Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

28 | Csütörtöki tv-műsor Szerda, 2008. december 24. Már lehozta az életet, mely Istennél volt készített A cím egy régi református karácsonyi ének szövegéből származik... Eszerint amikor Jézus Krisztus megszületett a földre, akkor lehozta ide az életet! A bibliai görög nyelvben két szó van, ami „életet" jelent: a biosz, mely a biológiai életet, és a dzóé, ami az Isten életét, az isteni életet, örök életet jelenti. A betlehemi gyermekről azt olvassuk, hogy földre születésekor rendelkezett mindkettővel. Sőt: nemcsak bírta az isteni életet, hanem személyes valóságában Ö maga az isteni élet! (János evangéliuma 14,6; 1, 4) Tehát Benne és egyedül Benne, megjelent az emberek közt az Isten élete, a történelem egy adott helyén: Betlehemben és időpontjában: Augusztusz császársága és Ciréniusz helytartósága idején. (Lk 2, 1-2) A bibliai tanítás szerint a földre megszülető emberek csakis a biológiai élettel bírnak, s amíg csak ezt élik, addig nem teljes, nem kerek egész az életük Jézus és a benne rejlő isteni élet nélkül. Természetesen önmagában a biológiai életük is az Isten ajándéka, de az a Jézusban rejlő isteni élet nélkül mégis hiányos élet! Az emberek érzik is, hogy valami mélyen a lelkükben hiányzik nekik. Próbálják ezt a hiányérzést valahogyan megszüntetni - de sikertelenül. Hiába lesznek gazdagok, hiába tesznek szert élvezetekre, hiába vetik magukat a munkába, hiába élnek családjukért - a kínzó hiányérzet marad. Karácsony örömhíre az, hogy Isten nem hagyta magára a csonka életet élő, hiányérzettől szenvedő embert - bennünket. Elküldte Jézust, hogy általa, őbenne eljuttassa közénk az ö isteni életét. Jézus pedig megjelent köztünk, valóságos emberként, és önmagában lehozta nekünk azt az életet, amit nem hordozunk magunkban, s amit sehol nem is találhatunk meg, de amire annyira éhezik-szomjazik a lelkünk. Ez teszi egyedülállóvá a názáreti Jézus alakját. Jézus egyszer azt mondta, hogy aki hit által befogadja öt a szívébe, életébe, az így újra részesül az Isten életében, az örök életben (lános 3,36). Ha az ember, akinek addig csalt biológiai élete volt hisz Jézusban, akkor összekapcsolódik az Isten életével, vagyis közösségre jut az élő Istennel. Ekkor és csakis ekkor végleg betöltődik lelkének nagy hiányérzete, s ettől kezdve tudja, tapasztalja, hogy teljes élete van Jézus Krisztus által! Csakis így, a Jézus Krisztusba vetett hit által kapcsolódhatunk az igaz Isten életéhez, s általa kapunk egy olyan boldog életet, aminek nincs vége a földi halállal, hanem aztán is folytatódik, és a feltámadás után kiteljesedik az Isten országában! Amikor József és Mária helyet kerestek Betlehemben, akkor általuk Jézus, az isteni élet keresett helyett a földön, ahol megszülessen. Jézus ezen a karácsonyon is helyet keres - szíveket, életeket, ahová a hit által beszállásolhatja magát! Adjunk neki helyet, s általa részesülünk Isten életében, közösségünk lesz Teremtőnkkel, Gondviselőnkkel, Megváltónkkal! így lehet e sokféle nehézségtől tarkított 2008. évben is boldog karácsonyunk! Sípos Ete Zoltán, újszegedi református lelkipásztor KARACSONYI P0STAB0NTAS HÉTKÖZNAPI CSODÁK OLVASÓINKKAL A legkülönösebb karácsonyom -1956 Szegeden történt 1956. december 26-án. Olyan sűrű hóesést ritkán lát az ember, mint aznap délután volt. Minden fehérbe öltözött: az ég, a föld, a házak és a fák. Az ebéd utáni csendben néztem a kicsi karácsonyfánkat. Nem voltak rajta díszek, csak kevés fehér selyempapíros szaloncukor. Akik vissza tudnak emlékezni arra az időre, tudják, hogy leginkább pirosat lehetett kapni. Volt még rózsaszín is, de fehér vagy világoskék ritkaságszámba ment. Azt vadászni kellett. Mi eredményes vadászok voltunk. A mi kis fácskánk eszembe juttatta a Rókusi temető alig két hónapos sírját. Azon is állott egy alig araszos fenyő, s rajta néhány rózsaszín szaloncukor. Schwarcz Lajos sírján volt az, akit békés felvonulás közben október 25-én lőttek le a Takaréktár utcában. December 5-én, Vilma napján virágot vittünk nagymamám sírjára, amely közel volt a fiatal áldozatéhoz. Nem volt tanácsos nagyon odanézni (figyelte a hatóság), mégis megláttam a pici fenyőfát a rózsaszín szaloncukrokkal. Szomorú volt az advent, meg a karácsony is. Ünnep másnapján abban a sűrű hóesésben zsebemben két fehér szaloncukorral titokban kiosontam Schwarcz Lajos sírjához. Tíz lépésre se lehetett látni. Ráloptam a fehér fácskára az én két cukromat. Senki nek, sohase mertem elmondani. Vajon mire gondolhatott a család, amikor a két fehér szaloncukrot meglátta a rózsaszínek között? Nyújtott-e némi vigasztalást nekik? Ha még él a családból valaki, akkor üzenem neki: az akkor 8. osztályos Tóth Gabriella tette azt, aki most már nyugdíjas tanárnő és református hitoktató Nagykőrösön. Kissné Tóth Gabriella, Nagykőrös A jól eltöltött élet tudata: boldogság Nekünk mindennap csodának számít, hogy elbírjuk magunkat látni, ügyes-bajos dolgainkat elintézni, orvoshoz, gyógyszertárba járni. Én mindennap főzök, takarítgatok. Kerékpárral közlekedek, sűrűn kimegyek a temetőbe, a szomszédokkal jó időben elbeszélgetek, tévézek, olvasgatok. Idősek vagyunk, a férjemnek 2008. november 9-én ünnepeltünk a 85. születésnapját, az enyémet, a 80-at április 8-án. Ez az én dédelgetett csodám, mikor a családom felköszöntött a születésnapomon, ami keddi napra esett. Itt mellékelem a nagy eseményt, a csodát, hogy sikerült együtt lenni, mindnyájan rajta vagyunk, a férjem, a két lányunk, két vejünk és a négy unoka. Talán az év minden napjáról lehetne írni, mert a csodák itt vannak körülöttünk, csak ész-' re kell venni őket. A jól eltöltött élet tudata, s a sok szép tettre való visszaemlékezés a legnagyobb öröm forrása. Pusztai János Gáborné, Szegvár Gyerekszáj Valamelyik évben kicsi falumban, Földeákon, a főtéren két anyuka, Anikó és Olga feldíszített egy nagy fenyőfát. Csodájára jártak az óvodások. Csillogó szemekkel bámulták a szépen feldíszített fenyőfát. Arra jártam, és megálltam mellettük. Csodálkozva nézett rám Zsófi, Kriszta, Anna. Egyszer csak megszólalt az egyik: „Ugye néni, ezt a fenyőfát azoknak díszítette fel a Jézuska, akinek nincs anyukája?" Ránéztem kedvesen, könny szökött a szemembe, kis idő eltelt, mire meg tudtam szólalni: „Drága kicsi lelkem, a mai világban sok gyereknek van anyukája, de sajnos "nem telik karácsonyfára." Rám nézett, és úgy csillogott a szeme, mint a csillag, amely a betlehemi istálló felett Jézus születését jelezte. Gyermekkorom jutott eszembe, amikor még azon gondolkodtam, hogy ha az ajtó be van zárva, hogyan hozza be a Jézüska a karácsonyfát. Szabó Sándorné, Földeák Hat piciny csillag Zákányszéken A csoda - ha annak lehet nevezni - nem is olyan régen történt. Éjszaka lett, mire befejeztem a munkám. A kora őszi égbolton felragyogtak a csillagok, derült, csendes idő volt. A kutyáim nyüszítettek, ezért egy utolsó terepszemlére kiballagtam az udvarra. Azonnal észrevettem, Domaszék felől (délről) legyezőszerű alakzatban hat picinyke csillag rohan az égen. A tanya légterében sűrű az éjszakai légi forgalom, de ez valamiért más volt. Lézertől, a robotrepülőkig, a Zákányszéken ünneplők petárdájáig gyorsan számba vettem minden lehetőt. Az ég tiszta volt, ráadásul mindkét szóba jöhető településtől 6-8 kilométerre fekszik a tanyán, ez sok mindent kizár. A teljes némaságban száguldó „fehér törpék" elérve az istállóm vonalát, egy csodálatos bal fordulóval visszafordulva közben eltűntek a meszszeségben. Az azonosítatlan tárgyak magasságát csak pár száz méterre becsültem. Amíg a látványon tépelődtem, délről újra megjelent az alakzat, mintha zsinóron húzták volna. Megismételték ugyanazt, ugyanott, az istálló felett..., ezek után hárompercenként szakadatlanul. Kiráncigáltam a feleségem a tévé mellől, aki „valami lézertrükk" szakvéleményével visszabújt az ágyba. Szívdobogással vártam a további... na megvagy, mégis visszajöttél ufójátékot. Az igazság az, hogy az ufók tudományos szakértői úgy halnak meg, hogy sohasem láthattak semmit, hatalmas radarrendszerekkel fürkészik az eget, közben kényelmes leszállópályát építenek az ismeretleneknek, a semmiért. Miért vennének célba engem az idegenek, a magányos parasztot, morfondíroztam. Csodák pedig nincsenek, a hat piciny, fényes csillag pedig itt van az orrom előtt, akárcsak a hold, vagy az állócsillagok. Határozatlan voltam, és boldog. Tapasztalatból tudtam, hogy ha egy egész stáb tévést kihozok a tanyámra, a világ ízekre szedve, ezerszer és ezerszer megcáfolja az ufók létezését. Én megértem az azonosítatlanokat, ha élőlények ültek az égi járművekben, okkal félhetnek. A vadállatokat mi is messziről tanulmányozzuk. Az ember most készül kilépni az univerzumba, közben összetöri, elpusztítja bölcsőjét, a Földet. Egy magasabb technológiáért pedig kész lenne ölni. Miután zseblámpával jelzést adtam le, éjfélkor aludni indultam, a veranda ablakán átnézve még megvártam a következő fordulót, ... mert megjöttek hűségesen. Lefeküdtem, megsimogattam a szegycsontom fölötti forradást, sohasem jöttem rá, mikor és miért keletkezett, talán ez a titok nyitja? Azon a nevezetes éjszakán azt sugallták, valahonnan legalábbis ezt képzeltem - valamiért megjöttünk, vagyunk, akik vagyunk, győződj meg róla, ... örülünk, hogy élsz, régen láttunk. Sohasem találkozunk már..., megöregedtél, a légi parádé érted szól, amíg csak nézed. Isten veled! Sári Géza, Zákányszék Áldott állapot Életem legkülönlegesebb csodája az advent időszaka. Maga a boldogság! Örömteli várakozást jelent, a múltban és a jelenben is. „(...) Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk..." Gyermekkorunkban éltünk így. Várakoztunk arra, ami biztosan megjött: télen az első hóesésre, a téli vakációra, de leginkább a Mikulásra, karácsonyra, Kisjézus születésére. Az adventi idő: „áldott állapotát" idézi föl bennem, azt a hatalmas készülődést. Évekkel ezelőtt az advent szent idején szívem alatt hordtam fiamat, áldott állapotban, „...élek az advent boldogságában, a szent család, a Kisjézus-várás szépségében, napom sem unalmas, tétlen. Betlehemi hittel élem életem nemcsak családomért, magamért, hanem sok mindenkiért, akiknek arra szüksége van. Isten partnere vagyok, és csak neki hittel asszisztálok. Mert minden idő a miénk, ha jézusi, és ha valóban jézusi, akkor az szolgálati idő. Barna Lajosné dr., Szeged Apánk pipája a karácsonyfán Az én legemlékezetesebb karácsonyom 1949-ben volt, akkor az Eperjes széb iskola mellett laktunk. Este egyedül voltunk otthon Imre öcsémmel, és úgy gondoltuk, feldíszítjük a fenyőfát. Ez karácsony előtt egy-két nappal volt. Amit csalc találtunk, mindent felraktunk a fára. Anyukám a szaloncukrot már megfőzte, el volt darabolva. Mi nagyon megbecsültük a csomagolópapírjait, szépen kisimítva el kellett rakni, majd jó lesz jövőre. Olyan nagy lázban voltunk a díszítéssel, hogy még apukánk pipája is felkerült a karácsonyfára. Igaz, egy ldcsit féltünk, hogy kikapunk, de a szüleink jót nevettek rajta. Csodás és szép volt a karácsonyunk. Ezt a karácsonyt testvéremmel mindig felidézzük. Rádi Eszter, Makó KÜLÖNÖS FELVÉTEL • Ez a fotó két éwel ezelőtt, december 26-én délután - szenteste délutánján (névnapomon) - Mártélyon készült, az üdülőterületen. Olyan úton, ami mindig is egyirányú volt, sosem volt rajta elválasztó vonal. Több fotó is készült, mindegyiken ott van az elválasztó vonal és a narancsszínű fényjelenség is. Zelenyák Éva, Szeged