Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-16 / 165. szám
MEGYEI TÜKÖR 2009. JÚLIUS 16., CSÜTÖRTÖK A meggyilkolt Z. Nagy Bálint és neje hálója ma a karitatív szervezet egyik irodája. FOTÓ: FRANK YVETTE Z. Nagyék régi bútorait használja a Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete nyolc éve rendezkedett be a meggyilkolt Z. Nagy család Bárka utcai házába. Van olyan önkéntesük, aki nem hajlandó belépni a brutális bűncselekmény emlékét örzö épületbe. SZEGED BOBKÓ ANNA Tizenöt év elteltével is élénken él a szegediek emlékezetében Z. Nagyék tragédiája. A város legismertebb cukrászát, Z. Nagy Bálintot, feleségét, 16 és 10 éves gyermeküket 1994. január 24-ére virradó éjszaka brutálisan lemészárolták Bárka utca 6. szám alatti otthonukban. Gyilkosaik álmukban támadtak a szülőkre és a gyerekekre. A bűncselekménnyel a szerb Magda Marinkát és bandáját vádolták, de nem sikerült rájuk bizonyítani a gyilkosságot. A házat az első házasságból származó fiú, Bálint örökölte. Beköltözött, később azonban megpróbálta eladni az épületet. Nehezen talált vevőre. 2001 szeptemberében a 99 Ez volt a gardróbjuk. Amikor először jártam a házban, itt még bundák lógtak. Mi mosdóvá alakítottuk át. Pádár Lászlóné Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete alakított ki központot a 25 millió forintért vásárolt ingatlanban, ahol most Pádár Lászlóné megyei titkár vezetett körbe bennünket. Pádárné nem tősgyökeres szegedi, Z. Nagyékat sem ismerte. A történtekről sokat hallott, ennek ellenére nem nyomasztja a környezet. Volt azonban olyan önkéntesük, akit kivert a víz a négyes gyilkosság helyszínén - soha többé nem lépett be a házba. Ugyanaz a parketta a nappaliban, az előszobában ugyanaz a virágos járólap, amin a család tagjai közlekedtek. Az egykori konyhában irodát rendeztek be. - Ez volt a gardróbjuk. Amikor először jártam a házban, itt még bundák lógtak. Mi mosdóvá alakítottuk át - mutatta Pádárné a földszinti helyiséget. A Z. Nagy szülők emeleti hálószobája most a megyei titkár irodája, ebből nyílik az egyik volt gyerekszoba, ami - a színes virágokkal díszített csillárból ítélve - talán a kislányé lehetett, mellette még egy szoba. Korábban itt álltak a gyerekek bútorai is, mesefigurás matricákkal teleragasztgatva. Az emeleti, hatalmas fürdőszobát több helyiségre osztották, tusolót és vécét alakítottak ki - a falakon a régi, drapp, virágos csempe. A vasaló szobából kis teakonyha lett. Itt is Z. Nagy-bútor áll. jézus a bárányokkal. A volt Z. Nagy-házból kifelé menet a vöröskeresztes titkár, Pádár Lászlóné elmesélte: több keresztet és vallási ereklyét is hátrahagyott a család. A ház falát kívülről egy hatalmas bibliai kép díszítette, ezt azonban a homlokzat festésekor eltüntették: jézust ábrázolta bárányaival. Megújuló szociális ellátások a Del-Alfoldon A szociális alapszolgáltatások, a gyermekjóléti alapellátások, a közösségi terek és a bölcsődék megújítására, létesítésére jelent meg európai uniós pályázat a Dél-alföldi régióban. Mire igényelhető uniós támogatás? Az „A" komponens keretében a szociális alapszolgáltatásokhoz és - a bölcsődék kivételével a gyermekjóléti alapellátások minőségének fejlesztését és az azokhoz való hozzáférés javítását szolgáló beruházásokra; a „B" komponens keretében új bölcsődék kialakítására, és már meglévők bővítésére, felújítására, korszerűsítésére és akadálymentesítésére; a „C" komponens esetében pedig a lakosság aktív pihenését, a szabadidő kreatív eltöltését lehetővé tévő belső közösségi terek fejlesztéséhez kapcsolódó fejlesztésekre igényelhető uniós támogatás. Kik pályázhatnak? A szociális alapszolgáltatásokat és a gyermekjóléti alapellátósokat nyújtó, illetve bölcsődei intézmények fenntartói, valamint a közösségi terek fejlesz-' tése esetében az azoknak helyt adó ingatlanok tulajdonosai nyújthatnak be pályázatot. Helyi és kisebbségi önkormányzatok és ezek társulásai, valamint egyesületek, egyházak, alapítványok, non-profit gazdasági társaságok, egyéb jogi személyiségű non-profit szervezet és szociális szövetkezetek nyújthatnak be pályázatot. Mekkora az igényelhető támogatás összege? Az „A" komponensben 5 millió és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A „B" komponensben az igényelhető támogatás összege minimum 20 millió, maximum 150 millió forint - de 80 millió feletti támogatás kizárólag több telephelyre benyújtott pályázatok, vagy új építési beruházás esetén adható. A „C" komponensben legalább 5, legfeljebb pedig 50 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatokat 2009. szeptember 1 -je 2009. december 1 -je kőzött lehet benyújtani a következő címre: VÁTI Kht. Szegedi Területi Iroda, 6722 Szeged, Gogol u. 3. A pályázótok száma: DAOP-2009-4.1,3/A, DAOP-2009-4.1,3/B; illetve DAOP-2009-4.1 ,3/C. A teljes pályázati dokumentáció és a kitöltési segédletek a www.nfu.hu honlapról tölthetők le. Sikeres pályázást kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségi A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. I uro Nemxeti Fejlesstesl Ügynökség UkFTmfownol Oé <0 638 638 nk»<'</?nfugwhj • wwwnfu.liti újftwszsséi EZ A KUPON 15% KEDUEZMENYT ÉR ÜNNEK, HA FELMUTATJA! (Kivette akciós termckekl AZ EGYIKBŐL ÜZLET LETT, A MÁSIK ÜRESEN ALL Gyilkosságok árnya a makói házakon A gyilkosságot látott egyik makói házat sikerült eladni, üzletté alakították át, a másik üresen áll, talán sosem lesz gazdája, a harmadikban ma is az áldozatok hozzátartozói élnek mert emlékezni akarnak elveszített szeretteikre. MAKÓ SZABÓ IMRE Lassan öt esztendeje, 2004 novemberében ölte meg valaki brutális módon a Szegedi utcában lakó özvegy Tóth-Kása Lászlónét és lányát, Igazné Tóth-Kása Évát. A ház, amely körül akkor nyomozók hada sürgölődött, ma üzlet, özvegy Tóth-Kásáné fia, a Makón kereskedőként ismert Tóth-Kása László azt mondja, két évvel a tragédia után értékesítették az ingatlant. A rossz emlékek természetesen máig kísértik őket, de az eladás mögött nem elsősorban érzelmi okok álltak: így egyeztek meg az örökösök. Hogy nehéz volt-e eladni egy ilyen épületet? - Sok volt az érdeklődő, helybeliek is, de a legtöbben áron alul szerették volna megvenni. Mi viszont ragaszkodtunk az értékéhez mondja Tóth-Kása László. Ugyancsak üresen áll a Kossuth utcában az az udvari lakás, amelyben az ingatlan tulajdonosa, Kovács Béla egy átalakított puskával 2008 márciusában lelőtte élettársát, Losó Piroskát és egyik barátját, Gémes Pétert - aztán magával is végzett. Azóta sem költözött ide be senki. Azt, hogy az apró lakás ajtaja zárva, de még látszanak körülötte a mécsesek nyomai, a szomszédos lakásban lakó Juhász László mutatta meg nekünk; a ház valamikor az édesanyjáé volt, ő itt született. A drótkerítésre már a gyilkosság után nem sokkal nádszövetet húztak, mondván, nem akarják látni a baljóslatú épületet. Ma is lakott viszont az a Fűtő utcai ház, amelyben tavaly májusban Boros Noémi és nagymamája, Szűcs Pálné Galambos Erzsébet lelte halálát a lány korábbi barátjával, a 26 éves Siha Norberttel együtt. Az épületet a lány szülei lakják. A házat időközben lefestették, és a kaput kicserélték, komolyabb átalakításra viszont nem került sor. Meg sem fordult a fejünkben, hogy eladjuk - mondta a továbbra is mélyen megtört édesanya, Boros Péterné abban a szobában, amelyben Noémi meghalt. - így legalább egy picit úgy érezzük, mintha még mindig velünk lennének - sóhajt. A házban minden a fiatal lányra és a nagymamára emlékeztet: a falakon megszámlálhatatlan bekeretezett fotó őrzi az emléküket. A Fűtő utcában maradt a Boros család - emlékezni. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Z(s)EPPELIN KORUTAZASOK Szeged, Fekete sas u. 17. • Tel.: 62/426-084 Online foglalás: www.zseppelin.hu • Kárpátaljai ás máramarosi magyar emlékek, 07.29., 5 nap, félpanzió 59.500 Ft • Spanyolországi nagy körutazás, 08.02., 11 nap, 10 reggeli + 8 vacsora 182.000 R-tál • Lombardia ás Lago Maggiore (Boromei-szigetekkel), 08.04., 6 nap, reggeli ...78.500 R • Norvégia, a fjordok országa (fjordhajózás), 08.11., 8 nap repülővel, félpanzió ....322.500 R • Nagy förök körutazás-üdüléssel, 08.12., 12 nap, repülővel, félpanzió 223.500 R • Elzásztól a Bodeni-tóig (hajózás a Titi-tavon), 08.18., 6 nap, reggeli 83.000 R • Akarintiai tavaktól a Grossglocknerig (Miilstatt), 08.19., 5 nap, reggeli 65.000 Ft • Krakkó-Wieliczka-Zakopane-(világörökségek), 08.20., 4 nap, reggeli 41.000 R A repülős utak ára az illetéket nem tartalmazza. Információt kérjen irodánktól! Csatlakozás: Szeged-Budapest-határátkelő útvonalon vagy transzferrel! Ha HÉVÍZ, akkor Hunguest Hotels! (Érvényes: 2009. 07. 16. - 08. 15.) Rendkívüli ajánlataink 7 éjszakától HUNGUEST HOTEL PANORÁMA H É V I Z AKCIÓ! Hunguest Hotel Panoráma***- ban: már HUNGUEST HOTEL HELIOS hévíz ***<r 7 800 Ft-tól / fő / éj félpanzióval. Ajándék: masszázs (15') E-mail: hotelpanorama@hunguesthotels.com www.hotelpanorama.hunguesthotels.com Hunguest Hotel Helios****-ban már 10 600 Ft-tól/fő/éj korlátlan fürdő- és wellnessrészleg-használattal, félpanzióval. E-mail: hotelhelios@hunguesthotels.com www.hotelhelios.hunguesthotels.com Háziorvosi javaslattal és TB kártyával támogatott kúrázási lehetőség! Üdülési csekket elfogadunk. • Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák Szobafoglalás: Tel.: 06(83)342-895, 06(83)-341-580, fax: 06(83)340-485 „jwor mgtitxl AKCIÓ j iMARKAK HELYEN! PUMA, REEBQK, , 0NEILL MUSTANG. LEVrS, I RANGLER, LEE, G0NS, 1 REDSTAR FARMERÁRUK! v ÁRUHÁZUNKBAN LAKÁSTEXTIL, KONYHAI FELSZERELÉSEK SZÉLES VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! MINDENNAP FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ ÁRUKÉSZLETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! ki aktiéi érik nem minim termékre vaaatkueek, ZMS. H7. 31 -ij n„ a kéutei erejeig érvényesek! Cím: 6724 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. • Tel.: 62/451-455 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-20, szombat 8.30-20, vasárnap 9-19 óráig.