díját, s a menedzsment bérét is 10 százalékkal mérsékelte. Azokat a boltokat pedig, ahol a fenti intézkedéseket nem tudták végrehajtani, vagy ennek ellenére is veszteségesek lettek volna, bezárták. így annak ellenére, hogy a műszaki termékek piacán 27,6 százalékos a visszaesés, mégis nyereséget vár a cégcsoport erre az esztendőre is, még ha az nem éri is el a tavalyi több mint 2 milliárd forintot. A visszaesés számukra az első háromnegyed évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest ugyanis csak 9 százalékot jelent. - A cég előre tervez és halad, ennek jele, hogy nemrégiben a vásárhelyi üzlete a Dr. Rapcsák András utcáról egy jóval forgalmasabb és nagyobb helyre, a Tesco üzletsorra költözött. Tapasztalatunk szerint a hipermarket látogatói nálunk is megállnak nézelődni, s belőlük előbb vagy utóbb vásárló válik - mondta Deák Szabolcs, az Euronics Kft. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: eredményességük titka az, hogy elsősorban vidéken vannak jelen üzleteikkel, ahol kisebbek a költségek, így a boltok üzemeltetése is kevesebbe kerül. Ráadásul szakkereskedőként az olcsók mellett inkább a középkategóriás termékek értékesítését végzik, ezeknél pedig kisebb az árverseny. Mosógépben és hűtőszekrényben piacvezetők Húzóerőnek az Euronicsnál a hagyományosan is erős háztartási gép termékkört tartják, mosógép- és hűtőszekrény-eladásban piacvezetőnek számítanak hazánkban. A cég bizakodó, hiszen a válság ellenére 10 százalékkal több laptopot adtak el, mint tavaly, s hatalmasat fejlődtek a lapos televíziók piacán is. Lapjaink kiadója, a Lapcom Kft. idén is meghirdeti a Délmagyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díját, az elismerést 8 kategóriában adjuk át a legjobbaknak. Hatodik alkalommal mérettethetik meg magukat a térség sikeres vállalkozói. CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA A hagyományokat megőrizte, ugyanakkor meg is újult a Délmagyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díja. 2009-ben - igazodva az új piaci körülményekhez - az alapítók kuratóriuma új kritériumokat is figyelembe vesz a nemes versengésben. A díjak közül megmaradt korábbi 6 elismerés: az év vállalkozása, az év középvállalkozása és az év kisvállalkozása díj, továbbra is meghirdetjük az üz„A nevezés feltételeiben lényeges különbség a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy elegendő e-mailben jelentkezni." leti innovációs díjat, valamint megnevezzük - a jelölt vállalatok vezetői közül - az év üzletemberét is. Az év környezetvédelmi díja idén - kibővített formában - Arany Levél díjként jelenik meg. Az összefoglalóan „az év vállalkozása" díjaknak elnevezett kitüntető címek odaítélésénél az értékelők azt is figyelembe veszik, hogy a vállalkozás mennyire növelte piaci potenciálját és nyereségét az elmúlt év során, tevékenysége milyen pozitív hatást gyakorolt a régió gazdaságára. Változás, hogy 2009-ben a kritériumok közé bekerült a cég által képviselt társadalmi felelősségvállalás, az adott évben mutatott vállalati „zöldülés", illetve a karitatív tevékenység mértékének vizsgálata. Az elbírálás során előnyt jelent a cégen belüli rugalmas, interaktív, személyre szabott ügyintézésre törekvés is. Két új díjat alapítunk 2009-ben. Az egyik az e-díj, amely a korábbi évek legszínvonalasabb üzleti weboldal különdíjából született meg. Ezt a díjat az a vállalkozás kaphatja meg, amely tevékenysége során az internet és vele az információs társadalom által uralt korszakunk elvárásainak megfelelő, a megszokott gyakorlaton túlmutató infotechnikai megoldásokat alkalmaz. A 8., idén először meghirdetett kategória az év pályázati különdíja, amely az állami és uniós támogatások sikeres pályázását ösztönzi az adott évben kiemelkedő eredményeket elért pályázati tevékenység bemutatása, díjazása által. A nevezés feltételeiben lényeges különbség a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy nem kell komplett pályázati anyagot benyújtani, hanem elegendő e-mailben jelentkezni a megpályázott díj megnevezésével és a céges elérhetőségekkel. A határidő: november 6. A pályázatokat az SZTE Gazdaságtudományi Karának oktatói értékelik, akik jelöltlistát adnak át a díjat alapító cégek képviselőiből álló kuratóriumnak. Ez a kuratórium hozza meg a végső döntést a díjazottakról. A Presztízs díjakat idén is színvonalas gálaműsor keretében az SZTE TIK Átriumában adjuk át december 10-én. Az est bevételének egy részét hagyományosan karitatív célokra ajánljuk fel. •••••• MŰSORRAL SZÍNESÍTETT TERMEKBEMUTATO tfJMercator Koktélshow, látványWGasztro konyha és üzletkötés Színes műsorral egybekötött termékbemutatóval, látványkonyhával és koktélshow-val várta vevőpartnereit a Mercator Kft. és az Unilever Magyarország Kft. tegnap. A résztvevők szakmai kérdésekről beszélgettek, bemutatták a termékeiket, végül megrendelések zárták a kellemes hangulatú rendezvényt. Látványkonyhával, őszi menüvel és hamburgerrel, valamint koktélshow-val várta vendégeit a Mercator Kft. és fő stratégiai partnere, az Unilever Magyarország Kft. tegnap délután Szegeden. Az évente egyszer megrendezett műsorral színesített termékbemutatót a vevőpartnerek részére szervezik, lehetőséget adva arra, hogy megbeszéljék a szakmai kérdéseket és bemutassák új termékeiket - amit akár meg is kóstolhatnak a résztvevők. - A termékbemutatóval szeretnénk kedvet csinálni a vendéglátósoknak, konyhásoknak és élelmezésvezetőknek ahhoz, hogy velünk üzleteljenek. A bemutató megrendelésekkel zárul - magyarázta Mágori Zoltán, a Mercator Kft. ügyvezetője. Mindemellett a Mercator beszállítói is megjelentek a rendezvényen, a többek között a húsokat, tejterméket, savanyúságokat szállító ügyfelek is megmutatták magukat. A kellemes hangulatú termékbemutató egyik legnépszerűbb pontja a már említett koktélshow volt, talán itt kígyózott a leghosszabb sor, de a különböző hús- és sajtfalatkák tálcája is pillanatok alatt kiürült. A rendezvény meglepetésvendége Rokker Zsolti pedig humoros produkciójával tette még emlékezetesebbé a találkozót. Elérhetőség: Mercator Kft. 6725 Szeged, Kenyérgyári út 2. 62/465-262,30/548-40-78, www.mercator-szeged.hu Unilever foodsolutions (X) Válasszon kategóriáig 'indu\pna Jelentkezését küldje el e-mailben vagy postai levélben, írja meg cége pontos adatait, elérhetőségeit, a választott kategóriát, és pár mondatban jelentkezésének célját. IDEN MAR 8 KATEGÓRIA: Az év vállalkozása díj • Az év középvállalkozása díj Az év kisvállalkozása díj • Üzleti innovációs díj • Arany levél díj Az év üzletembere díj • Az év E-díja • Az év pályázati különdíja Minden kategóriában a díjazottak személyét az alapítók nevezik meg a díjátadó gálán december 10-én. Jelentkezési határidő: 2009. november 6. A kategóriák részletes ismertetése, szempontjai letölthetők a www.presztizs.delmagyar.hu oldalról. Bővebb információ: Pintér Melinda • Tel.: 62/567-857 E-mail: drpinter@lapcom.hu Postacím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged, Szabadkai út 20. A borítékra írja rá: Presztízs 2009. Alapítók: COM £ o —/ i/irc: KE5Z MARS magyarország Allianz ® Névadó szponzor: UNIVERSITAS SCIENTIA^^^^ * DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG --OTTHON VAN' 2008 Presztízs díjasai. Az év kisvállalkozása kategóriában a Mora 2000 Kft. nyert, az év középvállalkozása a Dorozsmai Nagybani Piac Kft., az év vállalkozása a Totál Szerviz és javító Kft. volt. A környezetvédelmi díjat a Roncs Autó és Alkatrész Kft., az innovációs díjat a QualiCont Kft., az év üzletembere díjat id. Török Tibor, a Texpack International Kft. igazgatója kapta. A legszínvonalasabb üzleti weboldalért a Reál Érték Ingatlanközvetítő és Forgalmazó Kft.-nek járt a különdíj.