Délmagyarország, 2009. május (99. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-09 / 108. szám
k I Aktuális Szombat, 2009. május 9. ÁSOTTHALOM. Az Ásotthalmi Polgárőr Egyesület három tagja is elismerést kapott nemrégiben. Horváth Jánost a polgárőr érdemkereszt bronz fokozatával tüntették ki, Németh Mihályt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság dicséretben és jutalomban részesítette. Az egyesület elnöke, Pőcze Levente az országos rendőrfőkapitánytól dicséretet és jutalmat kapott, Csongrád Megye Védelmi Bizottsága pedig elismerését fejezte ki a megye biztonsága érdekében kifejtett tevékenységéért. BAKS. A Jézus Szíve római katolikus templom ünnepélyes alapkő-letételét tartják ma délelőtt 10 órától az általános iskola mögött elhelyezkedő ingatlanon. Ünnepi szentmisét celebrál Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, majd Búza Zsolt polgármester köszönti a résztvevőket. A ceremónia rövid kulturáhs műsorral zárul. DESZK. A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében a napokban ruhabörzét tartottak az idősek napközi otthonának nagytermében. Mivel a rendezvényt nagy érdeklődés kísérte, a szervezők folyamatosan várják újabb ruhaadományok leadását. ÓPUSZTASZER. Ki mit tud?-dal egybekötött ünnepi taggyűlést tart a faluházban ma 13 órától a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének ópusztaszeri csoportja. ÖTTÖMÖS. Tüdőszűrést tartanak május 13-án 9 és 15 óra között az öttömösi művelődési ház udvarában. 40 éves kor felett a tüdőszűrő-vizsgálat évente egyszer, beutaló nélkül, térítésmentesen vehető igénybe. 40 éves kor alatt a tüdőszűrés díja 920 forint. A szűrővizsgálatra jelentkezőket kérik, hogy tajkártyájukat, s a tüdőszürési díj befizetését igazoló csekket hozzák magukkal. SÁNDORFALVA. A városi képviselő-testület május 20-áig várja a helyben bejegyzett pártok képviselőinek, az önkormányzati képviselők, állandó sándorfalvi lakosok, civilszervezetek és intézmények javaslatait a díszpolgári és más - Ifjúságért, Sándorfalváért, Egészségért, Közszolgálatért, Közművelődésért - kitüntető címek odaítéléséhez. A képviselő-testület a május 28-i ülésén dönt a díjazottakról. SZATYMAZ. Anyák napi ünnepséget rendez a nyugdíjas egyesület a művelődési házban ma 17 órától. Az ünnepi étket a Szatymazi Fakanál Klub készíti. SZEGED. Civil segítőket vár a béketelepi kiserdöben lévő játszótér rendbetételéhez Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő. A reggel 9-kor kezdődő munka során lefestik a focikapukat, a hintákat, a megmaradt mászókákat és padokat, illetve megtisztítják a homokozót. - A kormány szociálpolitikája és annak hatásai a cigány közösségek életére címmel rendezik meg ma a megyeházán a Lungo Drom Csongrád Megyei Szervezete által kezdeményezett I. Roma Kisebbségi Fórumot. Az eseményen részt vesz Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, országgyűlési képviselő, Bodó Imre országgyűlési és megyei közgyűlési képviselő, valamint Károlyi Sándor, megyei kisebbségi tanácsnok, a Lungo Drom Csongrád Megyei Szervezetének elnöke. - Ballagási ünnepséget rendeznek az SZTE 175 végzős orvostanhallgatójának. A medikusok 10 órakor indulnak a Dóm térről a klinikákra, majd 12-től a TIK-ben búcsúznak tőlük az egyetem vezetői. - Megemlékezést és koszorúzást tart a Lófaránál ma 17 órától a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület abból az alkalomból, 66 éve emelték a HL lovas huszárezred emlékmüvét. TISZASZIGET. Jótékonysági használtruha-vásárt rendez ma 9 és 16 óra között a Szent Antal Templomért Alapítvány a művelődési ház előcsarnokában. A bébi-, gyermek- és felnőttruhák ingyen elvihetők, az alapítvány kizárólag adományokat fogad el. HÍREK ES 150 ÉVES HÁZ. Az aranyműves Politzer Samu építtette 1859ben romantikus stílusban, vagyis a város legrégebbi házai közé tartozik. A bérlakások mellett ügyvédi iroda, kalapos működött benne. Későbbi tulajdonosáról kapta a Balassa-ház nevet. A harmincas évektől az utcára nyitott üzletet Barczánfalvi Lajos cipész és a Tiszavirág vendéglő. A lepusztuló zónázóval 1998-ban, a műhellyel öt éve bontott szerződést az önkormányzat. • GHE0RGHITA ZSÓFIA JÓL ÉREZTE MAGÁT A TEHERAUTÓ VOLÁNJÁNÁL Fotó: Kamok Csaba Laktanya lett Vásárhely belvárosa Bár a tapasztalatok szerint a legtöbb vásárhelyi diáknak fogalma sincs arról, mit jelent a NATO, a katonai szövetség 60. születésnapja és hazánk csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rengetegen vették célpontba tegnap az Emlékpont előtti területet. IMRE PÉTER - Gyula, ennivalót ne hozzunk nektek? Már teljesen belaktátok az autót! - fűzte egyik haverja a Kalmár tizedikes tanulóját, a 17 esztendős Dáni Gyulát, akit valóban nem lehetett kirobbantani az egyik katonai Rába szállítójárműből, amely két Mercedes társaságában nézett farkasszemet az Emlékponttal Vásárhelyen, az Andrássy úton. A Célpontban az Emlékpont című, kiállításokkal és előadásokkal egybekötött rendezvényt és nyílt laktanyai napot Almási István alpolgármester nyitotta meg, az esemény apropójául a NATO-évfordulók szolgáltak. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 60 éve alakult, hazánk 10 esztendeje tagja a katonai szövetségnek. Két 16 éves bethlenes diák, Gheorghita Zsófia és Molnár Viktória az egyik Mercedesből kászálódott ki, és abban megegyeztek, jó volt benne ülni. Viktória még hozzáfűzte: - Nálunk van női katona a családban, keresztanyám Vásárhelyen dolgozik, korábban Szentesen szolgált, és ő sokat mesél a honvédségről. Eszembe jutott már, hogy kövessem a példáját, de komolyan még nem gondolkoztam el rajta. A külföldi szolgálat az igazán vonzó. - Váratlanul nagy volt az érdeklődés, az iskolák rengeteg diákot elhoztak, és a tudományos igényességü előadásokon is sok civil vett részt. Egyértelműen a technikai eszközök, a fegyverek a legnépszerűbbek - összegezte a nap tapasztalatait Szonda Zsolt százados. O NATO? AZ Ml? Rögtönzött, reprezentatívnak nem nevezhető - nyolc-tíz diákot faggattunk - közvélemény-kutatást végeztünk az Emlékpontnál. A kérdés egyszerű volt: mi a NATO? Általában néma csönd, tanácstalan tekintet, vállrándítás érkezett válaszként. Akadt olyan tipp is, hogy hazánk hadserege, és csak rávezetéssel sikerült „megfejteni", hogy nemzetközi katonai szövetség, amelynek Magyarország egy évtizede tagja. BÉRLAKÁSOK HELYETT PANZIÓ ÉS VENDÉGLŐ ÉPÜL Idén sem nyílik ki a szegedi Tiszavirág Áll az építkezés az egykori szegedi Tiszavirág zónázó Hajnóczy utcai épületében. A vásárhelyi tulajdonos megváltoztatta a terveit; pályázati támogatást szerzett, és bérlakások helyett panziót és vendéglőt épít jövő év végére. SZEGEDÉRT-DÍJASOK KÖNYVET FOGADTAK ÖRÖKBE A Somogyi-könyvtár hagyományos könyv-örökbefogadási ünnepségén tegnap Simái Mihály költő, a Szegedért Alapítvány fődíjasa Marcus Antoninus meditációit fogadta örökbe, amely egykor híres magyar költők tulajdonában állt. Dobozy Attila bőrgyógyász, akadémikus Kaposi Móric dermatológiai előadásainak bécsi kiadását, Aranyi Sándor festőművész Somogyi Károly rajziskolájának albumát, Kothencz János pedagógus, az Ágota Alapítvány létrehozója Francke gyermeknevelésről szóló, 1711-ben Halléban megjelent példányát vette jelképesen pártfogásába. POMBAI TÜNDE Csönd van Szegeden a Hajnóczy utca 1/b-ben, a hajdani Tiszavirág zónázó épületében. Mintha két éve megállt volna az idő. Az elárvult Tiszavirágnak a vásárhelyi Tabán Trafik Zrt. dohány-nagykereskedelmi társaság a gazdája, ez az egyetlen ingatlan-beruházásuk. A szegedi résztulajdonosnak, Sánta János elnöknek volt szívügye a vétel, mert gyerekkorában gyakorta átjárt ide az Attila utcából. Akkor, megírtuk, a tulajdonos új födémet épített a földszint és az emelet közé. Helyreállították a leszakadt falakat, tetőrészeket, feltárták a műemlékvédelmi hivatal előírása szerűit a padlás faszerkezetét, a helyiségek falfestményeit, a kovácsolt vasrácsokat, oszlopokat és a pincét. Ezzel tüzet oltott, hogy a lepusztult műemléképület ne dőljön össze. Ügy volt, hogy tavaly nyárra újjászületik a Balassa-ház; alul vendéglő és bolt, fölül lakások épülnek. Az állagmegóvás óta azonban nem történt semmi. - Nem mondtunk le a Tiszavirágról, csak mást csinálunk belőle. MiGYENES KÁLMÁN KIÁLLÍTÁSA Gyenes Kálmánnak, lapunk munkatársának fotóiból nyílik kiállítás hétfőn délután 5 órakor Szentmihályon, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Az Erdély című tárlatot - amely október 2-áig látható - Csicsai Antal művészeti szakíró nyitja meg. INTEGRÁCIÓS TAPASZTALATOK UKRAJNÁNAK A Szeged Biztonságpolitikai Központ az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával a Szegedi Folyamat - Európából Európába nemzetközi projekt keretében tréningprogramot rendez Ukrajna politikai, állami és önkormányzati vezetői részére önkormányzatiság, EU-regionalizmus és Intézményi Reformok címmel az alapítvány Délkelet-európai Tréning Központjában (Szeged, Gyertyámos u. 13.), május 10-15. között. TOMBOLÁVAL JÓTÉKONYKODTAK Hagyományosan jótékony célra ajánlja fel báli tombolabevételét a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Az idei bevételből 250 ezer forintot kapott a Szegedi Ágota Alapítvány, csellengő fiatalok segítésére. Ugyancsak 250 ezer forint támogatásban részesült a Szegedi Kreatív Formák Alapítvány, amelyet felnőttkorban látássérültté váló emberek támogatására fordít. vei a város felújítja a környező utcákat, tereket, ráadásul turisztikai szálláshely építésére pályázni lehetett vele, átterveztettük. „Butikhotelt" nyitunk, vagyis elegáns, de kicsi, 12 szobás panziót jakuzzival, szaunával és étteremmel - mondta megkeresésünkre Sánta János. A tervezés és engedélyeztetés után egyeztetnek a műemlékvédelmi hatósággal. A beruházás mostani árakon számítva 400 millióba kerül, ebből 90 millió forint támogatást nyert a vállalkozás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Legkésőbb jövő tavasszal nekifognak építkezni, hogy az év végi határidőt tartani tudják. • MOST CSÖNDES A HAJDANI TISZAVIRÁG ZÓNÁZÓ ÉPÜLETE Fotó: Segesvári Csaba S Lakás, üzlet, zónázó, semmi 2009. június 30.: nem éri meg felújítani, eladja a város a Tiszavirág épületét. 52 millió forintról indul a licit. 2004. szeptember 17.: Eladták 70 millió forintért a műemléket a Tabán Trafik Rt.-nek, kötelessége felújítani. 2006. augusztus 12.: Kicsúszott a tulajdonos a renoválásra kapott határidőből, a város hosszabbított. 2006. november 16.: Két év múlva nyáron 100 millió forintos beruházással alul vendéglő nyit ki, az emeleten 9 lakást alakítanak ki. 2007. május 8.: Jövő nyárra elkészül 270 millió forintból a földszinti vendéglő és élelmiszerbolt, valamint az emeleten bérelhető lakások.