Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-18 / 219. szám

SPORT 2009. SZEPTEMBER 18., PÉNTEK Euroligás randevú Mínuszból startol a HPQ Holnap 16 órakor az újszegedi sportcsarnokban a férfi röplabda Extralip első fordulójában a hatpontos mínuszból rajtoló HPQ-Szeged a Dunaferrt fogadja. SZEGED MÁDI jÓZSEF Az elmúlt bajnokság meglepe­tése volt, hogy az újonc HPQ-Szeged a negyedik he­lyen végzett az akkor még NB I Ligabajnokság kiemelt cso­portjának nevezett sorozat­ban. A szegediek számára a új idény régi-új néven, már Ext­raligaként holnap kezdődik hazai pályán 16 órakor. - Nem lesz könnyű dol­gunk, az biztos, főleg mert nem mondhatjuk, hogy erő­södtünk - vélte Dávid Tibor, a klub elnökhelyettese. - Reális cél az első hatba kerülés, de természetesen vágyunk az elődöntőre is. Magasra tettük a mércét, ez tény, és nem segí­tett rajtunk a pontok levonása sem. De hát így van ezzel a MAFC és a Kecskemét is. - A felkészülés jól sikerült, sosem edzettünk még annyit, mint ebben a periódusban. Augusztusban például napi két tréninget tudtam tartani. Szűkebb lesz a keret, hiszen míg Nacsa és Affentáler távo­zott, addig csak Bokor érke­zett, ráadásul csuklótörése mi­att Csányira csak októbertől számíthatok - sorolta Nusser Elemér edző. - Ütőerőben így lényegesen gyengébbek le­szünk, mint tavaly, aránylag alacsony szerkezetű együtte­sünk maradt, amelynek vi­szont mezőnyben kell jól és gyorsan játszania. A nemzet­közi kupából való visszalépé­sünkért kapott hatpontos bün­tetésünk miatt behatároltak a lehetőségeink. Az őszi tizen­három mérkőzésen nem sza­badna meccset veszíteni ah­hoz, hogy az első háromba ke­rüljünk. Valljuk meg, ez nehe­zen megoldható feladat... Ne­künk a közönség kiszolgálása és a saját önbecsülésünk meg­őrzése lehet most a célunk, és remélem, már rögtön holnap a Dunaferrt nagyon nagy csatá­ra kényszerítjük. SOPRON. Mától vasárnapig Sop­ronban, a Krasznai-kupán sze­repel a Szeviép-Szeged női ko­sárlabdacsapata, amely a múlt heti eperjesi nemzetközi torná­hoz hasonlóan ismét rangos el­lenfelekkel szemben készülhet a jövő hét végi bajnoki rajtra. A ma délután öt órakor kezdődő nyitómérkőzésen megismétlő­dik a legutóbbi bajnoki döntő szereposztása, és a szegediek akár vissza is vághatnak a házi­gazda Sopronnak a fináléban elszenvedett vereségért (a talál­kozót a Sportl élőben közvetíti). Bencze Tamás együttesének holnap sem lesz könnyebb dol­ga, Fürészék ugyanis az Euró­pa-kupa címvédőjével, az ősz­től szintén az Euroligában indu­ló török Galatasarayjal mérik össze erejüket, míg a sort vasár­nap ebédidőben a Szekszárd el­leni csata zárja. A Szeviép igazán kellemes emlékeket őriz a hagyományos soproni fellépéssel kapcsolat­ban: a Tisza-partiak 2006 októ­berében a vendéglátó MKB-Eu­roleasing, a BSE és a Zala Vo­lán előtt megnyerték a tornát. Nagy megtiszteltetés, hogy ismét meghívót kaptunk a Krasznai-kupára - mondta Donkó Orsolya, a Szeviép klub­igazgatója. - Ellenfeleink já­tékerejét aligha kell ecsetelni: a törökök európai kupát nyer­tek, a Sopron pedig az Euroliga négyes döntőjében szerepelt. Nem várunk még csúcsformát a lányoktól, de a ránk jellemző harcmodort és küzdőszellemet ezúttal is látni szeretnénk. A program Fürészre és társaira küzdelmes mérkőzések várnak, FOTÓ: DM/DV Péntek, 17.00: MKB-Eurolea­sing Sopron-Szeviép-Szeged, 19.00: Galatasaray-Szek­szárd. Szombat, 17.00: Szevi­ép-Szeged-Galatasaray, 19.00: Szekszárd-MKB-Euro­leasing Sopron. Vasárnap, 11.00: MKB-Euroleasing Sop­ron-Galatasaray, 13.00: Sze­viép-Szeged-Szekszárd. A HPQ-Szeged férfi röplabdásai számára holnap kezdődik az Extraliga. FOTÓ: FRANK YVETTE A HET VEGE CSONGRÁD MEGYEI SPORTMŰSORA - PENTEKTOL HETFOÍG PÉNTEK KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Török György 2009 ószi ve­terán emléktorna, 3. forduló, Szeged, Kisstadion, 17: Sz, Víz­mű-Bokafogó (műfű), Metál­pont-SZAK, Altax-Tervezők, 18: Fit World-Első Beton (mű­fű), Piac Kft.-Lanerossi, Dó­zsa-Lokomotiv, T9: Együtt Sze­gedért-Pláza O'Neill (műfű). LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, Homok­háti csoport, 6. forduló: FK 1899 Szeged-Üllés, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 18 (ifik: szombat, 15). VÍZILABDA Hídépítő-kupa nemzetközi férfitorna, újszegedi sport­uszoda, 17. Taylor & Nash-ku­pa nemzetközi női torna, új­szegedi sportuszoda, 10. SZOMBAT AEROBIK Magyar kupa, elődöntő, Ma­kó, városi sportcsarnok, 11. FALMÁSZÁS Csongrád megye nyílt gyor­sasági utánpótlás-bajnoksá­ga, Zsombó, 10. GÖRKORCSOLYA Dél Csillag-kupa, egyben magyar bajnokság, Szeged, görkorcsolyapálya (Szatymazi utca, Búvár-tó), 10. LABDARÚGÁS Megyei I. osztály, 6. forduló: Tápé-Nagymágocs, Tápé, 16 (ifik: 14). Csanádpalota-Kis­zombor, Csanádpalota, 16 (14). Mindszent-Röszke, Mindszent, 16 (14). Szentesi Kinizsi-Kiste­lek, Szentes, 16 (14). Megyei li. osztály, 6. forduló, Tisza-Maros csoport: Apátfal­va-Fábiánsebestyén, Apátfalva, 16 (14). UTC-Székkutas, Sze­ged, Kertész utca, 16 (14). HFC ll.-Bercsényi-Szegvár, Hódme­zővásárhely, 16 (14). CONTI­TECH-Makó ll.-Szőreg, Makó, MAK-pálya, 16 (14). Megyei III. osztály, 6. fordu­ló: Zákányszék-Öttömös, Zá­kányszék, 16. IKV-Alsóváros­Balástya II., Szeged, Szabad­ság tér, 16. Csongrád ll.-Kü­bekháza, Csongrád, 16. Legenda-kupa kétmegyés nagypályás torna, 6. forduló: Röszke ll.-Bütyök csárda Már­tély, Röszke, 16. Ópusztaszer­Mórahalom II., Ópusztaszer, 16. Sándorfalva ll.-Ferencszállás, Sándorfalva, 16. Balota TFC­Derekegyház, Balotaszállás, 16. Gyenes Kft. Szegvár-Tompa II., Szegvár, 16. Barátságos mérkőzés: Pusz­tamérges Öregfiúk-Médiaválo­gatott, Pusztamérges, 13. RÖPLABDA Extraliga, férfiak, alapszakasz, 1. forduló: HPQ-Szeged-Duna­ferr, újszegedi sportcsarnok, 16. SZABADIDŐSPORT K&H olimpiai futónap, Sze­ged, Dóm tér, 10. TÁNC Kistelek Open nemzetközi verseny, Kistelek, városi sportcsarnok, 11. VÍZILABDA Hídépítő-kupa nemzetközi férfi­torna, újszegedi sportuszoda, 10 és 17. Taylor & Nash-kupa nemzetközi női torna, újszege­di sportuszoda, 13.30. OB l/B, férfiak, 1. forduló: HVSC-Ybl SE, Hódmezővásárhely, Török Sándor strandfürdő, 15. VASÁRNAP AEROBIK Magyar kupa, elődöntő, Ma­kó, városi sportcsarnok, 11. ASZTALITENISZ M és T Kft.-kupa megyei egyéni amatőr férfi ranglista­verseny, Szeged, ATSK-cent­rum (Budapesti krt. 5-7.), 9. ATLÉTIKA Szeged város és Csongrád me­gye gyermekbajnoksága, Sze­ged, Felső Tisza-parti stadion, 9. GOLF Zollplatz-kupa, a Szeged Tour 4. állomása, Szeged, Al­föld Golf Klub, 10. GÖRKORCSOLYA Dél Csillag-kupa, egyben ma­gyar bajnokság, Szeged, görkor­csolyapálya (Szatymazi utca), 10. KÉZILABDA NB l/B, nők, 2. forduló: Sze­ged-Dorozsma-Algyő-Csömör, Szeged-Kiskundorozsma, Orczy­sportcsarnok, 16 (ifik: 18). NB II, Délkeleti csoport, nők: Doma­szék-Túrkeve, Domaszék, 16. LABDARÚGÁS Megyei I. osztály, 6. forduló: Sándorfalva-Ásotthalom, Sán­dorfalva, 16 (ifik: 14). Tiszaszi­get-Károlyi-Mórahalom, Tisza­sziget, 16 (14). Balástya­Csongrád, Balástya, 16 (14). Kiskundorozsma-SZVSE-Gyáta­rét, Kiskundorozsma, 16 (14). Megyei II. osztály, 6. fordu­ló, Homokháti csoport: Csanytelek-Tömörkény, Csanytelek, 16 (ifik: 14). Szatymaz-Baks, Szatymaz, 16 (14). Zsombó-Universitas, Zsombó, 16. Bordány-Forrás­kút, Bordány, 16 (14). Tisza­Maros csoport: Algyő IL-Új­szentiván, Algyő, 16. Megyei III. osztály, 6. fordu­ló: Domaszék-Pusztamérges, Domaszék, 16. Földeák-Tisza­sziget ll.-Károlyi, Földeák, 16. HFC lll.-Bercsényi-Ruzsa, Hódmezővásárhely, 16. Legenda-kupa kétmegyés nagypályás toma, 6. forduló: Csengele-Gulyás csárda Szeged, Csengele, 16. Pázsit SE-UTC ll.-Carte! Balástya, Szeged, Ker­tész utca, 10. Maroslele-Pitvaros, Maroslele, 16. Ambrózfal­va-Ásotthalom, Ambrózfalva, 16. Keresztpályás női bajnok­ság: Mórahalom-Dusnok, Mó­rahalom, 16. TÁNC Kistelek Open nemzetközi verseny, Kistelek, városi sportcsarnok, 10. HÉTFŐ KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Török György 2009 őszi ve­terán emléktorna, 4. forduló, Szeged, Kisstadion, 17: Laneros­si-Dózsa (műfű), Lokomotiv­SZAK, Tervezők-Fot World, 18: Együtt Szegedért-Altax (műfű), Bokafogó-Pláza O'Neill, Metál­pont-Sz. Vízmű, 19: Első Be­ton-Piac Kft. (műfű). Két pólótorna, egy helyszín Ma és holnap az újszegedi sportuszodában a férfi vízilab­dázók a Hídépítő-, a nők a Taylor&Nash-kupáért ugranak vízbe. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ Végre láthatják a drukkerek a LEN-kupa-győztes Szeged Be­ton VE új gárdáját! A Ká­sás-legénység ma és holnap a Hídépítő-kupa nemzetközi felkészülési viadalon szere­pel. A drukkerek a társakhoz majd csak október elején csatlakozó új-zélandi Joseph Kayest és a krétai junior Euró­pa-bajnokságra készülő Török Béla kivételével minden régi és új pólóst láthatják játék közben. Molnárék ma a meg­erősödött Fradival, holnap előbb a Péccsel, majd a ro­mán bajnok Nagyváraddal mérkőznek. Az OB I/B-ből százszázalé­kos teljesítménnyel az élvo­nalba jutott Universitas Sze­ged női gárdája is hazai ren­dezésű tornával mutatkozik be a publikumnak. A Lakó Gá­bor vezette együttes a leg­utóbbi OB I bronzérmesét, az Egert, a negyedikjét, a három világbajnokot (Zantleitner Krisztina edzőként, Takács Or­solya és Tóth Andrea játékos­ként erősíti a Kurca-partiakat) igazolt Hungerit Metal­Com-Szentest, valamint a szerb első ligás Zentát látja vendégül. A kétnapos viadalt, a férfit és a nőit egyaránt bár­ki ingyen tekintheti meg. Programok. Ma: Universitas Szeged-Hungerit Metal­Com-Szentes (női, 10 óra); Zen­ta-Eger (női, 11.15); Szentes­Zenta (női, 14.30); Universitas Szeged-Eger (női, 15.45); Pécs­Nagyvárad (férfi, 17); Szeged Be­ton-FTC (férfi, 18.30). Szombat: FTC-Nagyvárad (férfi, 10); Sze­ged Beton-Pécs (férfi, 11.15); Eger-Szentes (női. 13.30); Uni­versitas Szeged-Zenta (női, 15); FTC-Pécs (férfi, 17); Szeged Be­ton-Nagyvárad (férfi, 18.30).' VFS FÖ A BIZTONSÁG. MINDIG. VI, MIKOR ÁTADTUK A HÁROMPONTC A VILÁGNAK, AZ AUTÓSOK ÉLETÉT AKARTUK VÉDENI, ÉS NEM A VAN MA SZINTE MINDEN AUTÓBAN EGY KIS VOLVO. LIMITÁLT JUBILEUMI MODELLJEINKKEL VÁRJUK SOK SZERETETTEL MÁRKA­KERESKEDÉSÜNKBEN. JÖJJÖN ÉS GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA SZEMÉLYESEN! EZÉRT Volvo, tor life c M> F, tj HOVÁ SZEGÉ NY AUTÓ :D'6727 ALC PLANET KFT. 1*6727 ALGYŐI ÚT 39. . - .v, teitf'MW&ih, E-MAIL: volvo@szeged.dealernet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom