Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-27 / 301. szám

121 Szieszta - Programajánló Szombat, 2008. december 27. Totó gazdára talált, ám legtöbb társának nincs esélye kikerülni a menhelyről A TAPPANCSNÁL NEM SZÜLETIK KUTYUS A Kiskundorozsma és Bordány között megbúvó - lapunk által is támogatott - Tappancs állatmenhelye folyamatosan telt házzal üzemel, így már csak várólistán kerülhetnek kutyusok az alapítványhoz. A telepen 250-270 négylábú várja, hogy gazdára találjon, ám a legtöbbnek esélye sincs arra, hogy kikerüljön a Tappancs tanyájáról. Totó a szerencsésebb ebek közé tartozik. Egy szatymazi kislány, Anna benne látta meg a kedvencét. HORVÁTH LEVENTE - Majd minden család kölyköket szeretne, öregebb kutyákat elvétve visznek el tőlünk. Pedig sok idősebb ember keres nálunk négylábút, de még a 70-80 éves tanyaiaknak is kölyökkutya kell. Hiába mondjuk, hogy nem való nekik egy izgő-mozgó kutyus, mert csak felborítja őket, mégsem hallgatnak ránk - mondja Farkas Gabriella, a Tappancs alapítvány elnöke, miközben körbevezet bennünket a telepen, ahonnan havonta úgy 30-40 kutya kerül ki. Magunk is tapasztaljuk: rengeteg csahos várja, hogy valaki bennük lássa a kedvencét. De csak néhányuknak van esélye arra, hogy el is vigyék őket. Pedig mindent megtesznek, hogy az ott járók felfigyeljenek rájuk: közelebb oldalaznak, pajkosan megnyalják az idegen kezét, óvatosan felágaskodnak, hátha nyúl feléjük a simogató kéz. - Hiába szűkölködünk a hellyel, felelőtlenül így sem adjuk oda a kiválasztott kutyát. A leendő gazdival elbeszélgetünk, felmérjük, hogy megfelelő körülményeket tud-e biztosítani. Ha a birtokán nincs kerítés, vagy a lakásba kiválasztott ebet gyakran hagynák magára, akkor inkább lebeszéljük az örökbefogadásról - magyarázza Gabriella. Elárulja, hogy az új gazdiknak örökbefogadási szerződést kell aláírniuk, illetve 1500 forint adományt kell befizetniük, ezzel is támogatva az alapítványnál maradt többi négylábút. Persze ez a jelképes összeg nem fedezi a kiadásokat, a tartást és az etetést. Arról nem is beszélve, hogy a kutyusok beoltva, ivartalanítva és féregtelenítve távoznak a telepről. Az sem ritka eset, hogy az alapítványtól kikerült ebeket később visszaviszi a gazdájuk. Mert a kutyusok kaparnak, mindent megrágnak, és bizony az DARVAS! LÁSZLÓ Annáéknál, Szatymazon jó helyen van az új kedvenc, a Totó névre hallgató keverék puli anyagcseréjük is működik. Nem beszélve a gazdasági válságról: sokan osztanak-szoroznak, és végül a kedvencükről mondanak le. A menhely kölykeinek többsége úgy került ide, hogy nem tudták elajándékozni őket. Ezért is hangsúlyozza Gabriella, hogy a kutyusok születése is felelősség. A Tappancsnál már csak ezért sem születhet eb, így is rengeteg vár gazdára. Totó azon szerencsésebb négylábúak közé tartozik, akik már házhoz kerültek. A keverék puli annak idején Gabriella ivartalanított szukájához csapódott. Így lett a kis lelenc a menB Praktikák örökbefogadás előtt - A kutya nem olyan, hogy nincs ajándékötletünk, és gyorsan veszünk egyet. Ha az örökbefogadásnál nincs ott az ajándékozott, akkor nem is vihetik el az ebet árulta el a Tappancs elnöke. - Ha megtörténik az örökbefogadás, akkor a kutyának hagyni kell egy nyugalmi időszakot, amíg feltérképezi a környezetét. Ugyanakkor a tiltásokat az első perctől tudatosítani kell, és a rendszeres foglalkozás sem ma'radhat el szóval, simogatással - szolgált praktikus tanácsokkal Farkas Gabriella. Szerinte egy családnál két kutya az ideális, mert ilyenkor az ebek nem unatkoznak, amikor nem foglalkoznak velük. Ráadásul nem a környezetüket, hanem egymást gyömöszölik. hely lakója. Mint hősszerelmes a Casanova nevet kapta. Üj gazdája, a 13 éves Anna még augusztusban fogadta örökbe. - Korábban még nem volt kutyusom. Már egy éve rágtam a szüleim fülét, hogy szeretnék egyet. Anyu FOTÓ: KARN0K CSABA azt mondta, hogy a menhelyi kutyáknak gazdi kell, így onnan választottunk. Casanovába első látásra beleszerettem, de aztán átkereszteltük Totóra, hogy a másfél éves kishúgom is ki tudja mondani a nevét - lelkendezett a szatymazi kislány. Mi is láthattuk, Totónak jó helye van új családjában. Külön elkerített helyen virgonckodhat, előszeretettel ugrasztja meg a csirkéket, és haverkodik a szomszéd pulijával. Velünk is szívesen ugrabugrált, de aztán vakkantott egyet, és a pórázt szorongató Annához szaladt. Szinte maga dugta a fejét a nyakörvbe. Eljött a sétáitatás ideje. Milyen olvasót szeretnék? Ó, nem, nem akarom a bajuszt összekötni a nagytiszteletü Olvasóval, de neki könnyű, mint halnak a vízben. Nem, nem, a horog nem én vagyok. Az Olvasó azt mondja, ilyen és ilyen írót szeretnék, ilyen író kell nekem, nagy, kicsi, ügyes, praktikus, szomorú vagy vidám, mindentudó, és aztán jöhet az olvasás szép és kalandos processzusa. Ha aztán mégsem tetszik neki, az Olvasónak, leteszi a könyvet, vagy a vidám lángokkal lobogó kandallóba veti. Kidobja a robogó vonat ablakán. Elássa a kert végében, a nagypapával együtt temeti el. Az Olvasó visszaviheti a könyvet a boltba, kérem, ez a kötet hibás, tele van rossz, semmirekellő mondatokkal, kérek egy másik írót. De mit tehet egy író az Olvasójával? Szegény írónak vannak lehetőségei? Kiválaszthatja-e az Olvasót? Támaszthat-e feltételeket, mondhatja-e, hogy te, potenciális Olvasó, kellesz nekem, te meg nem kellesz?! Nos, erről szól ez az írás, kedves Olvasó! Például olyan Olvasót vajon szeretnék-e, aki folyton vitatkozik velem? Aki gyökeresen másként gondolja, ahogyan én gondolom. Ez az Olvasó ellenkezik, mint a kisgyerek, mint a vízhordó szamár, mint egy mozdíthatatlan köóriás. A fejét ingatja, nem hiszi el, nem hisz nekem, egyetlen szavamban sincs bizodalma. Mondhatom neki, hogy tisztelt Olvasó, olvasson más, hitelesebb szerzőket, X-et vagy Y-t, vagy nem tudom, bárkit?! Kell-e olyan Olvasó, aki nem szeret engem? Ki nem állhat. Társaságban, finom zakós barátok, fűszeres illatú déli borok között mindig elmondja, hogy bár tiszteli mások véleményét, de ő nem szeret engem, és aztán mindenféle jelzőket használ, összevész azzal, aki a pártomat fogná. Gúnyosan mosolyog a másik érvein, na hiszen, na hiszen. Különben okos, bölcs, művelt. De ki nem állhat. Lehet férfi és nő is, lehet szép emberi szerkezet, lehet csúnya, idomtalan, lehet az élet tévedése. Ez mind mindegy. A lényeg, hogy ki nem állhat engem. Kell nekem ez az Olvasó? Akarom, hogy szeressen engem? Szükségem van rá? Itt van egy Olvasó, mindjárt meghal. Nehezen lélegzik, nézi az infúzió cseppjeit, milyen szépen festi át a hulló buborékokat a délutáni fény. A kórház parkjában füvet nyírnak, füillat, füillat. Ez az Olvasó még nem tudja, hogy holnap már nem lesz. Vagy nagyon is tudja, azt mondja, holnap már nélkülem kopognak a szörnyű életkalapácsok. Nővérke, adja ide azt a könyvet, az enyémre gondol, az előbb ejtette a papucsa mellé. Még elolvas egy fejezetet tőlem, és szépen meghal. Szeretnék-e ilyesmit, őszintén, szeretnék? Akarhatok-e olyan Olvasót, aki rosszabb, mint a bűn. Nem csak lop, hazudik, hanem Ördög. Ja, hogy gyűlöl is? Persze a gyűlölet nem olyan nagy baj. A regényekben is mennyi gyűlölet van, mennyi ármány! Ez az Olvasó egyszerűen rossz. A rossz Olvasó elvileg olyan teremtmény, akivel nincs, nem lehet közösködés. Bizonyos emberekkel nem állunk szóba. Bizonyos emberekkel nem beszélünk, a felfogásuk, a világnézetük, a ruházatuk, a szavaik, a szaguk, a kipárolgásuk miatt, őket akarhatom? Kellenek ők nekem? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki azért olvas el engem, hogy aztán eláruljon, becsapjon, kiraboljon?! Kell-e nekem olyan Olvasó, aki miattam kerül bajba? Kell-e nekem olyan Olvasó, akinek csalódást okozok? Akit képtelen vagyok kielégíteni, akinek nem tudok egy gyufalángnyi örömet se szerezni, akit soha nem tudok megríkatni, akinek fagyot hozok az arcára? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki okosabb, mint én? Aki többet tud arról, amit írtam! Aki azt is tudja, miért fundáltam ki ezt a történetet, és miért azt a másikat, és nagy valószínűséggel holnap mit fogok írni? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki verekszik a könyvemmel? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki antikváriumba viszi a könyvemet. Kell-e nekem olyan Olvasó, aki ajándékba kapja a könyvemet, és továbbajándékozza? Legyen, mondjuk, egy fáradt Olvasóm, éppenséggel nő, harminc után, és szép. Engem olvas, és fáradt. Nehezen lapoz. Kétszer is elsilabizálja a mondatot, másodjára szinte araszolva, a szeme le-lecsukódik. ö egy fáradt Olvasó, elalszik a könyvemen, szuszog, a fogát csikorgatja. Felriad, olvas újra. Nem érti. Nem is emlékszik. Már el is szunnyadt, újra alszik, mint Epheszoszban a hétalvók, ö kell-e nekem? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki elolvas, és aztán örökre elfelejt engem? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki csakis a hibáimat, a tévedéseimet keresi? Kell-e nekem olyan Olvasó, akinek a rossz írásaim tetszenek? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki ellopja a barátjától a könyvemet, aztán nem olvassa el? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki mindent tőlem vár, mindent, a megoldást, a feloldást, a megbékélést, a reményt, az utolsó szalmaszála lennék, a palló lennék, ami átvezet a szakadék fölött, az olló lennék, ami elvágja a nyakba hurkolt kötelet? Kell-e nekem olyan Olvasó, aki a legszívesebben elítélne, börtönbe zárna engem, aki a szíve szerint kicsavarná a kezemből a tollat, aki betiltatna?! Ez a másik Olvasó pedig nem ért engem. Akármit mondok, és akárhogyan mondom, nem fogja fel, nem is tudom, talán nem is akarja felfogni. Beszélhetek bárhogyan, üvölthetek, sirhatok, szónokolhatok, mindegy. Ügyis mondhatom neki, akár az iskolában, legkisebbeknek, akik még írni, olvasni sem tudnak igazán, nem, azt sem fogja érteni. ö, ez a buta Olvasó kell nekem? Vajon szeretnék-e egy Olvasót, egyetlenegyet, azt, akire mindig és bármikor számíthatok. Van ilyen Olvasó? Kicsi vagy nagy, erős vagy gyenge, mindegy, a bizalma elnyűhetetlen, mint a harangkötél! Felkölthetem, hogy nézd, ezt írtam? Felkölthetem világháborúban, Apokalipszisben, nézd, ezt írtam? Felkölthetem, hogy nézd, mindjárt meghalok, de ezt még megírtam itt! És kell-e nekem az Olvasó, aki még akkor is Olvasó, amikor én már nem vagyok, már régen nem vagyok író?