Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-07 / 82. szám
1i* | Sport Kedd, 2009. április 7. Új elnökség, új korszak MUNKATÁRSUNKTÓL Korszakváltásnak is nevezhetjük azt, ami a Magyar Evezősszövetség tisztújító közgyűlésén történt. Mert a nyolcfős elnökség jelentősen átalakult: az elnök, Dávid Imre maradt, és még rajta kívül további két elnökségi tag, a további öt személye viszont megváltozott. Bekerült az elnökségbe a Démász-Szegedi VE masters versenyzője, Ambrus Attila is, aki az elnökség pénzügyi és szponzorációs bizottságának vezetője lett. - Fiatal, a vidéki klubokat képviselő, agilis, az evezés iránt elkötelezett emberek kerültek az új elnökségbe. Az első ülésünk maratonira sikerült, amelyen kiderült, ki melyik bizottságot irányítja a hat közül. Ma már szponzorok nélkül semmilyen sportág nem működhet, így az evezés sem. Nekem ezen kell majd változtatnom, hiszen a sportág nehéz helyzetben van állományilag, lehetöségileg, anyagilag egyaránt. Alapozhatunk az U23-as vb sikereire, valamint az utánpótlás és a veterán versenyzők elkötelezettségére is - mondta afféle székfoglaló gyanánt Ambrus Attila, aki az új elnökség első, komoly nemzetközi feladatának a jövő évi, szegedi egyetemi evezős vb-t tartja. Eközben a Démász-Szeged versenyzői közül többen is Dunavarsányban edzőtáboroznak. így például a felnőtt normál súlyú Tari János, aztán egy könnyűsúlyú négyes, Kitka Gergely, Dumitrás István, Lele Máté és Bakacsi Norbert, valamint két ifjúsági, Fehér Szabolcs és Pozsár Bence. ." J.U.. JW.I6I tTt M Sikeres bemutató JAKUS DÁVID ÉS A HELYES GOLFOS TARTÁS Fotó: Miskolczi Róbert MUNKATÁRSUNKTÓL Sikeres ingyenes nyüt napot rendeztek a Szeged melletti Alföld Golf Clubban. A két oldató, Makszin Áron és Csikós Gábor foglalkozásába közel százan kapcsolódtak be. Többen most fogtak először a kezükben golfütőt, és ismerkedtek meg a sportág alapjaival. A jó időnek köszönhetően nemcsak a gyakorlópálya, hanem a hatlyukú golfpálya is benépesült. Többek között a Szeged Beton vízilabdásai közül is kint voltalt többen. Lugosi Tamás megvillantotta tudását, látványos bemutatót tartott a profik táborát erősítő golfos. Ez volt a nyitóesemény az Alföld Golf Clubban, a jó időnek köszönhetően most már a játék és az edzések töltenek be főszerepet, hiszen a sportlétesítmény mindennap várja a mozogni, golfozni vágyókat. TARTALMAS ÉV VÁR A SZEGEDI NŐI ÖKÖLVÍVÓKRA Gerebecz profisikere MÁDI JÓZSEF A Szeged BC hivatásos ökölvívója, Gerebecz József (31) legutóbb az olaszországi Milánótól körülbelül hetven kilométerre lévő kisvárosban, Arcoréban lépett a kötelek közé. A Tisza-parti öklözőnek ez volt a hatodik profi mérkőzése, amelyen ellenfélként az olasz Samuele Esposito következett. A hatszor három percesre tervezett, kisváltósúlyú találkozó a negyedik menetben technikai KO-val eldőlt, méghozzá Gerebecz javára, aki ezzel a két-két döntetlen és vereség mellett megszerezte hivatásos pályafutása második győzelmét. A Gál László, Gajda Zoltán duó által felkészített bokszoló legközelebb egy hónap múlva szeretne megint kötelek közé lépni. Ami pedig a Szeged BC női öklözőit illeti, igen jelentős eseményeket tartalmaz az idei versenynaptár. Lesz benne nemzetközi torna (Isztambul, április 14-20., illetve Szentpétervár, július 20-26.), felnőtt és utánpótlás Eb (szeptember 14-21., illetve november 19-23.), felnőtt és junior ob (október 29-31.), valamint a pécsi Boszorkány-kupa (augusztus 12-16.). A szegedi származású szakági szövetségi kapitány, Szuknai Zsuzsanna a bő keretben a Tisza-parti klubból a Kovács Mária, Kovács Ildikó, Nagy Bianka, Pócsa Gabriella kvartettel számol. Csehországban első alkalommal rendeztek női ökölvívótornát, a szegedi színeket képviselő Nagy Bianka a 69 kg-ban a hazai Martina Jindrová ellen 2:l-s pontozással maradt alul. A Pick is csatlakozott HOLNAP: SZEVIÉP-SZEGED-ZALA VOLÁN Átírt program Sok nagy csatát átéltek a Szeviép-Szeged női kosarasai az elmúlt hónapok során, és az utóbbi időszak remek formáját látva aligha akad ember, aki hitte volna, a Zala Volán a bajnoki negyeddöntó'ben három partira kényszeríti Donkó Orsolya együttesét. A párharc harmadik összecsapása így a szezon egyik legfontosabb mérkó'zésévé lépett elő. MÉHES GÁBOR Alapjaiban forgatta fel a Szeviép női kosárlabdacsapatának heti programját a vasárnap Zalaegerszegen elszenvedett vereség. A szegediek előzetes tervei, valamint a papírforma szerint a következő napok már a hétvégi, Pécs elleni bajnoki elődöntő jegyében teltek volna, ehelyett holnap ismét csatába kell szállni a Zala Volánnal, a legjobb négy közé jutásról ugyanis csak a párharc harmadik ütközete dönt. A 68-64-es zalai siker a meccs első harminc percének tükrében akár a csoda kategóriába is sorolható (a szegediek 20-2-vel kezdtek, és három játékrész után is 61-47-re vezettek), ám az igazi szenzációt - sajnos negatív értelemben - a Szeviép utolsó negyedbeli produkciója szolgáltatta. Ezen a szinten jóformán példátlan, hogy egy csapat tíz perc alatt mezőnykosár nélkül maradjon, márpedig Egerszegen a Tisza-partiak utolsó negyedben kiizzadt három pontja két Fürész- és egy laczi-büntetőből állt össze. A záró felvonás kritikus pillanataiban mintha mindenki menekült volna a felelősség elől, gondolván, a csapatkapitány, Fürész Emőke úgyis megoldja a problémákat. Ezúttal neki sem sikerült. A már odahaza, Ukrajnában lábadozó Olga Dubrovina kiválása óriási veszteség, ráadásul Németh Bernadett is Achilles-sérüléssel bajlódik, ám a gondok közepette sem létezhet más forgatókönyv, kizárólag a győzelem. Hogy csütörtöktől valóban már csak a Pécsre kelljen összpontosítani. Serlegeső MUNKATÁRSUNKTÓL Igazi serlegesőt hozott szegedi szempontból a Magyar Súlyemelő-szövetség közgyűlése: a Lelkesedés SE-ből négyen is elismerésben részesültek a 2008-ban nyújtott teljesítményükért, és ilyenre még sosem volt példa. Az év edzője Oláh Imre, az év legeredményesebb ifjúsági versenyzője Gábor Róbert, az év legeredményesebb felnőtt versenyző/e Nagy Péter lett, míg Ocskó Mihály - aki a saját korosztályában sorrendben 21 mastersbajnoki címet szerzett - 60. születésnapja alkalmából kapott különdíjat. A SZEGEDI DÍJAZOTTAK (BALRÓL): GÁBOR, OLÁH, ÖRDÖGH ISTVÁN SZAKOSZTÁLYVEZETŐ, NAGY, OCSKÓ Fotó: DM/DV MUNKATÁRSUNKTÓL A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a közelmúltban kapott egy nevezési feltételeket tartalmazó levelet, amelyet a GCH24 szervezet küldött. Eddig ugyanis 16 tagja volt a szervezetnek, de szeretnék 24-re bővíteni. Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezetője jó hírekről tájékoztatta a szurkolókat. - Hétfőn visszaküldtük a levelet, minden adatot kitöltöttünk, elfogadtuk azokat a feltételeket, amelyeket a szervezet leírt nekünk. Európa 24 legnagyobb klubja fogott össze, és ebben a Pick Szeged is benne van. Június 22-én lesz a következő ülés, amelyen már a programról, a működésről is döntünk. Ezüstérmes a dzsűdóiskola • A SIKERTRIÓ (BALRÓL): VECSERNYÉS, WANG ÉS D0RN Fotó: DM/DV A Tisza-parti fiatalok közül 32 kg-ban Wang Denis aranyérmet szerzett, 50 kg-ban Vecsernyés Ádám szintén első lett, míg Dorn Balázs a második helyet szerezte meg. MUNKATÁRSUNKTÓL Remekül szerepeltek a Szeged Judo Iskola SE versenyzői a diák B korcsoportos cselgáncs Magyar Köztársaság Kupán. Katona Pál tanítványai a csapatversenyben a második helyen végeztek. • NÉMETHÉK PLUSZMECCSRE KÉNYSZERÜLNEK Fotó: Segesvári Csaba www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Prste beruházási |iá •i SBH& — - NYES KAMA^--sssssssrss^ ^nci&kmiatt meg< (re, hogy ' üü§§§ t§i*í neK megoldást az u Bankban >s<dé< tt mok'' feszté*' Bank által az ^SS^^elelsz^ra. Lm atokat biztost káza, riiT--*"' sffSgrsKSS--" ssssses Erste Vonalat. ^ ^^ g tájékoztatás l^atíréves nettö árbevétellel soKravonatkozó rendelkező válla'k .01 ERSTE Nálunk Ön az első. h i