Délmagyarország, 2009. szeptember (99. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-18 / 219. szám

\ [ AKTUÁLIS Elhunyt Gábor Kálmán szociológus HOSSZÚ BETEGSÉG UTÁN tegnap, 61 éves korában el­hunyt Gábor Kálmán szocioló­gus, ifjúságkutató, a szegedi József Attila Tudományegye­tem szociológia tanszékének egyik alapítója. Leengedik a Vértó vizét KITAKARÍTJÁK a szegedi Vértó medrét, ehhez a napokban le kell engedni a csapadéktároló vizét. Ezután a kezelő Szegedi Vízmű Zrt. alvállalkozója szik­kasztja a meder alján felhalmo­zódott iszapot. A lerakódott szennyező réteget munkagépek­kel kikotorják, és az iszapot ­az előírásoknak megfelelően ­hulladéklerakóra viszik. Emlőrák-szimpózium TÖBB MINT HÉTEZER ÚJ EM­LŐRÁKOS megbetegedést fe­deznek föl évente Magyaror­szágon, és a betegség 2000-2500 nő halálát okozza minden esztendőben - közöl­te Kahán Zsuzsanna,a Szege­di Tudományegyetem Onkote­rápiás Klinikájának professzo­ra tegnap Szegeden, ahol há­romnapos nemzetközi emlő­rák-szimpózium kezdődött. Egymást segítik a magyar és a román rendőrök KÖZÖS KAPCSOLATTARTÁSI SZOLGÁLATI HELY létrehozá­sának részleteiről egyeztek meg a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság, a Temes Megyei Rendőr-főfelügyelő­ség, valamint a Temes Megyei Határrendőr Főfelügyelőség vezetői Makón. A közös kap­csolattartási szolgálati helyet a romániai cenadi határátkelő­hely épületében nyitják meg még ebben az évben. A két ország szakemberei segítik a közös bűnüldözést, odafigyel­nek a megelőzésre, a közbiz­tonság javítására. KÖRKÉP Vendégségben Németországban DESZK. Németországi testvér­településén, Königsteinben tett hivatalos látogatást a na­pokban az önkormányzat de­legációja a német város fenn­állásának 630,-évfordulója al­kalmából. A delegációt Simicz József polgármester vezette. Tolerancianap, klímaváltozás, fürdőkarbantartás MÓRAHALOM. Kezdjünk el beszélni egymással! címmel Tolerancianapot rendeznek Mórahalmon ma 19 órától a CACAO Clubban. Ennek része­ként beszélgetésre hívnak a szervezők mindenkit azért, hogy elindítsák a folyamatos egymás közti párbeszédet. A kultúrák közötti párbeszéd je­gyében szerb-magyar táncház és gasztronómiai fesztivál is várja az érdeklődőket a deszki Bánát Szerb Néptáncegyüttes közreműködésével. - A Kávéházi Társalgások prog­ramsorozat részeként az éghaj­latváltozásról rendeznek beszél­getést az Aranyszöm Rendez­vényházban ma 18 órától. - Az őszi szezon elindulásával egyidejűleg karbantartási munkálatokba kezdenek az Er­zsébet Mórahalmi Gyógyfür­dőben. lövő héttől bezár a tanuszoda épülete, ahol teljes körű üzemben tartási felada­tokat végeznek. Mozgáskorlátozottak találkoznak ÓPUSZTASZER. Megyei talál­kozót rendez a mozgáskorlá­tozottak számára a Mozgás­korlátozottak Csongrád Me­gyei Egyesülenek Ópusztasze­ri Csoportja holnap 9 órától az emlékparkban. A rendezvé­nyen áldást oszt Laczkó Fe­renc plébános, majd a megnyi­tó után kulturális műsor és ebéd várja a megjelenteket. Délután a skanzent és a Feszty-körképet nézhetik meg a résztvevők. Retrobörze SÁNDORFALVA. Használt­cikk-piacot és országos vete­ránbörzét rendeznek holnap a piactéren 6-tól 13 óráig A szervezők várják a régisége­ket, járműalkatrészeket, feles­legessé vált használati tárgya­kat árusítókat. Női egészség SZEGED. Virágzó női egészség címmel tartanak előadásokat és tanácsadást - nőgyógyász, gyógytornász valamint V. Kul­csár Ildikó újságíró részvételé­vel - az inkontinenciával, a női kondíció megőrzésével, a gátiz­mok edzésével kapcsolatban ma 16 órától a Reök-palotában. Karnyóné a művelődési házban SZEGED-KISKUNDOROZSMA. Csokonai Vitéz Mihály Karnyó­né című darabjával indul a színházi évad Dorozsmán. Az előadást holnap 18 órától lát­hatják az érdeklődők a műve­lődési házban. Az előző évad­hoz hasonlóan havonta egy-egy előadásra várják a nézőket. A bérlet 2000, a jegy 600 forintba kerül. 2009. SZEPTEMBER 18.. PÉNTEK Szigorúan ellenőrzött osztályzatok SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A program lényege, hogy az in­terneten keresztül bárhonnan elérhető, ezért a tanár akár ott­honról is bejelentkezhet fel­használónevével és jelszavá­val. Az e-napló jól áttekinthető, a hagyományos napló minden funkcióját tudja. - Miután beírta az óra anyagát, a tanár rögzíteni tudja a hiányzókat, felviheti az érdemjegyeket, és regiszt­rálhatja az esetleges dicsére­teket vagy megrovásokat ­mondja Kis Gábor. - Vitatha­tatlan előnye papíralapú elődjével szemben az, hogy az e-naplóban pillanatok alatt rá lehet keresni arra, hogy helyettesítés esetén me­lyik terem szabad, illetve me­lyik tanár tud bemenni és megtartani az órát. Rossz hír a notórius iskola­kerülőknek, hogy a program pontosan nyilvántartja a hi­ányzásokat, ráadásul adott időközönként lezár. Utólag már nem lehet módosítani a beírtakat vagy pótlólag bead­E-naplók Szegeden Több középiskolában is beve­zették már az elektronikus naplót, amelyet egy szegedi cég fejlesztett ki. Ezt a szoft­vert használják például a Fo­dor József Szakközépiskolá­ban, a Déri Miksa Ipari Szak­középiskolában, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában, a Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző Iskola Szeged-Mó­ravárosi Tagintézményében. Ács Gergő történelemtanár jegyet ír be az e-naplóba. FOTÓ: KARNOK CSABA ni az igazolást. Előfordult, hogy egy napló rejtélyes kö­rülmények között nem került vissza a tanári szobába. Az e-naplónál ez nehezen kivite­lezhető. - Kollégáim jól fogadták az új megoldást, mert így nem kell nyomozniuk, hogy a gya­kori csoportbontásokkor ép­pen kinél maradt a napló. Mi­vel még nincs minden terem­ben számítógép, apró nehéz­ség, hogy óra előtt kell kivá­lasztani az aznapi felelőt, a tanórán történteket pedig csak később tudják felvinni az adatbázisba - tudjuk meg Kis Gábortól. Archiválás szempontjából nem akkora a változás, hiszen az e-naplót is öt évig meg kell őrizniük az iskoláknak. A ko­rábbiakkal ellentétben azon­LEZÁRULT A BORZALMAS VÁSÁRHELYI BALESET VIZSGÁLATA - NEM VOLT MŰSZAKI HIBA Gyorshajtás okozta a szörnyű tragédiát AZ E-NAPLÓ HASZNÁLATA GYORS, KÉNYELMES ban ez már helytakarékosabb, mert elfér egy CD-n is. Év elején a kilencedikes diákok szülői értekezletén is szóba került a program, a kí­váncsi apukák és anyukák rögtön azután érdeklődtek, hogy ők mikortól kísérhetik majd figyelemmel gyermeke­ik iskolai előmenetelét. Erre jövő szeptemberig kell vár­niuk. A rendőrség adatai szerint nem műszaki hiba, és nem is a ver­senyzés okozta azt a szörnyű balesetet, amelyben két fiatal halt meg tavaly októberben Vá­sárhely főterén. A nyomozás sze­rint a sofőr túl gyorsan hajtott. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZŰCS CSABA Nem műszaki hiba - ahogy azt a család feltételezte -, ha­nem a gyorshajtás okozta a ta­valy október 23-án Vásárhe­lyen történt szörnyű autóbal­esetet - állapította meg a rendőrségi nyomozás. A tra­gédiában egy 20 éves fiatal­ember és egy 18 esztendős lány vesztette életét. Megírtuk: a helyi fiatalok Szentes felől jöttek, és a 45-ös főút belterületi szakaszán a megengedett sebesség több­szörösével haladtak Fordjuk­kal, amikor a Kossuth térnél az előttük haladó jármű előzé­sébe kezdtek. A sofőr azonban elveszítette uralmát az autó felett, áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra. A kocsi az út­padkán átvágódva felborult, majd többméteres magasság­ban a református ótemplom­nál álló villanyoszlopnak csa­pódott, és kettészakadt. Az autó eleje a templom előtti vi­rágágyásban landolt, míg a másik fele fennakadt az oszlo­pon. Az alkatrészek 100 méte­res körzetben szóródtak szét. Az Oldalkosár utcából a bal­eset pillanatában egy autó ka­nyarodott ki a Kossuth tér irá­nyába. A benne utazó két férfi élete az azonnal a helyszínre érkező rendőrök vszerint csu­pán 4 másodpercen múlott. A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtószóvivő­jétől megtudtuk: az ügyben ha­lálos baleset gondatlan okozá­sának gyanújával indított nyo­mozást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. Ezt azon­Az autóból gyakorlatilag semmi nem maradt. FOTÓ: TÉSIK ATTILA ban - a büntetőeljárásról szóló törvényben foglaltak alapján ­az elkövető halála miatt idén februárban megszüntette. A szakértői vélemények ugyanis kizárták a műszaki hiba lehető­ségét. A baleset után úgy értesül­tünk, hogy a tragédia hátteré­ben autóversenyzés állhat, amely a Ford és az előtte hala­dó kék Volkswagen Passat ve­zetője között zajlott. A Passa­tot az elhunyt fiatalember unokatestvére vezette, az ő barátnője volt a másik áldo­zat. Ezzel kapcsolatban azon­ban a rendőrség semmilyen adatra nem bukkant. A család egyik közeli barát­jától megtudtuk: a sofőr uno­katestvérét nagyon megvisel­te a közel egy éve történt bal­eset, amelyen máig nem tudta túltenni magát. A tragédiáról nem beszél, de elképzelni sem tudja, hogy azon a végzetes éjszakán miért taposott úgy a gázpedálra karosszéria-laka­tos végzettségű rokona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom