Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-11 / 161. szám

Frontális ütközés MÓRAHALOM. Súlyos közleke­dési baleset történt az 55-ös fő­úton, Mórahalom és Ásottha­lom között tegnap este. Egy szerb és egy magyar rendszá­mú személygépkocsi ütközött egymással frontálisan. Egyelő­re nem lehet tudni, mi okozta a balesetet - tájékoztatta lapun­kat Pál János, a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szerb rendszámú autó vezetője súlyos sérülése­ket szenvedett, a másik sofőr könnyebb sérülésekkel meg­úszta az ütközést. Legalább beszél­getünk Levonult a reggeli csúcs, csak néhányan várnak az Anna-kútnál. A négy kifo­lyóból egynél csak csor­dogál a víz. Uram, meg­engedi? - kérdezi siető­sen egy úr, majd 5 literes kannáját a bőven folyó csap alá nyomja. így nem csak állunk, legalább be­szélgetünk is - jegyzi meg egy középkorú hölgy, miközben üres fla­konját a kezében szoron­gatja. Lám, milyen jó, ha elromlik valami, össze­hozza az embereket. SEGESVÁRI CSABA | AKTUÁLIS KÖRKÉP Kihasznált sportcsarnok DOMASZÉK. A domaszéki kép­viselő-testület legutóbbi ülé­sén többek között elfogadták a településfejlesztési koncep­ciót és a sportcsarnok munká­járól szóló beszámolót is. Utóbbi kapcsán megállapítot­ták, hogy a sportegyesületek jelentős mértékben kihasznál­ják a sportcsarnokot. Az ülé­sen megválasztották a Legvi­rágosabb Domaszéki Porta bí­rálóbizottság tagjait, és közzé­tették a Dankó téri fecskeház pályázati felhívását is. Falu- és tanyagondnoki találkozó MŐRAHALOM. A közelmúlt­ban Mórahalmon rendezték meg a Falugondnokok Du­na-Tisza Közi Egyesületének szervezésében a regionális fa­lu- és tanyagondnoki találko­zót, melyre 30 településről ér­keztek vendégek, elsősorban polgármesterek, jegyzők, ta­nyagondnokok és intézmény­vezetők. Az egynapos progra­mon a résztvevők előadásokat hallgathattak meg a tanyai közbiztonságról, a mórahalmi Szenvedélybeteg Intézetről, valamint a Szociális Szövetke­zetről. Nem tartanak szentmisét RÖSZKE. július 27. és 31. kö­zött a röszkei Páduai Szent Antal Plébánia irodai ügyfélfo­gadása szünetel, ezeken a na­pokon szentmisét sem tarta­nak a helyi templomban. Kérik a lakosokat, hogy ez idő alatt sürgős esetben a plébánia mobiltelefonszámát hívják, lel­kipásztori ügyekben pedig ke­ressék a mórahalmi plébániát. Internetes közszolgáltatások RÚZSA. Az internetes közszol­gáltatásokról nyújt tájékozta­tást a község lakosságának a rúzsai Móra Ferenc Művelődé­si Ház és Könyvtár, amelynek munkatársai többek között az ügyfélkapu használatáról és a gázóra-bejelentés online mód­jairól is beszélnek. Az érdeklő­dőket július 17-én, 18-án és 22-én, valamint augusztus 1-jén várják a helyi művelődé­si házba. Új közösségi központ SANDORFALVA. Egy új, szín­vonalas közösségi központot hoznak létre Sándorfalván az Európai Regionális Fejlesztési Alapból nyert több mint 47 millió forint támogatásból. A fejlesztés során a Széchenyi udvari rossz állapotú, egykor ipari célokat szolgáló épület­részeket elbontják, és a funk­ciójukat vesztett, üresen ma­radt helyiségeket felújítják. A beruházásnak köszönhetően a településen egy 450 négyzet­méteres. korszerű, többfunkci­ós ifjúsági közösségi teret hoznak létre. Diplomaosztó Ünnepség SZEGED. A Szegedi Tudo­mányegyetem Bölcsészettudo­mányi Karának diplomaosztó ünnepségét szombaton négy turnusban rendezik a TIK-ben: 9 és 10,11 és 12,14 és 15, va­lamint 16 és 17 óra között. 2009. JÚLIUS 11., SZOMBAT MÁR KORA REGGEL PIÁSOK TÖRZSHELYE A MARS TÉRI PIACON Kocsmázók az Irén csarnokban Sokan csak egy-két röviditalt elfogyasztani térnek be a Mars téri piac Irén csarnoká­ba: a sajtárusok és húspultok között több ittas emberrel is találkoztunk tegnap délelőtt. Az eladókat zavarják a része­gek - az üzemeltető nem te­het semmit. SZEGED i gyúrós istván A Mars téri piac Irén csarno­kában minden reggel talál­kozhatunk egy-egy igencsak pityókás figurával. Van, aki­nek nemcsak a tej és a sertés­comb, hanem a reggeli feles is hozzátartozik a vásárláshoz, míg néhányan kifejezetten kocsmázni járnak a piacra. „A vevőket zavarta, hogy sok hajléktalan töltötte itt a napját, nem lehetett elférni mellettük." Borbola Jánosné tejtermelő Tegnap délelőtt is összefutot­tunk részegekkel, akik béké­sen italoztak és énekelgettek - és akadályozták a vásárlók Vodka és palacsinta? Kocsmák hivatalosan nincse­nek a Mars téri Irén csarnok­ban, sőt, még büfé felirattal sem találkoztunk. A három rö­viditalt felszolgáló helyen pa­lacsintázó, gyorsétkezde és csemege szavak szerepeltek az elnevezésekben, így egy fe­les vodka mellé a szomszédos ablaknál egyúttal egy nutellás palacsintát is lehet rendelni. közlekedését a csarnok bejá­ratánál. - Különösebb probléma nem szokott lenni a kocsmá­zókkal, de nem tartom szeren­csésnek, hogy az élelmiszer­boltokkal egy épületben iszo­gatnak - mondta az italmé­rőkkel szomszédos húsbolt vezetője, Antal Lászlóné. Nem mindenkinek van gondja velük: egy másik hús­bolt eladója például semmi rosszat nem tudott mondani rájuk. A tejpultnál azonban szolgáltak negatívumokkal. - Régebben velünk szem­ben is működött egy italt is árusító csemegebolt, akkori­ban bőven akadtak nézetelté­rések. A vevőket zavarta, hogy sok hajléktalan töltötte itt a napját, nem lehetett elfér­ni mellettük, és sokszor bi­zony igencsak a pohár feneké­re néztek - mondta Borbola Jánosné tejtermelő. - Olyan is előfordult, hogy összehányták a csarnokot, alig győztek ta­karítani utánuk - tette hozzá Sok vásárlót zavarnak az italozó emberek, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Hevesiné Becsei Anna ugyan­csak a tejes pult mögül. Bár a piac vezetésének sem tetszik a jelenlegi helyzet, nem nagyon tudnak mit tenni ellene. - A működési engedé­lyek kiadásához nincs kö­zünk, így ha valakinek meg­van a joga az alkoholtartalmú italok mérésére, abban nem akadályozhatjuk. Nem is az italok árusításával, inkább a kocsmajelleg kialakulásával vannak problémák - mondta kérdésünkre Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. - Azért próbálkozunk a megoldással: szép szóval igyekszünk meg­győzni az árusokat. Sikerült megelőzni a randalírozáso­kat, komolyabb rendbontás nem szokott előfordulni - tet­te hozzá a piacigazgató, aki kiemelte: az épülő új csarnok­ban már nem lehetnek hason­ló „csemegeboltok". Olimpiai fáklyát vett a múzeum SZEGED munkatársunktól Nem energia-takarékossági megfontolásból, hanem mert kuriózum tűnt fel a láthatáron, mindenesetre: fáklyát vett a Móra-múzeum. Hagyományo­san a Nap sugarával gyújtják meg az ötkarikás játékok jel­képét, és a házigazda városig stafétában futnak vele a spor­tolók. Ennek a lángnak Athé­non, Belgrádon, Budapesten és Prágán át vitt az útja ­1936-ban, a berlini nyári játé­kokra készült. A közel egykilós, inox fém műtárgyat a német Krupp Művek öntötte, és a ma­gyar sportolók továbbították a tüzet az országhatártól Szeged­től Kecskemétig. A lángtartó fo­gójába az útvonalát és a váro­sokat is belegravírozták. Emlékbe egy szegedi spor­tolóhoz kerülhetett, utána nyoma veszett, hogy egy épü­let bontásakor kerüljön elő. A megyei közgyűjtemény egy gyűjtőtől vásárolta meg, aki sem a nevét, sem a vételárat nem engedi nyilvánosságra hozni. A fáklya szerencsét ho­zott a hitleri Németország fő­városában rendezett világver­senyen. Ekkor szereztek arany­érmet először magyar nők; az összesen 16 magyarból kettőt: tőrvívásban és magasugrás­ban. És 1936-ban vették fel az olimpiai sportágak közé a ka­jak-kenut és kézilabdát. A kü­lönleges berlini olimpiai fák­lya a Fekete Házban látható. Színes virágokkal, szívekkel, hullámos és csigavonalakkal díszített mandalát rajzottak a szegedi Széche­nyi tér közepére. Mikor elkészült, az alkotók körbeállták és énekeltek. A rajzolók az IH Rendezvényközpont­ban tartott Carl Rogers konferencia résztvevői. Ezzel a mandalával is emlékeztek az amerikai pszichológusra, aki 1984-ben és 1986-ban Szegeden (akkor még az Ifjúsági Házban) csoportos foglalkozásokat tartott. A tár­saság most újra összejött: az egyhetes találkozón mandalát is rajzolnak. Az ilyen ábrát a keleti vallások köve­tői használják meditációhoz. FOTÓ: FRANK YVETTE Román fuvarozók panaszai NAGYLAK munkatársunktól _ Aránytalanul sok román fuva­rozót bírságolnak meg arány­talanul nagy összegekre a ma­gyar hatóságok - így tartják a román fuvarozói érdekvédő szervezetek. A nagylaki határ közelében egy teherautó pla­tóján tartott sajtótájékoztatót tegnap Mayer Siegfried, az egyik érdekvédelmi szervezet, az APTE 2002 titkára, maga is egy fuvarozó cég vezetője. Be­jelentette, hogy a Fort nevű szervezettel együtt az Európai Bizottsághoz, Antonio Tajani közlekedésügyi biztoshoz for­dulnak a magyar hatóságok bírságolási gyakorlata miatt. Mayer Siegfried hangsúlyoz­ta, a magyar hatóságokkal ki­váló a kapcsolatuk, a közigaz­gatási bírságok mértékét meg­szabó 57/2007-es kormányren­delet azonban nemzetközi vi­szonylatban is túlzottan szi­gorú, ezért változtatni kellene rajta. Mandala-rajz a Széchenyi téren NP

Next

/
Oldalképek
Tartalom