Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-03 / 180. szám
20 Támadásban a lovasság. A hagyományőrzők idén is újrajátszották az ütközetet. FOTÓ: KARNOK CSABA Huszárroham a csatában SZŐREG MÁRTON GERGELY Szinte napra pontosan 160 évvel ezelőtt, 1849. augusztus 5-én a magyar seregek Szőregnél vereséget szenvedtek a császári-királyi csapatoktól. A helyi hagyományőrzők idén is újrajátszották a csatát, a sportpálya szélén öszszegyűlt közönség nagy örömére. Dobpergés és sortűz adta ki a jelet az indulásra, a lovasok és a huszárok alakzatba fejlődve felsorakoztak egymással szemben. A tüzérségi előkészítés után megindult a támadás, a huszárok lovaik nyergéből sújtottak le fényes kardjukkal, míg Rózsa Sándor szabadcsapatai ostorpattogtatással fitogtatták erejüket. A csata során fontos szerephez jutottak a beszédes nevű markotányos lányok, ők egyebek mellett a táborban segédkeztek az élelmezésben és a sérültek ellátásában. •Senki sem hagyhatta el a harcmezőt, amíg a zászló lobogott. A Habsburg lovasság körbezárta és megpróbálta visszaszorítani a magyar gyalogságot, akik erre felvették a modern fegyveres testülettől ellesett sünalakzatot. A magyar huszárok az utolsó pillanatban érkeztek. Eldördültek a pisztolyok, karabélyok, de villantak a híres szablyák is. Végül az ágyúszó miatti halláskárosodást leszámítva komolyabb sérülés nélkül lezajlott a csata, a katonák jövő augusztusig szekrénybe akaszthatták díszes egyenruhájukat. H0R0SZK0P KOS (III. 21.-IV. 20.): Kreatív fel adatok tarthatják lázban. Ezek ideje nagy részét lefoglalhatják. Párja néha megpróbálja kizökkenteni, de ügyet sem vet rá. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Személyes ügyeinek, magánéletének nem kedvez a bolygóállás. Ügyeljen rá, hogy ezt ne vegyék észre a kollégái! Problémáit partnerével beszélje meg! IKREK (V. 21.-VI. 21.): Néhány feladatnak mindenáron el kell ma készülnie, kedves Ikrek. Nem hibázhat, ezért javasolt odafigyelnie! Ha valaki megszakítja, mondja meg neki, hogy nem ér rá. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Ha veszélyes anyagokkal, például tűzzel dolgozik, legyen nagyon óvatos! A nagyobb gépektől tartsa távol magát, kedves Rák! Testi épségére vigyázzon. OROSZLÁN (VII. 23.—VIII. 23.): Munkája teljes összpontosítást igényel. Magánjellegű problémáiról így teljesen elterelődik a figyelme. Később foglalkozhat az otthoni gondokkal is. SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Olyan ösvényre térhet rá, amely nem vezet sehova sem. Kerülje az értelmetlen dolgokat, spóroljon az energiáival. Csak így érhet el sikereket, kedves Szűz! MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): A lehetőségeket most nem érdemes megragadnia. Az atmoszféra megjósolhatatlan, minden túl körülményes. Vigyázzon, mert jelentős a balesetveszély! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): Keresse az emberek pozitív oldalát, koncentráljon arra, amit szeret bennük! Kerülje azokat, akik ellenérzést váltanak ki önből. BOLDOG SZÜLINAPOT! Ma ünnepli 30. születésnapját a Lost című filmsorozatban Kate-et alakító Evangeline Lilly (képünkön). A kanadai színésznő keresztény családban született, szerény körülmények között éltek, televíziókészülékük sem volt. Lilly egy külföldi misszionáriuscsoportnál dolgozott hoszszabb ideig a Fülöp-szigeteken, majd a kolumbiai egyetemen nemzetközi kapcsolatokat tanult. Később stewardessként dolgozott egy helyi járaton. A Ford Modell Agencynél is kapott szerződést. A világsikert a Lost hozta meg neki. Segítőkészségéről és nagyszájúságáról ismert. Fiatal lányoknak tanít önvédelmet. A NAP VICCE Ha úgy gondolod, hogy mindenkiben van egy kis jó, akkor még nem találkoztál mindenkivel. LOTTÓSZÁMOK ÖTÖS LOTTÓ 15,23,41.67,73. Joker: 685336 HATOS LOTTÓ 10,19, 30, 39, 43, 45. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): javasolt elkezdenie egy spórolós programot, kedves Nyilas! Számos területet találhat, ahol könnyűszerrel csökkentheti kiadásait. Pénzszóró ismerőseitől maradjon távol! BAK (XII. 22.-I. 20.): Valószínűleg nem képes most titkot tartani, kedves Bak! Öntől szokatlan módon elszólhatja magát. Vigyázzon, kinek mit mond, mert könnyen megbánthatja az embereket. VÍZÖNTŐ (1.21.—II. 20.): Számos affér történhet, amiknek a miértjére nem kíváncsi. Valaki, akinek az önével ellentétes a véleménye, idegesítheti. Ne mutasson haragot, megbántottságot! HALAK (II. 21.—III. 20.): Tegye félre aggodalmait, igyekezzen gondtalanul és objektíven nyilatkozni némely üggyel kapcsolatban. Csak őszintén dicsérjen másokat! mhnnmmmhmmmmhmhmmmnmmmmm Barlangbörtön LISSZABON Tizenhat éven át bujkált barlangokban az a portugál férfi, akit emberölésért 10 év börtönre ítéltek. Az egykori pásztornak még hét éve lett volna hátra a büntetéséből, amikor megszökött, azóta bujkált. A hosszú szakállt növesztő 54 éves Manuel Cruzt azokban az erdős hegyekben találták meg, ahol korábban pásztorként élt. - Nem volt valami jó erőben, de nem is volt nagyon rossz állapotban. Úgy nézett ki, mint Robinson Crusoe mondta Carlos Gomes nyomozó. Gomes 11 rendőr segítségével cserkészte be a barlangi férfit, az akció fedőneve Cro-Magnon volt. Az egykori tyával állat figyelmeztette, a rejtekhelye felé jött. KALENDÁRIUM A Nap kél: 5.23 A Nap nyugszik: 20.16 A Hold kél: 19.59 A Hold nyugszik: 2.29 ISTEN ÉLTESSE! HERMINA, KIRA A Hermina német eredetű név, jelentése: hadi nő. A Kira görög-szláv eredetű név; jelentése: úr, uralkodó. Ma ünnepel még: ISTVÁN. HOSEG EZT IRTUK A napsütés mellett időnként megnöveszik ugyan a felhőzet, de említésre érdemes csapadék nem valószínű. Igen meleg idő, igazi kánikula várható. 1 ÉVE: Csúcsra járatják az országban a bölcsődéket: van, ahol a meg sem született gyerekeket is várólistára íratják, Szegeden 120 százalékos a telítettség. 5 ÉVE: Egyelőre kevesen használják az ingyenes internetet a Szegeden és környékén átadott EMagyarország-pontokon. 10 ÉVE: A megye 61 önkormányzata közül 41 pályázta meg az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak hirdetett támogatást. ORVOSMETEOROLOGIA Melegfront jellegű hatás okozhat vérnyomás-ingadozást, fejfájást és álmatlanságot. Szeged Hódmezővásárhely 36° Mórahalom 0 36° Mindszent 0 36° 36° Szentes £>> 36° Békésosaba 35° Makó gS, 35° Szolnok P\ 35° Csongrád 36° Kecskemét gN, 35° Kistelek gN, 35° Orosháza jPS, 35° További kilátások A hét közepén és második felében egy hidegfront hatására többtelé valószínű zápor, zivatar Az északira forduló szelet többtelé erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérik A front megszűnteti a kánikulát Csütörtök Péntek Min:23 Zivatar Max:28° Mki:22° Zivatar >v\> \» ' Max:29 Min:20 Zápor UlW11 Max:30 Mln:lS" Zápor VÍZÁLLÁS A TISZA Szegednél 103 cm (hőfoka 24,5°C), Csongrádnál -123 cm, Mindszentnél 63 cm. A MAROS Makónál -26 cm. Belehalt a kislány szülei imádkozásába UV-B SUGÁRZÁS Az UV-B sugárzás mértéke ma: 2,9 gyenge. A javasolt napozási idő délelőtt 11 és délután 3 óra között: 60 perc. USA. Másodfokon is bűnösnek találta a bíróság emberölésben azt az apát, aki ahelyett, hogy orvoshoz vitte volna cukorbeteg lányát, inkább imádkozott érte. Az eset az Egyesült Államokban történt. A lányka 11 éves volt, érte imádkozó rokoA napos oldalról is Rózsa Johanna Bonyhádon a Petőfi Sándor Evangélikus Gimian tanul. Modellként dolgozik, zongorázik, szeret a barátaival Wűz egy célt maga elé, meg is valósítja. Sportol: lovagol és fut. Példaképe az anyukája. FOTÓ: RÁCZ ZOLTÁN nok körében halt meg szülei házában a padlón fekve. Csak akkor telefonált valaki mentőért, amikor a gyermek már nem lélegzett. Cukorbeteg volt, amit azonban nem diagnosztizáltak, mert szülei soha nem vitték orvoshoz. Eltűnt autó NÉMETORSZÁG. Szomszédja használaton kívüli garázsában, vastag porréteg alatt találtak rá egy idős német asszony két éve ellopottnak hitt autójára. A Hildesheimben élő 82 éves hölgy még két évvel ezelőtt vitte el Audiját a szervizbe, majd megkérte a szerelőt, hogy ha elkészült, vigye viszsza az autót a házához, és parkolja le a garázsban. A nő később meg is találta postaládájában a jármű kulcsait és a szükséges papírokat, ám mivel magát az autót sehol sem lelte, egyszerűen bejelentette annak ellopását. Amikor nemrég szomszédja nekiállt kitakarítani az évek óta használaton kívül álló garázsát, rábukkant az „egy centiméteres porréteg fedte" négykerekűre. Krokodilbébi KAIRÓ. Pöttömnyi, harminc centiméteres krokodilbébi kúszott elő valamelyik utas kézipoggyászából, és okozott pánikot az egyiptomi légitársaság Abu-Dzabiból Kairóba tartó járatán. A kairói repülőtér névtelenül nyilatkozó munkatársa szerint a repülőgép személyzete begyűjtötte a kalandvágyó hüllőt, majd megnyugtatta az utasokat. A kis krokodil végül a kairói állatkertbe került. Egyiptomi törvények tiltják az egzotikus állatok kivagy behozatalát.