Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-03 / 79. szám

201 Mozaik Péntek, 2009. április 3. A NAP SZÍNESE Faltörő tűzoltók BOBKÓANNA Kőművesek figyelmébe ajánl­juk: a Csongrád megyei tűzol­tók új faltörő technikát szaba­dalmaztattak, amellyel néhány szempillantás alatt ki lehet vágni az ablak helyét. Másod­állásban bizony családi házak felújítását vagy akár kertész­mérnöki feladatokat is vállal­hatnának azok a szegedi, ma­kói, hódmezővásárhelyi, szen­tesi és csongrádi tűzoltók, akik tegnap mérték össze tudásukat a megyei tűzoltó versenyen. Az országos szakmai meg­mérettetés selejtezőjének gya­korlati feladatait a Szegedi Tu­dományegyetem öthalmi úti kollégiuma mellett kellett vég­rehajtani. Kiderült: a lánglova­gok precizitását a kertészmér­nökök is megirigyelhetnék. Az egyik feladatuk ugyanis az volt, hogy egy négy centi szé­les darabot vágjanak le láncfű­résszel egy fatörzsről. Majd la­kástüzet oltottak, és sérülteket - két 75 kilogrammos bábut ­mentettek ki hordágyon. A faltörős feladatot a szen­tesiek oldották meg a legfur­fangosabban. Amikor speciá­lis fűrészükkel csíkot vágtak az egykori szovjet laktanya egyik épületének falába, és portenger borította be a kör­nyéket, a hozzáértők még azt harsogták: nem biztos, hogy ez a legcélravezetőbb. Azon­ban hamar betörtek a szom­szédos helyiségbe, és végül a képzeletbeli dobogó legfelső fokára is ők állhattak fel. Má­sodik a makói, harmadik a csongrádi csapat lett. Loren és a pápa Sophia Loren (74) levele is sze­repel ama tanúságtételek között, amelyeket a Vatikán gyűjt n. Já­nos Pál pápa boldoggá avatása érdekében - írta a Chi című olasz hetilap. A néhai pápa boldoggá avatási ügyének posztulátorá­hoz, Slawomir Oder püspökhöz beérkezett levelek között volt a világhírű olasz színésznőé is, amelyben így írt: „Büszkén őr­zöm a szívemben n. János Pál emlékét. Mindennapi emlékem ő. Elmentem D. János Pál vatiká­ni sírjához, hogy lerójam tiszte­letemet, és imádkozzak, hogy tanúságot tegyek nagy csodála­tomról és odaadásomról. Egy különleges pillanatban szintén hozzá fordultam, hogy áldását kérjem egész családom számá­ra". II. János Pál pápa boldoggá avatási eljárása alig két hónap­pal 2005. április 2-án bekövetke­zett halála után megkezdődött. A TŰZOLTÓK ABLAKOT IS TUDNAK VÁGNI A TÉGLAFALON Fotó: Karnok Csaba H0R0SZK0P KOS (III. 21.-IV. 20.): Azt a •Ll pénzt, amit el kell költenie, egyszerűen nem tudja megspórolni. Tegye a dolgát, és vonatkoztasson el végre anyagi ügyeitől! BIKA (IV. 21.-V. 20.): Ne le­* ígyen türelmetlen vagy go­romba fiatal ismerőseivel! Lehet, hogy valaki tréfál önnel, amit nem szabad komolyan vennie. {Ifi IKREK (V. 21.-VI. 21.): A ^ S bolygóállás kiváló a kirándu­lásokra és a befektetésekre. Menjen el egy új helyre családjával! Láto­gasson meg egy új éttermet! ^ RÁK (VI. 22.—VII. 22.): A hí­^^Ireket javasolt figyelemmel követnie, kedves Rák! A jól infor­máltság ténye mellett új informáci­ókra is szert tehet. SZTÁRSÁV Bódi Sylvi (képünkön) a napok­ban tért haza külföldről, így csak most tudta meg, hogy volt szerel­me, Kedves Ferenc és Debreczeni Zita szakított. A 27 éves szépsé­get nem lepte meg a hír, hiszen mindig is tudta, hogy az üzlet­ember életében nem Zita az igazi - adta hírül a borsonline. - Jól is­merem Fecót, és az utóbbi idő­ben nem láttam őt túlságosan boldognak. Ebből gondoltam, hogy nem Zita lesz az a nő, aki­KALENDARIUM Afo OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. •^^123.): Akármilyen elfoglalt is a mai napon, a szerelem betoppan­hat életébe. Valaki egyre közelebb kerülhet a szívéhez. A SZŰZ (VIII. 24.—IX. 23.): Ha diétázik, lehet, hogy meg kell változtatnia. Okosan tartsa be a szabályokat! Egészségét ne veszé­lyeztesse semmiképpen! MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Ta­Amennyiben egy speciális kérést kíván papírra vetni, tegye meg mielőbb! De azért ne kapkodjon el semmit! W SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): A hűség fontos szerephez jut­hat a mai napon. Adódhat néhány problémája. Próbálja megőrizni a család békéjét! vei leéli majd az életét. Szívből szeretném, ha Fecó újra boldog lenne, mert nagyon jó ember, megérdemh. Sokan vádoltak az­zal, hogy miattam romlott meg a kapcsolatuk, de szerintem ha két ember valóban összetartozik, akkor nincs az a harmadik, aki belerondíthat az életükbe. • Paris Hilton (képünkön) Ma­gyarországra látogat. A 28 éves, szőke örökösnő hamarosan műi­den hazai háztartásban állandó vendég lehet, péntekenként ugyanis legjobb barátnőjét kere­si majd az MTV műsorán. Első önálló MTV-s sorozata, a Pa­ris Hüton - öri­bari kerestetik idén télen S> 8> KELTE: 06 óra 18 perc NYUGTA: 19 óra 16 perc KELTE: 11 óra 56 perc NYUGTA: 03 óra 15 perc ISTEN ELTESSE! BUDA, RICHÁRD A Buda régi magyar személynév, vagy a szláv Budimir névből származik. Jelentése: a helység neve, vagy lenni és béke. A Richárd germán eredetű név, jelentése: hatalmas, erős uralkodó, merész. Ma ünnepel még: Irén, Keresztély. EZT IRTUK 1 éve: Félnek a balástyaiak a gereblyés gyilkosként el­híresült nőtől, akit nem rá­csok mögött, csak házi őri­zetben tartanak. 5 éve: Elárverezték a csőd­be jutott Mary cipőgyár berendezéseit Szegeden. 10 éve: öregedő ország va­gyunk: több a 60, mint a 14 éves állampolgár, 150 ez­ren 80 éven felüliek. ORVOSMETEOROLÓGIA Frontmentes idő ígérke­zik, kellemes hőmérsék­letű nap várható. Az oly­kor szeles idő miatt azon­ban még figyeljünk a ré­tegesebb öltözködésre! A NAP VICCE Ketten jönnek ki az erdőből. Az egyik futva, a másik medve... jNYILAS (XI. 23.—XII. 21.): jjij Részt vehet, vagy épp a házi­gazdája lehet egy csodás partinak. Hangulata is ennek megfelelő, így jó kis este elébe néz. BAK (XII. 22.-1. 20.): A ru­tinmunkának kedvez a nap. Egy új pozíció lehetősége reményt kelthet önben. A közeljövőben vál­tozások köszönthetnek be életébe. ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.): Ér­^^jdekes konferencián vehet részt. Úgy gondolhatja azonban, hogy önnek nem sok haszna szár­mazik belőle. « HALAK (II. 2I.-B. 20.): Mun­ikahelyéről dolga végezetten távozzon! így a jövő hetet tiszta lap­pal, kevesebb munkával kezdheti. Készüljön a hétvégi programokra! kában, a dúsgazdag és nem ép­pen mértékletes életmódjáról is­mert örökösnő máris keresi leg­újabb és legjobb barátnőjét. • Alföldi Ró bert (képün­m « kön) súlyos balesetet szen­* " V vedett a Bárka Színház kedd esti előadá­sán. A 41 éves színész-rendező a Koldusopera című darabban játszotta el Bics­ka Maxi karakterét, amikor egy akasztási jelenetnél leszakadt felette a heveder, és két méter magasból arccal a színpadra zu­hant. Mentővel szállították kór­házba. Csodával határos módon a saját lábán hagyta el a színpa­" "QftYM^ra már nem tudott f&íM&ini - írta a bliklc.hu. Változóan felhős ég Készítette­XI Változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 20 tok te lett várható. Szeged 21° Mórahalom 21° Hódmező­vásárhely 20° Mindszent 20° Szentes 20° Békés­csaba 20° Makó 21° Szolnok 20° Csongrád 20° Kecskemét 20° Kistelek 21° Orosháza 20° További kilátások A továbbiakban anticiklonális hatás alakítja időjárásunkat, sok napsütés várható i­dónkénti felhősödéssel, csapadék nem valószínű. Folytatódik az átlagosnál párfok­kall melegebb idő, a maximumhőmérséklet továbbra is 20 fok felett alakul. Szombat Vasárnap Hétfő Kedd O O O Max:21° Max:22° Max:22° Max:21 Mln:4° Mln:6° Mln:7° Min:7" Napos Napos Időnként felhős Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 333 cm (hőfoka 6,9 °C), Csongrádnál 302 cm, Mindszentnél 342 cm. A Maros Makónál 111 cm. Szag után nyomoznak Mint ahogy az ujjlenyomatok vagy a szem szivárványhártyá­ja alapján bárki felismerhető, az ugyancsak egyéni szag is felhasználható a bűnüldözés­ben. Az amerücai belbiztonsági minisztérium által kifejlesztett „elektronikus orr" segíthet „ki­szimatolni" a veszélyt. A közelmúltban végzett kuta­tások kimutatták, hogy az embe­ri szag változik nemek és kor szerint. Például a sajtra emlékez­tető illat a férfiakra jellemző, míg a nők inkább grépfrút- és hagy­maillatot árasztanak. Megkülön­böztethetők az ázsiaiak, akiknek kevés olyan mirigyük van, amely „rossz szagok" produkálá­sára hivatott, szemben az euró­paiakkal és az afrikaiakkal, akik sok ilyen miriggyel rendelkez­nek. Az „elektronikus orr" meg­alkotása felé tavaly tettek újabb lépést, amikor laboratóriumi kö­rülmények között mérnököknek sikerült tömegesen előállítaniuk szaglóreceptorokat. A kutatás immár arra irányul, hogy egyre pontosabb febsmerési rendszere­ket fejlesszenek ki. A szaglás az egyik legösszetet­tebb, de legkevésbé ismert érzék­szervünk. Az embernek mintegy 400 génje határozza meg a szag­lórendszer működését, több, mint bármely más életfunkcióét. Egyes állatok, így a kutyák és az egerek szaglórendszere legalább ezer génből áll. MMMNMMMMNMNMMM A NAPOS OLDALRÓL • A szegedi Perjéssy Zsuzsanna az Eötvös József gimnázium tanulója. Hogy mivel szeretne foglalkozni az iskola elvég­zése után, azt még nem döntötte el. A17 éves Zsuzsi számára a két legfontosabb dolog az életben a szerelem és az igaz barátság. Ismerő­sei szerint kedves, bolondos és megértő lány. Mottója: „Az az álom, amely valóra válik, nem igazi álom". Fotó: Németh Norbert iP^Tovébbi FOTÓK a témáról az interneten'P www.delmagyar.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom