Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-04 / 129. szám
21 Belföld - külföld Csütörtök, 2009. június k. Nem lesz vita az MTV-n az EP-választás előtt BUDAPEST (MTI) A pártok egyezségének hiányában nem lesz listavezetői vita a Magyar Televízióban (MTV) közölte a közszolgálati médium tegnap az MTI-vel. „Két párt délután nem fogadta el a délelőtti pártközi egyeztetésen előzetesen kidolgozott feltételeket" közölték. Mint írták, az európai parlamenti választáson induló nyolc párt kampánystábjának képviselői szerda reggel egy fővárosi kávéházban egyeztettek az MTV illetékeseivel arról, hogy péntek déltől másfél órás időtartamban, három témakörben, azonos időkeretben vitáznának hstavezetőik, s a felvételt aznap este 10 órától vágatlanul sugározza a közmédium egyes csatornája. Hat párt elfogadta a feltétebendszert. A Fidesz jelezte, hogy számára a vita feltételei nem megfelelőek, ezért a listavezető részvételét lemondták. Az MSZP pedig arról tájékoztatta az MTV-t, hogy további kérései vannak a műsorral kapcsolatban - áll a közleményben. A másik köztelevízió, a Duna TV illetékese azt közölte: fenntartják kedden tett ajánlatukat egy ilyen vita megrendezésére. Elítélté Orbán szavait a szlovák parlament Nyilatkozatban ítélte el a szlovák parlament Orbán Viktor és más magyar politikusok „nacionalista kijelentéseit" tegnap. Róbert Fico miniszterelnök ugyanakkor kijelentette, hogy jónak tartja a szlovák-magyar kapcsolatokat. POZSONY (MTI) A szlovák kormánykoak'ció kezdeményezésére összehívott rendkívüli parlamenti ülést két ellenzéki párt bojkottálta, de a szintén ellenzéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) részt vett a vitában, nehogy megfutamodással vádolhassák. Az MKP bírálta, elutasította és nem szavazta meg a nyilatkozatot. Az ülésen előzőleg Orbán Viktor Szlovákiából való kitiltását és az MKP törvényen kívül helyezését javasolta Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A szélsőséges magyarellenességéről ismert pártvezér szerint Orbán „fanatikus" poütikus, akinek célja Nagy-Magyarország felújítása, s ennek a célnak elérésében „semmi sem gátolhatja meg". Róbert Fico kormányfő, aki Slotát megelőzően szólalt fel, „nagymagyar nacionahzmusról", magyar „irredentizmusról és revizionizmusról" beszélt, amely nemcsak Szlovákiát, de egész Közép-Európát veszélyezteti. A szlovák miniszterelnök éles szavakkal bírálta Orbán kijelentéseit, s aláhúzta: „Magyarországon egyre inkább teret nyernek a szélsőséges erők", s ezeket a szélsőségeket a szomszédos országokban is terjesztik. Azt álbtotta, a „magyar kártyát" nem a kormánykoalíció, hanem az MKP vette elő, amikor részt vett a Fidesz kampánygyűlésén Esztergomban. Azzal vádolta az MKP-t, hogy szlovákellenes politikát folytat, és viszályt szít a szlovákok és a magyarok között. Fico ugyanakkor kijelentette, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat jónak, s több tekintetben a nemzetközi szintet meghaladónak tartja. Orbán Viktor múlt héten Esztergomban egy, az MKP-val közösen megtartott választási nagygyűlésen úgy fogalmazott: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben. A kormány 50 napja BUDAPEST (MTI) Bajnai Gordon szerint az elmúlt ötven napban a „cselekvés kormánya" visszavitte Magyarországot az egyensúlyi pályára. A miniszterelnök erről a tegnapi kormányülés végén beszélt, amikor kabinetjének eddigi teljesítményét értékelte. A korFIDESZ-ÉRTÉKEIÉS. „A Bajnai Gordon vezette szocialista kormány eddigi hivatalban töltött idó'szaka a reménytelenség ötven napját jelentette Magyarország, a magyar emberek számára" - így értékelte a kabinet teljesítményét Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A Fidesz szerint az elmúlt ötven nap alatt az MSZP-csomag veszélybe sodort újabb 200 ezer munkahelyet, értelmetlen megszorításokat vezetett be, és adóemeléseivel megfojtotta a gazdaságot. mányfő szerint az eddig meghozott intézkedések stabil alapokat teremtenek az ország hosszú távú fejlődéséhez, és a válságból való kilábaláshoz. Mint mondta, a megtett lépések már mutatják az ország bánt erősödő bizalmat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az út elején vannak, és a bizalom még törékeny. A kormány 50 nap alatt 17 törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlésnek, 27 kormányrendeletet és 32 kormányhatározatot fogadott el. A kormányszóvivő ezek közül a nyugdíjtörvény, az adótörvények, a családtámogatási rendszer és a munkaügyi törvények módosítását emelte ki összegzésében. Szollár Domokos emlékeztetett arra: a gazdasági válságkezelő program - amelyet április 19-én fogadott el a kormány - négy pillérre épül: a gazdasági válság hatásainak azonnali kezelésére, az egyensúly megteremtésére, a gazdasági növekedés ösztönzésére, valamint a bizalom helyreálbtására. A MELYBEN RAGADHAT AZ ELTŰNT REPÜLŐGÉP FEKETE DOBOZA Újabb roncsokat találtak • A FRANCIA LEGIER0 IS BEKAPCS0L0D0TT A RONCSOK UTÁNI KUTATASBA Június végére ígéri első jelentését a francia légügyi hatóság, amely a hétfőn lezuhant Air France-gép balesetének körülményeit vizsgálja. A franciák szerint nehéz lesz a vizsgálat, főleg, ha nem sikerül megtalálni a gép fekete dobozát. RIO DE JANEIRO, PÁRIZS (MTI) Az Air France légitársaság hétfőn lezuhant utasszállító gépének újabb roncsaira bukkant a brazil légierő egy radarrepülőgépe az Atlanti-óceánban - közölte tegHÍREK MEGIJEDT LÓ OKOZOTT BALESETET Két gyermek és egy felnőtt is megsérült, amikor baleset történt tegnap Miskolcon a diósgyőri várban, ahol egy ló megijedt és nekiugrott a kordonnak - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Egy gyermekrendezvény már épp a vége felé járt, vonultak le a lovasok. Az egyik ló azonban feltehetően a gyerekek zsibongásától - megrémült, és nekiugrott a kordonnak - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A kordon rádőlt a nézőkre, három ember megsérült, őket kórházba szállították, JOGSÉRTŐ A TETTREKÉSZ ÉS A JOBBIK SZÖVETSÉGE Fel kell bontania a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) a Jobbik Magyarországért Mozgalommal kötött együttműködési megállapodását, mert a szakszervezet elnökének és főtitkárának nem volt törvényes felhatalmazása az együttműködés aláírására - erre az álláspontra jutott a Legfőbb Ügyészség. A vádhatóság szerint a TMRSZ elnöke és főtitkára a szakszervezet alapszabályával szemben kötötte meg a megállapodást. nap a légierő egyik szóvivője. Az újabb roncsok között van az Airbus egy hét méter hosszú darabja, Jorge Amaral ezredes szerint azonban a töredéken nem látni nyilvánvaló jelzést, amelynek Foto: MTI/EPA alapján azonosítani lehetne a gépet. A francia hadsereg vezérkara korábban azt közölte: nincs kétség, hogy az Air Francé A330-as gépének roncsait találták meg az óceánban. Amaral szerint holttestek nem láthatók a gépdarabok körül, amelyeket mintegy 90 kilométerre találtait meg a roncsok fő helyszínétől. Az új helyszínen még mintegy tíz fémtárgyat és egy 20 kilométer nagyságú kerozinfoltot látni. A roncsok után II repülőgép kutat, köztük a francia és az amerikai légierő egy-egy gépe, s a helyszínre tart a brazil hadiflotta öt hajója is, amelyek közül az első még tegnap elérte a térséget. „A legfontosabb most a fekete doboz megtalálása" - jelentette lei a brazil katonai szóvivő. A francia balesetvizsgáló ügynökség vezetője, Paul-Louis Arslanian ugyan altkor tegnap azt is elmondta: nem optimista a tekintetben, hogy a mentőegységek megtalálják a viharos tengerben a gép fekete dobozát, amely több ezer méterrel lehet a vízszint alatt. Azt is közölte: nem voltak jelei annak, hogy a repülőgéppel műszaki problémáit lettek volna a felszállás előtt. Arról is folynak spekulációk, hogy a gép esetleg a levegőben robbant fel, amelyet alátámaszthat, hogy a vészjelző nem működött, és a gép roncsai messze szétszóródtak. Arslanian azonban hangsúlyozta, egyelőre nincs elegendő információ annak megállapítására, hogy a levegőben vagy a becsapódáskor tört-e darabjaira a gép. A légi balesetet vizsgáló hatóság emberei azt ígérik, várhatóan június végére elkészül első jelentésük. VALUTAVÁLTÓ VALUTA I'UÍ.-HEIAOASI EURÓ 273,69 287,51 USA-DOTLÁR 191,10 200,90 ¡ANGOL FONT 317,65 333,73 CSEH KORONA 9,95 10,99 HORVÁT KUNA 36,32 60,16 SVÁJCI FRANK 179,12 190,20 SZERB DINÁR ! 2,83 3,13 ! E0RRÄS: OTP Gyermeknap v. > si I " ; Uír m o 2009. iuniu június 6-án (szombaton) dclelőtt 11 órakor kerül sor |j nsú^díiw . i ' : Két napon keresztül 10.00-17.00 óráig ingyenes programokkal várja a Sziksósfürdő a gyermekeket! Ugrálővárak, trambulin,, arcfestés, lufihajtogatás, mini játékpark, gyermekanimáció,!; népi játékok, balanzbikeMindkét napon a /eekeknek (14 éves korig) ingyenes a belépés a Sziksósfürdő területére. A felnőttek számára kedvezményes jegyváltási lehetőséget biztosítunk! Mindenkit szeretettei vár a Szegedi Sport és Fürdők Kft. Ahol a sport is felüdülés! www.szegedsport.hu • info@szegedifurdok.hu Ol DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG .Sport és Fürdők ">, ii RÁDIÓ88 AJ 6l«tt)nk rtsa! OTTHON VAN! Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (onllne) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRÉI FERENC • Mellékletszerkesztö: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó es szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6760 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/261-905. Hirdetési tel./fax: 62/262-619. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/601-026. Tel./fax: 63/316-838. • KIADJA ES ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-866. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1616-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.