Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-16 / 243. szám

A BELFÖLD-KÜLFÖLD 2009. OKTÓBER 16., PÉNTEK TíT* ITTHON Drágul az áram Az áram végfelhasználói ára szol­gáltatónként eltérően, 1,3 és 62 százalék közötti mértékben nő no­vember l-jén a lakosságot, a kisfo­gyasztókat és a közintézményeket ellátó egyetemes szolgáltatói kör­ben - közötte a Magyar Energia Hivatal (MEH). Az EON szolgátta­tónál 62 százalék, a Démásznál 3,9 százalék, az Émásznál 1,3 szá­zalék és az Elműnél 2,4 százalék lesz az áremelés átlagos mértéke. A Dunántúlon és a Tiszántúlon te­vékenykedő EON a kérelmében magasabb áremelést kért, míg a többi szolgáltató eredeti kérelmét hagyta jóvá a hivatal Gyurcsányt is meghallgatják Elrendelte a bíróság Gyur­csány Ferenc, Mesterházy At­tila, Szilvásy György, Benedek András, Jánosi György és Keszthelyi András tanúkihall­gatását a Zuschlag-per csütör­töki tárgyalási napján Kecske­méten. A bíróság ezzel elfo­gadta az ügyészségnek a ked­di tárgyaláson tett indítvá­nyát. Fodor Endre tanácsveze­tő bíró szerint a szeptember­ben és októberben lefolytatott bizonyítási eljárás indokolja, hogy „ezeket a személyeket", akiknek vélhetően tudomásuk is van a vád tárgyává tett cse­lekményről, legalábbis annak egy részéről, indokolt kihall­gatni. A bíró bejelentette: a ki­hallgatásokra még november folyamán sor kerül. Fidesz: összeomlik az egészségügy A Fidesz szerint a következő év második felében össze fog omlani a teljes magyar egész­ségügy. Pesti Imre, az ellenzé­ki párt szakpolitikusa ezt a véleményt azzal indokolta, hogy a kormányt nem érdekli, mi történik a választások után, mi történik 2010-ben a magyar egészségüggyel. Há idén a tervezettnél 15-20-szor magasabb lesz az egészségügyi költségvetés hiánya, akkor vajon mi várha­tó 2010-ben? - tette fel a kérdést a képviselő. Rámuta­tott: ha a jövőre tervezett 50 milliárd forintos hiány a tíz­szeresére növekszik, akkor a következő év első néhány hó­napja után összeomlik a teljes magyar egészségügyi ellátás. Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman, mert a két évtize­de megalkotott sztrájktörvény elavult, súlyos hiányosságai vannak, és ez hátrányosan érinti a munkaadók és munkavállalók közti konfliktusokban közvetle­nül nem érintett állampolgárok széles körét, (mti) _ EJ2; Szeged. Kölcsey ti. 5 • Tel 62/319 347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Ptnawpi UÉTFI 1 egységre • ELADÁS J EUR 265,29 269,28 ^ USD 176,25 182,89 JcHF 173,65 178,80 • RON 61,00 64,49 Érvényes: 2009.10.15. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. KÖZÖSEN A VALSAG ELLEN - KISMARTONBAN TARTOTT EGYÜTTES ULEST AZ OSZTRÁK ES A MAGYAR KORMÁNY Együttműködés kölcsönös előnyökkel További utak nyílnak meg Auszt­ria és hazánk között; 39 engedé­lyezett közös projekt vár megva­lósításra; a kétoldalú együttmű­ködés a gazdasági válságból va­ló mielőbbi kilábalást célozza ­sorolták Kismartonban a harma­dik osztrák-magyar együttes kormányülés eredményeit. KISMARTON (EISENSTADT) GOSZTONYI MIKLÓS Werner Faymcmn osztrák kan­cellár és Bajnai Gordon minisz­terelnök vezetésével tíz osztrák és hét magyar miniszter tartott együttes kormányülést tegnap a kismartoni Esterházy-kastély­ban. Az érdemi munkát meg­előzően az osztrák kancellár és a magyar miniszterelnök is hangsúlyozta: a nehéz gazda­sági helyzet időszakában ki­emelt fontosságú az együttmű­ködés erősítése, hogy mielőbb kilábalhassunk a válságból. Az együttes kormányülést Bajnai Gordon hangsúlyozta: Európában sokan örülnének, ha olyan jószomszédi kapcsolatot ápolhatnának, mint ami Ausztriát és Magyarországot jellemzi. FOTÓ: MAGASI DÁVID kormány állandó figyelemmel kíséri a magyar-osztrák határ­térségben a határon átívelő kooperáció fejlődését. Üdvözlik, hogy az 99 Ausztria az egyik legnagyobb befektető országa hazánknak, fonto­sak számunkra az osztrák gazdasági partnerek és a bankok. követő sajtótájékoztatón a két kormányfő közös nyilatkozatot írt alá, amelyben rögzítik: a két együttmű­ködés a köl­csönös elő­nyök alap­ján egyre ki­terjedtebbé válik, amit a regionális közleke­dési kapcsolatok kiépítése is tükröz. Arra bátorítják a regio­nális és a helyi hatóságokat, folytassák ez irányú erőfeszíté­seiket. Werner Faymann a sajtó­tájékoztatón ezen túlmenően ki­emelte: mindkét állam szeretné továbbvinni a közös érdekek összehangolt képviseletét regio­nális és uniós szinten is. Bajnai Gordon hangsúlyozta: Európában sokan örülnének, ha olyan jószomszédi kapcsolatot ápolhatnának, mint ami a két or­szágot jellemzi. Ausztria az egyik legnagyobb befektető országa hazánknak, fontosak számunkra az osztrák gazdasági partnerek és a bankok. Az osztrákokkal va­ló együttműködésünk érinti az EU Duna Régiós Stratégia meg­alkotását, amely hosszú távú ha­tást gyakorol a térség fejlődésé­re. Energetikában a Nabucco gázvezeték - is - közös érdek, hiszen a tervezett csővezeték Tö­rökországból szállítana földgázt nyugati irányban Ausztriáig, Bulgárián, Románián és Ma­gyarországon keresztül. Szó esett arról is, hogy további hatá­ron átnyúló utakat nyitnak meg a két ország között. Kérdésünkre - mikor várható, hogy Zsiránál és Fertőrákosnál osztrák oldalon eltávolítják a behajtani tilos táb­lát - a miniszterelnök bizakodá­sának adott hangot. Mint mond­ta, a kormányülésen beszélt a burgenlandi tartományfőnök­kel, Hans Niessl úrral, aki kifej­tette: kerülőutak építése szüksé­ges, hogy ne a településekre zú­duljon a forgalom. - Másrészt azt tapasztalom, sorra nyílnak meg a korábban lezárt utak. E két település is a listán szerepel, ahol hamarosan szabad lesz az út. Remélem, ez be is következik - tette hozzá a miniszterelnök. A két kormányfő az unióval kapcsolatosan közösen szállt síkra a Lisszaboni Szerződés mielőbbi ratifikációjáért. „Több kooperációra, koordinációra és több integrációra, tehát válság idején az unióban erős irányí­tásra van szükség. A Lisszaboni Szerződés elfogadásával Euró­pában sokkal hatékonyabb ve­zetés valósulhatna meg az ed­digi kissé nehézkes, lassú és bürokratikus irányítással szem­ben" - jelentette ki Bajnai Gor­don kormányfő. Hozzátette: a lelassult ratifikáció miatt nem indulhat el hazánk új EU-bizto­sának jelölési folyamata sem. A tanács elvetette a javaslatok negyedét BUDAPEST MTI Nem ajánlja elfogadásra a 2010-es költségvetéshez benyúj­tott módosítók negyedét a Költ­ségvetési Tanács, mivel ezek az egyenleg romlásával vagy a tar­talékok csökkenésével járnának, illetve vannak közöttük olyanok is, amelyeknél az alátámasztott indoklást hiányolják. A testület ezért az összesen 1448 módosító közül 340 elfogadását nem java­solja. Két kirívó példát említ: az egyik, fideszes és keresztényde­mokrata képviselők javaslata 200 milliárd forint összegű gaz­daságélénkítő programot finan­szírozna kamatkiadás- és tarta­lékcsökkentésből. A másik, az Országgyűlés Egészségügyi Bi­zottságának javaslata pedig több mint 22 milliárdos elképzelt be­vételnövekedéssel és 16 milliár­dos tartalékcsökkentéssel ellen­súlyozná az egészségügyi kiadá­sok 38 milliárd forintos növeke­dését. •••HMM Öt atombombára való „felesleges" plutónium PÁRIZS. A nyilvántartott 8 küo­grammnál közel ötször nagyobb mennyiségű, a Greenpeace sze­rint öt atombomba előállítására elegendő plutóniumot találtak a dél-franciaországi Cadarache nukleáris kutatóközpontjának egyik felszámolás alatt álló labo­ratóriumában. Jean-Louis Borloo környezetvédelmi csúcsminisz­ter „teljes átíáthatóságot" sürge­tetett csütörtökön az ügyben, mi­után a júniusban felfedezett helyzetről csak október 6-án érte­sítette a kutatóközpont a francia nukleáris biztonsági hatóságot, amely szerdán este tudatta köz­leményben, hogy a hétfokú ve­szélyességi skálán kettes szintű­nek minősítette az incidenst. Japán nem támogatja TOKIÓ. Japán hivatalosan tájé­koztatta az Egyesült Államokat arról, hogy jövő januártól be­szünteti az Afganisztánban állo­másozó nemzetközi katonai erők logisztikai támogatását - jelen­tette a Kyodo hírügynökség. A japán hadihajók amerikai parancsnokság alatt üzem­anyaggal és ivóvízzel látják el a nemzetközi erőket. A japán haditengerészet e megbízatása jövő januárban lejár, a tokiói kormány pedig nem fogja kér­ni a parlamenttől a mandátum meghosszabbításán (mti) KÜLFÖLD Megkapták a levelet BRÜSSZEL. Megkapta az Európai Bizottság azt a levetet, amelyben a magyar kormány kötelezettség­szegés! eljárás indítását kéri Szlo­vákia ellen, amiét Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be az or­szágba. A brüsszeli testület egy il­letékese elmondta: a bizottság elemzi a tényeket és „megfelelő időben" válaszolni fog rá. Novem­berben plenáris ülésen folytat vi­tát az Európai Parlament a szlo­vák államnyetvtörvényrőL Lucián Croitorué a bizalom BUKAREST. Lucián Croitorut, a román jegybank elnökének ta­nácsadóját bízta meg kormány­alakítással Traian Basescu állam­fő, aki csütörtöki televíziós nyilat­kozatában jelentette be jelölését. Az államfő e döntésével elutasí­totta a három ellenzéki alakulat­nak, vagyis a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), a Nemzeti Liberá­lis Pártnak (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a közös javaslatát, amelynek értelmében Klaus Jo­hannist, Nagyszeben német ajkú polgármesterét támogatták. összehangolt támadás LAHOR. Fegyveres csoportok összehangolt támadást intéz­tek helyi idő szerint csütörtök reggel két rendőrségi kiképző­központ és a bűnügyi rendőr­ség hivatali épülete ellen Pa­kisztán keleti részén, Lahor­ban; a merényletekben 26-an életüket vesztették, (mti) A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 15-i kenószámok: 1, 2, 3,10,12,14.19,23, 34, 37, 39, 42,51, 52, 54, 59, 61,67,77,78. m ^QU/ESTOR EHM 12,25%* Modern Megtakarítási Formák A telitalálat Szeged, Tisza Lajos krt. 40. S (62) 424-565 • A QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kit. által kibocsátod, fi* kamatozást. QFF101030e07 Kötvény elérhető kamata A Kötvényprogramot 2007 05.02-én a PSZAF E-tll/10.34672007. számon engedélyezte A Kibocsátó fetilvja a befektetők ügyömét, hogy a kötvény forgalomba hozatalát tehetővé tévő Kötvényprogram Magyarországon újszerű, és a vonatkozó jogszabályok alapján a szokásostót éttere kockázatú. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattétetnek, és nem helyettesíti a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató. valamint a Végleges Fettételek együttes megismerését, melyek megtekinthetők a Kibocsátó és a Forgalmazó (QUAESTOR Értékpapír Nyit) székhelyén, a forgalmazási helyeken, valamint a www.quaestor.hu internetes oldalon. Ahazam 2009.10.15. napján ksnüt meghatározásra . pénzügyek k. ingatlan F utazás telekom www.quaestor.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ORFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LEVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKACS LASZLO, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged. Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DELMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged. Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax. 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom