Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-15 / 164. szám
2009. JÚLIUS 15., SZERDA SPORT 19 Határozott edzői tervek A hét sikeres év után távozó Rostás Károly után egy fiatal szakemberrel, az eddig az utánpótlásban dolgozó, és ott több figyelemre méltó eredményt elért 36 éves Kandó Róberttel (képünkön) kezdte meg a felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgócsapata. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MÁDI JÓZSEF Fiatal, még csak 36 éves a HFC új mestere, Kandó Róbert. Ha a csapat megszorul, még akár ő is beszállhatna. - Talán maga sem tudom, milyen régen nem léptem pályára. Úgy rémlik, tizenegy évvel ezelőtt fejeztem be az aktív A HFC edzfimeccsei Július 18. (szombat), 17.30: HFC-Kiszombor; július 22. (szerda), 18.30: BékéscsabaHFC; július 25. (szombat), 17: Mórahalom-HFC; július 29. (szerda), 18: Tótkomlós-HFC; augusztus 1. (szombat), 17: Orosháza-HFC; augusztus 5. (szerda), 18: SándorfalvaHFC; augusztus 8. (szombat), 17: HFC-Battonya; augusztus 12. (szerda), 17.30: HFCSZVSE-Gyálarét. labdarúgást, azóta kispályára is csak nagyon ritkán tudnak elcsalni. így aztán kizárt dolog, hogy én még pályára lépek. Az edzősködés, a szakma, a háttér, a felkészülés, egyáltalán a feltételek megteremtése viszont már akkor nagyon érdekelt. Az A licencem megvan, határozott elképzeléseim vannak a futballról, ezek között szerepel rövid távon a pro licenc megszerzése is - tudatta terveit a szakember. Kandó eddig a hódmezővásárhelyi utánpótlásban dolgozott, felnőttekkel még sose. - Fontos lépcsőfok a pályafutásomban, hiszen végigjártam a szamárlétrát, most pedig egy nagyot léptem előre. Az edzők nagy részének álma a felnőttek irányítása, ott pedig a minél magasabb szint. Két napja vagyok felnőttedző, de már most látom, nehéz örökség Rostás Károlyé. Átszervezés lesz az NB II-ben, ez később minket, NB 111-asokat is érint majd. A vezetőség az első nyolc hely valamelyikét tűzte ki célul, de világossá tettem a játékosoknak, csalódott lennék, ha a nyolcadik helyen végeznénk. Karcsi idejében volt ezüstérem, a legutóbbi szezon is jónak mondható, kis szerencsével előrébb is végezhetett volna a csapat. A körülmények adottak, és legalább a hatodik helyre várom a HFC-t. Azon vagyok, hogy ahogy eddig az elődeim, a feljövőket beépítsem a csapatba. De meg kell jegyeznem, a játékosok inkább elmennek Vásárhelyről, főleg ha tovább akarnak tanulni, így pedig nehéz itt tartani őket - vélte a tréner. Kandó elődje, Rostás hét évet töltött a HFC kispadján. - Karcsi példáján látom, hét év hosszú idő. Mondjuk Ferguson régebb óta irányítja a Manchestert... Vásárhelyen tradíciói vannak a futballnak, amely emiatt még sokáig élni fog. Hogy kivel, velem vagy mással, ezt nem tudom. Nyugodt a környezet, lehet dolgozni, alkotni, engem pedig a továbblépés motivál. Nem sok kellene hozzá, efelé haladunk, miért ne itt lépnék tovább? AZ ARANY ÁSZOK HARMINC LABDÁT AJÁNLOTT FEL Klubcsapatok kupája Lapunk kezdeményezésére és további négy támogató segítségével egy napra egy helyre hozzuk össze Szeged valamennyi labdarúgócsapatát: augusztus 1-jén az Etelka soron lesz a Szegedi Klubcsapatok Kupája. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Lapunk a szegedi labdarúgás tradícióit figyelembe véve, hagyományteremtő céllal, tettre kész társakkal karöltve - Szegedi Sport és Fürdők Kft., Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség, Rádió Plusz, FK 1899 Szeged - egy napra biztos egységessé teszi a város futballját. Az augusztus l-jén (szombaton) az Etelka sori stadionban rendezendő Szegedi Klubcsapatok Kupája elnevezésű egész napos esemény nem csak emiatt egyedülálló a maga nemében, hiszen azon kívül, hogy egy napra a város összes csapata egy helyen verseng, ilyen kezdeményezésről nem is lehetett még hallani sehol az országban. A tizenegy csapat (lásd keretesünket!) azonnal elfogadta az időpontot és a lehetőséget, mert az esemény remekül illeszkedik a felkészülésükbe. A Tisza Volán SC az első körben kiemelt lesz, míg a további tíz együttest a július 29-én 18 órától a HBH sörözőben tartandó sajtótájékoztatón vakon sorsoljuk egymás mellé. Az esemény három pályán zajlik majd egyenes kieséses rendszerben, de nem kell senkinek sem megijedni, ha már az első meccsén kikap, hogy nem lesz több dolga: a felsőházi mellett lesz alsóági helyosztó is - éppen a felkészülés és a több mérkőzés miatt. A 11-es rúgó bajnokságra pedig minden együttes két-két játékossal nevezhet, a győztes egy évig Szeged büntetőkirályának vallhatja magát. A viadal teljes egészében, a nevezéstől a belépésig ingyenes - ez is jelzi, mekkora öszszefogás kíséri a rendezvényt. A csapatok. A tizenegy együttes, amelyik részt vesz a tornán, a következő: Tisza Volán (NB III), SZVSE-Gyálarét, Tápé, Kiskundorozsma (mindhárom megyei I. osztály), UTC, Universitas, Szőreg (megyei II. osztály), FK 1899 Szeged, IKV-Alsóváros (megyei III. osztály), Gulyás csárda, Pázsit SE (Legenda Lajcsi-kupa megyei nagypályás torna). KASAS ZOLTÁN EGYIPTOMBAN ES NAGYVARADON TÖLTŐDÖTT FEL Már várja a felkészülést Három hét múlva kezdi meg a felkészülést az új évadra a Szeged Beton férfi pólócsapata. Kásás Zoltán edző a vele készült interjúban elárulta, nem lesz könnyű dolga, hiszen alaposan átalakult a keret. SZEGED SZÉLPÁL LÁSZLÓ - Hogy telik a szabadsága? - Eddig remekül. Feleségemmel Egyiptomban, a Vörös-tenger partján töltöttünk el egy nagyon kellemes hetet. Szép volt, jó volt, pompás volt az időjárás, a víz meg kellemesen meleg. Tökéletesen sikerült kikapcsolódni. Az elmúlt hétvégén meg a Szenior Budapest öregfiúk csapatával a +55 éves korosztályban részt vettem a nagyváradi Európa-bajnokságon. A 62 évemmel az elején majdnem meghaltam, aztán viszont már sikerült némileg ráhangolódnom. Ismételten megtapasztaltam, milyen is az, amikor tudja az ember, mit kellene csinálnia, de már nem megy a végrehajtás. Jó „buli" volt, végül harmadikak lettünk. - Három hét múlva, augusztus 4-én délelőtt megkezdi a Szeged Beton a felkészülést. Várja már? - Persze. Alaposan átalakult a keret, heten távoztak, hatan érkeztek. A kíváncsiság mellett egy adag drukk is dolKásás mester a döntőben szeretné látni a Betont, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA gozik bennem amiatt, hogyan, milyen ütemben haladva áll majd össze az új csapat. - Befejeződött a nyári bevásárlás, vagy Molnár Tamáson, Somogyi Balázson, Vindisch Ferencen, Ágner Zoltánon, a román Andrei Busilán és az ifiből felkerült Szabó Gáboron kívül várható még érkező? - A látókörünkben akad még egy új-zélandi srác. Kemény Dénes édesapja, Fecsó hívta fel rá a figyelmünket. Mindössze 19 éves, négy centi híján két méter, és centerként 55 másodpercet tud 100 gyorson. Az édesapjával már beszéltem, mi szeretnénk, ha jönne, neki is ez a terve, remélem, összejön a szerződtetése. - Milyen Betonra számíthatnak a drukkerek? - Egységesebbre és gyorsabbra, mint amilyen eddig volt - legalábbis ez a tervem. Be kell vallani, hiába szántunk rá rengeteg melót, lassúk voltunk. Amennyiben sikerül minél hamarabb megtalálni az újak helyét, gyengébbek biztosan nem leszünk, de jobbak igenis lehetünk. - A riválisok közül „papíron" a Vasas, az Eger és a Honvéd is gyengült, egyedül a Fradi erősödött. Mi lehet a Szeged célja? - Alapkövetelmény a bajnokságban a négy közé jutás. Ez a minimum, de engem igazából csak a döntőbe jutás elégítene ki. Az OB I prioritást élvez, de mellette még három fronton bizonyíthatunk: a magyar kupában, címvédőként a LEN-kupában, valamint az európai Szuperkupában. - Az utóbbi években rendre rendezett a Szeged nemzetközi felkészülési tornát. így lesz ez most is? - Mindenesetre ez a terv. Szeptember közepén lenne a viadal, az orosz Csehov meghívásáról van szó, aztán szeretnénk, ha itt lenne a horvát Mladost Zagreb, valamint rajtunk kívül egy másik erős magyar csapat. A tornát követő héten már kezdődik a magyar kupa, valamint október harmadik hetében rajtol az OB I, a felkészülési viadallal ellentétben ezeken már egyáltalán nem másodlagos az eredmény. Kuvaitba szerződött a pólós Molnár Péter KUVAIT. Molnár Péter, a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatának játékosa Kuvaitba szerződött. Az egyszeres válogatott pólós az egykori Tisza-parti tréner, Horváth Viktor segítségével került az arab országba. Horváth szövetségi kapitányként dolgozik Kuvaitban. A „Herceg" becenévre hallgató sportoló pénteken a menedzserén keresztül értesült a hírről, hogy három hónapos szerződést kapott. Tegnap útra is kelt, így távozik a LEN-kupa-győztes csapattól, amelynél lejárt a szerződése. Molnár (jobbról) csapatot és földrészt is váltott. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Világbajnokok Szentesen SZENTES. Tegnap délután sajtótájékoztatót tartott a Szentesi VK. Ezen mutatkozott be a pólósok májusban megválasztott új elnöke, Madarász Mihály, a vele együtt héttagú (Bodrogi Ferenc, Bocskai István, Bozó Zoltán, Molnár Zoltán, Pellei Csaba, Rébeli Szabó Tamás) elnökség, valamint a klubigazgatóként visszatért Beleon Zsolt. Az edzői karból Békéscsabára távozott szakmai igazgatónak Kádár József, de a fiú utánpótlás szakmai vezetőjeként továbbra is maradt Szentesen. Egy új érkező is akadt: Csendes Tamás a vidékbajnok 1997-es fiú korosztályt irányítja majd. Az év edzője címet Oltyán Gyula érdemelte ki. A Bodrogi Bau Szentes OB l-es felnőtt férfi csapatának szakmai munkájáért a következő idényben is Vass Sándor felel, viszont a nőknél, a Hungerit MetalCom-Szentesnél dr. Tóth Gyulát - aki az ifi lányok edzője és a lány utánpótlás szakmai vezetője lett - a többek között 2005-ben vb-t nyert női válogatott centere, Zantleitner Krisztina váltja a vezetőedzői poszton. Azt is bejelentették, hogy szóban megegyeztek a szintén világbajnok Takács Orsolyával, aki a Domino-Honvédból érkezik Szentesre. Teljes az összhang Madarász Mihály élriök (bálról), Vass Sándor edző és Beleon Zsolt klubigazgató között. FOTÓ: VID0VICS FERENC toshiba aircondmomno rhe 6co woiwtion RAS 10SKV/SAV-E - 175.800 Ft+ÁFA (2,5 kW-os inverteres) RAS 13SKV/SAV-E - 204.800 Ft+ÁFA (3,5 kW-os inverteres) RAS 10SKHP/S2AH-ES - 121.000 Ft+ÁFA [15 kW-os fix sebességű) RAS 13SKHP/S2AH-ES *35.500 Ft+ÁFA (3,5 kW-os fix sebességű) V A részletekről érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken: klíma-vonal: 06-40-82-82-00 V * www.toshiba-klima.hif 'jllíg canat pa^m^ 7(4 m