Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-26 / 48. szám
i&Wfi5>5 ie^öyefe'sírt V eviöiöí tödBynértiöllo 21 Belföld - külföld Csütörtök, 2009. február 26. Nem nő a földgáz ára BUDAPEST (MTI) A gáz ára nem emelkedik április l-jén Magyarországon - közölte Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva. Elmondta: a forint-dollár árfolyam alakulása ugyan indokolttá tenné az áprilisi emelést, mégis a gázár változatlanul hagyása mellett döntött, mert arra számít, hogy a forint árfolyama erősödni fog, illetve a gáz világpiaci ára a következő negyedévben csökken. 900 embert küldenek el Tiszaújvárosban TISZAÚJVÁROS (MTI) Megválik kilencszáz dolgozójától az amerikai Jabil konszern tiszaújvárosi gyára - tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán. A társaság közölte: nem hosszabbítják meg összesen kilencszáz - kölcsönzött, valamint saját állományban lévő, határozott idejű munkaszerződéses - dolgozójuk szerződését. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnál az MTI-nek elmondták, ez nem jogilag számít csoportos létszámleépítésnek. A cég közleményében rámutat: a válság nyomán a csökkenő megrendelések miatt kialakult helyzet következtében a Jabil újragondolja mind működését, mind méretét. A társaság a vevői megrendelésekhez igazítja a tiszaújvárosi gyárában foglalkoztatottak létszámát. Az elektronikai iparágban tevékenykedő Jabil jelenleg több mint 4000 embert foglalkoztat Tiszaújvárosban. A tiszaújvárosi Jabil Circuit Kft. egyébként a recesszió ellenére az elmúlt év második felétől több százzal növelte dolgozói számát, miután megkezdte kanadai megrendelésre az úgynevezett okos telefonok gyártását, és a hosszú távú együttműködésnek köszönhetően új gyáregységet létesített. A Jabil széles körű elektronikai design, termelési és termékmenedzsment szolgáltatásokat kínál a világméretű elektronikai és technológiai vállalatoknak, 85 ezer embert alkalmaz 21 országban található gyárában. AZ OTP ÁRFOLYAMA 2001 ŐSZÉN VOLT ILYEN ALACSONY Ötéves mélyponton zárt a budapesti tőzsdeindex BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 430 pontos, 4,2 százalékos csökkenéssel, 9.88 ponton zárt szerdán, a vezető papírok nagyot zuhantak az előző napi záráshoz képest. A BUX legutoljára 2004. február 24-én Valutaváltó VALUTA | VÉTELI | ELADÁSI EURÓ 292,01 306,99 USA-DOLLÁR 227,49 239,15 ANGOL FONT 330,74 347,70 CSEH KORONA 10,04 11,10 HORVÁT KUNA 37,68 41,64 SVÁJCI FRANK 194,75 206,79 SZERB DINÁR 3,02 3,34 FORRÁS: OTP zárt tízezer pont alatt, az 1420 forintos napi minimum szintet is elérő OTP pedig nyolc éve, 2001 októberében járt hasonló árfolyamon. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a kereskedés elején még némi pozitív korrekcióra lehetett számítani a nemzetközi hangulatból ítélve, ám a „szép nyitás után megmagyarázhatatlanul katasztrofális zuhanás következett a budapesti tőzsdén". Délutánra teljesen elfogytak a vevők a magyar börzéről, így az a nyugat-európai és régiós piacoknál is előbb fordult jelentős negatív tartományba. Az OTP-t szerdán két nagy eladó „öntötte", így a bankpapírok átlagosnak mondható forgalom mellett is nagyot tudtak esni a „befektetők által jelenleg gyűlölt piacon" - fejtette ki az Erste üzletkötője. Délután az OTP esése meghaladta a 10 százalékot, ezért a kereskedését szüneteltetni kellett. KILENCEN MEGHALTAK, DE TÖBB MINT NEGYVENEN SÉRTETLENÜL SZÁLLTAK KI A RONCSBÓL Fotó: MTI/AP/Frank Augstein • JT • Utasszallito gep tragediaja Leszállás közben lezuhant egy török utasszállító repülőgép az amszterdami Schiphol légikikötő' közelében, a fedélzeten lévő'135 ember közül kilencen nem élték túl a balesetet, a sebesültek száma meghaladja a nyolcvanat. A gépnek nem volt magyar utasa. AMSZTERDAM (MT1/AP/DPA/AFP) Túlélők arról számoltak be, hogy az Isztambulból, körülbelül fél tizenegykor érkező Boeing 737-800 típusú gép egy mezőn ért földet, mintegy 500 méterre a leszállópályától és 100 méterre a forgalmas A9-es autópályától. Becsapódás után a gép törzse három részre törött, egyik hajtóműve pedig leszakadt. A holland tévé felvételeket mutatott be a Turkish Airlines légitársaság szerencsétlenül járt gépéről. Ezeken látható, hogy leszakadt a Boeing farokrésze, illetve széles repedés látható közvetlenül a pilótafülke mögött, és a gép orra is elvált a gép törzséről. A gép nem lobbant lángra a becsapódás után, bár egyik hajtóműve rövid időre kigyulladt. A német ARD televízió helyszínre küldött tudósítója - szemtanúkra hivatkozva - arról számolt be, hogy a repülőtér felé közeledő, lefelé ereszkedő gépnek semmilyen hangja nem volt, a hajtóművek leálltak. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy a Boeingnek közvetlenül a célállomás előtt elfogyott az üzemanyaga. Binali Yildirim török közlekedési miniszter csodának nevezte, hogy mindössze kilenc életet követelt a schipholi baleset. Szakemberek szerint ebben közrejátszott az is, hogy a mező a sok csapadéktól erősen felázott, így a Boeing viszonylag puhán ért földet. Betonra történő zuhanás esetén az áldozatok száma sokkal magasabb volna - állítják szakértők. A 80-nál is több sérültet 11 kórházban ápolják, közülük hatnak kritikus az állapota - hangzott el a délutáni sajtótájékoztatón. A gép személyzetének több tagja is megsérült. A szerencsétlenség lakott terület közelében történt, szerencsére lakóépületig nem csúszott ki a gép. A Malév szóvivője az MTI helyszínen lévő tudósítójának, Králl Verának elmondta, hogy minden járatukat elindítják Amszterdamba, miután a repülőtérről azt a tájékoztatást kapták, hogy egy kifutópályával üzemel tovább Schiphol. Bokros Lajost akarja az MDF BUDAPEST (MTI) Törvényszerű volt az elmúlt időszakban az MDF, a Reformszövetség és Bokros Lajos egymásra találása - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az MDF elnöksége kedden döntött arról, hogy Bokros Lajos volt pénzügyminisztert kérik fel, legyen az európai parlamenti (EP) választásokon a párt listavezetője. A döntés okaként az MDF elnöke azt mondta: válságkezelésre szorul Magyarország és az Európai Unió is, a válságkezelésben pedig vitathatatlan tapasztalata van Bokros Lajosnak. Több pénz a rendörségnek BUDAPEST (MTI) A rendőrség összesen 14 milüárd forinttal több támogatást kap idén - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szavaiból, amikor a kormánykabinet döntéseit Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal együtt ismertették szerdán Budapesten. Gyurcsány Ferenc közölte: 12 mübárd forintot kap a rendőrség, amelyből 4 milüárd forintot uniós, 8 miibárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítanak. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ehhez hozzátette, hogy a 12 miibárd forint nem tartalmazza azt a 2 milüárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek. A kormányfő elmondta azt is, hogy az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot. Hozzátette: több mint 250 településen lesz biztosított a rendőrség napi jelenléte, és több mint 100 új körzeti megbízotti státust alakítanak ki, töltenek be. A büntető törvénykönyv tervezett módosításával határozottabban kívánunk fellépni azokkal a bűneikövetökkel szemben, akik visszaesőként, fegyverrel vagy fegyvernek minősülő eszközzel követnek el erőszakos bűncselekményeket - mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ezzel párhuzamosan kiterjesztik azok védelmét, akik önmagukat, családjukat, vagyonukat kívánják megvédeni bármilyen fenyegetéstől, támadástól. BI0TERMELŐ GAZDÁK, MÉHÉSZEK, HÚSOSOK, BORÁSZOK, PÁLINKÁSZ0K, KÉZMŰVESEK A BUDAPESTI VÁSÁRKÖZPONTBAN Falu a városban - I. Európai LEADER Expo EJ Csongrád megye LEADER-közösségei A vidéki emberek, vállalkozók, civilszervezetek és önkormányzatok együttműködésében új fejezetet nyitott hazánkban a LEADER program. A helyi, térségi közösségek összefogásának ösztönzésével a program lehetőséget biztosít a vidéki életkörülmények megújítására és az életminőség javítására, főként a munkahelyek megőrzésére, új álláshelyek teremtésére, illetve a helyi gazdasági és kulturális élet színesebbé tételére, megerősítésére. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület Déli Napfény Nonprofit Kft. Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Maros-völgyi LEADER Egyesület A LEADER-szemlélet gyakorlati alkalmazása nyomán elért magyarországi eredményeket az ország LEADER-közösségei, akciócsoportjai eddig már két alkalommal mutatták be országos kiállításon a fővárosban, a Hungexpo területén. Idén első alkalommal az európai LEADER-színtérrel összefogva I. Európai LEADER Expo néven tartják meg az eseményt február 26. és március 1. között a Budapesti Vásárközpontban. Az Utazás 2009 idegenforgalmi kiállítással egy időben nyitva tartó nemzetközi LEADER-seregszemlére a szervezők ezért több tízezer látogatót várnak külföldről, vidékről és a fővárosból. A jóval több mint 200 vidéki kiállító, biotermelő gazda, méhész, húsos, borász és pálinkász mellett az ország legtávolabbi vidékeiről is érkeznek kézművesek: fafaragók, kosárfonók és más ügyes kezű mesterek. Emellett várhatóak a külföldi csoportok képviselői Spanyolországtól Erdélyig, Ciprustól Lengyelországon át Litvániáig, így a mostani nagyszabású bemutatón a magyarok mellett más uniós gazdák, családi és társas agrárvállalkozók, a falusi, tanyai turizmusból élők, továbbá a népművészeti és kézművestermékeket készítők is jelen lesznek, szinte egész Európából elhozva az ottani vidéki közösségek termékeit, turisztikai kínálatát, dalaikat, táncaikat. A látványos, nagyközönségnek szánt bemutatókon kívül szakmai fórumokat, szemináriumokat is tartanak. A négynapos kiállítást amelynek Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Patras Panagiotis, az Európai LEADER-szövetség (ELARD) görög elnöke a fővédnökei - a HUNGEXPO D és UJ MAGYARORSZAG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 F pavilonjában, közel 9000 négyzetméteren rendezik meg. Érdemes lesz kilátogatni. (A LEADER-közösségekröl bővebben a www.umvp.eu weboldalon tájékozódhat.) Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa. Készült az Európai Unió, a Magyar Köztársaság Kormánya és az ÚMVP irányító hatósága támogatásával. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ÖRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szenles), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai Út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-8T0. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Mb. terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.