Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-12 / 36. szám

Csütörtök, 2009. február 12. Aktuális 15 A NEMRÉG KIFOSZTOTT BANKFIÓK MELLETTI KISBOLTBÓL VITTÉK EL A BEVÉTELT Ismét raboltak a Retek utcában GYÓGYSZERIPARI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HAZAI PÓLUSOKBAN Gyógyszeripari Innovációs Pólushá­lózatot alakít ki Szeged, Debrecen és Pécs, illetve azok egyetemei és ipar­kamarái az MTA Szegedi Biológiai Központjával, a Teva és a Richter Ge­deon Gyógyszergyárral közösen. Az együttműködésről szóló megállapo­dást a napokban írták alá. A prog­ram célja, hogy a hazánkban régóta erős gyógyszeripar a világpiacon is versenyképes termékekkel tudjon megjelenni. Folytatás az 1. oldalról A rendőrség tájékoztatása szerint a bolti rabló késsel fenyegette meg az al­kalmazottat, a bevételt követelte, majd miután azt megkapta, gyorsan távozott a helyszínről. A kisboltban tegnap reggel arról beszéltek, hogy az éppen akkor szolgálatban lévő eladót nagyon megviselték a történtek, az üzlet mégsem zárhat be, az életnek folytatódnia kell. Hogy mennyi pénz­zel távozott az illető, azt sem a bolt­ban, sem a rendőrségen nem árulták el, de záróra előtt akár több tízezer fo­rint is lehetett a kasszában. A banki és a bolti rablás elkövetői­nek személyleírása különbözik, így a két esetet nem lehet összefüggésbe hozni egymással. Az ABC-t kirabló tettes 18-25 év közötti, 170 centi ma­gas, vékony testalkatú férfi, akinek sötét szeme és fekete szemöldöke van. Hangja mély és monoton volt. A rabláskor fekete bőrkabátot, szür­ke vagy kék kapucnis felsőt, szürkés színű melegítőnadrágot és edzőcipőt viselt. Arcát piros sállal, vagy ken­dővel takarta el. A rendőrség kéri, hogy aki az eset­ről vagy az elkövetőről bármilyen in­formációval rendelkezik, hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívószámot. S A JOGSZABÁLYRÓL. A helyileg vé­dett épület esetében a védelem az épület, építmény teljes töme­gére, vagy annak csak részleteire terjed ki. Ezeket hagyományos építészeti tömegükben, tetőfor­májukkal kell megtartani, érin­tetlenül hagyva az eredeti nyí­lásrendet, a nyílások osztását, megerősítve a homlokzati tago­kat. A védett épületek belső kor­szerűsítését, átalakítását azon­ban a védettség nem akadályoz­za. Bontásuk azonban csak akkor lehetséges, ha műszakilag el­avultak, s kimondják a védettség megszűnését. Nincs olyan fogalom, hogy ipari műemlék, egy épület vagy megfelel a műemléki kritériumoknak, vagy nem. A régi szegedi gyárépületek közül koruk, építészeti stílusuk miatt egyik sem műemlék, viszont a legtöbb helyi védelem alatt áll. Közös uniós pályázat beadását tervezi a magyar és a szerb fél az Ásotthalom és Királyhalom között kialakítandó határ­átkelőhely megépítésére. Erről állapod­tak meg Vük Jeremics szerb külügymi­niszter hét eleji budapesti látogatásán ­mondta tegnapi szegedi sajtótájékozta­tóján Kozma József MSZP-s képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A határátkelő és a szükséges néhány kilométernyi út átépítése milli­árdos nagyságrendű költség. A politi­kus bízik benne, hogy idén megkezdhe­tik az előkészítését. Szóba került a régi röszkei átkelő megnyitása a magyar és szerb állampolgárok számára, valamint a Tiszasziget és Gyála közötti határátke­lőhely bővítése is. FEKETE KLÁRA A Szent István téri víztoronyról a leg­több szegedi azt gondolja, hogy „ipa­ri műemlék". Holott ilyen fogalom nincs: az öreg Hölgy egyszerűen mű­emlék - közölte kérdéseinkre vála­szolva Mátyus Zoltánné, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi ki­Közösen pályázhatnak az ásotthalmi átkelőre PACSIKA EMÍLIA TEXTILJEI Pacsika Emília textilművész Tisztelet az írásnak című tárlatát csütörtökön 17 órakor az algyői Faluház Galériában Bene-Kovács Zoltán, az Algyői Falu­ház, Könyvtár és Tájház igazgatója nyitja meg. A kiállítást március 6-áig tekinthetik meg az érdeklődők. Megtalálták az elkövető kellékeit » A VÁROSKÉPFORMÁLÓ, IMPOZÁNS SZEGEDI GYUFAGYÁR EGY RÉSZE HIÁBA TÖBB MINT 100 ESZTENDŐS, NEM VÉDIK Fotó: Frank Yvette ü NEM AKART FIZETNI A CIGIÉRT. Rablás miatt volt elfogatóparancs az ellen a 29 éves szegedi férfi ellen, aki kedd délután 6 karton cigaretta vásárlása után nem fizetett egy szegedi Kereszttöltés utcai kisboltban. Amíg az eladó a szám­lát írta, a férfi egyszerűen kisétált a boltból, de a kiérkező járőrök hamar el­fogták. A férfit azzal is gyanúsítják, hogy február 9-én éjszaka a Kolozsvári téren rátámadt egy nőre, akitől elvette mobiltelefonját, mp3-lejátszóját és a pénzét. A rablót őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását indítványozták az ügyészségen. Csotores és kábelcsere MUNKATÁRSUNKTÓL A Szentháromság utca elején meghibá­sodott egy 3 méter mélyen fekvő vízve­zeték, a kifolyó víz bemosta a talajt a csatornába, emiatt megsüllyedt fölötte az aszfalt. A Szegedi Vízmű Zrt. tájékoz­tatása szerint a csatornában és az ivó­vízvezetékben csatorna-, illetve szivár­gásvizsgálatot is végeztek, hogy kiszűr­jenek más csősérüléseket, és tisztítják a csatornaszakaszt. Emiatt a javítás és helyreállítás hosszabb ideig tart. A fél­pályás útlezárás mellett végzett javítás előreláthatólag a jövő héten befejező­dik. A vízszolgáltatásban mindez nem okoz fennakadást. A színház mögött és a Vörösmarty utcában erősáramú ká­belt fektet a Démász. EGYRE TÖBB AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓ Országosan 20 ezerrel nőtt tavaly a tartózkodási engedéllyel rendelke­zők száma a korábbi évekhez ké­pest. Többnyire családegyesítés vagy munkavállalás céljából jöttek hazánkba. 14 százalékkal több volt a kiutasítás és az őrizetbe vétel. Az illegális bevándorlók Szerbiából, Koszovóból és a háborús övezetek bői - Szomália, Irak, Afganisztán ­érkeztek. Több mint háromezren kértek menedékjogot, 40 százalék­kal emelkedett az új kérelmezők száma. Az Unió külső határán meg­növekedett feladatainak is sikere­sen eleget tett a dél-alföldi igazgató­ság - mondta évértékelő sajtótájé­koztatóján Végh Zsuzsanna, a be­vándorlási és állampolgársági hiva­tal főigazgatója. A Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyei ügy­félszolgálatokon közel 30 ezren for­dultak meg. 2007-hez képest a régi­óban 130 százalékkal nőtt az előállí­tások, 74 százalékkal a kiutasítá­sok, 53 százalékkal az őrizetbe vet­tek száma - mondta Petrik Orbánné, a regionális igazgatóság vezetője. • BIZONYÍTÉKOK: JÁTÉK PISZTOLY, ÁLARC, CIPŐ ÉS SAPKA Fotó: Rendőrség MUNKATÁRSUNKTÓL Megtalálták a nyomozók a Retek ut­cai Partiscum takarékszövetkezetet múlt pénteken kirabló 25-30 év körü­li, zömök testalkatú férfi rabláshoz használt maszkját és játék pisztolyát a szegedi Csongrádi sugárúton. Rá­leltek arra a sapkára, cipőre és mele­gítőfelsőre is, amit a férfi a pénzinté­zetben viselhetett. Aki a bankfiók ki­rablásának szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, a maszkot vagy a játék pisztolyt felismeri, jelentkezzen sze­mélyesen a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányságon, vagy hívja a 107-es és 112-es segélyhívókat, illetve a Telefontanú 06-80/555-111-es szá­mát. A nyomravezető 500 ezer forint jutalomban részesül. HELYI VEDELEM ALA ESNEK A REGI GYÁRÉPÜLETEK A kendergyárat lebonthatják rendeltségének műemlék-felügyelő­je. Az idén 105. születésnapját ün­neplő látványosság ugyanis - amely ráadásul teljes felújításának köszön­hetően máig működik - a vasbeton történetének egyik legjelentősebb hazai alkotása. Azért szerettük volna tisztázni a fogalmakat, mert az Árkád építése kapcsán olvasóink már szóvá tették, miért bontják le a közel 120 éves épületegyüttest. A szakértők felmé­rése után azonban kiderült, oly mér­tékben átalakították az eredeti gyá­rat, és annyira elavult, hogy ment­hetetlen. Emiatt az Árkád beruházó­jának is csak azt írták elő, hogy homlokzati elemekkel idézze fel a valahai gyárat, s a korábbi városké­pet. Helyi védelem alá esik viszont a volt ruhagyári ingatlan: az új tulaj­donosok az előírásoknak megfelelő­en újították fel az épületeket. Helyi védettként tartják számon többek között a Vám téri malomépületet is. A Huszár utcai kábelgyárból - a te­rületen, mint ahogy a Délmagyaror­szág már megírta, lakópark lesz ­egy „traktust" mentenek meg az utókornak: a 60-as évekbeli csarnok darabját. Ez helyi védelmet kapott, akárcsak az ugyanott található volt lovarda, amely szintén megmarad. 34 határsértőt és két embercsempészt fogtak MUNKATÁRSUNKTÓL 34 határsértőt és két embercsem­pészt fogtak el a szegedi határrendé­szek az elmúlt három napban Csong­rád megyében: a Tiszaszigetnél, Röszkén és Mórahalomnál lekapcsolt határsértők közül tizenöten szerbek, hárman macedónok, ketten koszo­vóiak, egy férfi pedig bosnyák ál­lampolgár volt. Az embercsempésze­ket tegnap hajnalban Mórahalom külterületén buktatták meg a jár­őrök, a két német autójában 4 koszo­vóit csempészett át a határon, akik közül az egyik a csomagtartóban la­pult. Kora reggel Röszkén két mace­dón és szerb állampolgár akart ille­gálisan hazánkba jönni, nem sokkal később a röszkei szántóföldeken hat macedónt fogtak el. A határsértők ügyét a Csongrád Megyei Rendőr-fö­kapitányság idegenrendészeti eljá­rásban vizsgálja, az embercsempé­szek ellen eljárást indítottak. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom