Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-16 / 243. szám

! AKTUÁLIS KÖRKÉP Burkolatot javít az SZKT SZEGED. Burkolatot javít a vil­lamosvágányok mellett az SZKT a 8-as trolit pótló busz Tisza Lajos körúti vonalán szombaton és vasárnap várha­tóan egész nap. Emiatt a 8-as a Dugonics tér irányában ide­iglenesen a Centrum Áruház előtt áll meg. Visszafelé, a Körtöltés utca irányában a Du­gonics téri megállóban lehet le- és felszállni is, a Centrum­nál nem áll meg a trolipótló, csak az Anna-kútnál. A villa­mosok zavartalanul közleked­nek. Sütiskönyvünket sorsolják, integrált oktatás HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A Dél­magyarország és a Délvilág nagy süteményeskönyvét sor­solják ki a Hód Gyógynövény és Reformházban, ahol ma délelőtt 9 és délután 4 óra közt nyílt napot tartanak. In­gyenes véroxigén-, vércukor­szint- és testzsírmérés lesz, valamint gluténmentes diabe­tikus ételeket kóstolhatnak az érdeklődők. Fodor Erzsébet a szervezetben lévő baktériu­mok és gombák gyógyításáról tart előadást. - Francia, ír, német, svéd ok­tatási szakértőkből álló cso­port látogatott tegnap Hód­mezővásárhelyre. A Roma Oktatási Alap és a Tempus Közalapítvány közreműködé­sével zajló tanulmányúton az integrált oktatással ismerked­tek, hogy hazájukban minta­ként használhassák a mo­dellt. A hétfős szakmai gárda járt a Janikovszky Éva Óvoda Észak utcai tagintézményé­ben, valamint a Szent István Általános Iskolában. Egy má­sik - európai uniós - külföldi delegáció is érkezett tegnap Vásárhelyre. Ők ugyancsak az integrált oktatásra voltak kí­váncsiak a Varga Tamás Álta­lános Iskolában, valamint a Klauzál Gábor Általános Isko­lában. 100 éves Masa Istvánné MÓRAHALOM. Egy gyermeke, két unokája és négy déduno­kája is ünnepelte tegnap az idősek világnapja alkalmából a 100 éves mórahalmi Masa Ist­vánnét, született Ördögh Ro­záliát, akit Nógrádi Zoltán pol­gármester, országgyűlési kép­viselő köszöntött. Az 1909-ben született Rozika né­ni - aki egészen 97 éves korá­ig segített a háztartásban ­átvehette Sólyom László köz­társasági elnök köszöntő leve­lét is. Kezdődik az iskolafelújítás SZENTES. Két héten belül megkezdődik a szentesi Klau­zál Gábor iskola felújítása. Az épület renoválásra, akadály­mentesítésére, energetikai korszerűsítésére 200 millió forint támogatást nyert az ön­kormányzat. MEGMENEKÜLT AZ ALTALANOS ISKOLA: EGYHÁZI INTÉZMÉNY LETT Dócon már hisznek a csodákban is Tízszer annyian járnak temp­lomba Dócon, mióta a Sze­ged-Csanádi Egyházmegye szeptemberben átvette az álta­lános iskola fenntartását - így 63 gyermek továbbra is a tele­pülésen tanulhat. Reggel el­mélkednek, evés előtt imád­koznak. Jövőre Tiszasziget is követi a dóci példát. talános Iskolába, majd tanítás után hazafuvarozná őket. A szülők többségének azonban nem tetszett a javaslat. Májusban dőlt el: a Sze­ged-Csanádi Egyházmegye működteti tovább az iskolát szeptembertől. Közoktatási DÓC R. TÓTH GÁBOR „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által" - ez a bibliai idé­zet fogadta tegnap a dóci isko­lába érkezőket. Szeptember óta mindennap másik citátum olvasható a bejárati ajtón és a tantermekben - ekkortól kato­likus általános iskolaként mű­ködik a dóci intézmény. A település képviselő-testü­leté február elején, rendkívüli ülésen úgy döntött, nem tartja fenn tovább az iskolát, az ön­kormányzat mintegy 80 millió forintos hiánya miatt. Szülői ér­tekezletet szerveztek, ahol a Szegedi Kistérség Többcélú Tár­sulása felajánlotta: a 74 dóci di­ákot minden reggel iskolabusz szállítaná a 22 kilométerre talál­ható szegedi Weöres Sándor Ál­„Örvendetes, hogy helyben tanulhatnak a gyerekek." Tóth Margit polgármester megállapodást kötött Dóccal, az önkormányzat ingyen átadta az épület fenntartási jogait. A tantermekben mindenhol olvasható a Tízparancsolat, van külön hittanos faliújság. A men­zán, ebéd előtt a diákok körbe­állják az asztalokat - és imád­koznak. A tanítás előtt „csendes 15 percet" tartanak: elmélked­nek a napi bibliai idézetről. - Pedagógiai céljaink nem változtak. Küldetéstudatunk annyiban módosult, hogy sze­retnénk keresztény értékren­det képviselni. A szülők felé is. Tízszer annyian járnak templomba, mint azelőtt: 30-40-en is vannak a szentmi­sén - mesél a változásokról Huszka Zoltánné igazgató. Al­sóban heti 1 óra á hittan, fel­sőben csak az tanul, aki akar - most több mint a gyerekek fele. Más tantárgyakban nincs változás. Maradt az összes pe­dagógus, melléjük két új kol­léga érkezett. 63 diák maradt a tavalyi 74-ből. A csökkenés oka egy­részt: kevesebb az elsős, mint a tavalyi nyolcadikos. Három gyermeket szülei az ópuszta­szeri iskolába írattak - ismer­teti a helyzetet az igazgató, aki szerint „a csodával hatá­ros dolgok történtek itt". - örvendetes, hogy hely­ben tanulhatnak a gyerekek ­fogalmaz Tóth Margit polgár­mester -, a falu meghalt vol­na az iskola nélkül. Jovábbi FOTÓK I a neteni www.delmagyar.hu MÁRTÉLY KÖRNYÉKI HÁZAKBAN GARÁZDALKODNAK A TOLVAJOK Lopáshullám a tanyavilágban Szalámit, szerszámokat, aggre­gátort loptak el az elmúlt he­tekben Mártély környéki ta­nyákról. A tolvajok több száz­ezer forintos kárt okoztak a tu­lajdonosoknak. MÁRTÉLY TÖRÖK ANITA Tolvajok garázdálkodnak Már­tély környékén, az elmúlt he­tekben több tanyára is betör­tek. Volt, ahonnan nem vittek el semmit, háromból viszont nem távoztak üres kézzel. ötven szál házi készítésű téli szalámit, valamint egy nemrég vásárolt öntöző szi­vattyút loptak el Bujdosóéktól. A család a faluban lakik, de naponta járnak ki a pár kilo­méterre lévő tanyájukra. - Édesapám reggeltől estig kint van. 13 év óta ez volt az el­ső alkalom, hogy tolvajok jár­tak nálunk. A kárunk 130 ezer forint - mesélte Bujdosó Tibor­né. Az asszony nem bízik ab­ban, hogy visszakapják a szalá­mit és a szivattyút. Hozzátette: most először tárolták az élelmi­szert a tanyán, de az biztos, hogy többé nem viszik ki. Láncfürész és csiszológép hiányzik Borsodi Lászlóik ta­nyájáról. Ott a műhelyajtót fe­szítették fel. - Több mint 100 ezer forinttal károsítottak meg - állapította meg a tulajdo­nos, aki bízik abban, hogy a rendőrség elfogja a tolvajokat. - Eddig is rendesen zártuk az épületeket, de most minden ajtóra lakat került, még az ál­latok istállójára is. Egy bör­tönőrnek sincs annyi kulcsa, mint nekem - jegyezte meg. Az állatmenhelyet sem ke­rülték el a tolvajok. Megírtuk: a Konrád Lorenz Egyesület tele­péről aggregátort, szerszámo­kat vittek el. Az előbbit azóta sem tudta pótolni az adomá­nyok segítségével működő egyesület. A Bogáncs-tanyán is Eddig 3 bejelentés Nyomoznak a vásárhelyi rend­őrök a mártélyi tanyákon tör­tént lopások miatt, eddig há­rom feljelentés érkezett a rendőrkapitányságra. A rend­őrség arra kéri a lakosságot, mindig értesítsék a kapitány­ságot a bűnesetekről, mert csak akkor tudnak intézkedni. minden ajtóra lakat került, még a góréra is - tudtuk meg ottjártunkkor. Azt is láthattuk, hogy az önkéntesként dolgozó Varga András vásárhelyi tele­pülési képviselő aggregátor hí­ján kézzel húzza a vizet, és itat­ja a 80 kutyát. A városatya, va­lamint a menhely állatgondo­zója, Szabó Péter azt is megmu­tatta, honnan vitték el az áram­fejlesztőt. A menhely őrzéséről éjszakánként most már egy ko­mondor és egy kuvasz is gon­doskodik. Hittanóra az 5. osztályban. FOTÓ: FRANK YVETTE Tiszasziget: jövő szeptembertől. A Szeged-Csanádi Egyházmegye összesen 11 oktatási intézményt tart fenn, óvodákat, általános iskolá­kat. Ezek közül 5 található Csongrád megyében, Makón, Szegeden, Szentesen, Vásárhelyen - és Dócon. Jövő szeptembertől Tiszasziget is követi a példát. - A képviselő-testület úgy döntött, egyházi fenntartás­ba adja az általános iskolai képzést - tájékoztatott Bodó Imre polgár­mester. A település nem lép ki a szegedi kistérségi társulásból - aki nem akarja egyházi iskolába járatni gyermekét, a társulás másik intéz­ményét is választhatja. ' MM üiHIKU'HIHIIT l Varga András vásárhelyi települési képviselő önkéntesként dolgozik az állatmenhelyen, ahol aggregátor híján kézzel húzzák a vizet az itatáshoz. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Ellenzéki bojkott MAKÓ MUNKATÁRSAINKTÓL Egyetlen ellenzéki képviselő sem ment el a makói testület legutóbbi, mindössze 3 napi­rendi pontot tárgyaló rendkí­vüli ülésére. Egy ivóvízminő­ség-javítással kapcsolatos pá­lyázatról, a településőrség be­vezetéséről és a műjégpálya bérbevételéről hoztak pozitív döntést a megjelentek. A teljes ellenzék távolmaradására a vá­rosban eddig nem volt példa. A jobboldal egyik vezetője, a fideszes Mágori Józsefné la­punknak elmondta: kapott meghívót az ülésre, de szándé­kosan maradt távol. A három téma közül ugyanis csak egy volt olyan, , amit egy határidő miatt most kellett napirendre tűzni. A műjégpálya és a tele­pülésőrség ügyét már koráb­ban is tárgyalta a képvise­lő-testület - csakhogy akkor nem volt meg a baloldali több­ség, a jobboldal meg nem sza­vazta meg. Előbbit például azért, mert ellenzéki vélemény szerint a műjégpályát vállalko­zónak kellene inkább üzemel­tetnie, ráadásul a most rászánt összegnél valamivel többért venni is lehet ilyet, utóbbit pe­dig azért, mert a Fidesz szerint inkább a rendőrséget kellene megerősíteni új szervezetek kreálása helyett. Mágoriné úgy véli, diktatórikus az a gyakor­lat, hogy a polgármester egy-egy témát addig szavaztat újra és újra, amíg neki tetsző eredmény születik. Megkérdeztük a polgár­mestert is, de Búzás Péter nem kívánt reagálni az ellenzék ál­lításaira. HÍREK Varjú László látogatása KISZOMBORON A NEMRÉG FELÚJÍTOTT általános iskolát nézte meg, Makón pedig vál­lalkozói konzultáción vett részt tegnap Varjú László, a fejlesztési és gazdasági tárca államtitkára. A fórumon a kor­mány válságkezelő intézkedé­seiről beszélt - elmondta töb­bek között, hogy lépéseiknek köszönhetően visszatért a be­fektetők bizalma, megszilár­dult a forint árfolyama, 70 ezer munkahely megmaradá­sát segítették pályázati forrá­sokból. Most a munkaadói és a munkavállalói adóterhek csökkentésén van a sor, tette hozzá. Ünnepelnek a hallgatók AZ EGYETEMI AUTONÓMIA és a Hallgatói Önkormányzati­ság Napját, valamint a ME­FESZ megalakulásának évfor­dulóját ünnepli ma a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata. 16 órakor megkoszorúzzák az Ady téri MEFESZ-emlékművet, 16 óra 30 perctől pedig ünne­pi választmányi ülést tartanak az SZTE BTK Auditórium Maxi­mumában. Biciklitolvaj LEGALÁBB HAT KERÉKPÁRT LOPOTT EL egy 43 éves sze­gedi hajléktalan a város kü­lönböző pontjairól az elmúlt hetekben. A Szegedi Rendőr­kapitányság Újszegedi Rend­őrőrsének nyomozói a térfi­gyelő kamerák felvételei alap­ján azonosították az elköve­tőt. A hajléktalan férfi kihall­gatásakor beismerő vallomást tett. Elmondása szerint a bi­ciklik értékesítéséből akart pénzhez jutni. jjjpijPiWf^

Next

/
Oldalképek
Tartalom