Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-17 / 14. szám

121 Szieszta Szombat, 2009. január 17. Pataki Feriből olykor előbújik a kisördög, Dorka 3 perccel a főcím után elalszik CSALÁDI CSATÁK A TÁVIRÁNYÍTÓÉRT hogy kinél van a kapcsoló. Magam ritkán ragadok le egy csatornánál, inkább folyamatosan váltogatom azokat - árulta el Pataki Ferenc, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze. A Pataki família nem viszi túlzásba a tévézést, a családfő szívesen szunynyad el egy-egy természetfilm mellett. A Loki viszont szent, a Debrecen mérkőzései alatt igazi drukkerként hangoskodik az egyébként nyugodt természetű színész. - Olykor a nosztalgiázás is hatalmába kerít. Mostanában azon kaptam magam, hogy a Dallas a képernyőhöz szegez - árulja el Pataki. - Persze ez már nem ugyanaz az érzés, mint a nyolcvanas években, amikor egy hetet vártunk egy-egy epizódra, de Jockey éppen olyan gonosz, mint akkoriban állította a Diótörő Hurkakirálya. A népes családban a gyerekek tévénézési szokásaira is odafigyelnek. A feleség, Pataki Dorka a nagyobbik lányuk szobájába ugyan engedélyezett készüléket, de igyekeznek kontroll alatt tartani a csemetéket. A pár önmagával is szigorú: a hálószobájukba nem kerülhet televízió. Feriből olykor előbújik a kritikus kisördög. Ha kollégája játszik, akkor Dorka szerint is borzalmas vele filmet nézni. A szakmai viták ugyanakkor esetükben elmaradnak, ugyanis Dorka a főcím után 3 perccel rendszerint már az igazak álmát alussza. Egyszerre nyúl a kapcsolóért Regős Dóra és a párja A családok 91 százalékában harcolni kell a távirányítóért. Ezt mondja a statisztika. Az emberek 72 százaléka vita'zott már a családtagjával, hogy melyik csatornára kapcsoljanak; 12 százalékuk dobálózott a távirányítóval, és 7 százalékuk fizikálisan is összecsapott, hogy megszerezze azt. Egy televíziós bemondót, egy színészt és egy egykori focistát kérdeztünk: meg kell-e küzdeniük otthon a párjukkal a távirányítóért. A családfő kezében van a távirányítás joga a Lightspeed Research Európában végzett felmérése szerint. A megkérdezettek 15 százaléka ugyanakkor azt mondta, hogy az diktál, aki először megkaparintja a távvezérlőt. A Szegedi Városi Tv műsorvezetője, Regös Dóra a többséget erősíti: saját bevallása szerint a párja dönti el, hogy melyik csatornára kapcsolják otthon a televíziójukat. Ahol nincs demokrácia - Éppen a minap esett meg, hogy a párom korán reggel egy órán keresztül bámulta a tévét, hogy felrobbanjon végre egy busz. Az adásban egy korábbi esetet rekonstruáltak, de valahogy csak nem jutottak el a végkifejletig. Híradósként reggelenként a Napkeltével és más hírműsorokkal ébredek, de ezúttal elmaradt az információgyűjtés és a bumm! is, maradt a reggeli kávé - elevenített fel egy nemrég történt esetet Dóra. - Nálunk nincs demokrácia, bele kell törődnöm, hogy az van, amit Márk akar - tette hozzá mosolyogva, ezzel is jelezve, hogy azért nincs ellenére a férfiuralom. Amikor végképp nem tud meglenFOTÓ: KARNOK CSABA ni a kedvenc sorozata nélkül, akkor sem esik kétségbe: hóna alá kapja a laptopját, és elvonul a másik szobába. - A tévében esélyem sincs nyomon követni a kedvenceket, de nem is bánom, mert DVD lemezeken az eredeti nyelven nézhetem őket, s még a reklámok sem mennek az idegeimre - vázolta fel a távkapcsoló nélküli élet derűs oldalát Dóra. Természetfilmen szunnyadni - Akárcsak a kapcsolatunk, a távirányító birtoklásának joga is harmonikus a családunkban. Teljesen változó, A fanatikus focirajongó Négy klub színeiben is szerepelt a labdarúgó első osztályban Major László. A Békéscsaba, a Honvéd, a Tiszakécske és a Szeged csapatával összesen 124 NB l-es találkozót játszott, ezeken tíz gólt szerzett. Miután szögre akasztotta a focicsukáját sem szakadt el kedvenc sportágától, edzősködni kezdett, és az otthonában is minden a fociról szól. - Be kell tábláznom a hétvégémet, hogy melyik az a három-négy meccs, ami elé leülök. A sok sportcsatorna miatt olykor két-három meccset egyszerre nézek, ilyenkor ide-oda kapcsolgatok. Olykor még kisebb baráti társaság is összejön nálunk, ilyenkor egy pohár fröccs mellett drukkolunk a kedvenc csapatunknak. A párom kevésbé szereti ezeket az attrakciókat, a fiam annál inkább, hiszen ő is focista lett, Szombathelyen, az Illés Akadémián pallérozódik - árulta el az egykori kitűnő labdarúgó. Laci a fanatikusabb futballrajongók közé tartozik, hiszen sok szurkolóval ellentétben ő még a magyar meccseket is megnézi a tévében. szív erno Az író vádbeszéde Előszó. Tisztelt Olvasó, az e heti Élet és Irodalomban egy példátlanul alattomos írást olvashatnak. A cikk voltaképpen vádbeszéd, egy regény fenyegetése, szemrehányása és sunyi vádaskodása ellenem, az írója ellen. Az alattomos regény engem állít pellengérre. Önök is megérthetik, nem mehettem el szó nélkül a dolog mellett, meg kellett mutatnom az érem másik oldalát. Mert bár kürtölje világgá légből kapott inszinuációit a regény, nekem, az írójának is kijár, hogy önök elé tárjam a szempontjaimat. Íme. Vádolom a regényt azzal, hogy aláásta az egészségemet. Sétálhattam, úszhattam, sportolhattam volna a vele való foglalatoskodás helyett, de nem, nekem vele kellett foglalkoznom. Több törődést igényelt, mint egy fogyatékos kisgyerek, mint egy szeszélyes, nyűgös, kényes házastárs, akit a királyi udvarból igényeltünk. Most például annyira fáj a térdem, hogy bicegek, menni is alig tudok. Azért fáj a térdem, mert még a nyáron gyerekekkel futkároztam, de ezt is csak azért tettem, hogy fiatalos maradjak, hogy tartsam az iramot, s megfelelhessek a regény támasztotta fizikai követelményeknek. Egy regény megírása veszélyesebb munka, mint az uránbányászé vagy tűzoltóé. Amíg írtam, számtalan egészségkárosodást kellett elszenvednem. Látásom megromlott, fogaimat többször tömni kellett, volt ülőideg-gyulladásom, most is akut derékfájás kínoz, okleveles depresszióval és kedélyingadozással bírok, időközben szemüveges lettem, többször is ínhüvelygyulladással küszködtem, hátizmaim elsorvadtak, tartásom kifejezetten romlott. Azt kell mondanom, generálisan csúnyultam. Hat évvel ezelőtt, minden elfogultság nélkül állítom, szép és vonzó férfi voltam, mára egy keserű, kifosztott, görbe ember pislog vissza rám a házi tükörből. A regény többször megcsalt. Hivatalos találkozásaink alkalmával, tehát az úgynevezett munkaidőben, mindig az előnyös oldalaival sziporkázott. Olyan volt, akár az első randevún a másik fél. Valósággal tündökölt! Ilyenkor szép és kellemes társ, bölcs és okos volt, elhitette magáról, hogy egyedülálló, hogy páratlan, hogy nélkülözhetetlen, hogy bár vannak rajta kívül is fontos dolgok az életemben, de azért mind közül mégis ő a legfontosabb, ő az értelme! ö az éltetője minden lépésemnek, mozdulatomnak és gondolatomnak. A regény elhitette magáról, hogy fontosabb, mint a szerelem, mint a honorárium, mint az Isten! Ám amikor titokban lestem ki, olykor az éjszaka mélyén, amikor az egész világ, de még a házmesterünk is hortyogott, bizony tapasztalnom kellett, hogy ostobaságokat beszél. S mert azt hitte, senki sem látja, turkálta az orrát, köpködött, szörcsögött, a micsodájával játszott, magától hízott, torkoskodott, kócos és lompos volt, egyszerűen csúf volt. Micsoda megrázkódtatás volt ez nekem! S a regény nem csak megcsalt engem! Elárult! Ha fáradságos munkával számba vettem a hibáit, azokat rendbe raktam, javítottam, szerkesztettem, majd éjjel vagy leginkább hajnalban halálos fáradtsággal, de azzal a jóleső tudattal tértem nyugovóra, hogy újra széppé és kellemessé tettem, másnap csalódnom kellett. Amikor a legközelebb került elém, ő, a regény, újra hemzsegett a rossz, túlírt és kacifántos, szépelgő és egyszerűen felesleges mondatoktól. Én egy szépséges gyermeket hagytam magára, de egy szörnyszülött várt viszont! Tegnap még kellemes, kedves teremtmény volt, aki énekelt, táncolt, szavalt, most meg négykézláb áll, és hörög rám, habot köp, megugat. Barátaimmal, kollégáimmal összeveszejtett. A regény nemcsak az egészségemet ásta alá, hanem tönkre tette a családi életemet is. Szegény kis feleségemnek hányszor kellett róla hallgatnia! ö lázas beteg volt, én ültem az ágya szélén, a regényről meséltem neki. Fájt a foga, én azt a nevezetes foghúzást meséltem, amit a regényben írtam meg. Tetszett neki egy férfi, elbeszéltem neki azt a történetet a regényből, amikor egy főhősnőt nagy érzelmi csalódás ér. Mondanom se kell, rendszeresen késve tértem nyugovóra miatta. Így aztán későn is keltem. Családomat alig láttam. Igen, nekem kellett volna fogadóórára menni, amikor a gyerek a karácsonyi csillagszóróval felgyújtotta az igazgatói irodát, de a regény nem engedett, azt bizonygatta, ö sokkal fontosabb, írjam csak meg azt a fejezetét, és a feleségem menjen el a megalázó beszélgetésre. A regény egzisztenciálisan is a tönk szélére juttatott. Családom, ha nem is éhezik, de közel állunk a végromláshoz. Normális dolog az, hogy az ember napi tizenkét órákat üldögél a számítógépe mellett, és csak ír, csak ír?! Beteges függőség ez, akár a játékszenvedély vagy a rendszeres alkoholmámor, nota bene inproduktív tevékenység. Míg más otthonokat épít, a meleg és fényes Parlamentben üldögél, esetleg gyógyít, tanít, imádkozik, az állami krematóriumban szorgoskodik, vagy legalább a nemzeti mákültetvényt kapálgatja a kertben, nekem éveken át egy mondattenger közepén kellett a semmiben lapátolni. Normális dolog volt ez? Nem, semmiképpen. Az ember nem önként dalolva lesz barlangi remete vagy Robinson Crusoe! A regény sokszor biztosított arról, hogy szeret. Azt bizonygatta, hogy e vonzalom mindig, örökké tartani fog, és én, az írója leszek neki az első. Jaj, de miközben írtam, már akkor hányszor kellett látnom, hogy gyűlölködve, alattomosan pislog rám, hogy gúnyolódik rajtam, hogy kifiguráz, a nevetség tárgyává tesz. Már most tudom, ha elengedem a kezét, ahogyan az lenni szokott, nem a tehetségemet, hanem a tehetségtelenségemet kürtöli világgá. A kritikusokkal pimaszkodik majd, durcás lesz, sértődött, kiállhatatlan. Nem látja be a hibáit. Nem engedi magát szeretni. És mást fog szeretni, megcsal a legsilányabb olvasóval, elmegy bárkivel, bárhová, kifecsegi a titkaimat. És nem, nem rám hasonlít majd, hanem arra, aki éppen olvassa, aki eltölt vele egy-két napocskát, talán egy hetet, míg én a fél életemet adtam neki!