Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-21 / 68. szám

A vegyészek a heroinporból kétféle mintátvesznek: az egyiket azért, hogy saját maguk beazonosítsák, a másikat pedig pontos elemzésre küldik a pesti központi laborba FOTÓK: FRANK YVETTE 300 MILLIÓT ÉRŐ HEROIN NYOMÁBAN £ Farkas Péter még mindig szökésben Délkelet-Ázsiában bujkálhat a kábítószerrel való visszaélés miatt öt év fegyházra ítélt Farkas Péter (képünkön), aki tavaly novemberben az ítélethirdetés szünetében a börtön elől megszökött a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. Az elítélt exsportoló állítólag előbb Bécsbe, majd hamis papírokkal Thaiföldre szökött. Farkast és öccsét 2004 októberében tartóztatták le, mert több ezer tőből álló marihuánaültetvényt találtak pesti családi házuk melléképületében. A többmilliós hűtő-, világító- és szellőzőberendezéssel korszerűsített épület palántaágyásai becslések szerint 50 millió forintot értek. A főváros legnagyobb cannabisültetvényeként számon tartott létesítményt sajtóértesülések szerint öt éven át üzemeltethették, s ez idő alatt a termesztők akár több százmillió forintot kasszírozhattak. és új csomagolóanyagot. Annyira szük ott a hely, és annyira száll a fi­nom barnás por, hogy ehhez ki kel­lett jönnünk a szobából. A barnás, lisztszerű őrleményt a laborosok sa­ját, számozott tasakjaikba zárják. A csomagolóanyag megy vissza a rend­őrökhöz. A vegyészek pedig a porból kétféle mintát vesznek. Egyet, hogy saját maguk beazonosítsák, és - elő­írás szerint - két órán belül jelentést adhassanak róla. Ehhez körülbelül 280 ellenőrzött alapvegyülethez ha­sonlítva ad eredményt a számítógép. Ebből már megállapítható, hogy nagy tisztaságú, terjesztésre szánt anyaggal vagy hígított adagokkal van dolguk. A másik mintát pedig pontos elemzésre a pesti központi laborató­riumba küldik. 15-20 ezer forint körül mozog a heroin grammja a feketepia­con. Pontos összetételt a szakértői in­tézet állapít meg a Szegeden előkészí­tett mintából. A heroin többi részét ideiglenesen a szegedi labor raktárában őrzik, amíg le nem zárul a bírósági ügy. A Kossuth Lajos sugárúti drograktárba nem mehettünk be, de azt elárulta a laborvezető, hogy évente 250-300 ügyük van. És egyre több; míg más­kor évente három-négy heroincsem­pész kerül a határrendészek kezére, most két hét alatt lekapcsoltak két nagy futárt. Minden napra egy eset Marihuánából is egyre több érkezik; korábban ősszel volt a vadkender sze­zonja, most egész évben szüretelüc. Ezeket praktikusan, hullazsákokba csomagolva szállítják be, a kiszárítá­sukhoz kell a mennyezet alá szerelt kampósor. Az egészet le kell szüretel­ni, hogy ledarálva megvizsgálhassák. A vadkendernek a szegedi laborban legtöbbször véget ér a pályafutása: pontosan kielemzik. Ezt is raktároz­zák, s ha véget ér az eljárás - ahogyan a heroint is -, a rendőrség veszélyes­hulladék-égetőbe viszi megsemmisíte­ni. Hogy hogyan és hová, azt - ugyan­csak biztonsági okokból - nem írhat­juk meg. BORSOT TÖRNEK A KERESŐKUTYA ORRA ALÁ. A csomagolás módja gépesített üzemre utal. A felismer­hető szagot többrétegnyi műanyag zacskóval, fóliával, ragasztószalag­gal igyekeznek szigetelni a gyártók. Előfordult már, hogy lufiba tették a port. Köré - a kábítószer-kereső kutyák ellen - gyakorta szórnak borsot vagy kávét. A sárga ragasztószalaggal áttekert heroincsomagokat egyenként megmérik Követtük a hétfőn Röszkénél lebu­kott bolga'r heroincsempészek közel 300 millió forint értékű szállítmá­nyát: a határrendészektó'l a rendőr­ségi nyomszakértőhöz, onnan pedig a kábítószerlaborba vitték a szakem­berek. A legtöbb esetben nincs érté­kelhető nyom, most azonban talál­tak ujjlenyomatokat. A kábítószer nagy részét ott is őrzik a megsemmi­sítésig. Hétfőn reggel a röszkei határátkelőnél bukott le két bolgár kábítószercsem­pész. Irataik rendben voltak, ám kevés csomagot vittek magukkal, és olyan zavartan viselkedtek, hogy az már sze­met szúrt a határrendészeknek. Alapo­sabban átvizsgálták a Renault-t, kábí­tószer-kereső kutyát is bevetettek. A kocsi hátsó ülése alatti rejtekhelyről összesen 29, egyenként félkilós cso­mag drog került elő. A rendőrség né­hány óra múlva már hírt adott a kábí­tószerfogásról; tudták, hogy nagy tisz­taságú heroinról van szó, és hogy a 14,5 kilónyi por értéke hozzávetőlege­sen meghaladja a 300 millió forintot. Ez több mint 240 ezer, halálos tűszú­ráshoz elegendő mennyiség. Az anyag szaga árulkodó Követtük a cipóforma sárga zacskók útját. Előbb a rendőrség bűnügyi tech­nikusai vették kezelésbe a megyei rendőr-főkapitányság Kossuth Lajos sugárúti negyedik, szigorúan őrzött emeletén: ujjlenyomatokat kerestek. Általában kesztyűben csomagolják a drogot, nincs rajta értékelhető nyom, ez a bolgár szállítmány azonban kivé­RÖSZKE A SZŰRŐ. A szegedi határ­rendészek tavaly 10-szer buktattak le kábítószercsempészeket, ebből 8-szor Röszkén. Összesen 64,4 kiló drogot fogtak. A legnagyobb a nagylaki 50 kiló heroin volt, 2 milli­árd forint értékben. Idén már 26,5 kiló heroinnál tartanak, ugyancsak Röszkén. Érkezik be marihuána, hasis és folyékony amfetamin. Ta­valy év végéig a vám- és pénzügy­őrség is vitt a bűnügyi szakértő és kutatóintézet szegedi, illetve fővá­rosi intézetébe kábítószereket. Ja­nuártól viszont saját laborjuk mű­ködik Budapesten. Náluk is legna­gyobb mennyiségben heroin bukik le, s megyénkben Röszkén szűrik ki. Három éve összesen 42 kilót buktat­tak le, két éve 51-et, tavaly 28-at. Idén - két hete - találták az első nagy szállítmányt, 12 kiló heroint. tel volt: találtak rajta, ujjlenyomatokat a technikusok. Csak ezután vitték át a drogot „egy szobával" arrébb, a labor­ba. A háromfős kábítószerlabort hét éve rendezték be, két éve már nem a rendőrség, hanem a rendészeti mi­nisztérium Bűnügyi Szakértői Kutató­intézetének régiós kirendeltsége égi­sze alatt működik. A csapatot fiatal vegyész irányítja; egyikük sem rend­őr, hanem vegyészek vagy gyógysze­részek. Az ő és munkatársai arcát biz­tonsági okokból nem mutathatjuk. A sárga ragasztószalaggal áttekert cso­magokat kamera alá készítették ki, az rögzíti minden mozdulatukat. A folyo­són és a szobában émelyítő, savany­kás és szúrós szag. - Nem bódít - báto­rít kísérőnk. A zöldszag marihuána, a torma kokain, a savanykás enyhe mákvirággal heroin. Szagról gyanítha­tó, melyik csomagban mi van. Hon­nan veszik akkor a filmekben, hogy a kés hegyével, vagy az ujjat belemárt­va kóstolják a rendőrök az anyagot? A vegyész széttárja a karját: nem tudni. Annyira jellegzetes a színe és a szaga, hogy efféle látványtrükkökre, kóstoló­ra nincs szükség. És különben is, mi van, ha patkányméreg? Szeged azonosít, a központ elemez A bolgár heroin kibontását tehát az ujjlenyomatok miatt plusz egy műve­let bonyolítja. A bűnügyi techniku­sok jelenlétében kell kibontani min­den egyes zacskót, hogy a göngyöleg belsejében is megvizsgálhassák, hát­ha találnak további nyomokat. Ehhez a zárt, és elszívóval ellátott üvegfül­kébe pakolják át a drogot, mérleget

Next

/
Oldalképek
Tartalom