Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-29 / 150. szám

Hétfő, 2009. június 29. A dél sportja 113 Ma 13 órakor hazai pályán megkezdi a csoportmeccseket az ötszörös baj­nok Hód TC férfi teniszcsapata. A vá­sárhelyi együttes az A csoport nyitó­körében rangadót játszik a Kiskastély Gödöllő SE ellen. SÜLI RÓBERT A Hód TC férfi teniszcsapata zsinór­ban négyszer nyerte meg a Szuperli­gát. Idén is esélyes a vásárhelyi együt­tes a végső győzelemre, azonban az esetleges újabb aranyérem megszerzé­séhez még rögös út vezet. Máris itt az első akadály, a Kiskastély Gödöllő SE csapata. Ma a Hód TC kiváló adottsá­gú teniszcentrumában 13 órakor rang­adóval indul a csoportküzdelem. Az nem lehet kérdés, hogy az A cso­portból (a Győr és a BSE szerepel még ebben a kvartettben) ez a két együttes jut majd tovább, hiszen a Vásárhely és a Gödöllő keretében is remek játéko­sok találhatók. Olyan teniszezők, akik jól ismerik egymást. Két éve ez a két csapat vívta a bajnoki finálét, még­hozzá egy olyan döntőt, ami a sportág nagykönyvébe is beíródott. Vesztett állásról, reménytelen helyzetből fordí­tottak a hódosok, és győzték le a Gö­döllőt. Most is parázs meccsre van kilátás, mint a tenyerüket, úgy ismerik egy­mást a teniszezők. A vendégeket a ro­mán Moraru erősíti (a világranglistán 264.), akit nem könnyű legyőzni, elle­ne a hazaiak szintén román légiósa - a cseh Lukas Rosul (165.) a négyes dön­tőre érkezik -, Andiéi Mlendea (456.) veszi fel a küzdelmet. Varga Róbert (584.) újonc a Hód ban, a DK-csapat­tag hazánk jelenlegi legjobb játékosá­val, Balázs Attilával (396.) csap majd össze, minden bizonnyal jó meccs lesz. Bardóczky Kornél (594.) tavaly verhetetlen volt egyesben, „Koresz­nalc" hatalmas szíve van, és még min­dig remekül játszik. A nap meccse az övé, az egykor a Vásárhelyt is erősítő Balázs György (854.) lesz az ellenfele. A hátsó hármas, Lukács Dénes (1000.), Nóvák Balázs (1675.) - mind­ketten az USA-ban tanulnak - és Both József sem számíthat könnyű meccsre Szatmáry, Borsos és Szépvölgyi ellen. A hat egyes után következik három páros, amelybe biztos beszáll a Hód TC „történelmi személyisége", Nagy Viktor is, akiről mindenki tudja: cso­dákra képes. S MECCSEK, CSOPORTOK. A Hód TC együttese az A csoportba (Hód TC, Gödöltő, Győr, BSE) került, míg a B-be (IDOM Team, MTK, Pécs, Fe­hérgyarmat) a másik négyes. Az el­ső két helyezett kerül a hét végi fő­városi négyes döntőbe. MECCSEK. Hétfő, 13 óra: Hód TC-Gödöllő. Kedd, 13 óra: Győr-Hód TC. Csütörtök, 13 óra: BSE-Hód TC. OBI. Az 0B l-es bajnokságban sze­repel a Naturtex-Gellért SE csapata. A szegedi együttes a Tatár TC (július 1. idegenben), a Vízművek (július 3. itthon, kezdés 11 óra), és Újhidy (jú­lius 5. idegenben) került egy cso­portba. Tornasikerrel debütáltak MUNKATÁRSUNKTÓI Egy hódmezővásárhelyi és négy sze­gedi játékost válogattak be az U15-ös nemzeti együttes húszas keretébe a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjában rendezett válogató után. Régiónkból 18 játékos utazott a telki válogatóra. Az 1995-ös születésű játékosok közül négyen Tisza Vo­lán-nevelésüek: Leindler Domonkos kapus, Laczkó Zsolt védő, Forgács Dá­vid középpályás és Vangel Roland tá­madó. A volánosok edzői: Bóka Fe­renc és Bagdi Ferenc. Az ötödik válo­gatottat a Hódmezővásárhelyi FC adta Brizik-Bodrogi István személyében, akit Molnár Tibor készített fel. A fiatalok rögtön szerepet kaptak, hi­szen a nyíregyházi 31. Jonatán-kupán léptek pályára. Az öt fiatal közül Leind­ler - az egykori szegedi, hódmezővá­sárhelyi és makói labdarúgó, Leindler Zoltán fia - viselte a kapitányi karsza­lagot, a magyar U15-ös válogatott pedig veretlenül, tizenegy szerzett és mind­össze két kapott góllal megnyerte a tor­nát, miután a döntőben, ahol Leindler mellett Laczkó és Forgács kezdő volt, Vangel csereként állt be, 2-2 után 11-esekkel legyőzte a Nyírsuh. Liszkai Szilveszter egy évig a Pick Szeged hálóőre lesz liszkait kölcsönadta a veszprém MUNKATÁRSUNKTÓL Puljezevics Nenad hét év után távozott a Pick Szeged férfi kézüabdacsapatától, így a kétszeres magyar bajnok együttes­nek kapust kellett keresnie. A Tisza-par­ti vezetőknek nem volt egyszerű dolguk, hiszen a legtöbb hálóőr élő szerződéssel rendelkezett. Hiába járt Szegeden Mikler Roland, a Dunaferr horribüis összeget ­meg nem erősített információk szerint 30 millió forintot - kért a kapusért. A szegedi vezetők felvették a kapcso­latot az MKB Veszprémmel Liszkai Szil­veszter (22, a 2004-2005-ös idényben mutatkozott be az NB I-ben) kölcsönvéte­lével kapcsolatosan. A nagy rivális part­ner volt, így a tehetséges kapust egy évre a Pick Szeged csapatának kölcsönadta. A klub honlapján befejeződött a szurkolók szavazása, hogy ki volt az idény legjobb játékosa. A győzelmet Valentin Ghionea szerezte meg, meg­előzve Marjanacot és Andjelkovicsot. Törökék másod i kok MUNKATÁRSUNKTÓL A római vüágbajnokságra készülő ma­gyar férfi vízüabda-válogatott az elmúlt hétvégét Bukarestben töltötte, ahol az Űjpest, majd a Domino-Honvéd egykori sikerkovácsa, Kovács István edzette há­zigazdáit legjobbjai mellett az orosz és a német nemzeti csapat társaságában vett részt a négycsapatos viadalon. A mmmmmmmmmmmmmmmmmmm • szegedi Török Bélával soraiban felálló Kemény-alakulat meglepetésre csalt a második helyen zárta a tornát. A néme­teket 12-6-ra, az oroszokat 15-2-re lépték le Birosék, csakhogy a románoktól kí­nos, 6-5-ös vereséget szenvedtek. A torna végeredménye: 1. Romá­nia 6, 2. Magyarország 4, 3. Oroszor­szág 2,4. Németország 0 ponttal. Országos bajnokok lettek a szegedi sakkozók Több korcsoportban és kategóriá­ban, egyéniben és csapatban is baj­noki címek sorozatát szállították az utóbbi időben a szegedi Maróczy Gé­za Sportegyesület versenyzői. MUNKATÁRSUNKTÓL Rendkívül sikeres időszakon vannak túl a szegedi Maróczy Géza Sportegye­sület sakkozói. A Baiatonlellén meg­rendezett egyéni diákobmpián korcso­portjában Csirik András és Csonka Balázs is bajnoki címet szerzett, míg a Csuti SE-ben szereplő szegedi Papp Petra ezüst-, Antal Tibor Kende (ASE Paks) és Tanács Anna bronzérmes­ként, Tésik Csaba ötödikként végzett. Rapid kategóriában Szombathely adott otthont az egyéni és csapat ob-nek, ahol öt szegedi első hely született: a 8 év alatti lányok között - veretlenül - Marja­novics Annamária, a 12 év alatti fiúk kö­zött Csonka Balázs, a 16 év alatti lányok között Papp Petra, a fiúk között Csirik András, a 18 év alatti lányoknál pedig Ta­nács Anna végzett az élen. Második he­lyezett Vályi Blanka Borbála (10 év alatti­ak), harmadik Tésik Csaba (14 év alatti­ak), hatodik pedig Szajbély Sámuel (8 év alattiak) és Péczely Sebastián Zsombor (10 év alattiak) lett. A csapatversenyben is jól ment a Ma­róczynak, két bajnoki cím is Szegedre került: a 10 év alatti korosztályban a Csirik János, Péczely Sebastián Zsom­bor, Szilassi Ábel, Vályi Blanka Borbála összetételű négyes, a 14 év alattiak me­zőnyében a Tésik Csaba, Csonka Ba­lázs, Barócsi Ádám Attila, Vályi Adél kvartett végzett az élen. A legjobb egyé­ni versenyzőnek járó tábladíjat öt sze­gedi nyerte el: Péczely Sebastián Zsom­bor, Csonka Balázs, Ralchely Mátyás, Antal Tibor Kende és Papp Petra. Draxlerék a középdöntőben MUNKATÁRSUNKTÓI Három meccsen két győzelmet arat­va a legjobb nyolc közé jutott a ma­gyar U17-es női kézilabda-válogatott a Szerbiában zajló Európa-bajnoksá­gon. Eredményével kiharcolta a jövő évi dominikai köztársaságbeli vb-részvételt. A nemzeti csapat kere­tében ott van az ASA-Consolis HNKC játékosa, Draxler Orsolya is, aki két meccsen egyszer volt eredmé­nyes. Eredmények: Magyarország-Litvá­nia 42-32, Magyarország-Macedónia 50-24, Magyarország-Franciaország 30-33. A csoport végeredménye: 1. Franciaország 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Litvánia 0,4. Macedónia 0. • varga róbert számara premier lesz a gödöllő elleni szuperliga mérkőzés Fotó: Tésik Attila Rangadóval kezd a Hód TC csapata A MÁSODIK HÉTEN PARÁZS CSATÁK VÁRHATÓK WIMBLEDONBAN Eddig a papírforma érvényesült A menők szinte szettveszteség nélkül meneteltek a wimbledoni nyílt te­niszbajnokság első hetében, ám a ma kezdődő nyolcaddöntőkben már a „nagyoknak" is meggyűlhet a baja a továbbjutással. Federer már csak négy meccsre van a Grand Slam-rekordtól. GVÚRÓS ISTVÁN A papírforma jellemezte az első hét összecsapásait Wimbledonban: az el­ső tíz kiemelt közül a nőknél és a férfi­aknál is csak hárman (a világranglis­ta-vezető Nadal el sem indult) búcsúz­tak a küzdelmektől. Az erősebbik nemnél a 15. Grand Slam-sikerére hajtó (ezzel a valaha volt legeredményesebb versenyző lenne) ed­digi ötszörös wimbledoni győztes Roger Federer meggyőzően menetel, bár tőle szokatlanul a harmadik fordulóban egy szettet már veszített a német Kohlschrei­ber ellen. A svájci menő a legjobb 16 kö­zött azzal a svéd Söderlinggel találkozik, akit legutóbb a Roland Garros döntőjé­ben vert meg simán. A Nadal kiesésével „szabaddá" váló felső ágon a 2002-es győztes Hewitt vitézkedik, ám a harma­dik kiemelt, s a hazai publikum által buzdított Murraynek és a negyedik ki­emelt szerb Djokovicsnak sem okozott az első három kör különösebb problé­mát - nem lenne meglepetés, ha ez a négy játékos játszaná az elődöntőt. Ha a férfiaknál sima, a nőknél még simább a helyzet: a Szafina, Serena Williams, Venus Williams (képünkön), Gyementyjeva négyes eddig szettet sem vesztve teljesítette az első három kört. A két amerikainak már a nyolcaddöntő­ben nehéz ellenfél jutott, bár favoritnak B Susányi nyert Remekül kezdte szereplését Susányi Zsófia (képünkön), a Gellért Tenisziskola játékosa Wimbledonban, a juniorok mezőnyében. A szegedi játékos a nyitókörben a 16. helyen kiemelt norvég Ulrlkke Eikerlt verte meg 78 perc alatt 6:4,1:6, 6:0-ra. A GTI teniszezője négy ászt szórt, és 26 nyerő ütése volt, valamint az 1:0-ról elvesztett második szett után a harmadikban lenullázta norvég riválisát. A második fordulóban az olasz Trevisan ellen mérkőzik. számítanak, Ivanovics és Hanchutová okozhat fejfájást a testvérpárnak. Párosítás, nyolcaddöntő, férfiak: Hewitt (ausztrál)-Stepanek (cseh, 23. kiemelt), Berdych (cseh, 20.)-Roddick (amerikai, 6.), Murray (brit, 3.)-Waw­rinka (svájci, 19.), Ferrero (spa­nyol)-Simon (francia, 8.), Andrejev (orosz, 29.)-Haas (német, 24.), Sela (izraeli)-Djokovics (szerb, 4.), Verdas­co (spanyol, 7.)-Karlovic (horvát, 22.), Söderling (svéd, 13.)-Federer (svájci, 2.). Nők: Szafina (orosz, l.)-Mauresmo (francia, 17.), Wozniacki (dán, 9.)-Li­sicki (német), V. Williams (amerikai, 3.)-Ivanovics (szerb, 13.), Radwanska (lengyel, ll.)-Oudin (amerikai), Razza­no (francia, 26.)-Schiavone (olasz), Vesznyina (orosz)- Gyementyjeva (orosz, 4.), Azarenka (fehérorosz, 8.)-Petrova (orosz, 10.), Hanchutová (szlovák)-S. Williams (amerikai, 2.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom