Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-28 / 23. szám
Szerda, 2009. január 28. Sport|19 BÁRÁNY MIHÁLY NEM HAGYJA, HOGY ÉSZREVEGYÉK A VEZETŐEDZŐ HIÁNYÁT A liftezést is vissza lehet sírni Hétfőtől nem Kolozsvári János irányítja a Makó FC edzéseit. Ám csak szombatig: a tréner sítáborban van, helyettese pedig addig a másodedző, Bárány Mihály (hh). Az egykori szegedi, vásárhelyi és makói támadó szerint tisztelik és elfogadják a játékosok. MÁDI JÓZSEF - Elolvasta már az aktuális sportnapilapot? - Most fejeztem be a vasárnapit, előttem van a hétfői, és majd utána megyek az újságoshoz a keddiért. Jellemző rám ez a két-három napos csúszás, mert a munka és az edzések mellett nemigen jut időm az olvasásra. Viszont szeretek naprakész lenni a sport területén, ezért az idegenbeü utakon pótolom be az egész hetet, de legalábbis azt a néhány napot, ami hiányzik. - Már itthon is egyre gyakoribb, hogy az első- vagy másodosztályú labdarúgócsapatok másodedzői együtt teljesitik az edzéseket a játékosokkal. Ön is ilyen segítője Kolozsvári Jánosnak? - Ha akarnék, most akkor sem tudnék a srácokicai futni vagy edzeni, ugyanis megsérültem. Ezért is vagyok itthon. A makói téli teremtornán, az öregfiúk kategóriában rangadót játszottam a Phoenix Csatalovak színeiben a Favor Trans ellen. Már korábban is éreztem, hogy valami nem stimmel a lábammal, de ezt a meccset nem akartam kihagyni. Ez volt a baj. Egy mozdulatnál a talpamon éreztem, hogy fáj, és az előzetes diagnózis alapján be- vagy elszakadt egy izom. Most három, négy hét pihenő biztosan BÁRÁNY EDZŐ MUTATJA KULACSIKNAK (BALRÓL) ÉS MAGYARNAK ÉS MARÓTINAK, HOGY KELL MAGASRA UGRANI Fotó: Tésik Attila vár rám. Egyébként pedig ha egészséges vagyok, és páratlan a létszám, a játékokba szívesen beszállok. - A tréner jelenleg sítáborban van, így ön a helyettese. Érzik a labdarúgók a különbséget? - Nem hagyom, hogy észrevegyék. Részletes edzéstervet kaptam erre az egy hétre, de szabad kezem van, azaz megvan az a lehetőségem is, hogy változtassak rajta. Az elmúlt két évben megismertek már a játékosok, tudják Bárány Mihály névjegye Született: 1965.02. 09., Kiskőrös. Család: nős, két gyermek édesapja, Orsolya 16, Mihály 14 éves. Pályafutás: Újpest (1979-83), Szeged (1984-85), Hódmezővásárhely (1985-89), Szeged (1989-91), Kiskőrös (1991-92), Makó (1992-től). Legnagyobb sikerei: Magyar Népköztársaság Kupa-győztes az Újpesttel (1983), országos ifibajnok, ötszörös ifjúsági A-válogatott, NB II keleti csoport góllista-2. (1988-89), öt NB l-es mérkőzésen egy gólt szerzett. Egykori játékostársai: Kozma István, Kovács Ervin, Brockhauser István, Víg Péter, Kecskés Zoltán. Végzettsége: TF középfokú edzői diploma, UEFA B licences edzői oklevél. a dolgukat, tisztelnek, és én is teszem, amit kell. A mester korbácsosabb, én a szavak erejében hiszek, és hozzám talán bátrabban fordulnak a problémáikkal a labdarúgók. - A gyerekekkel vagy a felnőttekkel jobb dolgozni? - Mindkettő fontos munka, ráadásul a másodedzőség mellett enyém az U19-es gárda is, így teljes képem van a két együttes közötti játékosáramlásról. A felnőttek értelemszerűen profibb gondolkodásúak, viszont sok a berögzült dolog, amin nehéz már változtatniuk. Az edzésvezetés könnyebb a nagyoknál, a gyerekekhez viszont sok türelem kell, de a lényeg: élvezem mindkét feladatkört. Ebben a magyar fociban is kihívás és számomra megtiszteltetés az NB Il-ben dolgozni. Ám azt még nem tudnám elképzelni, hogy felnőtteket egyedül irányítsak. Kolozsvári János mellett rengeteget elleshetek a szakmából, nekem ez a tanulás időszaka, így szeretném például még megszerezni az UEFA A licencet is. - Kolozsvári védő, ön támadó volt. A két különböző játékfelfogás hogyan talál egymásra? - Valóban, a taktikát illetően Lima defenzívebben gondolkodik, én offenzívebben. A gyerekek mellett volt már ebből sikerem és kudarcom is, de a lényeg, amit már mondtam: a tanulás. - Játszott Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Makón, NB I-ben és NB Il-ben is, így rálát a megye focijára. Mi a gond vele? - Szomorúan tapasztalom, hogy egy ekkora város, mint Szeged, nem bír el egy NB Il-es csapatot. Most visszasírjuk azt az időt, amikor liftezett a gárda elsőés másodosztály között. Mire volt egy jó csapat, elfogyott a pénz, ha volt pénz, akkor meg hiányzott a jó csapat. Makón egészen más a helyzet: az NB n talán még erőn felüli vállalás is, ám családiasabb a hangulat, a város nem engedte el a kezünket, ráadásul a jövőkép is biztató. Talán állami szinten kellene jobb üzletpobtilca, más támogatási rendszer, és a sportágak közül nem csak a focira gondolok... Lépéselőnyben az Electric MUNKATÁRSUNKTÓL Három ligában az utolsó előtti fordulót rendezték a kisteleki hagyományos téli teremlabdarúgó-tornán. Az A ligába a Gól söröző ki nem állása miatt az éllovas Electric Power 10-0-val kapta meg a három pontot, így ha a zárófordulóban nyer, bajnok. Eredmények, A liga: Armando-Vigadó 3-2, Gulyáscsárda-Godzilla 3-3, Electric Power-Gól söröző (nem állt ki) 10-0, Street-Hungaricum-Husqvarna 7-1, Acélbikák-HammSam 1-8. Az állás: 1. Electric Power 21 (41-13), 2. Armando 21 (32-17), 3. HammSam 18, 4. Gól söröző 13, 5. Street-Hungaricum 12, 6. Gulyáscsárda 11,7. Vigadó 9, 8. Husqvarna 7,9. Godzilla 3,10. Acélbikák 1 ponttal. A gólszerzőlista élcsoportja, 12 gólos: Zakar Sz. (Street, képünkön), 10 gólos: Erhardt Sz. (Gól Söröző), Hegedűs T. (Husqvarna), 9 gólos: Szél R. (Gulyáscsárda), Koncz M. (Armando), 8 gólos: K. Tóth Gy. (HammSam), 7 gólos: Makra Zs. (Electric), Schranz B. (Gól söröző), Puskás Cs. (HammSam). B liga: Porschetolvajok-Kanárik 3-2, Centrum GSM-Paprika-SANE l-l, Tóth Bt.-Pusztaszer-Sándorfalva Akvárium M.P. 1-2, Jezsó-Cindychatus 5-4, Lochner-Játékosok Klubja 3-0. Az állás: 1. Lochner 16 (30-19), 2. Jezsó 16 (34-26), 3. Játékosok Klubja 15, 4. Sándorfalva Akvárium M. P. 14, 5. SANE 13, 6. Tóth Bt.-Pusztaszer 12,7. Porschetolvajok 8, 8. Cindychatus 6 (28-27), 9. Centrum-GSM-Paprika 6 (16-25), 10. Kanárik 6 (13-28) ponttal. A gólszerzőlista élcsoportja, 12 gólos: Kiss P. (Sándorfalva), 11 gólos: Fejsze E. (Jezsó), Váczi B. (Jezsó), 9 gólos: Potor R. (Játékosok Klubja), Répás S. (SANE), 8 gólos: Szél R. (Játékosok Klubja), Miklós Cs. (Lochner), 7 gólos: Rostás B. (SANE). D liga: FEDA 96 Bt.-Krinolin FC 1-0, GLB-Hulló Csillagok 4-2, FerpléjJack&Jim&Johnnie 5-0, D FC-Ekitep Kft. 0-8. Az állás: 1. GLB 21, 2. EKITEP Kft. 18, 3. D FC 13, 4. FEDA 96 Bt. 12, 5. Hulló Csillagok 11, 6. Jack&Jim&Johnnie 7, 7. Krinolin FC 6 (20-23), 8. Ferpléj 6 (16-30), 9. Baks Ifi 0 ponttal. A gólszerzőlista élcsoportja, 21 gólos: Bogdán P. (GLB), 20 gólos: Koncz M. (D FC), 14 gólos: Gémes B. (FEDA), 12 gólos: Bánfi P. (Ekitep), 11 gólos: Kapornai K. (Ekitep), 9 gólos: Kalmár I. (Krinolin), Sebők L. (GLB). F0LDESI ZSOLT SZORGALMA VAL0GAT0TTSAG0T ERT Eszeken sem kmaljak majd tálcán a pontokat A GabonaTransz-Szeged tekáse, Földesi Zsolt ugyan csak fél pontot szerzett csapata legutóbbi Bajnokok Ligája-meccsén, ám az nagyon sokat számíthat a február közepi, eszéki visszavágón. MUNKATÁRSUNKTÓI Ha valaki, akkor Földesi Zsolt (33) igazán lokálpatrióta. Szegeden él, itt kezdett el tekézni, itt lett világkupaés Bajnokok Ligája-győztes, hétszeres bajnok, valamint friss magyar válogatott. - A legbüszkébb a Nagysároson elért vk-sikerre vagyok, hiszen annak tevékeny részese voltam - emlékezett vissza a tekés, aki az elmúlt időszakban lett stabil tagja együttesének. - Az álmom a csapat-világbajnokságra eljutás, és tudom, a jelenlegi kerettagság csak a kezdet, az álom megvalósulásához sokat kell dolgoznom. Inkább szorgalmasnak mondanám magam, hiszen tehetség terén például a két klubtársam, Kiss Norbi vagy Kakuk Levi valamivel jobban áll. Földesi most legközelebb a BL-1. hely megismétléséhez jár: csapata, a GabonaTratsftSfegfirf első meccsén fö&bfrmlígyeitftg^w^g vát Konikom Osíjeket, biztató eredményt elérve a visszavágó előtt. Az a ritka helyzet fordult elő, hogy a horvátok világbajnokával, Stoklasszal megosztoztak a csapatponton. - Egyikőnk sem tudta kihasználni a másik gyengélkedését, mert valljuk be: mindketten rosszul játszottunk. Ráadásul a végén a szerencse is kellett az ikszhez - vélte a szegedi játékos. - Viszont a végeredmény tekintetében mindenképpen jól jártunk, hiszen ha a visszavágón, Eszéken okosan írunk fel, könnyedén meglehet a továbbjutás. Persze azt ne higgye senki, hogy Musanicék tálcán kínálják fel nekünk a fákat... Kevesen tudják, de Földesi is felel azért, hogy többek között az újszegedi teke- és bowlingcentrum gépeit megfelelő állapotban használhassa a közönség. Adódik a kérdés, melyik a jobb érzés: ha az általa ápolt és gondozott pályán jól játszik, vagy megdicsérik a munkáját, a pályatestek állapotát? - Ugyan mindkettő területért én felelek, de olyan munkát nem tudok végezni, amely mindenkinek tökéletesen megfelel - mondta nevetve a válogatott játékos. - Ritka, amikor egyöntetűen azt mondják: hibátlan a pálya. ffa viszont mindig örömmel tölt el, ha a játékba kevés hiba csúszik, és a csapat hasznára is lehetek. REFLEKTOR NAJROR NYERT. A szegedi Százszorszép Gyermekház adott otthont a hagyományos új évi kupa asztali labdarúgótornának, amelyet ezúttal Deme Gyula szervezett. A végeredmény: 1. Najror Zoltán, 2. Hédi Ferenc, 3. Deme Gyula, 4. Gyenes Gábor (mind Szegedi ALC). ÚJABB FORDULÓ MAKÓN. A makói önkormányzati 9. Téli-kupa kispályás labdarúgótorna újabb játéknapjának eredményei, nyílt kategória: Tisza Volán-Virág presszó Mezőhegyes 2-3,12 év Fantomok-Pitvaros 3-0, Kormos csárda Földeák-Lokomotiv Makó U19 FC 1-3, Maroslele-Malibu 0-2, Kiszombor-Lokomotiv Makó U19 FC 1-6, Maroslele-U17 Makó 0-4, Charlie FirpoPosta A 0-3, Dublin Music Pub Mezőhegyes-Favor Trans 2-4, U17 MakóFree Team 3-2, Malibu-Kristály Mosoda 2-2, Posta A-Free Team 10-2, U17 Makó-Favor Trans 1-3, Charlie FirpoFree Team 4-3, Posta A-U17 Makó 6-1, Maroslele-Favor Trans 0-3, Charlie Firpo-Dublin MP Mezőhegyes 3-0, Posta A-Malibu 5-1, Favor TYans-Kristály Mosoda 4-2, Tisza Volán-Lokomotiv Makó U19 FC 1-4, Posta B-Kormos csárda Földeák 5-0, Virág presszó Mezőhegyes-12 év Fantomok 0-4, Tisza Volán-Pitvaros 1-2, KiszomborPosta B1-5,12 év Fantomok-Kormos csárda Földeák 3-4. öregfiúk: Apátfalvi Takarékszövetkezet-Leningrád Cowboys 3-2, Dundi United-Favor Trans 1-5, Trevol Amazonok-Posta 3-4, Baustudium-Ferencszállás 5-3, Dundi United-Posta 4-3, Ferencszállás-Posta 3-3, Dundi United-Baustudium 3-3, Favor Trans-Phoenix Csatalovak 4-2, Trevol Amazonok-Baustudium 0-5, Apátfalvi Takarékszövetkezet-Posta 2-4. VÁROSI EREDMÉNYEK. Befejeződött Szeged város idei asztalitenisz-bajnoksága. Az eredmények, férfi egyes: 1. Dudás Róbert, 2. dr. Lukács Levente (mindkettő Floratom Szeged), 3. Szelei Szabolcs (Jászberény) és Erdélyi Szabolcs (Floratom Szeged). Férfi páros: 1. Dudás, dr. Lukács, 2. Erdélyi, Kószó (mindkettő Froratom Szeged), 3. Ferencz, Varga és Sipos, Thúróczy (mindkettő ATSK Szeged). Ifjúságiak, fiú egyes: 1. Varga Csaba, 2. Török Martin (mindkettő ATSK Szeged). Leány egyes: 1. Hulmann Petra, 2. Győri Anett (mindkettő ATSK Szeged). Serdülők, fiú egyes: 1. Tímár Zoltán, 2. Lupsea Tamás, 3. Tápai Norbert és Török Martin (mind ATSK Szeged). Fiú páros: 1. Török, Tímár, 2. Tápai, Lupsea, 3. Bakos, Patlcai (mind ATSK Szeged) és Tóth M., Márton Gábor (Floratom Szeged, ATSK Szeged). Újoncok, egyes: 1. Tímár Z., 2. Tápai N., 3. Márton G. és Lupsea T. AZ ÖTÖDIK FORDULÓ. A csongrádi kispályás labdarúgótorna legutóbbi fordulójának eredményei: Bökény teamlobbik M-3 3-0, Titánok-Honvéd Rákóczi SE 1-0, Jobbik M-3-Kutyaütők 0-5, öcsi team-Bökény team 5-2, Szerelemhajó-Honvéd Rákóczi SE 2-1, Titánok-Bokafogó 0-5, öcsi team-Kutyaütők l-l, Szerelemhajó-Sport-ing 0-1, Takarékszövetkezet-Bokafogó 2-2, Csanytelek-Sport-ing 1-3, HycomatTakarékszövetkezet 1-3, CsanytelekBokafogó l-l, Hycomat-Surprise 0-1, Lebugyi bedákó-Foci 2000 Csongrád 1-3, Tiszapart SE-Surprise 0-0, Vadgólyák-Tüzoltóság 0-6, Tömörkényi öregfiúk-Foci 2000 Csongrád 0-3, Lebugyi bedákó-Tömörkényi öregfiúk l-l, Tűzoltóság-Foci 2000 Csongrád 1-0, Vadgólyák-Tiszapart SE 1-3. Az állások, abszolút kategória (jelenleg az amatőr kategória sorrendje is ez): 1. Tűzoltóság 39 pont/13 meccs, 2. Foci 2000 Csongrád 30/12, 3. Kutyaütők 26/13, 4. Bokafogó 26/14, 5. Hycomat 24/12. Igazoltak: 1. Youth of today 22/10, 2. Surprise 20/12, 3. Turbo Kft.Batyu Bt. 18/7. Gyermekek: 1. Bökény team 7/13, 2. MEZGÉ 3/14, 3. Vadgólyák 0/12. A sorozat szombaton 13 órától, vasárnap pedig 12.30-tól folytatódik Csongrádon.