Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-30 / 151. szám

h I Aktuális Kedd, 2009. június 30 ÁSOTTHALOM. 40 millió forint támoga­tást nyert az önkormányzat a házior­vosi rendelő korszerűsítésére: immár egy helyen, akadálymentesített, kor­szerű környezetben kap helyet a védő­női szolgálat, a fogorvosi rendelő, va­lamint a háziorvosi rendelő is. A be­ruházás az Új Magyarország fejleszté­si terv dél-alföldi operatív program­ban valósulhat meg. BALÁS1YA. Július közepétől ingyenes e-ügyintézési képzést indít a teleház - várják a helyiek jelentkezését. Az ehhez szükséges e-tanfolyam záró­vizsgája csütörtökön és pénteken lesz. DESZK. A köztisztviselők napján, szer­dán zárva tart a polgármesteri hiva­tal. Az ügyfélfogadás csütörtöktől a megszokott rendben folytatódik. DOMASZÉK. A sportkör rendezésében sportnapot tartanak szombaton 10 órától a domaszéki focipályán. 15,17 valamint 19 órától ásotthalmi, doma­széki és szatymazi csapatok futball­mérkőzését láthatják az érdeklődők. KISTELEK. Kis-Balás-kupa névvel 3 for­dulós szlalombajnokságot rendeznek vasárnap 10 órától az autópálya-feljá­ró melletti aszfaltos területen. A ver­senyen indulhat bárki, aki jogosít­vánnyal és egy műszakilag megfelelő autóval rendelkezik. Nevezni e-mail­ben, a v8amse@freemail.hu címen, vagy a helyszínen lehet. Részletes in­formáció a www.v-8amse.hu oldalon. MÓRAHALOM. A lengyelországi Unie­jów a város testvértelepülése lesz. Az erről szóló megállapodást holnap 18 óra 30 perckor írják alá. - Regionális tanyagondnoki találkozót rendez csütörtökön 10 órától az Aranyszöm Rendezvényházban a Mó­rahalmi Gondozási Központ. ÖTTÖMÖS. Az önkormányzat 2002 óta évente megjelenteti a spárgafesztivá­lon bemutatott ételekről készített „Spárgás receptfüzetet". A helyi asz­szonyok saját kreációit bemutató gyűjtemény már megrendelhető a pol­gármesteri hivatalban. SÁNDORFALVA. Hangversennyel zárul szombaton a harmadik könnyűzenei tábor a Zene Házában. A rendezvé­nyen a zenekedvelő diákok egyebek között a rocktörténet meghatározó gi­tárosairól hallhattak előadást, és or­szágosan ismert zenészek kalauzolták őket a muzsika világába. SZEGED. A Magony Tivadar baráti kör szemétszedésre gyűük össze ma este háromnegyed 7-kor a Móra-múzeum lépcsőjén. Ezúttal is a rakpartot taka­rítják. - A Dugonics Társaság és szakosztá­lyai ma este fél 6-kor a városháza dísztermében tartják évadzáró ünnepi ülésüket és soros közgyűlésüket, vala­mint köszöntik a 100 éves Szörényi Jó­zsef pedagógust, emeritus magistert. - Síppal-dobbal - hangszerek a népze­nében címmel nyüt kiállítás a Somo­gyi-könyvtár első emeletén. A tárlók­ban többek között bőrduda, kereplő, kürt, hegedű, körtemuzsika és nádsíp is látható. A hangszerek hajdani meg­szólaltatóit régi fotókon mutatják be. A kiállítás szombatig, a könyvtár nyit­vatartási ideje alatt tekinthető meg. - A gasztroenterológia kiemelkedő nemzetközi eseményeként holnaptól szombatig a József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont az Európai Hasnyálmirigy Társaság (EPC) 41. Nagygyűlésének, kiváló gasztroen­terológusok, sebészek, külföldi folyó­iratok vezető szerkesztői részvételé­vel. Szombaton a szervezők gasztro­enterológiai továbbképző napot ren­deznek az eredmények áttekintésére. ÜLLÉS. A képviselő-testület ma 16 órá­tól tartja soron következő ülését a pol­gármesteri hivatal házasságkötő ter­mében. Az ülésen elfogadják a község rendezési tervét, rendeleteket módosí­tanak és szó lesz a technikai csoport működéséről is. Egy kis munka, egy kis tudásszerzés, egy kis szórakozás és sok jókedv: ez a Homokháti Sokadalom lényege. A hatodszor megrendezett sorozat programjai iránt múlt hétvégén is nagy volt az érdeklődés - a héten még lesz termálvíz-konferenciá, sas­likkóstoló és bazi nagy mórahalmi lagzi is. R.TÓTH GÁBOR „A térség fesztiválja - legyen a vendé­günk!" Ezzel a mottóval várja Móraha­lom látogatóit a pénteken elkezdődött VI. Homokháti Sokadalomra. - Fesztiválunk olyan, amilyen az egész Homokhátság: van benne egy kis munka, egy kis tudásszerzés, egy kis szórakozás és sok jókedv. Az itt 5 15TELEPÜLÉS EGYÜTT. A Homokhá­ti Kistérség a Dél-alföldi régióban, Csongrád és Bács-Kiskun megyében fekszik. Ide tartozik Ásotthalom, Balotaszállás, Bordány, Domaszék, Forráskút, Kelebia, öttömös, Pusz­tamérges, Röszke, Rúzsa, Szatymaz, Öllés, Zákányszék, Zsombó. A kis­térség központja az egyetlen város: Mórahalom. A kistérségi együttmű­ködés első megvalósulása az 1995-ben alakult Homokháti Ön­kormányzatok Kistérségi Területfej­lesztési Egyesülete volt. _ élőket a hatalmas munkaszeretet jel­lemzi, ezt a szemléletet érvényesítjük ezen a rendezvényen, amelyért az egész térség összefogott, települések, civilszervezetek, gazdálkodik. ízes, szabatos, jól behűtött homoki borok­kal, híres ágyas pálinkánkkal és leg­jellegzetesebb ételeinkkel várjuk ven­dégeinket, s minden kincsünket, érté­künket, amelyet felhalmoztunk, az VÁMPÍROS, BOSZORKÁNYOS, SÁRKÁNYOS KÖNYVEK VEZETIK A TINIK OLVASMÁNYLISTÁJÁT Harry útján járnak a gyerekek • A11 ÉVES B0RUZS LILLÁNAK HARRY P0TTER A KEDVENCE Női csontvázat talált az atkai gátőr Emberi maradványokat talált az atkai gátőr a Tisza árterében. A csontokat és a ruhát rendőrségi szakértő vizs­gálja, a halál okát eddig nem tudták megállapítani. Az elhunyt nő volt. MUNKATÁRSUNKTÓI Június 26-án, déltájban hívta föl a rendőröket az atkai gátőr azzal, hogy emberi maradványokat talált az ártér­ben, mialatt a vízállást ellenőrizte. At­ka Algyőtől északra, öt kilométerre ta­lálható, a Tisza itteni holtágához sokan járnak pihenni, ez az eset azonban az élő folyó hullámterében történt. A gátőr lapunknak azt mondta, rendszeresen járja az erdőt ő is, a va­dászok is, de ott, ahol a holttest fe­küdt, az ösvénytől távol, mostanában nemigen járt. A maradványok a gáttól nyolcvan méterre voltak, a sűrűben. Valószínű, hogy egy áradás alkalmá­val hozta el idáig a Tisza a testet, és fönnakadhatott a bokrok között. A gátőr korábban már talált holttes­tet, vízben, ez a mostani eset azonban sokkal jobban megviselte, mert meg kellett várnia a rendőröket, és a hely­színelés közben is szükség volt rá. Azt mondja, a látványt azóta sem tudja kiverni a fejéből. Szenti Szabolcs rendőr hadnagy, a megyei főkapitányság sajtóreferense kérdésünkre azt mondta, hogy a hely­színi szemlén a rendörorvos azt állapí­totta meg, hogy ezek a csontok egy nő földi maradványai. A halál okát azon­ban ott nem lehetett meghatározni, a maradványokat elvitték, és most továb­bi szakértői vizsgálatok következnek. Az ügyben közigazgatási eljárást indí­tott a Szegedi Rendőrkapitányság. Cél­juk természetesen az is, hogy kiderítsék - többek között a ruhamaradványok se­gítségével -, ki lehetett az elhunyt. Már nem a történelmi vagy indiános regények, hanem az önálló világot, mitológiát teremtő fantasyk hozzák lázba a gyerekeket. Egy-egy kötelező olvasmány kapcsán viszont véletlenül is új kedvencre lelnek a gyerekek, és a lányregények sem avulnak el - ta­pasztaltuk a Somogyi-könyvtárban. TOMBÁCZ RÓBERT - Nekem a Harry Potter a kedvencem, mert olyan sok érdekes és váratlan dolog történik benne. De mostanában olvastam már az Abigélt, a Május 35-öt és a Téli bereket is - újságolta a Somogyi-könyvtárban a számítógép előtt ülve a 11 éves Boruzs Lilla. Azt mondta, a Téli bereket például véletle­nül vette le a polcról, de jobban tet­szett neki, mint a kötelező Tüskevár. Húgával, a 9 éves Eszterrel - aki most kezd bele a Két Lottiba - a vakáció kezdete óta minden napjukat a gye­rekkönytárban töltik, csak délben mennek át ebédelni anyukájukhoz. Szeretnek olvasni. így vannak ezzel azok a nagyob­bacska gyerekek is, akik a polcok közt járkálva emeltek le onnan időnként egy-egy kötetet, majd bele-beleolvas­tak. Néhány apróbb gyerkőc az anyu­kájuk által felolvasott mesékben, vagy a színes mesekönyvek lapozga­tásában merült el. - Arról szól, hogy a Földet megtá­madják a földönkívühek, és átveszik az emberek tudata felett az irányítást, de a főszereplő megpróbál ennek ellenállni ­ismertette nagy átéléssel egyik kedven­cének, a Buroknak a tartalmát Csáki Norbert, aki nagykanállal eszi a miszti­kus és fantasyregényeket. Azt mondja, a tinik egyik favoritjának számító Alko­nyatot, Stephanie Meyer szerelmes vámpírregényét egy éjszaka alatt olvas­ta el, rekordja egy nap alatt 1300 oldal. - Nem szeretem abbahagyni az olva­sást, ebből már a tanulásnál is voltak gondok. Egy idő után nem veszem ész­re, hány órája olvasok - vallotta be a fiatal srác, aki leginkább a címe alap­ján vesz le egy-egy könyvet a polcról. - Azon az úton járnak a gyerekek, amit a Harry Potter megnyitott. Az indiános és történelmi kalandregé­nyek helyett manapság a fantasy-ka­landregények vezetik a kölcsönzési listánkat. De ez nem is baj, mert így rákapnak az olvasásra, és aki sokat olvas, idővel eljut a klasszikusokhoz is - magyarázta Kulcsár Marianna, a gyermekkönyvtár vezetője. Hozzá­tette: a mai gyerekeknek az is fon­tos, milyen a könyv borítója, és mennyire jó állapotú, új a kötet. Mi­óta beköszöntött a nyári szünet, kis olvasóik száma a felével nőtt meg. Vannak olyan slágerkönyvek, ame­lyeknek már most több hónapos a „várólistája". MÓRAHALMI SOKADALOM EGY HÉTEN ÁT Együtt mulat a Homokhátság Fotó: Frank Yvette S Fantasy és interaktivitás A mára szinte klasszikusnak számító Harry Potter mellett, nagyon sokat kölcsönzik a gyerekek Thomos Brezina „boszorkányos" könyveit, amelyekben dekoder is van: a lányok ezzel a szövegbe kódolt „titkos üzeneteket" is megfejthetik. Ez az interaktivitás pedig lázba hozza őket. A fiúk nagy kedvence az Eragon-sorozat, ami egy sárkányos fantasyvilágba repíti olvasóit, de nemtől függetlenül nagy sikernek számítanak Darren Shann vámpír könyvei is. • A PROGRAMOK MÁR A MÚLT HÉTVÉGÉN ELKEZDŐDTEK asztalra tesszük üyenkor - fogalmazta meg a lényeget egy korábbi cikkünk­ben Nógrádi Zoltán, Mórahalom pol­gármestere. - Pénteken kétszer megáztunk, hét­végén is kaptunk az esőből. Ennek el­lenére nagyon jó volt a hangulat, egyedül a mazsorettek, néptáncosok felvonulása maradt el - tájékoztatott Duka Félix sajtóreferens. Közel 20 ezer vendég fordul meg itt egy hét alatt. Olyan programok szórakoztatják őket, mint a csütörtöki nemzetközi megye­járó fesztivál, a pénteki bazi nagy mó­rahalmi lagzi lakodalmas zenekarok­kal, saslikkóstolóval és ágyas pálinká­Fotó: Németh Norbert val, a Fiesta koncertje vagy éppen Somló Tamás szombati és Fenyő Mik­lós vasárnapi fellépése. Kettős ünnep ez: nemcsak a hatodik sokadalmat, hanem Mórahalom várossá válásának 20. évfordulóját is most ünneplik. Mint a polgármester jelezte: nem­csak a szórakoztatás, az információát­adás is fontos feladat. Kistérségi kon­ferenciát rendeztek a megújuló ener­giaforrások alkalmazásáról a 21. szá­zadi otthonokban, bemutatva a móra­halmi energiaházat is. Tegnap és ma pedig a termálvíz egészségturizmus­ban és energetikában történő felhasz­nálásáról hallhatnak a homokhátiak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom