Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-22 / 94. szám
21 Belföld - külföld Tv '. C ^ leéin.. ^'^őtc/ja Szerda, 2009. április 22. Eltemették az Irakban lelőtt nagyradai sofőrt Egykori lakóhelyén, a Zala megyei Nagyradán tegnap eltemették Bogdán Tibort, akit egy amerikai katona lőtt le Irakban egyeló're tisztázatlan körülmények között. NAGYRADA (MTI) A 36 éves férfit 200-250 ember kisérte utolsó útjára. A gyászolók között a családtagok, rokonok és ismerősök mellett jelen volt korábbi munkáltatója, a TOIFOR csoport képviselője, a megyében működő több kisebbségi cigány szervezet vezetője és Farkas Flórián, a Lungo Drom országos elnöke is. Az egykori hivatásos katona temetésén több korábbi katonatársa is részt vett. A ravatalnál, majd a sírnál felsorakoztak a közvetlen családtagok, édesanyja, testvérei és számos rokona. Ott volt a férfi egyetlen, hatéves gyermeke, valamint elvált felesége. Továbbra sincs hivatalos válasz arra, hogy a gépkocsivezetőként már másodszor Irakban dolgozó férfi miért halt meg. Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője a temetés napján az MTI-nek azt mondta: korábbi sürgetéseik ellenére még mindig nem kaptak választ az amerikai hatóságoktól arra, hogy milyen körülmények között halt meg a magyar férfi egy amerikai támaszponton. A temetést követően Farkas Flórián újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: szerinte a minisztérium nem végzi jól a dolgát, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ebben az ügyben korábban Göncz Kingának címzett levelére még mindig nem kapott választ. Hangsúlyozta: a férfit kivégezték, roma származása azonban nem adhat okot arra, hogy a körülmények még mindig nem ismertek. Bogdán Tibort, aki teherautó-vezetőként a TOIFOR alkalmazásában állt, március 26-án fejbe lőtték Tádzsiban, Bagdad külvárosában, az amerikai támaszponton. Held Andrea, a cég marketingvezetője az MTI-nek akkor azt mondta: a férfit munkavégzés közben, a táborban érte a halálos lövés. A feltételezett tettest az eset napján őrizetbe is vették. K0RMANYZATI ELOREJELZES 2009-RE Szám szerint Idén a lakosság fogyasztása 7-8 százalékkal, a reáljövedelmek jelentősen csökkennek, a beruházások 10 százalékkal esnek vissza, az export pedig 12-1A százalékkal zsugorodhat, az infláció éves szinten A,5 százalék alatt marad - ezekkel a makroadatokkal számol a Bajnai-kormány végleges, részletes válságkezelő csomagja, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra. BUDAPEST (MTI) Az 54 oldalas dokumentum -* amely letölthető a www.kormanyszovivo.hu internetes oldalról - a Bajnai Gordon miniszterelnök által vasárnap ismertetett program részleteit tartalmazza, többek közt azt, hogy a válságkezelő program végrehajtását programiroda felügyeh majd, amely közvetlenül a kormányfő irányítása alatt működik. Az export visszaesése várhatóan az első negyedévben lesz a legerőteljesebb, a második félévben - amücor az európai élénkítő csomag hatásai is megjelennek a visszaesés mértéke is érzékelhetően kisebb lesz, véb a kormány. A dokumentum rögzíti, hogy a versenyszféra foglalkoztatása a tavalyi év utolsó negyedéve óta csökken, februárban már 4,7 százalékos volt a visszaesés. Az év első felére a foglalkoztatás drasztikus csökkenését prognosztizálja a kormány, amely szerbit a foglalkoztatás csökkenésének mérséklését célzó intézkedések hatása csak késleltetve jelentkezik, így a munkanélküliség-emelkedés csak a második félévtől fordulhat kedvezőbbre. Az állami kiadások jelentős arányú visszafogása a reáljövedelmek csökkenésével jár - írja a válságkezelő csomagban a kabinet. Ez, valamint a válság miatt növekvő munkanélkühség, a hitellehetőségek szűkülése várhatóan 7-8 százalékkal veti viszsza a lakossági fogyasztást. A külpiaci dekonjunktúra kedvezőtlen hatásai a vállalaMMMMMMMMMMMMM Hibázott a mozdonyvezető A FIDESZ FÉLTI A MUNKAHELYEKET. A Fidesz munkahelyellenesnek tartja a kormány programját, amely több tízezres, százezres nagyságrendben szüntetheti meg Magyarországon az állásokat - jelentette ki Varga Mihály alelnök. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint tavaly ősz óta 130 ezerrel nőtt az álláskeresők száma, jelenleg 560 ezer munkanélküli van. tok beruházási hajlandóságát is visszafogják, ezért a kabinet a nemzetgazdaság egészében a beruházások 10 százalék körüli visszaesésével számol. „A tavaly ősztől kezdődött dezinflációs folyamatokat tovább vetítve 2009 első felében csökkenő inflációs ráta várható, az év második felétől a normál áfakulcs növelése, illetve a jövedéki adók emelése azonban növeü az inflációt" - áll a dokumentumban. A kormány szerint a csökkenő lakossági kereslet miatt az áremelési nyomás nem tud teljes mértékben érvényesülni, így éves átlagban az infláció 4,5 százalék alatt maradhat 2009-ben. BUDAPEST (MTI) A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese tegnap. Török Csaba sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomozás befejeződött, a vizsgálat megállapítása szerint a négy halálos áldozatot, 44 sérültet követelő baleset úgy történt, hogy egy lassan haladó InterCity vonatba hátulról belerohant egy személyvonat. Ez azért következhetett be, mert a vizsgálat szerint a személyvonat vezetője - megszegve a szabályt - kikapcsolta az automata berendezést, amely figyelmeztette volna a lassú haladásra. Ugyanakkor a pálya biztonsági berendezése zárlat miatt nem jelezte, hogy egy másik vonat halad előtte. A személyvonat az előírt 15 kilométer helyett 78 kilométeres sebességgel haladt, így fúródott bele az InterCity utolsó kocsijába - állapította meg a vizsgálat. Az alezredes hozzátette: a mozdonyvezető védekezése szerint a pálya berendezése szabad utat jelzett, a szakértők viszont megállapították, hogy éppen a zárlat miatt nem égtek a jelzőlámpák, így mindenképpen a mozdony vezetőjét terheli a történtekért a felelősség, mert nem reagált az elvárható módon. A 46 éves mozdonyvezető egyébként 18 éve gyakorolja hivatását, és ez idáig kiválóan látta el feladatát. A mozdonyvezető ügyében a Budakörnyéki Ügyészség emel vádat. Cselekményéért 10-15 év börtönbüntetés szabható ki. Magyarok az Élet Menetében OSWIECIM (MTI) A magyarországi Élet Menete is részt vett 250 fővel az Auschwitz-Birkenauban rendezett nemzetközi Élet Menete rendezvényén tegnap - mondta el az MTI megkeresésére Gordon Gábor, a magyarországi Élet Menete Alapítvány alapítója és elnöke. A magyar csoport először Auschwitzban tartott emlékezést a 18-as számú barakknál, ahonnan a magyarországi zsidókat küldték a második világháború idején a halálba. Beszédet mondott Verő Tamás rabbi, Szász János filmrendező és Gordon Gábor. A magyarországi Élet Menete résztvevői ezután átgyalogoltak a mintegy 3 kilométerre lévő Birkenauba, ahol Izrael állam és az Élet Menete nemzetközi szervezete 53 ország képviselőivel együtt tartotta rendezvényét. Az eseményen mintegy hatezren voltak, melynek során megtekintették a haláltábort. Az idén 21 éves Élet Menete szervezet a világ 53 országában működik, Magyarországon immáron hetedik éve. Csűzlival tüzelt buszra NYÍREGYHÁZA (MTI) Közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt indult eljárás egy 20 éves tanuló eben Nyíregyházán, aki egy kollégium 7. emeleti ablakából, csúzliból kilőtt csapágygolyóval belőtte az egyik helyi járatú autóbusz ablakát - közölte a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A buszon hétfő este egyetlen utas tartózkodott, de ő messzebb ült a betört ablaktól, így személyi sérülés nem történt - mondta Fülöp Gergely százados. A tanuló kihallgatásakor azt mondta, nem akarta eltalálni a buszt, csak arra volt kíváncsi, nülyen messze repül a csapágygolyó. Valutaváltó VAIUTA VÉTEtl HADAS! EURÓ 291,21 307,19 USA'DOLLÁR 227,84 239,52 ANG01 FONT 328,80 395,66 CSEH KORONA 10,33 11,63 HORVÁT KUNA 38,1)5 92,1)9 SVÁJCI FRANK 192,21) 209,19 SZERB DINÁR 3,07 3,39 fOBBAS: OTP ERSZUKULET - AMPUTACIO A VEGE? Az időben elkezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia! Az elmúlt időben sokat hallhattunk a jemeni sebész feltalálóról, dr. Khaled Nashwanról. Őt és találmányát - a számos rangos nemzetközi kitüntetés hatására - hazai és nemzetközi szintű érdeklődés kíséri. Eddig 10-nél több nemzetközi aranyérmet nyert, 2006-ban ő lett Magyarországon az év feltalálója. Nem véletlenül, hiszen találmánya egy olyan kórt kezel, mely ma már népbetegségnek számít, vagyis az érszűkületről van szó. Az érszűkület sok esetben tragédiához vezethet, konkrétan az amputációhoz, ha a súlyos végső stádiumig eljut. Hazánkban évente ötezer lábat amputálnak, nemzetközi szinten pedig közel egymillió végtagot távolítanak el. Az érszűkület nemcsak az erek szűkületét, hanem a mozgás, az optimizmus, a remény és a kedélyállapot szűkületét is jelenti. Hiszen e betegség képes megingatni az ember mozgását, keresőképességét és nyugalmát, tehát alattomos dologról van szó. Rengetegen esnek áldozatul az érszűkületből adódó szövődményeknek, tudniillik sokan ízületi vagy egyéb betegségnek tulajdonítják az érszűkület tüneteit, így évek múlnak el úgy, hogy a betegség észrevétlenül egyre rosszabb lesz, egyesek azonban csak akkor kezdenek el vele foglalkozni, amikor már késő, és csak keveset lehet tenni ellene. Észrevehető, hogy az érszűkületről szóló médiabeli felvilágosítás egyre több betegnek adott támpontot, egyre többen fedezhetik fel az eddig más betegségnek vagy állapotnak tulajdonított tünetek hátterét. Ezért úgy gondoljuk, hogy szükséges időről időre tájékoztatást adni a kezelési lehetőségekről. Nagy örömöt jelentett az érszűkületet kezelő Nashwan-Parasound eljárás bevezetése régiónkba. Azóta egyre többen újra élvezhetik állapotok javulásának örömét. Ezzel a találmánnyal egy új és igen hatékony lehetőség kínálkozott az érszűkület konzervatív (azaz nem műtéti eljárású) terápiájában és megelőzésében - fájdalommentesen. Egy ilyen segítség örömét leginkább azok tudják megízlelni, akik eddig a hosszú elkeseredettség vagy reménytelenség tudatában éltek. Mint például az a 67 éves nőbeteg, akinek elviselhetetlen panaszai voltak, járástávolsága 50 méter volt, rossz állapotú erei miatt műtéti megoldás már nem jöhetett szóba. Elviselhetetlen panaszainak megoldására úgy tűnt, hogy nem maradt más, mint az amputáció. A sikeres keresés után talált rá a Nashwan-Parasound eljárással foglalkozó rendelőre, ahol 20 kezelés után kezdett fényt látni az alagút végén. Járástávolsága mára már 1500 méterre javult, az otthoni lépcsőkorlátra már nincs szükség, a kínzó éjszakai fájdalmaknak vége. Lánya újra örülhet édesanyja mosolyának. Elengedhetetlenül fontos időben felfedezni az érszűkület tüneteit, és minél hamarabb szakemberhez fordulni, de még fontosabb a megelőzés. Figyelmeztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint pl. a járástávolság csökkenése, sápadthideg végtag, a vógtag(ok) zsibbadtsága, férfiaknál szexuális zavarok, fejfájás, fülzúgás, szédülés és fáradékonyság. Az érszűkület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- ós koleszterinszint, a magas vérnyomás és a családi halmozódás (örökletes). Emellett szerepet játszik még az idős életkor, az elhízás, a mozgásszegény életmód és a stressz, ezeknél a megelőzés nagy jelentőséggel bír. Szerkesztőségünknek azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán magyar állampolgároknak továbbra is 50%-os kedvezményt adnak áprilistól visszavonásig. Kezelésekkel kapcsolatos felvilágosítás: • 70/210-15-13 • 30/265-93-60 • 20/327-68-35 • 72/551-714. (K.E.) Fizetett hirdetés Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6760 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/261-905. Hirdetési tel./fax: 62/262-619. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/601-026. Tel./fax: 63/316-838. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Mb. terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-866. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1616-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. 1 VOLT FELESÉGE, MAROSFALVI TÜNDE ÉS FIA, BENCE VIRÁGOT TESZ BOGDÁN TIBOR KOPORSÓJÁRA