Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-27 / 301. szám

k I Aktuális Szombat, 2008. deceitiber27. KORKÉP ALGYŐ. Ma 17 órakor a Szent An­na-templomban Szent János apostol tiszteletére lesz ünnepi szentmise. Holnap reggel fél 9-kor szentmise ap­ró szentek ünnepén. Hétfőn, kedden és szerdán ugyancsak 17 órakor tarta­nak ünnepi szentmisét. Csütörtökön, újév napján reggel fél 9-kor lesz mise. Református istentiszteletet holnap 15 órakor tartanak. ÁSOTTHALOM. Bemutatták a Múltbéli emlékeink című DVD-t, melyet a Csut­ri Kulturális és Hagyományőrző Egye­sület a Zákányszéki Közművelődési Egyesülettel közösen készíttetett. A DVD megjelenését a megyei közgyű­lés is támogatta. DOMASZÉK. Jelenleg az útalapot készíti elő a kivitelező a domaszéki bekötő­úttól egészen Mórahalomig tartó ke­rékpárút munkálatainál. A beruházás várhatóan jövő májusban fejeződik be, és előreláthatólag még ebben az évben az út egy részén a törtbeton alap is elkészül. MÓRAHALOM. A polgármesteri hivatal­ban december 31-én csak az okmány­iroda tart nyitva 8-tól 12 óráig. Január 2-a pihenőnap, ezért az önkormányzat épülete zárva tart. 0TT0M0S. Karácsonyi vásárt tartot­tak az öttömösi általános iskolá­ban. Az alsós termekben tanárok és szülők által készített karácsonyi díszeket és egyéb ajándéktárgyakat vásárolhattak az érdeklődők. A vá­sár bevételét a diákönkormányzat programjaira fordítja az intézmény. *Az iskola ünnepséggel, majd a 8. osztályosok által szervezett vetélke­dővel búcsúzott a 2008-as eszten­dőtől. - Advent negyedik vasárnapján a te­mesvári templom kórusát látták ven­dégül Öttömösön. A szentmisén az énekkar is közreműködött, így járulva hozzá a település ünnepi készülődésé­hez. PUSZTAMÉRGES. Megalakult a Mozgás­korlátozottak Csongrád Megyei Egye­sületének pusztamérgesi csoportja. A helyi szervezet titkári teendőit Dancs Miklósné, segítő teendőit Szögi Tibor­né védőnő és Katona Imréné, vala­mint Sólya Zoltánné látja el. A helyi szervezet tagságának soraiba szívesen várnak még jelentkezőket. - Negyedik alkalommal rendeznek év végi teremfoci-bajnokságot Puszta­mérgesen. A művelődési házban ma délelőtt 9 órától várják a csapatokat. A karácsonyi kupa házigazdája Kispál István lesz, míg a szervezésbe bekap csolódott a Pusztamérgesi Futball- és Motoros Klub is. Az egyre nagyobb ér­deklődésre való tekintettel két korcso­portban is lehet nevezni. RÖSZKE. Az ünnepek ideje alatt vál­tozik a miserend Röszkén. Ma nem tartanak szentmisét. Szent Szilvesz­ter pápa emléknapján, 31-én 16 óra­kor tartják az év végi hálaadó szent­misét. Január l-jén, Szűz Mária ünne­pén, az ünnepi miserend szerint 9-kor és 17 órakor lesznek a szertar­tások. - Jovánovics Julianna röszkei amatőr üvegfestő tárlata január közepéig te­kinthető meg a polgármesteri hivatal­ban. Munkanapokon 8-tól 16 óráig az épület konferenciatermében láthatóak az alkotások. SZEGED. A Liszt Ferenc Kamarakórus karácsonyi hangversenyét ma délután fél 5-kor rendezik az újszegedi Teréz anya-templomban. Felcsendülnek J. S. Bach, Kodály Zoltán, Bartók Béla és F. X. Gruber müvei. Vezényel: Illés Mi hály karnagy. ZÁKÁNYSZÉK. A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje az ünnepek kö­zött: december 29-én és 30-án ügyele­tet tartanak reggel 8-tól délután fél 4-ig, 31-én pedig 8 és 12 óra között. Ja­nuár l-jétől 4-éig szünnap lesz a hiva­talban, 5-étől ismét a megszokott rendben fogadják az ügyfeleket. 2010-RE ZENESZOBA ÉS 50 SZOBA ÉPÜL Nem dőlt el, mi lesz a Régi Hungária neve Felújítás előtti évzáró bejárásra kalauzolt a tulajdonos cég vezetője a Régi Hungáriában. A 2 milliárdos külső és belső renoválás 2010-ig tart. Az új négycsillagos hotel neve - Kass Szálló, Régi Hungária vagy valami más - még nem dőlt el. DOMBAI TÜNDE Évzáró bejárásra és koccintásra hívta meg a város prominenseit a Quaes­tor-cégcsoporthoz tartozó Régi Hungá­ria Kft. ügyvezetője, Molnár Sándor és Újhelyi István országgyűlési képvise­lő, aki januártól az Országos Idegen­forgalmi Bizottság elnöki tisztét is be­tölti. Világítás hiányában a patinás fa­lak között néhány átmenetileg felsze­relt villanykörte, a kamerák és a mo­biltelefonok fénye mutatta az utat. - Rövidesen hozzálátunk a szálloda csaknem 2 milliárd forintos felújításá­hoz. A projekthez 600 millió forintot nyertünk a Dél-alföldi regionális ope­ratív program turisztikai pályázatán ­ismételte meg a korábban bejelentett nagy hírt Molnár Sándor. A munkála­tokhoz engedélyes tervekkel rendel­keznek. A jövő év elejéig tartanak az adminisztrációs feladatok, utána kez­dődik a nagy átalakítás. Első lépés a bontás az épület szinte minden pont­ján, hiszen a Régi Hungáriaként is­mert szálloda az utolsó átépítés nyo­mait őrzi. Akkor osztották fel a tereit az eredetinél jóval kisebb szobákra. Most újra átrajzolják a belső tereit, és nagyobb szobákat rendeznek be, ho­gya hotel a négycsillagos szállodával szemben támasztott elvárásoknak megfeleljen. A renoválást a műemlék­védelmi hatóság felügyeli. A létesít­mény „munkaneve" a 2010-es befeje­zéséig Régi Hungária marad. Akkor dől el, hogy a Kass Szálló vagy az újabb Régi Hungária, esetleg egészen más nevet visel majd. Az üvegtetejű előcsarnokba érve Új­helyi Istvántól megtudtuk: a vendé­gek az Arany János utca felől léphet­nek be nem egészen két év múlva. Az épület teljes külső és belső renoválása után régi fényében ragyog majd az ét­terem, a kávézó, az ötven szoba, és ki­alakítanak két új konferenciatermet, valamint újjászületik a hajdan 300 vendéget befogadó zeneszoba. A pin­cében wellnessrészleget létesítenek. AZ ÉPÜLET EGYIK LÉPCSŐHÁZA. MA IS GYÖNYÖRŰ Fotó: Segesvári Csaba 192 éves a műemlék ékszerdoboz A városképi jelentőségű ékszerdoboz 1916-ban épült Szeged szívében, a Stefánián. 1975-ben életveszélyessé nyilvánították a közismert vendéglátóhelyet, ezért 1976-ban bezárták. A műemléket 1992-ben az akkori tulajdonos cég elkezdte felújítani. Az épület szerkezetét megerősítette; a négy régi szintet kettővel meg is toldotta. A pénze azonban elfogyott, 1994-ben adta el a Questornak. A cégcsoport a ház funkciójáról több tervet készített. Irodaházat és áruházat terveztek, végül mégis szálloda mellett döntöttek. A VILÁGOT JELENTŐ DESZKÁKON TÖLTÖTTÉK AZ ÜNNEPET A GYEREKSZEREPLŐK A kis művésznők karácsonya GYERMEKBIR00AL0M A SZÍNHÁZ SMINKSZOBÁJÁBAN: VARGA ZSÓFIÁT, GESZTESI ALEXANDRÁT, VASS VIKTÓRIÁT ÉS HORVÁTH MAJÁT BODNÁR GYÖRGY KÉSZÍTI FEL A SZÍNPADRA LÉPÉSRE Fotó: Frank Yvette A karácsonyfa alatt lapuló hajsütő készlet, társasjáték, tengerimalac háttérbe szorult a Diótörő gyermek főszereplőinek életében: a 10-11 éves művésznők a színpadon töltötték az ünnepet - s vallják: ez volt a leg­szebb ajándékuk. R. TÓTH GÁBOR - Ez az első karácsonyunk a színház­ban. Fantasztikus a csapat, és felnőtt­nek tekintenek minket. Óriási karácso­nyi ajándék ez az élmény nekünk - val­lotta be talpig rózsaszínben a Lili-Pirli­pátot alakító Varga Zsófia és a csíkos pulcsiban, narancsszínű harisnyában Anna-Ancillát játszó Gesztesi Alexand­ra karácsony napján a Szegedi Nemzeti Színház öltözőjében, Bodnár György sminkes és fodrász kezei között. Néhány perce jöttek le a színpadról, s adták át a stafétát váltótársaiknak, a Diótörő című zenés családi mesejáték másik két gyermekszínészének, Hor­váth Majának és Vass Viktóriának. ök a nagyiktól érkeztek, Vikiéknek a szabadkai családi ebédről kellett ha­zaindulniuk. Hogy a „mamától ma­máig zajló" ünnepekbe belecsöppent a színház, korántsem bánják, sőt. - Nagyon szeretünk itt lenni. Lett egy új nagybátyánk is, a Janik László - meséli Szandi, aki Zsófival együtt a Gregor József Általános Iskola tanuló­ja, Maja a kis Ságváriba, Viki pedig a forráskúti iskolába jár. Maja 10, a töb­biek 11 évesek. Az osztálytársak már látták őket: Szandit a darab végén plüssállatokkal dobálták meg, s azóta csak művésznőnek szólítják. - A premieren elképesztően izgul­tunk - ismeri el Viki, elárulva: Szandi a főpánikoló. - Ma is ötször kísértem el pisilni a darab előtt - meséli nevet­ve Zsófi. - Azt volt a legnehezebb megszokni, hogy a színházban mindenki minden­kit tegez, még a Rácz Tibi bácsi is ezt kérte tőlünk - mondja Maja. Mikor az öltözőben feltűnik Pataki Ferenc, sze­repbeli apukájuk, a lányok rögtön megrohanják: miért hordasz nap­szemüveget télen? - kérdezik. Télen sokkal jobban vakít a nap - jön a vá­lasz, jelezve: nem csak szakmai prak­tikákat tudnak meg tőle. Egymástól is tanulnak, segítik a má­sikat, sőt meg is ajándékozzák egy­mást - Szanditól egy-egy angyalkát kaptak. Mit csinálnak, ha hazamennek? ­Befekszem a tévé elé, karácsonyi fil­meket nézek, várom, hogy holnap le­gyen, és jöhessek megint - meséli Szandi, Zsófi pedig pihenni és játszani fog, s egy-két leckét is bepótol az ün­nepek alatt. I AJÁNDÉKOK. Maja társasjátékot kapott karácsonyra, a világ legna­gyobb épületeivel, valamint haj­sütő készletet, zoknit, sapkát és világító földgömböt. Zsófi játék­konzolt, társasjátékot, asztali lám­pát talált a karácsonyfa alatt, Szandinak a sok ruha mellett lovas ékszereket, Vikinek pedig kabátot, sapkát, sálat, tengerimalacot és játékprogramot hozott a Jézuska. Nem jon ujabb havazás MUNKATÁRSUNKTÓL Gondoskodott a fehér karácsonyról az időjárás, igazolva a szegedi meteoroló­giai állomás előrejelzését: szenteste 2-4 centiméternyi hó hullott Csongrád me­gyében, amely sok helyen megmaradt, s így lesz ez a következő napokban is: bár utánpótlás nem várható, száraz időre számíthatunk, a hőmérséklet az évszaknak megfelelően, valóban téli­esre fordul. Éjszakánként mínusz 6 és 8 fok várható, nappal sem számíthatunk nulla foknál enyhébb időre. Napsüté­ses, légmozgás nélküb, nyugodt időnk lesz az elkövetkező 10 napban. HÍREK TŰZ VOLT SÁNDORFALVÁN Tegnap este tüz volt a sándorfalvi Hét vezér utcában, egy családi házban. Az egyik szobában lobbantak fel a lán­gok, melyeket a tűzoltók eloltottak, és egy gázpalackot is sikerült időben ki­hozniuk a helyiségből. A szobában szerencsére senki nem tartózkodott, így sérült sincs. A tüz okát vizsgálják. ÜNNEP A NEGYEDIK DIMENZIÓVAL Szombaton fél 6 kor jelentkezik az év utolsó műsorával a Negyedik Di­menzió a szegedi városi televízió­ban. Nem volt könnyű dolguk a mű­sor szerkesztőinek, akik minden de­cemberben az év legérdekesebb, leg­emlékezetesebb adásaiból válogat­nak össze egy csokornyit, hiszen eb ben az esztendőben rendkívül izgal­mas témák kerültek a palettára. Az év első műsora például a Macskákat mutatta be - most újra láthatjuk a házi kedvenceket. Az ünnepi váloga­tásban felidézik azokat a feledhetet­len képsorokat is, amelyek az ejtőer­nyőzés kulisszatitkaiba engednek be­pillantást, majd képzeletben térben és időben utazást tehetünk egy 16 évvel ezelőtt, az érdi légvédelmi bá­zison történt ufós találkozás helyszí nére F. András nyugalmazott száza­dos megrázó elbeszélésének segítsé­gével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom