Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-09 / 108. szám
81 Megyei tükör Szombat, 2009. május 9. Berlioz: ÉRTÉKELTÉK A KIKELET II. AKCIÓT Az olcsóbb sonka leve MUNKATÁRSUNKTÓL Okultak a kereskedők. Míg tavaly húsvét előtt a fogyasztóvédelmi felügyelőség szinte minden üzletben talált hibát, idén 47 százalék volt a kifogásolási arány. Az április végén zárult Kikelet II. akció során a három dél-alföldi megyében 338 boltot, vendéglátóhelyet ellenőriztek, összesen 9 millió forint bírságot szabtak ki. Legtöbb problémát a vásárlók megtévesztése okozta: akciós terméket az eredeti áron fizettettek ki, a csomagolóanyagot is belemérték a felvágottba, a tejcsoki címke bevonómasszát takart. Kirívó esetet az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság sem talált. Az akciós húsoknál tapasztaltak negatív változást; a tavalyihoz képest jóval több zsírt vagy vizet találtak a sonkában és virsliben. Ezzel a gyártók törvényt nem sértettek ugyan, mert a megengedett határértéken belül maradtak, de észrevehetően spóroltak a hússal. 305 élelmiszergyártót és boltot ellenőriztek, 70 tételt vontak ki a forgalomból, 23 helyen bírságoltak összesen 635 ezer forintra. Rendőrkutya is orzi Felsőváros biztonságát Rendőrkutya is szaglászik a bűnözők után Felsővároson. A Biztonságos Élet-tér programban a gyerekeket is okítják: ne öltözzenek kihívóan, sötétedés után pedig csoportosan közlekedjenek az utcákon. MUNKATÁRSUNKTÓt Szeged harmadik legális graffitifalát nemrégiben állították fel a felsővárosi Gyík utcában a Szegedi Rendőrkapitányság által meghirdetett Biztonságos Élettér programban. A tavaly indult, 10 millió forintos akció célja négy szegedi választókerület Makkosház, Rókus, Móraváros és Felsőváros - biztonságosabbá tétele, az állampolgárok biztonságérzetének javítása volt. Pópity Beatrix főtörzsőrmester a program Felsővárost érintő részével kapcsolatban elmondta, hogy csakúgy, mint a többi városrészben, itt is elindult a közös járőrszolgálat, amelynek elsődleges célja a csellengő fiatalok leiszűrése, iskolába vagy a szülőkhöz irányítása. A helyi körzeti megbízottak munkáját a pártfogói felügyelői és a gyermekjóléti szolgálat, valamint a városőrség munkatársai, illetve az Ágota és a Gyermeksors Alapítvány önkéntesei segítik. A lakosság kérésének eleget téve, a rendörök többet járőröznek a Zápor-tó környékén is. Érdekesség, hogy a gyalogos járőrszolgálatban egy rendőrkutya is részt vesz. A Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályának előadója hozzátette, hogy munkatársaik az iskolákba is kijárnak, ahol különféle bűnmegelőzési előadásokat tartanak. Itt hívják fel a fiatalok figyelmét az áldozattá és elkövetővé válás elkerülésére, elmondják, hogy esténként kerüljék el az elhagyatott, kivilágítatlan helyeket, sötétedés után ne egyedül, hanem csoportosan közlekedjenek, ne öltözködjenek kihívóan, értékeiket pedig ne tartsák látható helyen. A főtörzsőrmester kiemelte, amennyiben mégis baj éri őket, azonnal hívják a rendőrség 107-es segélyhívóját, még akkor is, ha az ügynek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. OPERA Vezényel: Gyüdi Sándor, Kardos Gábor Rendező: Juronics Tamás Magyarországi bemutató: 2009. 05. 08. Nagyszínház FELSŐVÁROS CENTRUMA A CSILLAG TÉR . . Fotó: Miskolczi Róbert AZ ELÍTÉLT DOROZSMAI CÍME ÉS A NYILVÁNTARTÓ A jogszabály szerint Solton kellett keresni A Csongrád Megyei Bíróság és a Bács-Kiskun Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja is jogszerűen járt el Czibi Antal büntetés-végrehajtási intézetbe történő behívása ügyében - közölte lapunkkal Cseh Attila. MUNKATÁRSUNKTÓL Szeged-Kiskundorozsmán fogtak el egy 33 éves férfit a rendőrök kedd délután, majd a Szegedi Fegyház és Börtönbe szállították, mivel nem kezdte meg jogerősen kiszabott fegyházbüntetésének letöltését. Czibi Antalt szemérem elleni erőszakkal vádolták, három évig előzetes letartóztatásban volt, majd jogerős ítélet híján tavaly januárban lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezték - számoltunk be az esetről korábbi számainkban. Az elfogott férfi nevelőanyja lapunknak azt álhtotta, hogy a korábban a Bács megyei Solton élő fia tudatta a Szegedi Városi Bírósággal, hogy az eljárás befejezéséig Szegeden marad, kéri a lakhelyelhagyási tilalom Soltról Szegedre helyezését, amiről a bíróság hivatalos végzését is megmutatta. Azt mondta, hogy Czibi Antalnak nem postáztak fegyházbehívót Dorozsmára, fia tehát nem bujkált az igazságszolgáltatás elől. Kérdésünkre, hogy miért' nem keresték Dorozsmán a férfit, tegnap Cseh Attila, a megyei bnőság elnökhelyettese, sajtószóvivő válaszolt. - Tény, hogy az elítélt tárgyaláson tett nyilatkozata alapján az elsőfokú bíróság még 2008 januárjában Soltról Szegedre változtatta a lakhelyelhagyási tilalom helyét - a vádlott szóbeli nyilatkozata alapján, amely szerint „amíg az ügy le nem zárul, Szegeden fog tartózkodni". 2008 szeptemberében hozta meg a Csongrád Megyei Bíróság másodfokon jogerős ítéletét, amelyben Czibi Antalt 5 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A jogerős ítélet alapján szabadságvesztési értesítő kiállítására került sor, ennek alapján intézkedik a büntetésvégrehajtási csoport. Az értesítőn az állandó lakcím - Solt - volt feltüntetve, azaz a Bács megyei csoport volt illetékes a végrehajtásra. 2008. december 10-én a Bács-Kiskun Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási csoportja tehát a solti lakcímen kísérelte meg az értesítést, de „elköltözött" jelzéssel visszakapták azt. Lekérték a lakcímnyilvántartó adatait 2009. január 29-én, de az elítéltnek a soltin kívül nem volt bejelentett lakcíme. Ezért elfogatóparancsot bocsátottak ki mondta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. Az elítélt által korábban bejelentett szegedi lakcímet két okból sem vehette figyelembe a Csongrád megyei büntetés-végrehajtási csoport: 1. az elítélt nyilatkozata arról szólt, hogy csak az ügy lezárultáig tartózkodik ott; 2. a lakcímnyilvántartó szerint nem volt ott bejelentve. - Jogszerűen járt tehát el mindkét megye büntetés-végrehajtási csoportja - szögezte le Cseh Attila, megjegyezve, hogy a lakcímnyilvántartóba 2009. február 6-án jelentették be a dorozsmai címet. www.nemzetiszinhaz.szeged.hu DÉL—SZAG ^ RAD|Ó88 g-Mob,! mmi &> (voBifik tbatr „-_ v ihj "-vok SzegedLs^.. V(gT=C Sport és Fürdők '.':"7""'.T Előadásnapok: 2009. május 9., 10., 13., 14., 17.