Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-03 / 128. szám

321 Mozaik Szerda, 2009. június 3. NYOLC PARTI MISKOLCON ANANDDAL Lékó Péter a villámkezű példakép ellen mérkőzik A szegedi Lékó Péter (29) mától im­már ötödik alkalommal ül asztalhoz a miskolci sakkfesztivál keretében. Városunk díszpolgára a sakkozás 15. világbajnokával, az indiai Viswanat­han Ananddal (38) mérkőzik, aki egykor a példaképe voít. SÜLI RÓBERT Kisgyerekként Lékó Péter nagy ked­vence volt az indiai Viswanathan Anand. A szegedi tehetség fiatalon sűrűn járt az akkor már a világ élvo­nalába tartozó sakkozó otthonába, az indiai nagymester szekundánsa (ekkor 1998-at írunk) volt. A magyar élversenyző lakásának egyik dísze az Indiában vásárolt sakktábla - ez volt az utolsó alkalom, hogy segített Anandnak -, amit csak ismertségé­nek köszönhetően tudott behozni az országba: Ferihegyen a vámosok műkincsnek titulálták a díszes dara­bot, így Lékónak minden rafináltsá­gát be kellett vetnie, hogy behozhas­sa. A repülőtér szigorú őrei végűi en­gedékenynek bizonyultak - talán fél­tek, hogy mattot kapnak -, a díszes kőből faragott sakkfigurák és a tábla azóta Szegeden, a sakkszobában dí­szeleg. Egy biztos, a Tisza-parti nagymester mától ezt a történetet elmesélheti Anandnak, hiszen az immár hagyo­mányos miskolci sakkfesztiválon Lékó ellenfele a sakkozás 15. világbajnoka, a villámkezű Anand lesz. Kettejük csatája nyolc rapidpartiból áll, min­dennap két mérkőzést játszanak (az első mindig 16, a második 18 órakor kezdődik), pénteken lesz a szünnap (erre a napra 16 és 18 óra között kö­zönségtalálkozót szerveznek). A Borsod megyei székhely rendezői nem tétlenkednek, minden évben klasszisokat hoznak el: az angol Adams (4:4 lett az eredmény), az orosz Karpov (4,5:3,5 Lékónak) és Kramnyik (4,5:3,5 Kramnyiknak), a norvég Carlsen (5:3 a skandinávnak) után érkezik Anand. Nézzük az ellenfelet, aki nem vélet­lenül ül a világ tetején. 2000-ben megszerezte a FIDE világbajnoki cí­mét, majd hét év múlva első lett a me­xikói világbajnokságon. Tavaly esélyt sem hagyott annak a Vlagyimir Kram­nyiknak - Lékó 2004-ben a svájci Bris­sagóban kapott ki tőle (7:7 lett az ered­mény, de a döntetlen Kramnyiknak kedvezett) a vb-döntőben aki előtte verhetetlennek tűnt, magabiztosan nyerte meg a világbajnoki finálét. Nyolc rapidpartit játszik a két sak­kozó Miskolcon. Anand ebben a mű­fajban is a világ egyik legjobbja. Nem véletlenül hívják villámkezűnek. Lékó Arshak Petroszjannal és új szekundá­sával, a német Jan Gustafssonnal ren­geteget gyakorolt. A fiatal német fiú belekóstolt a szegedi „életbe", Lékó el­vitte a Pick Szeged-MKB Veszprém fér­fi kézilabda bajnoki döntőre is, ame­lyen Gustafsson remekül érezte ma­gát. Ismerve Anand rapid játékstílusát, a sakkbarátok előre dörzsölhetik a te­nyerüket, hiszen az indiai világbajnok a támadó sakk híve, nem szeret véde­kezni. Lékó alaposan felkészült, és meglepetésvariációkat tartogat a tar­solyában, így minden bizonnyal izgal­mas nyolc parti elé nézünk. PARTIK. A két sakkozó eddig 73 partit játszott, Anand 21-et meg­nyert, míg Lékó hét sikert ért el. Ed­dig 45-ször remiztek. • LÉKÓ ÉS ANAND AZ ÚJABB PÁRHARC ELŐTTI FOGADÁSON Balla Yvette triplázott Fotó: MTI/Vajda János MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Eszteró Team testépítő és fit­neszversenyzői eddig szenzációsan sze­repeltek a szezonban. Az IFBB nemzet­közi Ausztria-kupán, Bécsben öt ország versenyzői között a Tisza-partiak közül Balla Yvette (képünkön) a testépítés ne­hézsúlyát toronymagasan nyerte, míg Eszteró Zsolt a 80 kilogrammos kategó­riában kapott aranyat. Péntek Tünde a fitneszkategóriában győzött, megmu­tatván, nem hiába volt szertornában olimpiai kerettag. Hermán Tamás pedig a férfi fitnesz kategóriában lett első. A juniorkorú Pap Tímea testépítésben, míg Hajdú Gábor klasszikus testépítés­ben egyaránt a harmadik helyen zárt. A következő esemény az IFBB ma­gyar kupa volt, amelyen Balla ismét győzött a nehézsúlyú testépítésben, Pap pedig a könnyűsúlyú testépítésben most aranyra javította a korábbi ered­ményét. Pénteknek és Hermannak a fit­nesz kategóriában ezúttal ezüst jutott. A csapat legfiatalabb tagja, Szilágyi Franciska a népes serdülő fitnesz me­zőnyben az előkelő 6. helyen végzett. A szezon harmadik versenyén, a buda­pesti Millenárison megtartott IFBB Grand Prix-n ismét remek eredmények születtek, ugyanis Eszteró a 80 kilo­grammot újra megnyerte, majd a páros testépítő kategóriában Baliával aranyat szerzett. Hajdú a klasszikus testépítő kategóriában javított az előző versenyé­hez képest, és most arannyal tért haza. A HÉTVÉGI KAJAK-KENU-VILÁGKUPAVERSENYEN ÚJRA FELPEZSDÜL AZ ÉLET AZ OLIMPIAI CENTRUM VIZÉN iEliMi Fotó: Karnok Csaba Sztárparádé a Maty-éren Bár a nemzetközi kajakos, kenus elit idén már Racicében és Poznanban is megmutatta magát, a nevezési lista alapján nem kétséges: péntektől va­sárnapig a pekingi olimpiát követő eddigi legrangosabb viadalt rende­zik a Maty-éren, és a III. Mol-világ­kupán a hagyományokhoz méltó sztárparádét láthat a publikum. írá­sunkban bemutatjuk, kik lehetnek a hétvégén a magyar versenyzők leg­nagyobb riválisai. MÉHES GÁBOR A britek polihisztor olimpiai bajnok kajakosa, Tim Brabants idén az eve­zést részesíti előnyben, míg a német Tim Wieskötter betegség miatt ma­rad távol a 2009-es év nagy verse­nyeitől, ám a III. Mol-világkupán nél­külük sem leszünk híján a klasszi­soknak. A férfi kajakosoknál rajthoz áll többek között a kanadaiak nagy­menője, az Athénban ötszázas olim­piai bajnok Adam van Koeverden, a norvég Eirik Veraas Larsen, aki a 2004-es ötkarikás játékokon ezer méteren ért fel a csúcsra, és itt lesz a pekingi olimpia ötszázas bajnoka, az ausztrál Kep Wallace is. Egy szó, mint száz: Kucsera Gábor parádés mezőnyben bizonyíthatja, hogy a Kammerer Zoltánnal párosban elért sikereket követően a szólózás is „íz­lik neki". Ami a kenusokat illeti: a pekingi játékokról sokan emlékezhetnek a magyar szurkolókat őrületbe kergető üzbég Vagyim Menkovra, aki kami­kaze rajtja után féltávnál még veze­tett az ezres döntőben, ám végül be kellett érnie a negyedik hellyel. A 22 éves versenyző a hétvégén minden bizonnyal megpróbál revánsot venni Vajda Attilával szemben. A mezőny erősségét a kanadai Hall, a román Mironcic, a lengyel Baraszkiewicz és az ukrán Cseban jelenléte még to­vább fokozza. Hiányzik viszont a né­metek „királya", a visszavonult Andreas Dittmer, és felhagyott az aktív sportolással Christian Gille is, így az elmaradhatatlan társ, Tornász Wylenzek a jövőben Erik Leuével térdel egy hajóba. A szegedi világ­kupán megalapozhatják az új páros jövőjét. A nőknél létrejön a 2008-as olimpia ötszázas döntőjének visszavágója, lé­vén az aranyérmes ukrán Oszipenko, a második helyezett olasz josefa Idem, továbbá a harmadik Katrin Wagner is rajthoz áll, előre borítékolható tehát, hogy a magyar színeket képviselő Be­nedek Dalmának és Kozák Danutá­nak alaposan meg kell küzdenie a do­bogós helyekért. Tíz napja a poznani világkupa olimpiai versenyszámait a várakozá­soknak megfelelően a német höl­gyek uralták. A választék bőségére jellemző, hogy a tavalyi, olimpiai aranyérmes Fischer, Reinhardt, Wag­ner, Wassmuth összetételű négyes a poznani viadalon két különböző egységben szerepelt. Akkor a Leon­hardt, Reinhardt, Wagner, Dietze né­gyes nyert a Hörmann, Fischer, Wassmuth, Weber kvartett előtt. Az előzetes nevezések alapján a néme­tek szegedi világkupa-keretének kö­zülük Katrin Wagner, Diana Weber és Silke Hörmann is tagja, vagyis minden adott ahhoz, hogy a Maty-ér közönsége újabb, a múlt nagy csatáit idéző magyar-germán ütközeteket élhessen át. (A világkupával kapcsolatos továb­bi információk a www.kajakkenu­sport.hu oldalon érhetők el.) HNKC: már pihennek a játékosok Hódmezővásárhely élvonalbeli női kézilabdacsapata a 6. helyen zár­ta a bajnokságot, és a keret tagjai keddtől már szabadságon vannak, pihennek. MUNKATÁRSUNKTÓL Az ASA-Consolis-HNKC a Fehérép Al­coa elleni sorsdöntő meccsel zárta a 2008-2009-es szezont. Az együttes 27-24-es vereséget szenvedett, és ezzel - megismételve a tavalyi produkciót ­a 6. helyen végzett a bajnokságban. A klub hétfőn megtartotta évzáróját, és keddtől már szabadságukat töltik, pi­henhetnek a játékosok. A keret július 16-án találkozik, és kezdi meg a felké­szülést a szeptember 2-i rajtra. A ter­vek szerint minden héten játszanak legalább egy edzőmérkőzést, és tor­nán is szeretnének részt venni - tud­tuk meg Mucsi Tamás ügyvezetőtől, aki pontos programról érthetően még nem számolhatott be. Kézilabdás esemény azonban a szünetben is lesz: a gárda egyik erős­sége, Wolf Alexandra és párja, az egyik vásárhelyi csempeszalonban értékesítőként dolgozó Szilágyi Sza­bolcs június 20-án hivatalosan is egybekel, vagyis összeházasodik. De mivel Szani vizsgázik, a nászútra egy évet várniuk kell, csak jövő nyáron kerülhet rá sor. FARKAS UKÁZA: PIHENŐ! A VÁSÁRHELYI TESTVÉREK BELGIUMBAN IS REMEKELTEK Máté Zsolt kétszeres Európa-bajnok A belgiumi Lanakenben rendezett nyílt hapkido Európa-bajnokságon a vásárhelyi Máté testvérek öt érmet szereztek: Zsolt két aranyat és egy ezüstöt, Gergő egy-egy ezüstöt és bronzot. MUNKATÁRSUNKTÓL A belgiumi Lanakenben megrende­zett nyílt hapkido Európa-bajnok­ságon öt versenyszámban (esés- és rúgástechnikák, önvédelem, törés­technika, küzdelem) mérhették ösz­sze tudásukat, felkészültségüket a sportolók. A magyar, azon belül a hódmezővásárhelyi színeket a 24 éves Máté Gergő és a 19 esztendős Máté Zsolt (mindketten a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület tagjai) képviselte ­óriási sikerrel. A kontinensviadal az eséstechni­kákkal kezdődött, meghatározott tom­pításokat kellett bemutatniuk a ver­senyzőknek, majd a szabadesés kö­vetkezett, végül az akadály feletti hosszan, magasan történő repülés. A pontozóbírók a stabil, biztonságos végrehajtást értékelték, Zsolt bejutott a döntőbe, ahol második lett. A rúgás­technikák során lábletétel nélküli ket­tős, ugró, majd speciáltechnikai rúgá­sokat mutattak be a résztvevők. Eb­ben a kategóriában a vásárhelyiek ta­roltak: Zsolt az első, Gergő a második helyen végzett. Az önvédelem során késes táma­dás elleni és kisbottal való hárí­tást, védekezést kellett produkálni­uk a harcosoknak, és a pontozók nézték az életszerű, helyes, hibát­lan végrehajtást, valamint a bemu­tatott technikák nehézségi fokát. Máté Zsolt ebben a versenyszám­ban is a legjobbnak bizonyult. A testvérek éremkollekcióját Gergő töréstechnikában szerzett bronza tette teljessé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom