Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)

2009-08-31 / 203. szám

A DÉL SPORTJA 19 Kimi idei első diadala Kimi Raikkönen, a Ferrari finn pilótája nyerte a For­ma-l-es Belga Nagydíjat. SPA MTI A Ferrari és a finn versenyző, Kimi Raikkönen idei első fu­tamgyőzelmét szerezte meg Spában. Raikkönen ezzel pá­lyafutása 18. sikerét könyvel­hette el. A pontversenyben él­lovas brit Jenson Button (Brawn GP) és honfitársa, a címvédő Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) egy né­gyes karambol következtében már az első körben kiesett. A rajt után Giancarlo Fisi­chella (Force India) megtartotta első helyét, Raikkönen viszont feltornázta magát a másodikra, de már az első kör közepén né­gyen kiestek a vetélkedésből. A francia Romáin Grosjean (Re­nault) meglökte Buttont, majd a brit nekiütközött Hamilton­nak és a spanyol Jaime Alguer­suarinak (Toro Rosso). Beküld­ték a biztonsági autót. Az élen Fisichella, Raikkö­nen és Róbert Kubica (BMW-Sauber) volt a sorrend, amikor eltakarították a ron­csokat, és három kör után a safety car levonult a pályáról. A 2007-es finn világbajnoknak mindössze fél körre volt szük­Ráikkönen idén először pezsgőzhetett a dobogó tetején. FOTÓ: MTI Végeredmény, pontversenyek. A Belga Nagydíj végeredménye, pontszerzők: 1. Kimi Raikkönen (finn, Ferrari) 1:23:50.995 ó, 2. Gian­carlo Fisichella (olasz, Force India) 0,939 mp hátrány, 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 3.875 mp h„ 4. Róbert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 9.966 mp h„ 5. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 11.276 mp h., 6. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 32.763 mp h., 7. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) 35.461 mp h„ 8. Ni­co Rosberg (német, Williams) 36.208 mp h. A pontversenyek állása, élboly, pilóták: 1. Jenson Button (brit, Brawn GP) 72 pont, 2. Barric­hello 56, 3. Vettel 53,4. Mark Webber 51,5, 5. Raikkönen 34, 6. Ros­berg 30,5; csapatok: 1. Brawn GP 128, 2. Red Bull 104,5, 3. Ferrari 56, 4. McLaren-Mercedes 44, 5. Toyota 38,5, 6. Williams 30,5. sége ahhoz, hogy elszáguld­jon Fisichella mellett, és az él­re kerüljön, mögöttük a len­gyel Kubica következett. Raikkönen és Fisichella a 14. körben cserélt kereket, így átmenetileg Sebastian Vettel (Red Bull) került az élre. Fél­távnál változatlan volt a sor­rend az élen. A 24. körben Fer­nando Alonso (Renault) kere­ket cserélt, ám kísértetiesen ugyanaz esett meg vele, mint a Hungaroringen: nem sike­rült „rendesen" rögzíteni a bal elsőt, és ugyan visszament a pályára, de egy körrel ké­sőbb visszarendelték, és fel­adta a viadalt. Raikkönen és Fisichella 14 körrel a leintés előtt cserélt másodszor kereket. A Force Indiával versenyző 37 éves olasz üldözőbe vette a Ferra­rit, de megelőzni nem tudta. A 35. körben Vettel remek box­taktikával megelőzte Kubicát, és a 3. helyre került. Tornagyőztes szegedi tekecsapat APATIN. A szerbiai Apatinban ti­zenkét csapatos nemzetközi férfi teketornát rendeztek. A Szegedi TE a csoportban előbb a házigazda Apatint (7:1), majd a horvát Kandit Premijer Eszé­ket (6:2) verte, így a négyes döntőbe jutott. A Tisza-partiak akkor dobtak a legjobban, ami­kor már igazán volt tét: éppen a fináléban. A Szeged ugyanis 3726 fát elérve megnyerte a fel­készülési tornát, mégpedig úgy, hogy a második szlovák Podbrezova több mint száz fá­val maradt le Kakukék mögött. A torna negatívuma, hogy Kis Zsolt egy dobásnál meghúzó­dott, és le is kellett cserélni. Végeredmény, Duna 2009-kupa, négyes döntő: 1. Szegedi TE 3726 (Kakuk 618, Szél 642, Kis Zs., majd Földesi 633, Karsai L. 631, Kiss N. 626, Fekete, majd Kovács P. 576) fá­val, 2. Podbrezova (szlovák), 3. Maribor (szlovén), 4. Konikom Eszék (horvát). Talma: 14. INDiANAPOUS. A gyorsasági­motoros-világbajnokság india­napolisi futamán a királykate­góriában a spanyol Jorge Lo­renzo diadalmaskodott, mö­götte a San Marinó-i Alex De Angelis és az amerikai Nicky Hayden zárt. Talmácsi Gábor nagyszerű rajtot követően fo­lyamatosan esett vissza, és vé­gül a 14. helyen végzett. Talma kitűnően kapta el a rajtot, és a 17. helyről a tizen­kettedikre jött fel, míg az élen az élről induló Dani Pedrosa nagyon simán tartotta meg el­ső helyet. A magyar motoros az olasz Niccolo Canepát meg­előzve a 11. helyen zárta a kört, szorosan tapadva Randy de Puniet-re. Marco Melandri há­rom körrel a leintés előtt hatal­masat bukott, így Gábor végül a tizennegyedikként, két pon­tot szerezve végzett. Papp Petra bronzérmes MISKOLC Az MTK-Erzsébetvá­ros játékosa, Gara Anita nyerte a női sakkozók Egerben rende­zett országos bajnokságát, a második helyen testvére, Tícia (Aquaprofit Nagykanizsa SK) végzett. A szombaton zárult viadal honlapja szerint a kilenc for­duló alatt mindketten l-l pon­tot gyűjtöttek, Anita javára az döntött a végelszámolásnál, hogy eggyel többször - hat­szor - győzött. A harmadik helyen az 5,5 pontos, Szegeden élő, de za­laegerszegi színekben sze­replő Papp Petra zárta a tíz résztvevős tornát. A Ti­sza-parti fiatal sakkozó volt az országos bajnokság meg­lepetésembere. Vásárhelyi elsőség HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. A Vásár helyi Kosársuli sikerével zárult a Hódtói Sportcsarnokban megrendezett férfi kosárlabda­torna, amelyen a házigazdá­kon kívül további két B csopor­tos együttes, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák és a Kecskeméti Főiskola szerepelt. Az eredmények: Vásár­helyi Kosársuli-Dél-Konst­rukt SZTE-Szedeák 75-74 (19-23, 24-15, 15-14,17-22). A pontszerzők: Balaton (2), Utasi (7), Vas (14/3), Mócsai (8), Kukla (18/6), Dani (7), Czi­bere (8/3), Csorba (4), Szilágyi (7), illetve Rezák (-), Molnár (12/6), Nyilas (20/9), Kovács D. (12), Varga D. (7), Simándi (11/9), Mészáros (2), Varga M. (-), Puszta (2), Szabad (8/3), Fülöp (-), Szél (-). Dél-Konstrukt SZTE-Sze­deák-Kecskemét 68-55 (19-8, 13-20, 19-13, 17-14). A szegedi pontszerzők: Simán­di (2), Molnár (11/3), Nyilas (25/15), Kovács D. (20), Varga D. (10), Rezák (-), Varga M. (-), Puszta (-), Szabad (-), Szél (-). Vásárhelyi Kosársu­li-Kecskemét 71-69 (23-11, 18-23,21-20,9-15). A vásárhe­lyi pontszerzők: Balaton (2), Utasi (9/3), Vas (17), Mócsai (5), Kukla (17/9), Dani (8/6), Czibere (4), Szilágyi (7/3), Csorba (2). Mennyit ér a TELEFONSZÁMOD? További részletek a rádióban és a honlapunkon: www.radio88.hu ^k&SSS* RADIO88

Next

/
Oldalképek
Tartalom