Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-09 / 84. szám

VÁSÁRHELY KÖZPONTJA MELLETT A KERTVÁROSBAN IS GRAFFITIK DÍSZÍTIK A FALAT Fotó: Tésik Attila több iskola, sőt az Árpád utcai tájház is áldozatul esett a főként éjjel szor­goskodó rongálóknak. Vásárhely köz­pontja mellett a kertvárosban is szám­talan graffitit láthatunk, a Pető Ferenc utcában például a nyugdíjaslakópark­kal szemben lévő mind a 4 társashá­zat összefirkálták. De így járt a Kaszap utcai vasúti aluljáró fala is, az autósok itt bizarr arcokban, olvashatatlan fel­iratokban és egy kék színű, kalapos gombában „gyönyörködhetnek". A falfirkák azonban - ha igazán művészi szintűek, s megfelelő helyre fújják ­üzleti és reklámcélokat szolgálhatnak. Vásárhelyen erre is akad példa. - Három éve nyitottunk, azóta díszí­tik a bejáratot és a kerítés udvar felőli részét graffitik - halljuk Detkiné And­reától, a Teleld utcai festékbolt egyik eladójától. - Az árusított termékeket gyártó cégek nevét egy tetoválással foglalkozó testvérpár, illetve néhány barátjuk fújta fel néhány óra alatt. Sza­bad kézzel, sablon nélkül dolgoztak. A középkorú nő hozzátette: a vevőknek nagyon tetszenek a rajzok, többen le is fényképezik. A szomszédban most építkeznek, emiatt majd újravakolják a kerítést, így a fiúk hamarosan megint festékes sprayt ragadhatnak. Szegeden a közelmúltban felavat­ták a megyeszékhely első legális graffitifalát, ahol bárki szabadon, büntetlenül firkálhat. Ehhez hasonló helyet legközelebb Szentesen találha­tunk. Tomcsányi Ferenctől, a Kur­ca-parti település sportközpontjának vezetőjétől megtudtuk: a sportpályá­nál lévő, a futballkapusok gyakorlá­sára szolgáló, 7 méter hosszú falra szabad sprayzni, itt graffitiversenye­ket is rendeznek. Bizonyos időközön­ként pedig újrafestik a betonfalat. Szentes utcáin egyébként korábban gyakoriak voltak a friss falfirkák, ma már egyre kevesebbet látni belőlük. Makón és Csongrádon is jó a helyzet: kevesen ragadnak festékszórót. FOTÓK a témáról az interneten! | www.delmagyat.hu 20 EZER ALATT CSAK SZABÁLYSÉR­TÉS. A graffitizés rongálásnak mi­nősül, ha a kár nem éri el a 20 ezer forintot, csak szabálysértésnek szá­mít, amennyiben meghaladja ezt az összeget, a rendőrség büntetőel­járást indít a tetten ért vagy beazo­nosított falfirkáló ellen - tudtuk meg Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság saj­tóreferensétől. Hozzátette: Szege­den évente 50-70 eljárás indul a falfirkák miatt, a legtöbb „alkotó" azonban 18 éven aluli, így nem vonható felelősségre. 81 Megyei tükör csütörtök, 2009. április 9. Szeged és Vásárhely is összefirkált város Szeged után Vásárhely utcáit csúfítja a legtöbb graffiti. A megyeszékhelyi „művészek" március vége óta már legálisan is firkálhatnak. Szentesen, Makón és Csongrádon jónak mond­ható a helyzet: kevesen ragadnak festékszórót. A Kurca-parti városban még graffitiversenyt is rendeznek. SZŰCS CSABA - Jól rá kéne vágni minden olyan su­hanc kezére, aki összefirkálja az épüle­tek falát és a kerítéseket! - mondta dü­hösen egy nyugdíjas vásárhelyi férfi, akit a házán éktelenkedő graffitiről kér­deztünk. - Kíváncsi lennék - tette hoz­zá -, mit szólnának, ha valaki az ő la­kásukra fújna krikszkrakszokat? Az alföldi városnak talán nincs is olyan pontja, ahol ne találkoznánk valamilyen falfirkával. A helyi graffiti­sek egyébként nem csak a lakóháza­kat csúfítják el, festékszóróik nem kí­mélik a köz- és műemlék épületeket: • GRAFFITI PARADICSOM SZEGEDEN, AZ ÁRVÍZI EMLÉKMŰ ALATT Fotó: Segesvári Csaba NYERJEN A DELMAGYARORSZAGGAL ÉS A DÉLVILÁGGAL! 1 MMS>II!? ft&sjsaszirss „Porondon a mesék birodalma" című előadására belépőt nyert: jWcjáODOfflösSKE Tkket *** íl; Mi;! V ;í?' í;1 JGJKHJM ÍÜMTI ®! 4 S sodexo Egyes termékek 30-50% árengedménnyel ^ RCCSS^ PUFFLV *CÜNVERSE Wrangler **R Akciónk érvényes: április 19-ig vagy a készlet erejéig. Folyamatosan megújuló árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat! SEVER CENTER Z(s)EPPELIN KORUTAZASOK Szeged, Fekete sas u. 17. 'Tel.: 62/426-084 Online foglalás: www.zseppelin.hu Lombardia ás Lago Maggiore (Boromei-szigetek) 04.28., 6 nap, reggeli 78 500 Ft Varázslatos Szlovénia (a postojnai cseppkőbarlang) 04.30., 4 nap, reggeli.... 47 800 Ft Nárcisz-ünnep Bad Ausseeben (látogatás Grazban) 05.22., 3 nap, reggeli .... 32 500 Ft Antik görög körutazás 05.24., 9 nap, busz vagy repülő, reggeli.... 115 500 Ft/164 000 Ft Svájc, a Jungfrau világa (mediterrán tavakkal) 05.24., 6 nap, reggeli 94 000 Ft Korzika-Szardínia (Scandola hajóval) 05.24., 9 nap, 8 reggeli +1 vacs 168 900 Ft Anatólia: Kelet-Törökország tájain 06.12., 10 nap, repülővel, félpanzió 370 000 Ft Anglia-Skócia legszebb vidékein (Belgiummal) 07.08., 9 nap, reggeli 202 500 Ft REPÜLŐS UTAK ÁRA A2 ILLETÉKET NEM TARTALMAZZA. INFORMÁCIÓT KÉRJEN IRODÁNKTÓL! Csatlakozás: Szeged-Budapest-határátkelő útvonalon, vagy transzferrel! DEKALB innovatic!)n // A DEKALB hibridekkel Ön csak nyerhet" Kiemelkedő termőképesség Iti Sl Kitűnő vízleadó képesség Kiváló stressztűrő képesség Kapcsoljon és ^f^J^te Vásároljon DEKALB hibridkukorica vetőmagot 2009 május 8-ig p-w Sorsolásra kerül: 200 db Digitális fényképezőgép 20 db Netbook számítógép • 2 db Nagyképernyős LCD televízió , -.r. P++ 1 • A részletekért keresse a DEKALB forgalmazókat, ill. Kereskedelmi képviselőinket. Ampovlcs Zsoltné Tápé. Honfoglalás u. 36. Bakos Istvánné Algyő, Bíró u. 8. Bali Nándor Kübekháza, Fő u. 51. Bálint Norbert Szeged, Üröm u. 32. Balogh Gábor Szeged, Bódogh J. u. 4/A Bánvölgyi Mátyásné Hmv.-hely, Kodály u. 6. Bárányi János Kiszombor, Ladányi u. 15. Bereczkiné Kovács Erzsébet Hmv.-hely, Búvár u. 12. Besenyei Katalin Szeged, Londoni krt. 1. Bozsó József Sándorfalva. Rőzsa u. 53. Búkor Tibor Algyő, Katélykert u. 10. Cserkúti Zoltán Szeged, Zárda u. 6/C Panlcsipak László Zákányszék, Bordányi út 6. Dr. Csanádi Edit Szeged, Forradalom u. 14. Dr. Magyarossy József Szeged. Mikszáth K. u. 16. Fazekasné Dávid Katalin Kistelek, Kálvária u. 15. Frinl Fidél Szeged, Budapesti kit. 22/8 Gábor Sándorné Üllés, Dézsa Gy. u. 39. Gera Lajosné Szeged, Holló u. 1/A Gitay Antal Szeged. Bécsi krt 23. Görbe László Királyhegyes, József A. u. 12. Gutási Anett Röszke, Deák F. u. 19 Hegedűs Mihály Sándortatva, Tolbuchin u. 5/A Hnftmann Ferencné Földeák, Dózsa Gy. u. 69. Horváth Margit Szeged, Csongrádi sgt. 102. Iványi Lászlóné Szeged. Palánkai u. 3. Jakab Sándorné Szeged, Nagyszeg u. 29/A Jakab Tiborné Kóvegy, Dózsa Gy. u. 45 Jancsik Sándorné Magyarcsanád, Ady E. u. 23/A Juhászné Kiss Ildikó Szatymaz, Kossuth u. 79. Kádár Mihályné Szeged, Mérey u. 13/B Karai Imréné Szeged, Csap u. 6. Kardos János Apátfalva. Arany J. u. 25. Katonáné Pópity Mónika Szeged. Vedres u. 12. Kendruszná Keszég Ágnes Szeged, Csertau. 1/B Kis Attiláné Szeged, Gyöngyvirág u. 6/A Koncz Gábor Szeged, Juhász Gy. u. 33. Kórágyi Flórián Nagymágocs. Árpád u. 40. Kovács Elekná Szatymaz, Neszúrjhegyi u. 7. Kovács Lászlóné Szeged, Újvárosi u. 21. Kriska Lászlóné Szeged. Gyfk u 19/A László Emma Szeged, Zöldfa u. 16. Lauer István Szeged, Hosszú u. 39. Lenti Pál Szeged. Juharfás u. 3/B Libor Antalné Üllés, Mező I. u. 29. Margineán Etelka Szeged, Tápai rét 108. Marsi Sándor Szeged, Bartucz L. u. 7. Máitáné Maior Julianna Szeged, Csáky J. u. 1/A Megyeri Zoltán Röszke, Felszabadulás u. 68. Mászáros Sándor Makó. Teleki u. 26. Mihók Mihály Szeged. Röszkei u. 10. Miklósné Csányi Gabriella Szeged, Gelei u. 5. Monokl Rozália Deszk. Damjanich u. 42. Németh Imre Szeged, Budapesti krt. 15/B Ördögh Ambrus Szeged. Adorján u. 28. Papp Lászlóné Szeged. Szőregi út 34 Peragi Erika Zsombó, Felszabadulás u. 59/4. Pesti Ferenc Szeged. Bethlen G. u. 23 Podonyi Lászlóné Algyö, Fazekas u. 29. Prágai Józsel Szeged, Építő u. 13/A Puskás György Szeged. Bognár u. 22 Sólya Antal Ásotthalom, Köztársaság út 52. Sörösné Móricz Mónika Szeged. Bimbó u. 3/B Stötzer Andrea Szeged. Halas u. 10. Szabados Péter Szeged, Hont F. u. 11/B Szabó Mihályné Szeged. Baimóci u. 10. Szabóné Igaz Erzsébet Szeged. Szatymazi u. 20. Szenti Andrásné Hmv.-hely, Rárósi u. 86. Szorocsek Géza Szeged, Bajmóci u. 2 Szögi Gyula Tiszasziget, Temesvári u. 7/B Temesvári Károlyné Újszentiván, Rét sor f. Tertiesné Trányi Gabriella Szeged, Dobozi u. GB Torma Ferenc Szeged, Kereszttöltés u 31. Torma Józsel Szeged. Pillich Kálmán u. 16. Tóth Anlla Szeged, Retek u. 2. Tóth István Szeged, Gerle u. 5. Tóth Magdolna Kistelek, Remény u. 7. Tóth Sándorné Kistelek. Klapka u. 20/B Tóth Tünde Szeged. Lomnici u 25/A Tóthné dr. Szekeres Ágnes Szeged. Mérey u. 18. Tólhné Fatkas Éva Szeged. Makkoserdő sor 13. Török Ferenc Szeged. Ásványhát u. 4. Truczán Józsefné Hmv.-hely. Madách u. 2. VágtaIvi Éva Szeged. Szűcs u. 3/C Vásárhelyi László Szeged. Csongrádi sgl 72/B Vass Amarllla Üllés. Felszabadulás u. 19. Vass István Forráskút. Tanácskőzt. u. 10. Veréb Józselná Apátfalva. Kölcsey u. 33. Vereczkei Béláné Szeged. Bihari u. 14/B Vincze Ferenc Bordány. Seregélyes 33. Minden nyertes 5 db belépőt kapl Az előadás időpontja: 2009. április 10., 18.00 Helyszíne: SZVSE Sportpálya, Szeged (a Szeged Plaza mellett) A nyereményjegyeket a mai naptól az Önhöz legközelebbi ügyfélszolgálati irodánkban átveheti: Szeged, Kölcsey u. 5.. Szentes, Kossuth u. 8, Hódmezővásárhely. Szegfű u. 1-3., Makó. Szegedi u. 9-13. Információ: 62/567-825 További előadások ápr. 10. és 19. között láthatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom