Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-06 / 81. szám
Hétfő, 2009. április 6. Szeged és a futás szépségei Közel ötezer ember gondolta úgy, hogy teljesíti az idei, immár 9. T-Home Vivicittá városvédő futás szegedi 3,6 kilométerét. A legjobbaknak alig tizenkét, nekünk kereken húsz perc kellett a táv teljesítéséhez. MÁD! JÓZSEF Óriási lufivárak, hangos zene, már kilenc óra után gyülekező tömeg, csúszdázó gyerekek - röviden összefoglalva ilyen kép fogadta, aki szombaton kilátogatott a szegedi Dóm térre. Aki közelebb merészkedett, az láthatta, hogy nem kirakodó vásár miatt vagy szabadtéri előadásra gyűlt össze ennyi ember. A hatalmas, közel ötezres tömeg semmi másra nem várt, mint a 9. szegedi T-Home Vivicittá városvédő futás startpisztolyának eldörrenésére. Persze előtte még akadtak feladatok. Például a helyszíni akkreditálás, vagy a közös bemelegítés Szentgyörgyi Rómeó vezetésével. És ha ez a két nagyon fontos dolog megvolt, valamint feltűztük a fehér pólóra a rajtszámot, és a futócipöt is a lábunkra, beállhattunk a startra váró oszlopba. Széles és hosszú oszlop volt ez, türelmesekkel és kevésbé türelmesekkel, utóbbiak utat törtek maguknak a minél kedvezőbb pozíciókért. A dóm oldalánál, a SZOTE-klub vonalában lévő rajtvonalhoz legközelebb a profik ahogy a szpíker kérte: azok álljanak oda, akik hetente legalább tízszer futnak - toporogtak, hátrébb a félprofik heti 5-6 futás -, míg a végén az abszolút amatőrök. Amikor ellőtték a startot, a vége még bőven álldogált. A SZOTE-klub, valamint az árkádok alatt lévő Apáthy- és Ybl-szobor vonala közötti távolság méterben körülbelül száz, időben ezúttal két és fél perc volt. Kíváncsiskodók kísérték végig, de csak a szemükkel a futókat Szeged legszebb részein, a Kárász utcán, a Széchenyi téren, ahol az első kilométert jelölő tábla volt, aztán a Takaréktár utcán, a Tisza Lajos körúton, a rakparton, a Tisza Lajos körút újabb szakaszán, valamint az Aradi vértanúk terén. Hatalmas tömeg kígyózott át i a rajt pillanata a t-home vivicittá-futáson Szegeden. Amikor a rakpart Novotel Hotelnél lévő részéhez értünk, és élveztük a lejtő adta örömöket, az eleje már az árvízi emlékműnél kapaszkodott fel az emelkedőn. Aztán mi is odaértünk. Mit mondjunk: két kilométer teljesítése után rosszulesett a felfutás még arra az enyhe emelkedőre is. A parkoló autóktól mentes utolsó négyszáz méteren már egészen jól éreztük magunkat. Nem úgy azok a gépjárművezetők, akik éppen ekkor és éppen ott akarták elintézni a dolgukat. De egy órát ők is kibírtak. A cél közelsége egy kis sprintre ösztönözte a fáradtakat is, hogy aztán számunkra éppen húsz perc elteltével újra a bemondó ismerős hangja köszöntsön a célban gyereket és idősét, családot és magányos farkast, fiatalt és idősét, házas- és szerelmespárt. Például azt a szegedi Csamangó Ferencet, aki nemcsak az egész mezőny legidősebbje volt, de még ajándékot is nyert a sorsoláskor. Még mondja valaki, hogy nem érdemes futni... Sport és Fürdők Ahol a sport is felüdülés! Fotó: Schmidt Andrea EREDMÉNYEK. T-Home Vivicittá, táv: 3,4 km. Nők: 1. Biacsi Ilona (SZVSE) 11:43 perc, 2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 11:49 perc, 3. Tűhegyi Sára (Titán TC) 12:17 perc. T-Home-doigozók: 1. Túri Bernadett. Férfiak: 1. Szelepcsényi Zsolt (Titán TC) 10:19 perc, 2. Tarnai László (Titán TC) 11:14 perc, 3. Szabó Bence Zsigmond (Titán TC) 11:19 perc. T-Home-dolgozók: 1. Vetró Béla. SZTE karok közötti csapatverseny (5 nő, 5 férfi): 1. általános orvostudományi kar, 2. természettudományi és informatikai kar I., 3. természettudományi és informatikai kar II. Iskolák mozgósítási versenye, nem szegedi iskolák: 1. Pusztamérges 131 fő (szervező: Szerencsiné Csamangó Jusztina), 2. Kiss Ferenc Ált. Iskola, Ásotthalom 83 fő (szervező: Kiss Andrea), 3. Kisteleki Ált. Iskola 80 fő (szervező: Égető Katalin). Szegedi iskolák: 1. Deák Ferenc Gimnázium 440 fő (szervező: Engi Zoltán), 2. Tabán Ált. Iskola 292 fő (szervező: Dobor Ágnes), 3. Radnóti Miklós gimnázium 268 fő (szervező: ifj. Láng Imre). Újabb válogatott meccsek a vb jegyében MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap megérkezett Budapestre a norvég jégkorong-válogatott, amely hétfőn és kedden megmérkőzik a szintén a világbajnokságra készülő magyar csapattal. A hétfői és keddi mérkőzés egyaránt 19.30-kor kezdődik. A múlt héten a finnek ellen (4-3,0-6) játszottunk. PONT NÉLKÜL ZÁRTAK A CSONGRÁD MEGYEI CSAPATOK Lejtett a pálya Kecskeméten A labdarúgó NB III Alföld csoport 20. fordulójában nem termett babér a Csongrád megyei csapatoknak: a HFC a Kecskeméttói, az Algyó'az Izsáktól, a Tisza Volán pedig a Gyulától szenvedett vereséget. MUNKATÁRSUNKTÓL ALGYŐ-!ZSÁK0-2(0-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Vida. Algyő: Korom - Retek, Kreizler, Makra, Krucsó (Daróczi) - Balogh N. (Vágó), Kothencz, Zakar (Brinszky), Végh - Pálinkó, Tóth A. Edző: Tóth Ákos. Izsák: Házi - Szabó P., Garaci, Valkai, Kovács A. - Liptai (Bakos), Márton (Parti), Kovács Zs., Balog - Hleba (Dürgő) - Juhász. Edző: Gréczi Gábor. Gólszerző: Parti (2 - a másodikat 11-esből). Kiállítva: Makra. Az érthetetlen kontraformát bemutató Algyő kritikán aluh egyéni teljesítményekkel értékes három pontot ajándékozott az egyetlen kontratámadását sikeresen befejező vendégeknek. A korán és könnyelműen kihagyott 11-es, valamint az oktondi kiállítás előrevetítette a kudarc esélyét, így a hazaiak tíz emberrel már csak ideges, kapkodó, pontatlan játékra voltak képesek. Ennél a produkciónál azért jóval többet érdemelnek a csapat támogatói, szurkolói. Tóth Ákos: - Mindenki azt akarta, hogy kikapjunk. Semmilyen labdajátékban nem történhetett volna az, ami velünk történt. Jók: Retek, Kreizler, Végh, ill. Házi, Valkai, Parti, Kovács A. TISZA VOLÁN SC-GYULA1-2 (O-O) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Eke. Tisza Volán SC: Czirják - Buzási, Grünwald, Udvari, Vida - Mórocz, Dargó Szilágyi, Baji (Szabó T.), Harmos - Füle. Edző: dr. Buchholcz Gábor. Gyula: Kurta - Varga A., Bányai, Tóth-Kovács, Valentényi - Bíró, Laurinyec, Okos, Lengyel (Ferenci) - Papp Á. (Rostás), Miklya (Boualem). Edző: Dobi Gyula. Gólszerzők: Füle, ill. Ferenci, Bíró. Kiállítva: Mórocz, ill. Bányai. Szinte hihetetlen: ötödik tavaszi mérkőzését is elvesztette a Tisza Volán. A dolog azért fölöttébb kínos, mert saját pályáján történt meg vele ez az újabb csúfság, arról nem beszélve, hogy a kudarc kiváltója, a Gyula gárdája mindennek mondható, csak éppen acélosnak nem. Pedig sokáig úgy tűnt, a Békés megyeiek ellen végre örülhetnek a szegediek. A számtalan kimaradt helyzet mellett Füle azért fejelt egy gólt, amely úgy tűnt, három pontot ér majd. Aki így gondolta, tévedett, ugyanis a meccs utolsó négy percében két találatot szerezve fordított a Gyula. Blama! A BAJNOKSÁG ÁUÁSA 1. Kecskemét II 20 13 1 6 51-22 40 2. Honvéd II. 20 12 4 4 48-18 40 3. Szolnoki S. 20 12 4 4 43 - 22 40 4. Budafok 20 12 3 5 32-18 39 5. Érd 20 12 3 5 32 - 20 39 6. HFC 20 11 3 6 36-28 36 7. Algyő 19 10 5 4 37 - 24 35 8. Orosháza 20 9 5 6 39-30 32 9. Gyula 19 7 3 9 32-30 24 10. Tisza Volán 20 7 3 10 28 - 33 24 11. Dabas 20 6 4 10 31- 37 22 12. Izsák 20 6 2 12 23 - 38 20 13. Monor 20 6 2 12 26 - 47 20 14. Újbuda 20 4 4 12 29-58 16 15. Kiskunfélegyháza 20 4 3 B 17-46 15 16. Jászapáti 20 2 3 15 9-42 9 Dr. Buchholcz Gábor: _ Gratulálok a Gyulának! Jók: Harmos, ill. Kurta, Tóth-Kovács, Bíró. KECSKEMÉT ll.-HFC1-0 (O-O) Kecskemét, 150 néző. Vezette: Benyovszki. Kecskemét II.: Rácz J. - Borsós, Visinka, Urbán - Bagi, Ábel, Balog Sz., Risztics (Nagy Adrián) - Szilágyi, Montvai, Litsingi (Pelicsics). Edző: Szabó István. HFC: Molnár T. - Szűcs (Antal S.), Antal K., Huszár, Bakos - Varga M. (Szabó I.), Nagy András, Czibere, Kis K., Mucsi - Rácz D. Edző: Rostás Károly. Gólszerző: Litsingi. Közel száz szurkoló kísérte el Vásárhelyről a csapatot Kecskemétre, és ezzel remek hangulatot teremtettek a Széktói stadionban. Rossz előjelekkel készült a rangadóra a HFC, mert Lajos Máté az utolsó edzésen megsérült, nem léphetett pályára, míg Szűcs Róbert csapatkapitány lázas betegen vállalta a játékot. Az első félidőben többet támadott a Kecskemét II., de a mezőnyfölény nem jelentkezett nagyobb gólhelyzet kialakításában. A szünet után a hazai pálya minden előnyét vastágon telvező lilák a 66. percben megszerezték mint utóbb kiderült - a találkozó egyetlen gólját. A záró negyedórában nekidurálta magát a HFC, többet támadott, de az eredményt nem sikerült egalizálnia. Négy győzelem után először vesztettek tavasszal pontokat Kis Krisztiánék. Rostás Károly: - Sajnos nem sikerült pontszerzéssel megörvendeztetnünk a bennünket Kecskemétre is elkísérő, lelkes szurkolóinkat. Következő meccsünkön szeretnénk őket kárpótolni. Jók: Montvai, Bagi, Abel, ill. Molnár T., Nagy András, Kis K., Huszár. További eredmények: Kiskunfélegyháza-Újbuda 2-1, Honvéd II.-Érd 6-1, Dabas-Budafok l-l, Jászapáti-Orosháza l-O, Szolnoki Spartacus-Monor 2-0. Jeles a sándorfalvi negyesert - 400 nezo Morahalmon Nem okozott gondot hazai pályán a Sándorfalvának a Kiszombor legyőzése (6-0), miközben Mórahalmon a rangadón a Kistelek értékes pontokat vesztett a döntetlennel. TUDŐSÍTÓINKTÓl SÁMDORFAiVA-KISZOMBOR 6-0 (2-0) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Kormos. Sándorfalva: Dobó (Hegedűs) - Radics, Lippai (Vastag B.), Bank, Kanász L. (Nikolényi), Gábor, Takács, Vastag Sz., Kiss (Szanka), Gonda, Szűcs. Edző: Major László. Kiszombor: Kander - Horváth, Kalász, Papp (Csizmadia), Kalmár, Tézsla K. (Kovács), Debreceni, Becsei (Paku), Veszelovszki, Molnár, Tézsla L. Edző: Koczkás Zoltán. Gólszerzők: Gonda (2, egyet 11-esből), Vastag Sz., Lippai. Jók: Szűcs, Gonda, Bank, Takács, Radics, Vastag Sz., ill. Kovács, Csizmadia, Paku. Ifjúságiak: Sándorfalva-Kiszombor1-1 MÓRAHALOM-K1STELEK1-1 (l-O) Mórahalom, 400 néző. Vezette: Bálint. Mórahalom: Szűcs - Papdi, Illés, Imre, Varga Z., Füleki (Vér), Nyári L. (Pataki), Rasztik, Sádt, Siha (Sebők), Patarcic. Edző: Orosházi László, Tandari Zoltán. Kistelek: Fodor - Sisák, Kispál, Koncz M., Koncz R. (Tóth), Rácz, Bitó R., Kovács Z., Szentmártoni, Kiszner, Kiss (Hegedűs). Edző: Czeigerschmidt Roland. Gólszerzők: Nyári L., ill. Kovács. Kiállítva: Pataki. Jók: senki, III. Kovács Z., Sisák, Fodor, Bitó. Ifjúságiak: Mórahalom-Kistelek 7-1 MINDSZENT-CSONGRÁD TSE 0-0 Mindszent, 200 néző. Vezette: Orosz K. Mindszent: Sós - Sebestyén, Talmácsi, Kovács P., Csatlós (Török R.), Sípos, Oláh, Mucsi, Tóth Cs., Bubor (Muzsik), Schuszter 0. (Talmácsi), Szíver. Edző: Jelenti István. Csongrád: Bíró - Polyák (Szeles), Bánfi, Lévai, Váradi, Deli, Bertók, Borbás Zs., Vérségi B. (Szepesi), Bórák (Somodi), Bárdos. Edző: Keller Mihály. Jók: mindenki, ill. Bíró, Borbás Zs., Bárdos. Ifjúságiak: Mindszent-Csongrád 3-0 BALÁSTYA-RÖSZKE 0-6 (O-O) Balástya, 150 néző. Vezette: dr. Hegyi. Balástya: Lippai - Bozó, Bíró, Simon, Fodor, Jójárt, Gajdacsi, Kordás, Bullás, Kalmár (Kajlinger), Balogh. Edző: Vén László, Juhász Jenő. Röszke: Földesi - Tóth D., Tóth I., Kovács R. (Provits), Laczi, Sztuőperity G., Farkas, Tanács, Völgyi, Balogh, Pécsek (Frank). Edző: Berki István. Gólszerzők: Völgyi (2), Farkas, Sztuparity G. Jók: senki, ill. mindenki. Ifjúságiak: Balástya-Röszke 3-1 SZENTESI KINIZSI-ÁSOTTHAIOM 2-3(2-1) Szentes, 100 néző. Vezette: Somodi. Szentes: Miskolczi - Borbás, Tóth Gy., Bordács, Pataki, Debreczeni (Tolnai), Stráma (Dobai), Mihály, Polyák A., Boldizsár, Lekrinszki (Tóth L.). Edző: Bozóki Zoltán. Ásotthalom: Vasuth - Papp, Tímár (Baka), Szilvási (Bardócz), Németh, Kothencz, Farkas (Bakonyi), Andróczki, Bakos, Kisa, Patkós. Edző: Hevesi Tibor, Gyenge Balázs. Gólszerzők: Debreczeni, Mihály, ill. Bordács (öngól), Kisa, Patkós. Jók: Tóth Gy., Stráma, Boldizsár, Lekrinszki, ill. Papp, Szilvási, Kisa, Patkós. Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi-Ásotthalom 0-3 SZVSE-GYÁLARÉT-TISZAS2IGET 2-0 (2-0) Gyálarét, 250 néző. Vezette: Juhász. SZVSE-Gyálarét: Udvari - Hegyesi Á. (Vígh), István, Ágoston, Simon, Szőri, Hegyesi Zs., Zsikó (Vér), Virág, Szigeti, Szabados. Edző: Sahin-Tóth Dezső, Kozma Zoltán. Tiszasziget: Varga - Juhász I., Kószó (Bischoff), Borbás, Dóra, Illés, SzűcsT., Aliev, Nagy S. (Papp E.), Kovács (Juhász Á.), Szűcs G. Edző: Cs. Tóth Zoltán. Gólszerzők: István, Zsikó. Jók: Hegyesi Zs., Szigeti, Virág, ill. Dóra, NagyS. Ifjúságiak: SZVSE-Gyálarét-Tiszasziget 2-1 KISKUNPOROZSMA-TÁPÉ1-2 (l-l) Dorozsma, 150 néző. Vezette: Aradi. Dorozsma: Tombácz - GáborT. (Makai), Szabó, Bálint D., Bálint., Mezei, Marjanucz, Csányi, Kőszegi (Takács), Bosánszky M., Szécsényi (Lukács). Edző: Gábor Antal. Tápé: Kispéter - Székely, Kecskés, Farsang, Tihanyi, Horváth (Kurucsai), Molnár (Gyányi), Szélpál, Gerecz, Szűcs (Hágelmann), Simon. Edző: Takács Zoltán. Gólszerzők: Marjanucz, ill. Gerecz, Simon. Jók: SzabóT., Marjanucz, ill. mindenki. Ifjúságiak: Dorozsma-Tápé 0-11 A BAJNOKSÁG ÁUÁSA 1. Sándorfalva 2. Kistelek 3. Csongrád 4. Ásotthalom 5. Mórahalom 6. Kiskundorozsma 7. Kiszombor 8. Nagymágocs 9. SZVSE-Gyálarét 10. Tiszasziget 11. Röszke 12. Tápé 13. Szentesi Kinizsi 14. Mindszent 15. Balástya 16. Üjszentiván 20 16 2 2 66-20 50 20 14 3 3 63 - 28 45 20 12 5 3 40- 17 41 20 12 3 5 45- 33 39 20 11 5 4 47-26 38 20 9 3 8 28-29 30 20 9 2 9 35-42 29 20 8 5 7 46-38 29 20 7 4 9 36-38 25 20 7 4 9 26 - 37 2 5 20 7 2 11 29 - 43 23 20 6 4 10 29-47 22 20 4 4 12 27- 37 16 20 3 4 13 25-61 '13 20 2 4 14 23-50 10 törölve