Délmagyarország, 2009. augusztus (99. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-27 / 200. szám
SPORT 2009. AUGUSZTUS 27., CSÜTÖRTÖK Koeman hosszabbított BUDAPEST. Két évvel, 2011 októberéig meghosszabbította az eredetileg a világbajnoki selejtezősorozat végéig szóló szerződését Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az új szerződés az Eb-selejtezők végéig szól, ám ha a magyar csapat részvételi jogot szerez a 2012-es Eb-re, a kapitány kontraktusát ismét, immár 2012. június 30-áig meghoszszabbítják. Gól nélkül SZOMBATHELY. A labdarúgó Soproni Liga első fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Haladás hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Ferencváros ellen, öt fordulót követően a szombathelyiek a 15. helyen állnak a táblázaton négy ponttal, míg a 13. Fradinak öt pontja van. T0B0RZ0K Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák Kosárlabdázni vágyó, 1997. január 1-je után született fiúk jelentkezését várja a Szedeák, amelynek az előző idényben négy korosztályos csapata is bejutott az országos döntőbe. Érdeklődni és jelentkezni a 30/297-5074-es számon Vezsenyiné Csaba Gabriella edzőnél lehet. Full-contact Sport Szeged SE A klub várja 14 éves kortól minden ringsport iránt érdeklődő nő és férfi jelentkezését. Az edzések ideje: hétfő, szerda, péntek 17 órától, helye: a szegedi Ságvári-gimnázium. Érdeklődni Kiss Emil edzőnél személyesen a tréningek alatt vagy a 30/387-5588-as számon. Szegedi Küzdősport Klub Augusztus 31-én indulnak az egyesület edzései, mégpedig a különböző küzdősportokban és az MMA-szakágban is. Az előbbiek ideje: hétfő és szerda, helye: újszegedi sportcsarnok, földszinti bokszterem, érdeklődni Lehoczky Csabánál lehet a 30/701-2952-es számon, míg az MMA-val kapcsolatban (hely, idő) Laczkó Balázst kell keresni a 70/459-9725-ös számon. FK 1899 Szeged Az egyesület toborzót hirdet, a klubnál várják azon fiatalok jelentkezését, akik 1991. január 1. és 1995. december 31. között születtek, és kedvet, erőt éreznek magukban, hogy a klasszikus kék-fekete szegedi színekben futballozzanak. Érdeklődni Keresztúri Jánosnál lehet a 20/808-6655-ös számon vagy szerdánként az újszegedi Kisstadionban 19 órakor kezdődő edzésen. Titán TC Sok szeretettel várják azokat a fiatalokat (1992 és 2001 között születetteket) a Titán TC csoportjába, akik a berlini atlétikai világbajnokságot nézve kedvet kaptak a sportághoz. Aki kíváncsi a szegedi egyesületre, nézzen meg egy edzést. Edzésidőpontok: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek 15 órától 16.30-ig: 1995,1996,1997-es korosztály. Hétfő. kedd. csütörtök 17-től 18.30-ig: 1998,1999,2000, 2001-es korosztály. Hétfőtől-hétfőig 15-től 17-ig: 1994-1984-es korosztály. Edzések helye: újszegedi liget és Felső Tisza-parti stadion. Érdeklődni a 70/5990699-es telefonszámon lehet. A SZEGEDI SZÍNÉSZ GYEREKKORA ÓTA A DEBRECEN SZURKOLÓJA Pataki Ferenc: csak a Loki! A Debrecen labdarúgócsapatának főtáblára jutását a Bajnokok Ligájában eufórikus hangulatban élték meg a magyar drukkerek. A Szegedi Nemzeti Színház színésze, Pataki Ferenc Debrecenben született, gyerekkora óta Loki-szurkoló. A meccset fiával otthon nézte. SZEGED SÜLI RÓBERT 2-1 idegenben, 2-0 itthon ez a Debrecen labdarúgócsapatának mérlege a Levszki Szófia elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. A Loki kettős győzelemmel harcolta ki a BL-ben a főtáblára kerülést. Az ország mámorban úszik, újból téma lett kis hazánkban a futball. Szegeden is nagy volt az ünnep: végre magyar csapatot láthatunk a legjobbak között. Pataki Ferenc, a Szeged Nemzeti Színház színésze Debrecenben született, gyerekkora óta Loki-szurkoló. - Fiatalon én is futballoztam - kezdte a beszélgetést Pataki -, baráti viszonyban voltam Sándor Tamásékkal. Egy , éwel fiatalabb vagyok náluk. Végül más pályát választottam, de megmaradtam Loki-szurkolónak. Sok mecscsen ott voltam, ha véletlenül nem tudtam elmenni, akkor otthon értesültem az aktuális eredményről, hiszen az Oláh Gábor utcai sporttelep mellett laktunk, így a gólöröm behallatszott hozzánk. Csodás eredményt értek el a srácok, legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer BL-főtáblára jut kedvenc csapatom. Szegeden is megteltek a kocsmák, telt ház volt az Aradi vértanúk terén megrendezett Invitel Szurkolói Klubban is. - Otthon kisfiammal néztük a meccset. Extázisban. A góloknál csendben ugráltunk, hiszen kisebbik gyermekem már aludt. Pacsiztunk, átöleltük egymást, boldogok voltunk. Pedig a meccs előtt izPataki Ferenc BL-lázban ég a Loki miatt. FOTÓ: MTI. SEGESVÁRI CSABA Várszegi listája. Szegedi nevelésű labdarúgó volt, jelenleg Veszprémben él, és néha, ha az ideje engedi, a Legenda-kupában a Csengele színeiben pályára lép Várszegi Richárd (34), aki volt a Debrecen játékosa is, mégpedig a 2000-2001-es idényben. - A jelenlegi csapatból már csak ketten vannak, akikkel együtt játszottam: Bernáth és Bodnár. Nagyon örültem, hogy továbbjutottak. Gondolkodtam, hogy a helyszínen nézem meg a mérkőzést, de most nem sikerült, viszont azt tervezem, a következő budapesti mérkőzésre már elutazom. Szimpatikus, amit Debrecenben csinálnak, hiszen évek óta építik ezt az együttest. Hogy milyen triót szeretnék a Loki mellé? A Barcelonát, mert a kedvenc csapatom; a Juventust Del Piero miatt; és a Bordeaux-t, mert ott már többször jártam, és tetszik a város. gultam. Úgy látszik, mi, magyar emberek már ilyenek vagyunk. Féltem, hogy a bolgárok megvernek bennünket 3-0-ra. Erre láss csodát, a Loki olyan érett, taktikus játékkal rukkolt elő, amit magyar csapattól nem is nagyon láttam. Remek csapatunk van. A csoportokat ma sorsolják a Bajnokok Ligájában. Egy biztos: a Debreceni VSC sztárcsapatokat kaphat, jegyzett együttesek érkezhetnek Magyarországra. - Itt már nincs gyenge csapat. Mindegy, hogy kit kapunk. Úgy hallom, hogy néhány poszton erősödhet a DVSC. Képesnek tartom a srácokat arra, hogy pontot vagy pontokat szerezzenek a főtáblán is. Kedvencem? Sándor Tomi-fan vagyok. Nálam ő a No. 1. A mostani csapatból pedig Varga Józsi áll legközelebb a szívemhez. Micsoda gólokat szerzett! A jövő nagy játékosa, szerintem a télen elviszi egy nagycsapat. Meg is érdemli, mert remek futballista. De minden debreceni játékos az. Apukám is büszke a srácokra. Éppen egy kocsmát üzemeltet, nála is telt ház volt az LCD-tévé előtt Debrecenben, egész estezúgott a „Hajrá, Loki!". És még csak most kezdődik az őrület, indul számunkra is az európai futballszezon! De jó ezt kimondani! MMHMMHMMflMMMMMNMUNHMMMMQMMMMMRHMigl Kanyó szülinapi aranya A születésnapját ünneplő szegedi Kanyó Dénes aranyérmet szerzett a szentpétervári uszonyos és búvárúszó világbajnokság 200 méteres felszíni számában. SZEGED, SZENTPÉTERVÁR MÉHES GÁBOR Ennél szebben nem is alakulhatott volna a szentpétervári búvárúszó világbajnokság zárónapja. Pedig Kanyó Dénes, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub versenyzője a selejtezőben alaposan ráijesztett a magyar küldöttség tagjaira: egy hajszálon - no nem Dénesén - múlott, hogy nem maradt le a 200 méteres felszíni úszás döntőjéről. A folytatást már az érintett tolmácsolásában idézzük fel: - Paprikás hangulatban vártam a finálét, mivel a világbajnokság eddig egyértelmű csalódást jelentett számomra, ráadásul a selejtezőben sem volt meggyőző a teljesítményem, és az l-es pályára kerültem - mondta érdeklődésünkre Kanyó. - Egy életem, egy halálom jelszóval vártam a döntőt, nem figyeltem senkire és semmire, mentem, ahogy a „csövön kifért", Utólag a többiek elmesélték, hihetetlenül izgalmas volt a verseny, végig együtt haladt a mezőny. A hajrában a benyúlás döntött a javamra, ezt a technikát csak én alkalmazom a legjobbak között: anélkül, hogy változtatnék a testhelyzetemen, két karral egyenesen becsapok a célba. A négyszeres Európa-bajnok szegedi klasszis tegnap duplán ünnepelhetett: pályafutása első világbajnoki címét éppen a 33. születésnapján szerezte meg. - Nehezen tudnám szavakba önteni, mennyire boldog vagyok - folytatta Dénes, miközben a gratuláló oroszok kedves szavait harsány „bálsojszpászibával" köszönte meg. - Nem fogom vissza magam az ünnepléssel, még az sem kizárt, hogy a finom helyi vodkát is megkóstolom - mondta nevetve. - Szeretnék köszönetet mondani Szeged önkormányzatának, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek, hogy lehetővé tették a világbajnoki szereplést, és biztosították az edzések feltételeit a felkészülés során. Kanyó a magyarok negyedik aranyérmét szerezte a vb-n. FOTÓ: KARNOK CSABA Belgiumban görkoriztak OOSTENDE. Belgiumban, Oostendében rendezték meg a kadett- és ifjúsági gyorsasági görkorcsolya Európa-bajnokságot, amelyen a magyar ifjúsági csapat tagjaként öten (Monostori Eszter, Török Réka, Fürtön Ádám, Dékány Bence - mind Tornádó Team, Svitelj Szonja KDE) képviselték Szegedet. A viadalon 19 ország közel 600 versenyzője szerepelt. A legelőkelőbb helyezést a fiú kadett váltó tagjaként Fürtön Ádám érte el, aki a magyar csapattal hatodik lett. Monostori Eszter á döntőbe jutott 5000 méteren, és ott a 14. helyet szerezte meg. Svitelj Szonja - aki több számban is egyéni csúcsot javított - 5000 és 10 ezer méteren került a fináléba, utóbbi távon érte el a jobb helyezését, hiszen 17. lett, míg a váltó tagjaként Monostorival és Törökkel triót alkotva nyolcadik helyen zárt. Edzők: Garzó Erika, Kéri Ferenc, Lavner Endre. VASARNAP IDENYBUCSUZTATO VERSENY A MATY-EREN X. Csavarker triatlon SZEGED. Vasárnap a Szegedi Sport és Fürdők Kft. rendezésében újra benépesül a Maty-éri Nemzeti Kajak-kenu Olimpiai Központ. A KM-túra 2009-es sorozat keretében immár tizedik alkalommal állhatnak rajtvonal mögé a Csavarker triatlon résztvevői a hagyományos augusztus 30-i, vasárnapi rendezvényen. A XXL század szabadidősportjaként is emlegetett triatlon úszó, kerékpáros és futó távok egymást követő teljesítéséből áll, és több mint húszéves töretlen fejlődése eredményéül már másodszor szerepelt az olimpia műsorán. A versenyszerűen sportolók mellett mindazokat várják a szervezők, akik szeretnék kipróbálni ezt a kitartást igénylő, remek, összetett sportágat. A nevezési iroda a kajakpálya céltornyában a verseny napján 9 órakor nyit. Az 1995-ben és később születettek minitávot (rajt 10 óra: 250 m úszás, 4 km kerékpározás, 1 km futás), az ennél korábban születettek sprinttávot (rajt 11.15: 750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) teljesíthetnek a kajakpálya vizében és a környék útjain. Ez alkalommal is várják a szervezők a baráti és céges társaságokból és a családtagokból verbuvált váltócsapatokat egy szupermini távú versenyre, melyen a váltótagok •p • T71 Csányi éremesélyes. FOTÓ: DM/DV egy-egy sportágat teljesítve adják át a váltóbotot egymásnak. A célba érkezők a rendezvény emblémázott pólóját és frissítőt vehetnek át, az eredményhirdetést követően pedig rajtszám alapján ajándéksorsolás következik. A rendezvény versenykiírása a Szegedi Sport és Fürdők www.szegedsport.hu honlapján érhető el. A helyszín csak a rösz- [ kei útról közelíthető meg, ez alkalommal a kerékpárosok is j használhatják a régi 5 -öst. Sport és Fürdők Ahol a sport is felüdülés!