Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-18 / 167. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE i Krencsey Marianne: Sosem készültem színésznek Liliomfi szerelme itthon járt Gina Loltobrigidát és Sophia Lorent ünnepelte a világ, amikor az ötvenes évek bőséges magyar filmtermésében olyan szépség tűnt fel, mint Krencsey Marianne. Generációk nőttek fel A Tenkes kapitányán és a Liliomfin. Az Amerikában élő művésznő itthon járt. Élete fordulópontjairól mesélt. SZÍNÉSZET DOMBAI TÜNDE - Liliomfi? örültünk, hogy 5 hónap alatt értelmes, kedves tündérmese született abban a sötét korban. Az első filmem, egyszeriben sztár lettem; felismertek és megszólítottak az utcán. Nagy dolog a szeretet. Rekordhosszú ideig telt házas mozikat vonzott - idézte fel Krencsey Marianne. Makk Károly 1954-es rendezéséhez fűződik első útja is, a cannes-i filmfesztiválra. A 78 éves színésznő ezért is lepődött meg, hogy a Liliomfihoz képest bugyutácska A Tenkes kapitányát máig rajongva emlegetik a nézők. Amikor 1963-ban Fejér Tamás rendező megbízást kapott egy 13 részes gyerekfilmsorozatra, Örsi Ferenc mentette meg azzal, hogy kuruc-labanc kalandokról szóló regényét dolgozta át. Az ötletét szerencsére elfogadták, nem kellett úttörőkről forgatni. Film vagy színpad? A filmet könnyebbnek éreztem, mert a hangom nem hallható túl jól színpadi térben, a filmben viszont segít a hangmérnök. Ráadásul a film természetesen lépett az életembe, hiszen sosem készültem színésznek. Diplomát színházi rendezőként szereztem, amit sosem használtam - elevenítette fel élete fordulópontjait Krencsey Marianne. - Az igazán nagy vízválasztó 1966-ban következett be: döntenie kellett, hogy besúgó lesz vagy nem dolgozhat. Azt mondta, most is úrrá lesz rajta a jeges rémület, ha Aczél Györgyre és a*sokat sejtető beszélgetésükre gondol. Elvették az útlevelét, és még aznap, amikor végre sikerült visszaszerezni, elhagyta a férjével az országot. Nem volt nehéz lépés, mert elege lett a rendszerből. Négy hónapnyi európai bolyongás után New Yorkban telepedtek le, azóta is ott élnek. Nagy törést jelentett Krencsey Marianne életében, hogy nem játszott. Sokat sírt amiatt, pedig ahogy fogalmazott, nem akart nem professzionális körülmények között magyarkodni. Végül háromévnyi nélkülözés után tengerentúli magyar színdarabokban is szerepet vállalt. Kenyérkereső munkája mellé az intellektuális életcélt az általa is alapított Fészek Klubban találta meg, amelyet 39 éven át szervezett, és ahol főként versmondásban teljesedett ki. 1989-ben lépte át újra a magyar határt. Két-három évente jár haza a férjével barátaik meghívására. Krencsey Marianne azt mondta, nem vágyott rá, hogy visszatérjen a hazai színpadra. Megőrizte viszont minden fényképét és 4 ezer levelet, amit odakint kapott. 2001-ben írt, állított össze belőle könyvet 35 itthoni és 35 amerikai évéről Equinox címmel. CD M LO xCD V EPERJES KÁROLY BÁNSÁGI ILDIKÓ jp KONCZ GÁBOR ÖRÖKÖS tagok 2009-BEN A Nemzeti Színházban június 6-án gálaműsor keretében köszöntötték az újonnan megválasztott örökös tagokat. Az idén is nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. A közönségszavazatok alapján a fenti színészek mellett Mészöly Katalin és Tréfás György énekművész. valamint Pártay Lilla és Lőcsei Jenő táncművész viselheti az Örökös Tag címet. Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Péntek Légy-Ott Hétköznap Humor és receptek A halhatatlanok sorába lépett Pécsi Ildikó A közönség szavazatai alapján egy hónapja beválasztották az örökös tagok sorába Pécsi Ildikót. A 69 éves színész-rendező egykor az ország egyik legismertebb művésze volt, nevét a legnagyobbak között említették. Interjúnkban a régmúlt nagyjairól és a mai celebvilágról, pályája illékonyságáról és maradandóságáról kérdeztük. Mindenhez a kulcs egyetlen szó: érték. ÖRÖKÖSTAGSÁG PAPÓS TAMÁS - Közel egy hónapja választották be a Halhatatlanok Társulatába és nyolcadmagával ítélték oda az örökös tagságot. Mint közismert, ezt az elismerést a közönség szavazatai alapján adják oda. Van ennek valami külön jelentősége az ön számára? - Természetesen van. Ha sarkítunk, szeren99 Képzeljük el, hogy egy neves rendező most azt mondja nekem, játsszam el ilyen idősen Júliát egy hozzám hasonló korú Rómeó oldalán, és ezért nem fognak kiröhögni. Ha ő hisz benne, akkor valószínűleg én is elhiszem. Pécsi Ildikó csém volt, hogy sokféle komoly szerepet játszhattam, és így eltérő ízlésű és gondolkodású emberhez szólhattam. Édesanyám azt mondta, hogy minél híresebb leszek, annál inkább közvetlennek, kedvesnek és megértőnek kell lennem. A közönség mindig érezhette, hogy mennyire szeretem őket: ha bárhol találkoztunk, nagy örömet szerzett. Évekkel ezelőtt egyéni képviselőként délutánonként fogadóórákat tartottam, többször éjfélkor indultam haza, mert addig beszélgettem az emberekkel. Mostanában viszont önálló, sanzonos, drámarészletekkel tűzdelt esteket tartok. Ezek az alkalmak is kiválóak a találkozásra. - Készítettek egy szimbolikus lábnyomot az Örökös tagság emlékére. Nagyon illékony a színészi pálya, az ilyen gesztusok is segitik, hogy a művész nyomot hagyjon a színházi életben. És még számos más eszközzeL.. - A technika jóvoltából egy színésznek is megadatik, hogy megmaradjon egy-egy alakítása. Nekünk könnyebb, rólam is sok filmanyag maradt meg. Ez egyrészt nagy öröm, másrészt viszont hatalmas felelősség. A korábbi színészgenerációk játszhattak filmekben, így nehezebben maradtak fenn, kevesebb dologra emlékszünk velük kapcsolatban. Holott ha talmas értékeket képviseltek. - Ön milyen értékeket képvisel? - Sokfélét. Fiatalkoromban Pécsre kerültem, ahol szerencsémre szakmailag mindenevővé váltam. A balett, az opera is vonzott, a kabarék által belekóstolhattam a könnyű műfajokba is. Emellett pedig veretes, klasszikus szerepekben bizonyíthattam. - Milyen rangjuk van ezeknek a műfajoknak a mai világban? Van erre még igény? - Hogyne lenne. Gyávaság, hogy nem tűzik műsorra a televíziók. Ha azt mondanám valakinek, hogy készítsünk verses mementókat és pénzügyi támogatást is szerzek hozzá, akkor esetleg a hajnali órákban nézhetné meg az, aki ébren van. - Mi történt? - Megváltozott a világ. Csak az üzlet számít: az igazi értékeket hordozó produkciók egyszerűen rétegműsorokká váltak. Ha ugyanolyan időpontban és rendszerességgel sugároznák őket, mint manapság a bűnügyi sorozatokat, akkor is a tévé elé ülnének az emberek. - Ön korának meghatározó művésze volt, manapság azonban többnyire celebekkel találkozunk. Mit gondol róluk? - Ironikusan mondva: bolondok lennének, ha nem élnének a helyzetükkel. Képzeljük el, hogy egy neves rendező most azt mondja nekem, játszszam el ilyen idősen Júliát egy hozzám hasonló korú Rómeó oldalán, és ezért fognak kiröhögni. Ha ő hisz benne, akkor valószínűleg én is elhiszem. Ha az embert szuggerálják, és jót is tudnak tenni vele, akkor ez teljesen természetes. Persze ami mögött nincs munka és komoly tartalom, azt előbb-utóbb elfelejtik. - Milyennek találja a mai magyar színházi életet? - Fantasztikus tehetségű emberek dolgoznak a szakmánkban. Sajnos a színházak, ahol telt házas előadások mennek, nem kapnak elég médiafigyelmet, pedig az a kevés műsor, amely ezzel foglalkozik, jó nézettséggel bír. - Nemrég önről is cikkeztek a bulvármédiában: a gazdasági válság a családját is érinti, és lehetséges, hogy a férjével épített házuktól meg kell válniuk... - A házon kívül semmi más igazi értékünk nincs. Sok emlékem fűződik hozzá, amitől nehezen válnék meg. Belehalnék, ha el kellene költöznöm. Egyetértek azokkal, akik kimennek külföldre egy jó állásért, de én már a koromnál fogva ezt nem tehetem. Nekem ez a ház az életem, és a kertje is, melynek mániákus gondozása tart életben. - Mivel foglalkozik még szabadidejében? - Sokat olvasok, és emellett minden héten egy magazinnak írok nagymama témában cikkeket, amit nagyon élvezek.