Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-07 / 32. szám

20 | Tv-műsor Szombat, 2009. február 7. ML, 20.15 Poirot történetei ANGOL BUNUGYI FILM Ariadnét nem nyugtatta meg, hogy lezárták a nyomozást, így kutatni kezdett Miss Seagram ügyében, még­hozzá az asszony lakásán. Talált is nyomra vezető jelet, amit a tás­kájában elrejtett, a táska azonban hamarosan el­tűnt. Poirot szá­mára ez épp elég ok arra, hogy személyesen jár­jon el a rejtély megfejtésében. M2,22.1*0 Huszadik század OLASZ FILM A film kerettörténete 1945-ben játszódik, s a fasiszták bukásával kezdődő leszámolások kapcsán visszapillantásokban tárul elénk a századelőn egyszerre, de különböző sorban született és együtt felnőtt parasztfiúnak, Olmónak és Alfredónak, az uraság unokájának bonyolultan egymásba fonódó életpályája. 1918-ban, a háborúból hazatérvén, majd jövendőbelijeikkel együtt újra szentesítik barátságukat, Alfredo azonban cserben hagyja az ártatlanul gyerekgyilkossággal gyanúsított Olmót. Barátságuk'megromlik, akárcsak Alfredo házassága, aki hagyja szabadon garázdálkodni a szadista fasiszta intézőt, Attilát. r*­tv2.hu nsza klub DUNA 6.00 1V2-matiné 5.30 9.65 Mókás állatvilág 6.00 10.15 Doktorológia Leslie Nielsen módra 6.25 10.65 Kalandjárat Az útitárs Kandász And- 6.65 rea (ism.) 8.55 11.15 Babavilág 9.60 11.65 Egy rém rendes család Budapesten 10.05 12.15 fgy készült a Made in Hungária cí- 10.25 mű zenés film [12] 12.65 Hegylakó[l2] 11.25 13.60 Charlie - Majom a családban 12.00 Német családi kalandfilmsorozat, 66. 12.10 Charlie és a majomisten 12.50 16.60 Bűbájos boszorkák 13.25 Amerikai filmsorozat, 176. Lehull a le- 13.55 pel [12] 16.50 15.60 Az igazság harcosai [12] 15.50 16.35 Két cowboy New Yorkban [12] 16.65 18.30 Tények Hírműsor 18.30 19.05 Elektra 19.00 Amerikai akciókalandfilm [12] R.: Rob Bowman. Fsz.: JenniferGar- 19.30 ner, Gorán Visnjic, Kirsten Prout, Will Yun Lee, Colin Cunningham, Cary-Hi- 21.05 royuki Tagawa, Terence Stamp, Natas­sia Malthe 20.50 Kapj el, ha tudsz! 22.50 Amerikai krimivígjáték [12] 23.30 Ragyogás 1.15 Amerikai thriller [18]. Közben: kenósorsolás 1.10 Mentőhelikopter 2.65 Német akciófilm­sorozat, 93. [12] 2.00 Drága testek Amerikai krimisorozat, 66. 3.10 Bele a tűzbe [12] WS Teleshop Fejezetek az állatvilág történetéből Digimonok - Az új kaland Kölyőkklub Disney-rajzfilmek így készült: Volt Receptklub 06-91/93-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Házon kívül RTl-híradó - Déli kiadás Autómánia Autósmagazin Havazin A dadus [12] A hálózat csapdájában [12] Mr. és Mrs. Smith [12] Eltűntnek nyilvánítva [12] Bosszúállók Amerikai kalandfilm [12] RTL-híradó - Esti kiadás Fókusz-plusz Magazin [12] Men In Black - Sötét zsaruk 2. Amerikai akcióvígjáték [12] Rajtaütés Amerikai akciófilm [16]. Utána: RTl-hírek Bérgyilkosok Amerikai akciófilm [16] fóketlenek Amerikai-kanadai vígjáték [16] Fejezetek az állatvilág történetéből Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat (ism.) Fókusz-plusz Magazin [12] (ism.) 5.65 Hajnali gondolatok 9.00 5.50 Napkelte 9.30 9.00 Hétmérföld Arad környéke 10.00 9.60 Delta 10.25 10.05 Élni tudni kell! 10.50 10.35 Készpénz 11.05 11.05 Autóvízió 11.30 11.30 MostaBuday! 12.01 12.10 Fogadóóra 12.25 12.60 Egészségábécé 12.55 13.10 Pom poko - A tanukik birodalma 13.00 15.15 Gyerekszínház 13.25 16.10 Teknőc a láthatáron 16.15 Interaktív digitális ismeretterjesztő 15.05 magazinműsor kisiskolások számára 15.30 16.60 Géniusz 17.05 17.10 Szegény milliomosok 17.30 Német tévéfilmsorozat 17.55 18.00 Az étterem 13.25 19.00 luxor-sorcolás 19.28 Föld-tv 19.30 Híradó este 13.50 20.00 Ötöslottó-számsorsolás 19.20 20.15 Poirot történetei: A harmadik lány 20.30 Angol bűnügyi film, l/l. [12] 20.50 R.: Rendező: Dan Reed. Fsz.: Poirot 20.55 felügyelő - Dávid Suchet; George - 21.00 Dávid Yelland 21.05 Hippolyt 22.60 Magyar filmvígjáték [12] 22.65 Leány gyöngy fülbevalóval Angol-luxemburgi-amerikai film [12] 0.25 Hírek Benne: időjárás-jelentés 0.30 Sporthírek 0.65 Koncertek az A38 hajón 1.15 Fellép az Esclin Syndo 3.50 Gyerekeknek Arthur Fehér Agyar Jacques Cousteau tengeri kalandjai Én táncolnék veled Csárdás Világjáró Hagyományok háza Szakképzési körkép Magazinműsor Szabadlábon a Tiszaháton Arborétumok, gyűjteményes kertek Időjárók A szél Bessenyei Ferenc Észak világa Épített szépségek Rab ember fiai Magyar film Pestbeszéd Pecatúra Templomos lovagok kincse Design Francia ismeretterjesztő sorozat, 2Q/S0. A bakelittelefon Angelina, a balerina Kémeri Magyarfilm, yU. Stella Híradó este Sporthírek Időjárás-jelentés Tartós kapcsolat Francia filmvígjáték [12] Huszadik század Olasz film, VI-2. [18] R.:Bernardo Bertolucci Sz.: Róbert De Niro, Gérard Depardieu, Donald Sutherland, Stefania Sandrelli, Dominlque Sanda, Burt Lancaster Napnyugta Mafalda 8.10 Gyerekeknek 9.15 Mikor érünk már oda? 9.20 Cimbora 9.50 Léptünk koppan ódon köveken 10.15 Aranyszarvas Magyar századok 11.15 Talpalatnyi zöld 12.05 Isten kezében 12.35 Élő népzene 13.05 Beavatás 13.15 „A magok oltalmára..." 13.30 A nagy nevetés Szilveszter újra 13.50 Szilveszter újra Kívánságkosár 15.05 ízőrzők Noszvaj 15.60 Ferencesek Erdélyben 16.15 Női pulzus 16.60 Equatorklub 17.15 Mese 17.35 Duna tér 18.00 Híróra 18.20 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 19.00 A simlis és a szende Amerikai tévéfilmsorozat 20.00 Határok nélkül Szilveszteri gálaműsor a Szolnoki Szigligeti Színházból 22.35 Szilveszter újra Kívánságkosár 0.05 Duna-sport Sportösszefoglaló 0.20 „A magok oltalmára..." Erdélyi erődtemplomok Marosvásárhely 0.35 Vers 0.60 Himnusz 0.65 Szilveszter újra Kívánságkosár 6.00 Az utód 7.35 Mint-a-kép Amerikai romantikus vígjáték 9.15 L'ecsó Amerikai animációs film 11.05 Jack és Jill a világ ellen Amerikai romantikus vígjáték 12.35 Góóól 2. Angol filmdráma 16.30 Bor és csókok Olasz vígjáték 15.50 P. S. Iloveyou Amerikai romantikus filmdráma 17.55 Üres város Amerikai filmdráma R.: Mike Binder. Fsz.: Adam Sandler, Don Cheadle, Jada Pinkett-Smith, Liv Tyler, Saffron Burrows 20.00 Kés, villa, olló Amerikai vígjáték R.: Ryan Murphy. Fsz.: Joseph Fien­nes, Brian Cox, Annette Bening 22.00 Borát - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika Amerikai vígjáték 23.25 A tégla Ahierikai bűnügyi filmdráma 1.50 Konfetti Angol romantikus vígjáték R.: Debbie Isitt Sz.: Martin Freeman, Jessica Hynes, Stephen Mangan, Selina Cadell, Jimmy Carr, Jason Watkins, Olivia Col­man 3.30 Felvétel indul! Amerikai filmmagazin 16.45 Bosszúállók R.: Jeremiah S. Chechik. Fsz.: Sean Con­nery, Uma Thurman, Ralph Fiennes, Jim Broadbent, Eddie Izzard Sir August De Wynter kezébe kaparintotta az uralmat az időjárás felett, és bibliai méretű felhőszakadásokkal, elviselhetetlen káni­kulával vagy dermesztő hideggel teszi pró­bára az emberiség tűrőképességét nap mint nap. Persze célja is van ezzel a veszélyes já­tékkal: világuralomra vágyik. A brit udvar nem nézi ezt a gazságot tétlenül, ezért leg­jobb embereit küldi harcba az őrült Időma­nipulátorellen. 19.00 A simlis és a szende R.: Dennis Dugan. Fsz.: Bruce Willis, Cybill Shepherd, Allyce Beasley, Curtis Armstrong A férfi főszereplő - Bruce Willis remek humorával és szimpatikus lazaságával egy csapásra meghódította a női nézőket, a női bombázó Cybill Shepherd, az egykori modell, a Taxisofőr egyik főszereplője pedig a férfiak tekintetét szegezte a képernyőre. A remek humor, a két főszereplő kitűnő alakítása és a szellemes ötletek üdítő szórakozást nyújtanak. A népszerű, sikeres sorozat 1985 óta szinte minden jelentős tévésorozatdíjat besöpört, mint pl. Emmy-díjat, valamint a Golden Globe-dijat. 22.00 Borát R.: Larry Charles. Fsz.: Sacha Báron Cohen, Ken Davitian, Alex Daniels, James Vickers, Pamela Anderson Borát, a kazah médiavilág sajátos alakja a tájékoztatási minisztérium jóvoltából do­kumentumfilmet forgat Amerikában. Be­utazza a földrésznyi országot, hétköznapi emberekkel találkozik, és helyi nevezetes­ségekkel ismerkedik. Hogy a faji, vallási és szexuális identitásra vonatkozó kérdéseivel megbotránkoztatja, zavarba hozza és ha­lálra rémíti Amerikát, az csöppet sem ér­dekli. 20.50 Kapj el, ha tudsz! R.: Steven Spielberg. Fsz.: Leonardo DiCap­rio, Tom Hanks, Jennifer Garner, Christo­pher Walken, Martin Sheen, Nathalie Baye, Amy Adams, James Brolin Frank W. Abagnale dolgozott orvosként, ügy­védként és egy nagy légitársaság másodpiló­tájaként - és mindezt a huszonegyedik szü­letésnapja előtt. A szélhámosság nagymeste­re emellett briliáns csekkhamisító is volt, szakértelme több millió dollárt hozott neki a konyhára. Carl Hanratty FBI-ügynök legfon­tosabb küldetésének tartotta, hogy elkapja Frankét... 22.45 Leány gyöngy fülbevalóval R.: Peter Webber. Fsz.: Colin Firth, Scarlett Johansson Delft, Hollandia, 1665. A tizenhét éves Griet édesapja megvakul egy kemence felrobbaná­sánál, ezért a lány kénytelen elmenni dolgoz­ni, hogy eltartsa családját. Cseléd leszJohan­nes Vermeer családjánál, és lassan felkelti a festőművész érdeklődését. Bár neveltetésük és társadalmi helyzetük gyökeresen más, a mester észreveszi Griet ösztönös tehetségét, és fokozatosan beavatja őt művészetének titok­zatos világába. II.: Mihályfy Sándor, Horváth Tibor, Félix lászló. Sz.: Székhelyi József, Tábori Nóra, Szilágyi Tibor, Mády Szabó Gábor Az angol trónörökös látogatóba érkezik Budapestre. Kémerit fekélye kínozza, de nem akar szanatóriumba vonulni. Annál is Inkább, mert a herceg ellen merénylet készülődik, és az összeesküvők Kémeri egykori védencét, Stellát is be akarják vonni az aljas terv kivitelezésébe. A lány kétségbeesetten szalad Kémerihez, hiszen évekkel ezelőtt is az ő segítségével mentették fel a gyilkosság vádja alól. 19.20 Kémeri V Telin ^r Idill (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 0.00 Hangos képújság 1.00 Képújság hang nélkül 6.00 Hangos képújság 8.00 Színház 8.20 Estelő 9.20 Diagnosztika 10.20 Könnyűzene 10.30 Hangos képújság 13.00 Szegedtől karnyújtásnyira ­Mórahalom - városi magazin 13.30 Tudományegyetem 16.00 Torzsasztal 16.30 Estelő 15.30 Könnyűzene 15.65 Színház 16.05 Estelő 17.05 Diagnosztika 18.05 Könnyűzene 18.20 Képújság 19.00 Könnyűzene 19.30 Törzsasztal 20.00 Estelő 21.00 Könnyűzene 21.65 Hangos képújság VÁROSI TV 5 z c g c d (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 62-es csatornán) 0.00 Képújság 7.30 Szegedi Hírek 7.55 Képújság 9.00 Teleshop 9.30 Virágzó Magyarország 10.00 Zodiákus 12.00 Képújság 17.00 Nagy Mezőgazdasági Magazin 17.30 Negyedik Dimenzió. Házi kedvencek: Kisállatok 18.30 Verseny 19.00 Nagyító 19.30 Körút 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel ­zenés show-műsor 22.00 Véres vakáció. Amerikai film 26.00 Képújság •TV 17.00 Csillagposta - napi horoszkóp 17.10 Összeállítás a Gregus Máté Szakközépiskola diákbáljáról 18.00 Lezáratlan múlt - az évforduló apropóján beszélgetés Pozsgai Imrével 19.00 lezáratlan múlt. Pozsgai Imre 1989. február 3-i vásárhelyi sajtótájékoztatója 20.00 Képes Sport (hétfői ism. ) 21.50 Csillagposta. Napi horoszkóp 22.00 Képújság \M 6.00 Napi gondolat 7.00 Napi gondolat (ism.) 8.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Kultúrszoba 12.00 Csillagok ösvényein 18.00 Heti Közélet 18.35 Nonstop - ifjúsági magazin 19.35 Heti história 20.00 Csillagok ösvényein 21.00 Kultúrszoba 23.00 Heti História (ism.) goocc » 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Szurkol­junk! Integrált sportmagazin, február 10.00 Televíziós vásárlás 10.30 Kosár­labda, Boston-la lakers, NBA-alap­szakasz (ism.) 12.30 Gillette World Sport 13.00 Televíziós vásárlás 13.30 Francia bajnokság, előzetes 16.00 Szériában. Olasz bajnoki körkép 16.30 Mezeket fel! 15.00 Labdarúgás, Budapest Honvéd­Fehérvár, Ligakupa, 9. forduló, élő17.15 Szériában. Olasz bajnoki körkép 17.65 Vízilabda, Teva VasasPlaket-CN Mar­seille, férfi Euroliga, élő 19.65 Vízilab­da, Partizan Beograd-Eger, férfi Euroli­ga, élő 21.65 Labdarúgás, spanyol baj­nokság, 22. forduló, élő 0.15 Labdarú­gás, Lecce-lnternazionale, olasz baj­nokság, 23. forduló 2.15 Labdarúgás, Milan-Reggina, olasz bajnokság, 23. forduló 6.00 Vízilabda, Teva VasasPla­ket-CN Marseille, férfi Euroliga (ism.) 5.65 Labdarúgás, Budapest Honvéd­Fehérvár, Ligakupa, 9. forduló (ism.) oorc 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Labdarú­gás, portugál bajnokság, 17. forduló (ism.) 11.30 Televíziós vásárlás 12.00 Ví­zilabda, férfi Euroliga. Ez történt eddig 13.00 Slamball, akrobatikus kosár 16.00 Televíziós vásárlás 16.30 Labda­rúgás, holland bajnokság, 21. forduló (ism.) 16.30 Labdarúgás, holland baj­nokság, 21. forduló (ism.) 17.30 NFLGa­me Day 18.00 Labdarúgás, olasz baj­nokság, 23. forduló, Lecce-lnternazio­nale, élő 20.00 Milán IV 20.30 Labda­rúgás, olasz bajnokság, 23. forduló, Milán- Reggna, élő 22.30 Labdarúgás, Budapest Flonvéd-Fehérvár, Ligakupa, 9. forduló (ism.) 0.65 Vízilabda, Teva VasasPlaket-CN Marseille, férfi Euroliga 2.65 Vízilabda, Partizan Beograd-Eger, férfi Euroliga 6.65 Gillette World Sport 5.15 Tekevilágbajnokok versenye 5.30 Labdarúgás, spanyol bajnokság, 22. forduló (ism.) rás-jelentés 19.25 Start! Zenés műsor 20.00 Humorbajnokság. Gála 21.00 SAS-kabaré 22.00 Zeneexpressz 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub. Amerikai közéleti magazin 23.50 Töb­bet ésszel! híriQ 7.00 Híradó 7.30 Soroló 1 8.05 Befutó 8.30 Kő kövön 9.05 Felfedező 9.30 Ar­cok a liftben 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat 13.05 BBC Click 13.30 Garázs 16.05 BBC Repor­ters 16.30 BBC Hard Talk 15.05 A magyar beteg 15.30 Európai híradó 16.05 Civil kaszinó 17.00 Híradó17.30Célpont18.05 Sziluett 19.00 Híradó 19.30 Arcok a lift­ben 20.05 BBC Reporters 20.30 Felfede­ző 21.00 Híradó 2121.30 BBC Click 22.05 Negyedik 22.30 BBC Híradó 23.05 Vetítő. Nővérek várólistán 7.15 Párshow. Házaskvíz 8.15 Rajzfilm­ablak 10.05 Többet ésszel! Interaktív telefonos vetélkedő 11.35 Új mezőgaz­dasági magazin 12.05 Ebugatta 13.00 Közvetlen ajánlat 15.05 Tempó. Rali­magazin 15.30 Az utazó. Utazási maga­zin 16.00 Csak természetesen 16.55 Hír­adó 17.00 Ékszer. Ékszervilág-magazin 17.25 A világ arcai 17.55 Híradó 18.05 Zeneexpressz 18.55 Híradó19.20 Időjá­dalok 12.20 Nouky, Paco és Lola 12.25 Mininews 200912.30 Flipper és barátai 13.00 Világjáró Grover 13.05 Benjámin maci titkos világa 13.30 Arthur III. 13.55 Erdei tanoda 16.10 Woofy 16.15 Rupert maci varázslatos kalandjai 1.16.25 Kis királylány I. 16.35 Pat és Stan 16.60 Postás Pat16.55 Rejtélyek Tesz-Vesz vá­rosban 15.15 Pat és Stan 15.20 Gyerek­dalok 15.25 Nouky, Paco és Lola 15.30 Flipper és barátai 15.55 Mininews 2009 16.00 Animalia 16.30 Fifi virágoskertje I. 16.60 Symfollies 16.65 Noddy ka­landjai Játékvárosban II. 17.00 Pettson és Findusz 17.10 Pat és Stan II. 17.15 Bibi és Tina 17.60 Kis királylány III. 17.55 Játsszunk a Szezám utcában! 18.20 Ml micsoda? 9.30 Minimax-híradó 9.50 Mininews 2009 9.55 Kis királylány III. 10.051átsz­szunk a Szezám utcában! 10.30 Mi mi­csoda? 10.55 Pat és Stan II. 11.00 Yakari 11.15Yakari 11.25 Vipo11.60 Duda és Po­csolya 1.11.50 Rejtélyek Tesz-Vesz vá­rosban 12.10 Pat és Stan 12.15 Gyerek­6.00 WITCH, a tiniboszorkányok Ameri­kai animációs sorozat 6.30 WITCH, a ti­niboszorkányok Amerikai animációs sorozat 7.00 A Degrassi-gimi Kanadai sorozat 7.30 A Degrassi-gimi Kanadai sorozat 8.00 H20. Sellőmesék Ausztrál tévéfilmsorozat 8.30 H20. Sellőmesék Ausztrál tévéfilmsorozat 9.00 Robin Hood legújabb kalandjai Amerikai ka­landfilmsorozat 10.05 Flipper legújabb kalandjai Amerikai ifjúsági sorozat 11.05 Dunai zsaruk Német akciósorozat 12.05 Mission: Impossible - Az akciócsoport Angol akciófilm-sorozat 13.05 A na­rancsvidék Amerikai sorozat 16.05 Stylista Amerikai valóságshow 15.05 Csajos melók Amerikai valóságshow 16.05 Tiszta a lakásod? Takarítóshow 16.35 Mutasd a tányérod! 17.05 Emberi történetek Dokumentumsorozat 17.30 Kézilabda Bajnokok Ligája 19.25 Bizán­ci tűz Amerikai akcióvígjáték R.: Gene Quintano. Fsz.: Christo-pher lambert (Gus), Christopher tloyd (Bruno), Kim Greist (June), Gregory Millar (teon) Gus, a világ egyik legjobb kasszafúrója és kétbalkezes tettestársa, Bruno olyan kincset zsákmányolnak, amihez fel kell kötniük a gatyamadzagot. Az óriási ru­binnal ékesített gyűrű, amit a világ csak Bizánci tűz néven ismer, már évszáza­dok óta számos kalamajka forrása, de most szabadul'el csak isten igazából a pokol. Igényt tartanak rá az örmények, törökök, egy tucat gengszter, egy sza­kasz rendőr, egyszázad kommandós és még ki tudja, hányan! No meg két hő­sünk, akik közül az egyiket nem ejtették a feje lágyára. 21.10 CSI. A helyszínelők Amerikai bűnügyi sorozat 22.10 LasVe­gas Amerikai filmsorozat 23.10 Vitatha­tatlan Amerikai-német akciófilm 1.10 Bonanno - Egy keresztapa élete HBO, 20.00 Kés, villa, olló AMERIKAI VÍGJÁTÉK A tizenöt éves Augusten költői babérokra törő anyja mániákus depresszióban szenved. Házassága Augus­ten apjával romokban he­ver, a pszichiátere az egyet­len biztos pont az életében. A kissé bogaras dr. Finch azt tanácsolja, hogy szakadjon el a fiától, így Augusten ha­marosan az orvos különc családjánál találja magát. Az idősebb lány súlyos lelki problémákkal küzd, ám a fiatalabbikban, Natalie­ban Augusten rokon lélekre lel. A fiú naplót vezet, amelyben lejegyzi a vele történteket. A film Augus­ten Burroughs önéletrajzi regényéből készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom