Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-16 / 13. szám

| TV-műsor Péntek, 2009. január 16. Sainz feladta MUNKATÁRSUNKTÓL A dél-afrikai Giniel de Villiers volt a leggyorsabb a Dakar 2009 elnevezé­sű, Argentínában és Chilében zajló tereprali-viadal tegnapi versenynap­ján és sikerével az összetettben is az élre került. A korábbi éllovas spa­nyol Carlos Sainz ugyanis a 12., Fi­ambala és La Rijola közötti etap gyorsasági szakaszának 79. kilomé­terénél szakadékba hajtott, és bár a pilóta sértetlenül megúszta a balese­tet, navigátora, Michel Perin súlyos­nak tűnő vállsérülést szenvedett, és emiatt a kettős feladni kényszerült a küzdelmet. A magyar autósok közül a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros volt a leggyorsabb, ők 14,-ként érkeztek a célba, míg Palik László és Liszi László lapzártakor még úton volt. A motorosoknál a francia Cyril Despres bizonyult a legjobbnak, ám összetettben továbbra is a spanyol Marc Coma áll az élen. Dési János a 48. helyen ért célba, összetettben pedig az 54. helyen áll. KiSHIREK SZURKOLÓI BUSZ. Január 18-án 12 óra­kor ismét szurkolói busz indul a Sze­ged étterem elől, ezúttal a Vojvodi­na-Szeged Beton férfi vízilabda LEN-kupa negyeddöntő első mérkőzé­sére, a szerbiai Újvidékre. Jelentkezni a 06-30/912-2957-es és a 06-30/299-3933-as számon lehet, az út ingyenes. KNORR-KUPA RÖSZKÉN. Már harma dik alkalommal rendezik meg a röszkei sportcsarnokban a Knorr-kupa pénzdíjas kispályás lab­darúgótornát, amelynek megszokott ideje január vége, egészen pontosan január 30., 31. és február 1. Nevezni Papdi Lászlónál lehet a 06-70/336-6903-as számon. KANYÓ ÉS CSAPATA VÉGRE PÉNZT KAPHAT AZ ÉRMEKÉRT Ha kell, a falon is átmegy A Szegedi Muréna Búva'rklub a sport­ág legeredményesebb egyesülete. A hírnév pedig ugyebár kötelez, ebből a megfontolásból a versenyzőként is a legkiválóbbak közé tartozó Kanyó Dénes vezetőedző magasra tette ma­ga és tanítványai előtt is a lécet. SZÉLPÁi LÁSZLÓ . Január 5. óta nincs szükségük altatóra a Szegedi Muréna Búvárklub verseny­zőinek. E jeles napon ugyanis elkez­dődött a senki által nem szeretett, de mindenki által bevallottan szükség­szerű felkészülés. - Mint minden más sportágban, így az uszonyos és búvárúszásban sem számíthat senki nagy ered­ményre, ha nincs mögötte kőke­mény meló - jelentette ki határozot­tan Kanyó Dénes vezetőedző, aki versenyzőként is prominens szemé­lyiség. - Reggel már fél hatkor kez­dünk, úszunk másfél órát, majd ugyanennyit kondizunk. A délutáni két és fél órás programban is szere­pel úszás, amit hajlékonyságfejlesz­téssel egészítünk ki. Nem kevés ez a napi öt és fél órás „elfoglaltság", de a legismertebb versenyzőim közül sem Debreczeni Hajnalka, sem Du­dás Zita, sem pedig Joszt Ádám nem berzenkedik. Augusztus óta tartott a pihenőjük, úgyhogy itt volt már az ideje a munkának. Jómagam KANYÓ DÉNES A MURÉNÁS0K EDZŐJE, VERSENYZŐJE, MINDENESE Fotó: Schmidt Andrea csak bő egy hónapot hagytam ki, de ennek is megvolt az oka: egysze­rűen begolyózom, ha nem csinálok semmit, ezért inkább decemberig folyamatosan úsztam. De még ná­B Több mint százan a Muránában Az évek óta szállított sikerek következményeként ma már120-an sportolnak a Szegedi Muréna Búvárklubban. - A teljesen kezdőkkel és a vérprofikkal én foglalkozom, a gyermekversenyzőkkel pedig Balassa Judit - mondta Kanyó Dénes. - A hatalmas létszám némi helygondot vetett fel, de szerencsére ez mára múlté. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. hozzájárult ahhoz, hogy az újszegedi sportuszodában az éjszakai nyitva tartás alatt is edzhessünk. Köszönet érte. lam is rövidebb, mindössze három­hetes szünetet tartott az augusztusi, horvátországi junior Európa-bajnok­ságra készülő két ifiválogatottunk, Szabó Lujza és Dimák Dávid. Ha már szóba került az idei ver­senyévad, annak fő attrakciója a júli­us 20. és 25 között Tajvanon tartandó világjátékok lesz. - Az eseményt a július 10-én kez­dődő tunéziai világbajnokság előzi meg, onnan egyből repülünk Ázsiá­ba - tájékoztatott Kanyó. - A miénk nem olimpiai sportág, nálunk a vi­lágjátékok a csúcsok csúcsa. Amit A CÍMHALMOZÓ. Kanyó Dénes már több mint egy évtizede ott található sportága élvonalában. Négyszer nyert Európa-bajnokságot (egyszer világcsúccsal), kétszer volt konti­nensmásodik, ötször harmadik. Az 1997-es világjátékokról ezüstérem­mel tért haza, de vitrinjében van egy vb-bronz is. mondjuk Vajda Attilának Peking je­lentett, az nekem, nekünk Tajvan. A sportminisztériumtól bírunk olyan ígérettel, hogy az olimpiai díjazás felét nekünk is kifizetik. Ha történe­tesen valaki nyerne közülünk, an­nak tízmillió forinttal gyarapodna a bankszámlája. Legalábbis mi így tudjuk. A világbajnoki részvételért váloga­tózni kell, ellenben már ismertek a vi­lágjátékokon indulók. A murénásokat Kanyon kívül a tavalyi egri Eb-n reme­kül szerepelt Debreczeni, Dudás és Joszt képviseli. - Ahogy a többiek, én is nagy lel­kesedéssel készülök - folytatta Dé­nes. - Nem köntörfalazok, a 400 méteres uszonyos úszást meg aka­rom nyerni! Pénzzel vagy anélkül, de idén „átmegyek a falon"! Más­képp fogalmazva: az A terv, hogy nyerek, B tervem nincs. Kétszázon dobogó a cél, de a többek között Joszttal felálló 4x100 méteres vál­tónk is érhet el valami szép ered­ményt. Ádámnál maradva, tőle is döntőbe jutást remélek 50 méteren. A lányoknak, Hajninak és Zitának inkább a vb lehet a fő versenye, ahol 200-on kimondottan jók az esélyeik az arany- és az ezüstérem megszerzésére. www.ikeszauto.hu IKESZ Autó A megbízható megoldás Skoda márkakereskedés és szerviz • Volkswagen márkaszerviz • Használt autó kereskedés • Közvetlen kárfelvételi hely Weltauto UIV0I Az a biztos, ami Weltauto Weltauto garancia a 10 évnél fiatalabb autókra! 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: +36 62 549 030, Mobil: +36 30 689 3967 y www.ikeszauto.hu IKESZ Autó MŰSZLaki A megbízható megoldás VIZSgabaziS Műszaki vizsgáztatás • Zöldkártya ügyintézés • Eredetiségvizsgálat 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel.: +36 62 471 242 Fiat Ulysse 2.0STD EL | Land Rover Rangé Rover | Renault Twingo Base 1.2i |vw Sharan 1.9 POTDi Trendline^ Opel Astra G Caravan 1,4i 16V | Skoda Octavia Business 1.6116V | Skoda Fabia Ciassic Sedan | Peugeot 406 2.0HDÍ Break 1999., ezüstmetál, ötajtós, 184 000 km, 2009-ig érvényes műszaki, dí­zel, ABS, klíma, 2 db légzsák, szer­vokormány, kp.-i zár. el, ablak. el. tü­kör. fűthető tükör, fordulatsz.m., vonóhorog, alufelni, hitellehetőség, beszámítás, 7 személyes, plüsskár­pit. Irányár: 1 690 000 Ft helyett 1 450 000 Ft 1989. 06., zöldmetál, ötajtós. 210 000 km, 2009. 05-ig érvényes műszaki, benzines, injektoros, klí­ma, szervokormány, kp.-i zár, el. ablak 4x, el. tükör, ködtényszóró, fordulatsz.mérő. rádiós magnó, CD, vonóhorog, alufelni, napfénytető, irányár: 2 200 000 Ft 1999. 10., kékmetál, háromajtós, 150 000 km, 2009.11-ig érvényes műszaki, benzin, injektoros, 1 db légzsák, kp.-i zár, el. ablak, ködfény­szóró, rádiós magnó, CD, hitellehe­tőség, beszámítás. Irányár: 799 000 Ft 2002.09., kékmetál, 5 ajtós, dízel, 200 000 km-rel, 2010.09-ig műsza­ki, ABS, ESP, digit. klíma, légzsák 4 db, tempómat, szervokormány, indi­tásgátló, kp.-i zár, riasztó, 4 el. ab­lak, el. tükör, fűthető tükör, ködfény­szóró, fordulatsz.m., rádiós magnó, CD. alufelni, színezett üveg, hitelle­hetőség, beszámítás, 7 üléses, vál­tózár. Irányár: 2 990 000 Ft 2004.11..fehér, 5 ajtós, benzin, 1. tul., 157 000 km-rel, 2010. 11-ig műsz,, injektoros, ABS, klíma, lég­zsák 2 db, szervokormány, kp.-í zár, el. ablak. el. tükör, fűthető tükör, ködfényszóró, íordulatsz.m., rádiós magnó, Mo.-on vásárolt, szerviz­könyves, hitellehetőség, beszámítás. Irányár: 1 790 000 Ft 2008. 09., feketemetál, 5 ajtós, 1 tul.. 4500 km-rel, benzin, ABS, ESP, digit. klíma, légzsák 4 db, tempómat, szervokormány, kp.-i zár, riasztó. 4 el. ablak. el. tükör, fűthető tükör, ködfényszóró, ülésfűtés, totatóra­dar, számitógép, CD, alufelni, hitel­lehetőség. beszámítás, multikor­mény. Irányár: 4 100 000 Ft 2004. 12., metál bazaltszúrke, 4 ajtós, 1. tul,, 51 000 km, 2010,12­ig érv műsz., benzin, injektoros, légzsák 1 db, szervokormány, indí­tásgátló, ködtényszóró, CD, Mo.­on vásárolt, szervizkönyves, hitelle­hetőség. beszámítás. Irányár: 1350 000 Ft 2001. 04.. ezüstmetál, 5 ajtós, 136 000 km, 2009.03-ig érv, műsz., dízel, ABS, klíma, légzsák 2 db, szervokormány, kp.-i zár, riasztó, el. ablak, el. tükör, fűthető tükör, ködfényszóró, rádiós magnó, CD, alutelni. hitellehetőség, beszámítás, állítható ülés- és kormánymagas­ság-állítás. Irányár: 1 590 OOO Ft Peugeot 206 1.4HDi • Skoda Fabia Classic • Peugeot 206 1.1 i " 1.2Í12V kombi " 2002.07., sötétkék metál, 5 ajtós, 137 000 km, 2010. 09-ig müsz.. dízel, ABS, klíma, légzsák 2 db. kp.-i zár, el. ablak, ködtényszóró, fordu­latsz.m.. rádiós magnó, CD, hitelle­hetőség, beszámítás. Irányár: i 390 000 Ft 2004. 10., (eketemetál, 5 ajtós, 1. tul., 49 300 km, 2008.10-ig müsz., benzin, injektoros, légzsák 1 db, szer­vokormány, indításgátló, kp.-i zár, riasztó, ködfényszóró, fordulatsz.m., rádiós magnó, Mo.-on vásárolt, szer­vizkönyves, hitellehetőség, beszámí­tás, ülés- és kormánymagasság-állí­tás. Irányár: 1 6oo 000 Ft 2004. 01., piros, 3 ajtós, 1 tul., 75 000 km, 2010. 05-ig műsz., benzin, légzsák 1 db, rádiós mag­nó, CD, Mo.-on vásárolt, szerviz­könyves. újszerű állapot, hitelle­hetőség, beszámítás. Irányár: 75a 038 Ft Opel Vectra Caravan • Skoda Fabia Ciassic 1.2i • Skoda Fabia Ciassic t .21 Elegance 2.0DTÍ 2001. 11., antracitszürke metál, ötajtós, 159 220 km, 2010.11-ig ér­vényes műszaki, dízel, ABS, klíma digit., légzsák 4 db, tempómat, szer­vokormány, indításgátló, kp.-i zár, el. ablak, el. tükör, ülésfűtés, CD, hitel­lehetőség, navigáció t bőrkárpit. Irányár: 2 099 800 Ft E 200 CDI Ciassic • Renault Clio 1.5DCI ISkoda Ciassic Superb 1.9PDTDifl Skoda Fabia Ambiente • • • Sedan 1.4Í16V 2005. 06.. ezüstmetál, 4 ajtós, 1. tul., 73 500 km. 2009. 06-ig műsz., dízel, ABS, ESP, digitális klíma, légzsák 6 db. tempómat, szervokormány, indításgátló, kp­i zár, 4 el. ablak, el. tükör, CD, alu­felni, szervizkönyves, újszerű álla­pot, hitellehetőség, beszámítás. Irányár: 5 500 000 Ft 2004. 10., bordómetái, ötajtós, : 240 350 km. 2008.10-ig érvényes j műszaki, dízel, légzsák 2 db, szervo­I kormány, kp.-i zár, el. ablak, köd­! fényszóró, rádiós magnó, CD, Mo.­: on vásárott, szervizkönyves, hitelle­hetőség, beszámítás. Irányár: 1 490 000 Ft helyett s , jo OOÜ Ft 2006.04. évjárat, ezüstmetál, 1 tulaj­donos, 72 000 km, 2009.11 -ig érv. müsz., dízel, ABS. digit klíma, légzsák 4 db, szervokormány, indításgátló, kp.-i zár, el. ablak 4x. el. tükör, szá­mítógép, alufelni, szervizkönyves, újszerű állapot, hitellehetőség, beszá­mítás. Egyéb: ASR. Irányár: 3 990 000 Ft helyett ODOOFt 2007. 05.. bézsmetál, 4 ajtós. 1. tulajdonos, 47 300 km, 2011.05-ig érvényes műszaki, benzines, injek­toros, ABS, digit. klima, légzsák 2 db, szervokormány, inditásgátló, kp.-i zár, el. ablak, ködfényszóró, számitógép, Mo.-on vásárolt, szer­vizkönyves, hitellehetőség, beszámí­tás, ASR-kipörgésgátló. Irányár: 2 090 000 Ft 2004.12.. zöld. ötajtós, t tulajdo­nos, 57 000 km, 2008.12-ig érvé­nyes műszaki, benzines, injektoros, 1 db légzsák, szervokormány, indi­tásgátló, kp.-i zár, riasztó, ködfény­szóró, fordulatsz.mérő, rádiós mag­nó, Mo.-on vásárolt, szervizköny­ves, hitellehetőség, beszámítás, ülés-és kormánymagasság-állitás, Irányár: 1 399 ooo Ft 2003. 12., ezüstmetál, 5 ajtós, 1. tul.. 62 000 km, 2010. 01-ig műsz., benzin, injektoros, légzsák 1 db, szervokormány, indításgátló, kp.-i zár, fordulatsz.m,, rádiós mag­nó, CD, Mo.-on vásárolt, szerviz­könyves, hitellehetőség, beszámítás, ülés- és kormánymagasság-állítás. Irányár: 1 450 000 Ft Skoda Fabia Ciassic 1.2i| 2005. 09.. piros, 5 ajtós, 1. tul., 48 000 km-rel, 2009.09-ig müsz., benzin, injektoros, légzsák 1 db, szervokormány, indításgátló, kp.-i zár, ködtényszóró. rádiós magnó, CD, Mo.-on vásárolt, szervizköny­ves, hitellehetőség, beszámítás, ülés- és kormánymagasság-állitás. Irányár: 1 550 000 Ft 2005.06., sötétkék metál, ötajtós. 1 tul., 81 350 km, 2009.06-ig érvé­nyes műszaki, benzines, injektoros, ABS, klíma. 2 db légzsák, szervokor­mány, inditásgátló, központi zár, el, ablak, el. tükör, fordulatszámmérö, rádiós magnó, CD, Mo.-on vásárolt, szervizkónyves, hitellehetőség, be­számítás, ülés- és kormánymagas­ság-állítás. Irányár: 2 550 000 Ft helyett 2 400 003 Ft www.ikeszauto.hu Ml MEG UK VAGY ERTEKESiTJÜK"! BIZOMÁNYOS ÉRTÉKEStTÍS ES FELVÁSÁRLÁS Eladná használt autóját? Forduljon bizalommal az IKESZ Autóhoz és mi kedvező áron felvásároljuk vagy bizományosán értékesítjük! Magas színvonalú bizományosi értékesítés, tárolási díj nélkül! Hitellel terhelt autóját is akár azonnal, készpénzben megvásároljuk vagy bizományosán értékesítjük! j Kedvező árak, gyors értékesítés! Akár Weltauto garanciával is értékesítjük használt autóját! \ Az On SkodA-mzrlinkcrcUwdóir IKESZ Autó A megbízható megoldás 6728 Szeged. Dorozsmai út 48. Tel.: 62/554-897, Mobil: 30/689-3967, www.ikeszauto.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom