Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-25 / 97. szám

Szombat, 2009. április 25. Megyei tükör 17 A CSILLAG BÖRTÖN ÚGY IS MŰKÖDIK, MINT EGY KIS KULTÚRHÁZ Minden harmadik elítélt szakkörös Újságot írnak, kosaraznak, csocsóznak, olvasnak, koncer­tekre is járnak a szegedi Csil­lag börtön elítéltjei. Az „is" fontos, hiszen a nap nagyobb részét szigorúan szabályozot­tan töltik. Sokuk szerint ezek nélkül a foglalatosságok nél­kül nem lehetne kibírni ép ésszel a börtönt. KOVÁCS KRISZTA A korai kelés, a szigorú napirend, a szabályok és előírások mellett szórakozni és kulturálódni is tud­nak az elítéltek a szegedi Csillag börtönben. Bár „kintről" sokan rossz szemmel nézik, hogy a bű­nözők csocsóznak, fociznak, szakkörökre járnak, vagy kon­certeket hallgatnak a letöltendő büntetésük ideje alatt, az intéz­mény dolgozói szerint azonban mindez jár nekik. Úgy működ­nek, mint egy kis kultúrház. - Célunk, hogy ne emberi ron­csok kerüljenek ki a börtönből. Ezek a férfiak miután kiszaba­dulnak, a gyerekeink mellé ül­nek a trolin, vagy mögöttünk állnak majd a sorban a postán. Mindannyiunk érdeke, hogy ép ésszel hagyják el a börtönt ­magyarázta Benkó Ildikó neve­lő, aki már 1997 óta dolgozik a Szegedi Fegyház és Börtön fe­hérre meszelt falai között. Az elítélteknek egy kérelmi lapon kell jelezniük, ha vala­milyen rendezvényen, például egy komolyzenei koncerten részt szeretnének venni. A la­pot egy „postaládába" dobják. A rendezvényeken bármelyik együttműködő és jó magavisele­tű, akkor nagyobb esélye van, hogy ő mehet a koncertre - ava­tott be Angyal Imre szociális se­géd és előadó, a börtön könyvtá­rosa. Elárulta: a fogvatartottak csaknem fele jár kölcsönözni. Most Paulo Coelhótól Az alkimis­ta a legnépszerűbb olvasmány. Autós, motoros és rocktörté­netről szóló vetélkedőket szer­vezett a többieknek, szívesen jár koncertekre, de az olvasás a kedvenc időtöltése Röffnek - a 30 éves elítélt ezzel a becenév­vel ír cikkeket a börtön újságjá­I KERETEN KÍVÜL. Kilenc elítélt 50 alkotásából nyílik kiállítás má­jus 12-én a szegedi IH Rendezvényközpontban. A művek bemu­tatják, hogy milyen az élet a börtön falai között. A kiállítás címe: Kereten kívül. elítélt részt vehet. A börtön nagytermében 70 férőhely van. - Ha valaki több szakkörre, kulturális foglalkozásra jár, ba. Kulturális rendezvényekről, szabadulásról és visszaesésről is írt már a Csillagtükörbe. - Több tanfolyamot elvégez­tem, most festeni tanulok. 12 évet letöltöttem, leghamarabb októ­berben szabadulhatok, de 2012-ben biztosan - mondta. A férfi emberölés miatt ül a Csillag­ban. - Minden jobb, mint a zár­kában ülni. Minden tevékenység jutalom, ami ezen kívül zajlik - vallotta be Röff. A motorozás hiányzik neki a legjobban. A férfi hamarosan megkezdi tanulmá­nyait a főiskolán, informati­kus-könyvtáros szakon. Már sza­bad lesz, amikor befejezi. HEGEDŰS ENDRE FELVÉTELEI A VILÁGHÁLÓN - AHOL PAUL MCCARTNEY IS EGY SZÁL GITÁRRAL NYOMUL Igazi tücskökkel zenél együtt a YouTube-on Otthoni zongorájánál, kiska­merával készített zenei felvé­teleket Hegedűs Endre, és fel­tette a YouTube-ra. Míg a Liszt- és Steinway Artist-díjas zongoraművész az Este a szé­kelyeknél című darabot játsz­sza, a háttérben hallani a ker­ti tücskök ciripelését. Sok ze­nész dühös, ha felkerül róla a netre egy felvétel. Mások ­mint Paul McCartney - fölis­merték: így is embertó'l em­berigjut el a muzsika. BAKOS ANDRÁS „Legyen a zene mindenkié!" ­mondta Kodály Zoltán, még amikor nem létezett a YouTube. Nem lehet tudni, mit szólna ma a mester a netes zenei oldalak­hoz; valószínű, ő is böngészne a felvételek között. Legjobban a könnyű műfajra hatott a világ­háló, de például a YouTbbe Szimfonikus Zenekar már a ko­molyzene rajongóinak kedvéért alakult meg idén év elején. Az első online együttesnek két ma­gyar tagja is van: Bátki Viktor brácsás és Bencze László nagy­bőgős. A közönség kényelme­HEGEDŰS ENDRE A ZONGORÁNÁL. HAMAROSAN ISMÉT ÉLŐBEN HALLHATJA A KÖZÖNSÉG Fotó: Tésik Attila • • 17 éves nagyfiam # # mutatta meg a YouTube-ot, aző ötlete volt. Hegedűs Endre sebben megtalálja kedvenc elő­adóit a neten, így aki tíz éve még a hasán spórolt, hogy meg­vehesse a legjobb felvételeket, az meglehet, ma szinte csak az interneten hallgat zenét. Éppen ez a jelenség az, ami miatt az előadók egy része gyűlöli a vi­lághálót: így is kevesen veszik a lemezt, még a net miatt is csök­ken a vásárlókedv. Mások viszont úgy gondol­ják, ha már fölkerül a felvétel, inkább legálisan legyen ott! Az egykori Beatles együttes motor­ja, a 66 éves Paul McCartney nemrég Ever present past című dalának „hivatalos" videoklip­jét tétette föl, majd egy másik fölvételen - ahogyan az önjelölt sztárok százai szokták nap mint nap - leült egy kisszékre a ka­mera elé, és gitárral eljátszotta az új számot a világnak. A fel­vétel minősége persze gyönge, de ilyenkor kiderül, hogy a mu­zsika mégiscsak emberi üzenet, a körülmények ellenére is eljut a másik emberhez. A környezet zajai nem is mindig zavaróak. A vásárhelyi születésű Hegedűs Endre zon­goraművész az Este a széke­lyeknél című Bartók-müvet pél­dául olyan nagyzenekari kísé­rettel játssza a neten, amilyen nem sok zenésztársának adatik meg: egy egész csapat tücsök a közegben, mint elefánt a por­celánboltban - mondja a mű­vész. - Aztán láttam, hogy a H Élőben, Vásárhelyen Hegedűs Endre szereti Paul McCartney zenéjét; még nem látta a gitáros produkciót, de most, hogy szóba került, ígérte, megfogja nézni. Hozzáteszi: míg a brit zenész életét nemigen befolyásolja, mennyire fogy a lemeze, és hányan váltanak jegyet a koncertjére, ő azért ugyanezt nem mondhatja el. Izgult az április 15-i zeneakadémiai koncert előtt is, hiszen egy nappal korábban még tüntettek az emberek Budapesten. A hangverseny jól sikerült, minden szempontból. Hegedűs Endrét legközelebb május 17-én délután 5-től hallhatja élőben a vásárhelyi közönség a Petőfi Sándor Művelődési Központban, egy jótékonysági rendezvényen. muzsikája festi alá a hangula­tot. A felvételt eddig 6781-en hallgatták meg. Hegedűs hu­szonkét lemez, számtalan kon­cert, több rangos díj után, két hétig tartó koncertmentes idő­szakban ült le otthon a zongo­rához, és kapcsolta be a kame­rát. - 17 éves nagyfiam mutatta meg a YouTube-ot, az ő ötlete volt, én pedig belementem, bár kicsit úgy érzem magam ebben net közönsége milyen. Eleinte nagyon sokan hallgatták meg a felvételeket, pörgött a számlá­ló. De kiderült, a netezők zöme többnyire mindig az újra kat­tint, a régebbi nem érdekli. És épp ez az, ami miatt szerintem nem fognak eltűnni a hagyo­mányos hanghordozók. Hiszen egy jó CD-felvétel mégis olyan érték, amely nem devalválódik csak attól, hogy régi. - A szabadság szünetel, a kul­túrálódás és az alkotás nem ­kezdte Bozó Bea. A Csillag bör­tön sajtóreferense hat évvel ez­előtt szervezte meg először a Danlcó Pista-fesztivált az elítél­tek szórakoztatására. - Idén ko­molyzenei koncertek mellett két rock- és egy metálegyüttes, nép­zenei, lakodalmas és countryze­nekarok lépnek fel a fesztivá­lon. A külső előadók mellett több fogvatartott készül saját produkcióval. Bozó Bea elmondta: jelen­leg, a dorozsmai intézmény­nyel együtt, 943 fogvatartot­tat őriznek. Közülük 661-et a Csillagban. Az elítéltek átlag­életkora 34 év - tehát életerős férfiakról van szó, akik ha nem vezetik le a felesleges energiájukat a sporttal vagy más kulturális, kézműves-fog­lalkozáson, nem bírnák ki ép ésszel a börtönéletet. Minden harmadik elítélt részt vesz valamilyen foglalkozáson. •MMMMMMMMMNMMMi pmrE® Ir SZEGED MEGYEI 10GÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA A 2009. április 27-e és április 30-a közötti munkahéten a következő önkormány­zati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: Április 27-én, hétfőn: • Katona Gyula, a 13-as számú választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17.30-18.00 óráig a Vadaspark Lakópark Szeged, Vadmacska u. 6. szám alatti társasházában. Április 28-án, kedden: • Hekáné dr. Szondi Ildikó, a 10-es számú választókerület (Belváros) kép­viselője fogadóórát tart 15.00 órától a képviselői irodában (Szeged. Kiss E. u. 3.). Tel.: 06-30/963-8137 vagy 62/564-276. •Tóth Károly,a I l-es számú választókerület (Belváros,Alsóváros) kép­viselője fogadóórát tart 17.00 órától az Alsóvárosi Családsegítő Házban. • BartánéTóth Mária, a 15-ös számú választókerület (Klebelsbergtelep, Kecskés István-telep, Szentmihály, Gyálarét) képviselője fogadóórát tart 16.30-17.30 óráig a szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Szeged, Kapisztrán u. 50.). • BartánéTóth Mária, a 15-ös számú választókerület (Klebelsbergtelep, Kecskés István-telep, Szentmihály, Gyálarét) képviselője fogadóórát tart 18.00-19.00 óráig a Kecskési Művelődési Házban (Szeged. Újvidéki u. 14.). • Kónya Gábor, a 19-es választókerület (Északi városrész, Felsöváros, Fodorkert) képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a Deák Ferenc Gim­náziumban (Szeged, József A. sgt. I 18-120.). • Dr. Solymos László, a 21 -es számú választókerület (Északi városrész) képviselője fogadóórát tart 16.00-17.00 óráig a Kossuth Zs. Gimnázium és Szak­középiskolában (Szeged, Kodály tér I.). • Gila Ferenc, a 24-es számú választókerület (Petőfitelep és Baktó) kép­viselője fogadóórát tart 17.00 órától a Balaton Utcai Általános Iskolában. Április 29-én, szerdán: • Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester és dr. Szondi Ildikó, a 10­es számú választókerület képviselője 17.00 órától lakossági fórumot tart a Tömörkény István Gimnáziumban. A fórum témája: A városrehabilitációs pro­jekt keretében a Kölcsey utcát érintő kérdések megvitatása. Meghívott előadók: Fekete Zoltán tervező; Rigó Mihály tervező; Bukovinszky Tamás tervező. • Dr. Pintér Ferenc, a 2-es számú választókerület (Felsőváros) képviselő­je fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig a József Attila Általános Iskolában (Szeged, Gyík u. 3.). •Tóth Károly.a I l-es számú választókerület (Belváros,Alsóváros) kép­viselője fogadóórát tart 17.00 órától a Béke Utcai Általános Iskolában. • BartánéTóth Mária, a 15-ös számú választókerület (Klebelsbergtelep, Kecskés István-telep, Szentmihály, Gyálarét) képviselője fogadóórát tart 16.30-17.30 óráig a Klebelsbergtelepi Altalános Iskola faházában (Szeged. Zentai u. 31.). • BartánéTóth Mária, a 15-ös számú választókerület (Klebelsbergtelep, Kecskés István-telep, Szentmihály, Gyálarét) képviselője fogadóórát tart 18.00-19.00 óráig a Gyálaréti Nyugdíjas Klubban (Szeged, Koszorú u. 35.). • Juhász Gyula, a 25-ös számú választókerület (Tápé) képviselője fogadó­órát tart 16.00-17.30 óráig a tápéi kirendeltségen (Szeged-Tápé, Honfoglalás u. 73.). Április 30-án, csütörtökön: • Dr. Csapó Balázs, a Szegedért Egyesület képviselője fogadóórát tart 14.00-15.00 óráig a Szegedért Egyesület székhelyén (Szeged, Kárász u. 11.1. em. 7.). EGYNYÁRI VIRÁGOSZTÁS az adott választókerület lakosságának! Április 28-án kedden: • Dr. Szentgyörgyi Pál, az I -es számú választókerület képviselője egynyá­ri virágot oszt 15.00 órakor aTabán Általános Iskolánál (Szeged,Tabán u. 16.), 16.00 órakor a SZÖFCE-nél (Szeged,Tápai u. 56.). • Farkasné Pocsai Blanka, a 8-as számú választókerület képviselője egynyári virágot oszt 17.00 órakor a Gregor József Általános Iskolánál (Szeged, Fő fasor 61.). Április 29-én, szerdán: • Dr. Révész Mihály, az 5-ös számú választókerület képviselője egynyári virá­got oszt 16.00 órakor a tarjáni kispiacnál. • Dr. Szőke Péter, a 18-as számú választókerület képviselője egynyári virá­got oszt 17.00 órakor az erdészeti szakközépiskola hátsó bejáratánál (Szeged, Dugo­nics UtCa). 043023723 m GONDOLATOK A (BÖRTÖN)KÖNYVTÁRBAN. RÖFF (ELÍTÉLT) ANGYAL IMRE SZOCIÁLIS SEGÉDDEL Fotó: Frank Yvette

Next

/
Oldalképek
Tartalom