Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-22 / 119. szám
Péntek, 2009. május 22. Délmadár 19 BÁTYI ZOLTÁN Belami kétmilliós plafonja - Megkérem az urakat, hogy hagyjanak egy kis helyet a pad végén, hátha ide szeretne ülni egy jelesebb állami cég vezetője, hogy elpanaszolja a bánatát fordult barátaihoz Snájdig Pepi, amikor végre sikerült fészket raknia a Zsibbadt brigádvezetőt ideiglenes jelleggel elhagyó, s a borfesztiválon kulturáltan szórakozó baráti társaságnak a főtér platánjai alatt. - Cégvezetők? Panaszkodás? És éppen ennél az asztalnál? - ámuldoztak a zsibilakók, de Belami agya idegen pályán is roppant fürgén forgott, és máris szolgált egy kis magyarázattal. - Csak semmi pánik: Snájdig úr mindössze arra utalt, hogy az utóbbi napokban kicsit felforrósodott a levegő az állami finanszírozású vállalkozások élén, netán igazgató és felügyelő tanácsaiban üldögélő hölgyek és urak körül. Bajnai miniszterelnök úr ugyanis azzal az ötlettel állt elő: csökkentsék felére az állami tulajdonú társaságok igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak tiszteletdíját, sőt mi több, a menedzservezetők fizetési plafonját 2 millió forintban határozzák meg, vagyis ennél többet ne kereshessenek. - Szóval maga szerint ilyen plafont kell építeni, mert ennél is többet keresnek egy olyan országban az állami vállalatok vezetői, ahol az állam adóssága naponta milliárdokkal nő, az IMF, meg még ki tudja, mi mentett meg az államcsődtől, százezreket sújtanak a bérbefagyasztások, százezreket a munkanélküliség, százezreket az eladósodottság, százezrek meg éppen attól rettegnek, hogy munkájukat, lakásukat egyszerre veszíthetik el? - csapta a söröskorsó fenekét a faasztalhoz Ló Elek, és olyan hosszú káromkodást röptetett ki a száján, amivel masnit lehetne kötni egy közepes méretű magyar városra. - Igen, még ennél is sokkal többet tesznek nem is kevesen a zsebbe - bólogatott Belami. Majd hozzátette: nem is ez a legnagyobb baj. Szóval nem? - emelte ütésre mérhetetlen nagy tenyerét Bika Jenő. - Nem bizony. Sokkal inkább az, hogy a kifizetett pénz mögött - tisztelet a kivételnek - jószerével semmilyen mérhető eredmény nem mutatkozik. Veszteség annál inkább. Olyan veszteség, amit aztán a mi adónkból, meg hitelekből pótolnak. Vagyis felfoghatjuk úgy is az ügyet, hogy egy évi ötvenmilliót kereső topmenedzser fizetésének egy részét Smúz apu, meg Plüss Eta, meg Hergejj Bella fizetéséből vonják el - jutott mélységesen mély következtetésre Firnájsz Egon. - És tudják, miért van ez így? - dobta át kérdését a borospoharak fölött Belami. - Megmondom én: ezekben a jó zsíros állásokban - és megint csak tisztelet a kivételnek - közel sem olyan szakemberek ülnek, akik ki is érdemelhetnék a nagy fizetést, netán képességeik alapján még lendíteni is tudnának az ország szekerén. Hanem olyan káderek, akik politikai érdemeik alapján, mintegy párthűségükért ülhetnek a direktori, meg különböző bizottsági székekbe, miközben a rájuk bízott vállalat dolgaihoz éppen annyit értenek, mint eszkimók a napolajgyártáshoz. - Ugyan kérem, nem kell itten csodálkozni, hiszen évtizedek óta mindenki tudja ezt, aki ebben az országban él - vonta meg a vállát, mintegy a beletörődés jeleként, Link Egon. - Ja, és akkor még nem is mondtam, hogy ezek a remekül fizetett direktor urak szakértőket alkalmaznak, természetesen szintén állami pénzből, hogy amikor beüt a csőd, természetesen nem államilag fizetett külső körülményekre hivatkozzanak - beszélt tovább Belami, s nem értette, miért nyelik olyan dühösen egyik pohár bort a másik után a kulturált szórakozásra szövetkezett zsibilakók. A GRILLSUTES TUDOMANYA Ez az a tevékenység, amelyben leginkább felfedezhetjük az igazi férfi konyhai tudományát. Amikor egy férfi grillsütésre szánja el magát, a következő egyszerűnek tűnő eseménysorozat kezdődik: 1. A férfi előveszi a kerti grillt, a faszenet és minden egyéb hozzávalót. 2. A nő letakarítja a grillrácsot. 3. A nő lemegy a zöldségeshez. EGÉR A BORTESZTEN Nemzetközi borfesztivál alkalmával tesztelik a borokat. Kiválasztanak hármat. Egy franciát, egy olaszt és egy jó régi magyart. A teszteket laborkörülmények között végzik, így vesznek egy tálkát, és beletöltik először a francia vöröset. Majd fognak egy egérkét, 4. A nő lemegy a henteshez. 5. A nő lemegy a cukrászdába. 6. A nő előkészíti a salátát és a zöldségeket. 7. A nő előkészíti a húst a sütéshez. 8. A nő egy tálcára készíti a fűszereket a szükséges eszközökkel. 9. A nő kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinak, aki elterülve sört iszik. 10. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen. 11. A nő bemegy, és megterít. 12. A nő elkészíti a zöldségeket. 13. A nő elkészíti a desszertet. 14. A nő kimegy, hogy szóljon a férfinak, hogy a hús épp odaég. 15. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nőnek. 16. A nő tálal. 17. A férfi italt tölt. 18. A nö leszedi az asztalt, és kávét főz. 19. A nő felszolgálja a kávét és a desszertet. 20. A kiadós evés befejeztével a nő elrendezi az asztalt, és leszedi az asztalterítőt. 21. A nő elmosogat, és rendbe rakja a konyhát. 22. A férfi otthagyja a grillt, mert még van rajta némi bágyadtan izzó parázs. 23. A férfi megkérdezi a nőtől, hogy örül-e, hogy ma nem neki kellett főznie. 24. És megállapítja, hogy a nők soha nem elégedettek. és belehelyezik. Az egérke úszik két kört, majd kortyol egy jó mélyet. Ekkor kiveszik, tántorog előre kettőt, hátra kettőt, majd eldől, és elalszik. Következik az olasz muskotályos. Fogják a tálkát, beletöltik a bort, majd belehelyezik a következő egérkét, aki úszik két kört, majd nagyot kortyol belőle. Kiveszik a szegény párát, aki tántorog előre-hátra, aztán eldől, és elalszik. Következik a magyar bor. Beletöltik a tálkába, belerakják a kisegeret. Az úszik egyet, majd jó mélyet kortyol. Amikor kiveszik, tántorog előre, majd hátra, mint a többiek is, aztán mindenki csodálatára elüvölti magát: - Na, hol az a k... macska?! A DELMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG AJÁNLÁSÁVAL t/ f ünnep sé^oioiat XV. SZEGEDI BORFESZTIVÁL Széchenyi tér, május 16-24. 108 borász, 1000 m2,9 nap boriinnep KONCERTEK Móra Park, május 22-24. Bereczki-Szinetár (péntek 16.30), tűzijáték (szombat 21.30), Fenyő Miklós koncert (vasárnap 20.00) X. HÍDIVÁSÁR Belvárosi híd, Híd utca, május 23-24. 200 kézműves, Ördögszekér színpad NEMZETISEGI FOLKLÓRTALÁLKOZÓ Móra Park, május 24. DUGONICS TÉRI DÉLUTÁNOK Dugonics tér, május 20-24. zene és tánc, vasárnap gyermeknap, Gryllus Dániel (vasárnap 17.00) RÉGISÉGVÁSÁR r Árpád tér, május 23-24. válogatott, minőségi kínálat alkalmi kutakodóknak <n 9 ** m "'" "r"m»i 1 Iiizut i.ii.TlíiníiT • Ka '-íj ftttüff- VVOLKSBANK -ú-RÁDIÓRc Bővebb információ a www.szeged.eu és a www.varoskep.szeged.hu oldalon, valamint a programfüzetben. •tTfeSr Ji MEGYEJARO •AÜ a Délmagyarország és a Délvilág házhoz jon! Megyejaro >1 PRQGRAMUNKBÜL: polgármester rövid köszöntője • Bemutatkoznak a lap készítői Tények, érdekességek, változások a Oélmagyarország „ésrajjOélvilág életében • Több mint újság - bemutató akcióinkról, ^koncertjeinkrölj.i^ndézvényeinkről, új kiadványainkról • Beszéljük ím e gi| O n milyen újságot szeretned* 'KvízjátékTkérdezz-f ele lek lapunk ajándékaiért, nyereménysorsolás Találkozzunk, ismerkedjünk, beszélgessünk, iátsszuttnkll Májusf27. (szerda), 17 óra DOC, Közösségi helyiség (a Könyvtárfmeííett) Nyerje meg a helyszínen a Délmagyarország és a Délvilág ajándékcsomagok egyikét! Hozza el személyesen a helyszínre kitöltve ezt a szelvényt, és részt vesz a sorsoláson! KÉRDÉSEINK: Melyik nap jelenik meg a Heti TV magazin? • hétfő • péntek Ün előfizetője a Délmagyarországnak vagy a Délvilágnak? • igen • nem s A Ha nem előfizető, kipróbálná ingyenes próbaolvasásra lapunkat? (a próbaolvasást a feldolgozás sorrendjében tudjuk teljesíteni, a próbaolvasás időtartama 2 hét) • igen • nem mmmoMG Cím: Telefonszám: f DflVJ^Q V" f Aláírás: