Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-18 / 219. szám
12 RECEPT, HUMOR SZERKESZTI: SZABÓ CSILLA, SUDÁR ÉVA Mire jó a káposzta? A káposztát, a „szegények gyógyszerét" a rómaiak daganatos betegségek gyógyítására használták. Tartalmaz C- és B3-vitaminokat, folsavat, kalciumot, káliumot, vasat, valamint kénvegyületeket. iO NfÖ "co CD <D CD Göngyölt káposzta Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta 1 kiskanál mustár 3 csepp citromlé 15 dkg sajt 15 dkg sonka liszt tojás zsemlemorzsa olaj 1 dl tejszín fokhagymagranuiátum A káposzta leveleit megabáljuk, lecsöpögtetjük. Minden levélre egy szelet sajtot fektetünk, erre egy szelet sonka kerül. Felgöngyöljük, mint a töltött káposztát. A szokásos módon panírozzuk, és bő zsiradékban aranybarnára sütjük. A tejszínből a mustárral és a citromlével, fokhagymaporral mártást készítünk. Ezzel és tejes-tejfölös burgonyapürével vagy sárgarépás rizzsel tálaljuk a fogást. Beküldte: Szöllősi Viktória '4 •"» Pikáns húsragu Hozzávalók: 40 dkg sovány sertéslapocka 2 db közepes kovászos uborka + 1 dl az uborkáiéból 1 csokor kapor apróra vágva 2 dl tejföl 3 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt 1 fej vöröshagyma 1-2 gerezd fokhagyma ízlés szerint só egy kevés cukor 1 csapott mokkáskanál őrölt fehér bors A húst kis kockákra vágjuk. A kovászos uborkát héjastól ugyancsak apróra felkockázzuk. A vöröshagymát apróra vágjuk, majd a forró olajon üvegesre fonynyasztjuk. Rátesszük a húskockákat, és kevergetve fehéredésig pirítjuk. Ráöntünk 1 pohár vizet, sózzuk, borsozzuk, és a finomra vágott kapor felét is hozzáadjuk. Fedő alatt pácoljuk, ha kell, apránként forró vízzel pótoljuk az elfőtt levét. A már puha húshoz hozzáadjuk a felkockázott kovászos uborkát. A tejfölt a liszttel és 1/2 dl kovászosuborka-lével simára keverjük - behabarjuk vele a forrásban levő ételt. Porcukorral ízesítjük, kevergetve jól kiforraljuk, végül a megmaradt kaprot és a zúzott fokhagymát is belekeverjük. Tűzről levéve, lefedve hagyjuk 10 percig még állni. Galuskát, főtt tésztát, esetleg zsemlegombócot adunk mellé. Beküldte: Pusztai Béiáné Amikor a fa az erősebb A NAP MONDÁSA 99 Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és „remekül nézel ki". A NAP TANÁCSA 99 Ne okozzunk autóbalesetet az utakon vezessünk a járdán. GYÖRGY ITTHON VAN? Angliában egy csavargó bekopog a „György és a sárkány" nevű fogadóba. Egy nő nyit ajtót, akitől megkérdi: - Nem adna valami ennivalót? - Nem - mondja a nő és becsapja az ajtót. A férfi ismét bekopog, s mikor újra meglátja a nőt, azt kérdi: - Nem beszélhetnék most inkább Györggyel? NYISSÁL! Két ejtőernyős ugrik, szállnak, szálldogálnak, élvezik a szabadesést, egyszer csak megszólal az egyik: - Te, innen fentről az emberek milyen hangyányinak tűnnek! - Jajaj! Nyissál! Ezek tényleg hangyák! ALKU Egy férfi megszólít egy nőt az utcán: - Mondja, hölgyem, lefeküdne velem egymillió dollárért? - Egymillió dollárért? Le! - És húsz dollárért? - Na de uram! Mit gondol, mi vagyok én? - Hogy ön micsoda, azt már megbeszéltük. Most már csak az áron vitatkozunk... SPENÓT - Miért nem eszel, Janika, hisz azt mondtad, éhes vagy, mint a farkas! - Most is az vagyok, csak kérdés, hogy a farkasok esznek-e spenótot. Olvasónk küldte: KIHAGYHATATLAN AJÁNLAT Vészkalapács 4 az l-ben QA&jfá utMMinn SpwWP/ 199$ IIa ?« l*-iM«ti A KENGURU Űj kenguru érkezik az állatkertbe, beteszik egy körbekerített karámba. Másnap reggel a gondozók odakint találják. Erre építenek egy új, 4 méter magas kerítést, ám másnap reggel megint sikerül kijutnia a kengurunak. Erre építenek egy 10 méter magas kerítést. A helyzet másnap reggel is ugyanaz. Ekkor már 15 méterre emelik a kerítés magasságát. A szomszéd ketrecben lakó teve megkérdi a kengurutól: - Te, mit fogsz csinálni, ha 50 méter magasra emelik a kerítést? Akkor is ki tudsz majd jutni? - Persze - válaszolja a kenguru de csak akkor, ha továbbra is elfelejtik bezárni a kaput... Dr. Mekk rovata I iS? J| D0KT0R MEKK MONDJA: 1 Ha ki akarsz ábrándulni az orosz. * I lánból, keresd föl a barlangMF^mláS iában! Tisztelt Uram! Bár az ábrázata inkább egy bohócra emlékeztet, mégis bizalommal fordulok Önhöz. Maga szerint most a nyugdíjas rendőrök majd jól elfogják a maffiózókat? Ettől javulni fog a közösség biztonsága? Vagy ez megint csak a közpénz további elverése a mi fenekünkön? Ráadásul emelgetik a korhatárt is, meg lehet ezt állítani? Állampolgár József Kedves Józsefi Ne írjuk le a nyugdíjasokat csak azért, mert elmúltak már ennyi meg ennyi. Ráadásul ha így módosulnak a törvények, egy-két éven belül már nem is számítanak nyugdíjasnak. Hiszen 65-66-67-68, talán 70 is lesz a nyugdíjkorhatár. Hogy ez ellen hogyan küzdhetnénk? Talán kevesebb vitamin, még több koleszterindús csirke far-hát, kevesebb mozgás. Egy kis nyári nosztalgia Kakaós-fahéias Hozzávalók: 70 dkg liszt 5 dkg élesztő 1 evőkanál cukor 5 dl tej 2 dl olaj 25-30 db Polisweet (szalvéta közt össszetörve) 1 tojás (nem feltétlenül) só 3 evőkanál kakaó egy kevés fahéj 1 felvert tojás a kenéshez Az élesztőt a cukorral kevés langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet 1 dl olajjal, sóval, a tojással, a maradék langyos tejben feloldott cukorral, a Polisweettel és az élesztős tejjel felverjük. (Gép hiányában négy ujjunkkal, mint a kanállal.) Elfelezzük a tésztát. Az egyik felét félretesszük. A másik felébe egy deci olajat teszünk, és kicsi adagonként hozzáadjuk a fahéjjal elkevert kakaót. Simára összedolgozzuk. Mind a két tésztát 3-3 cipóra elosztjuk (így lesz belőle 3 rúd kalács). Minden cipót azonos vastagságú téglalapra nyújtunk. A fehér kerül alulra, ráhelyezzük (kicsit a szélétől beljebb) a barnát. Feltekerjük, tepsiben, egymástól kissé távolabb elhelyezzük a három rudat. Egy órát langyos helyen pihentetjük. Közben kétszer-háromszor is megkenjük a felvert tojással. Meleg sütőben szép pirosra sütjük. Beküldte: Leeső Gyuláné