Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

Szerda, 2008. december 31. Szilveszter 113 bálja rászívni magát. Gondolom az aranycsapatra is. Tudom, „gatyatépő" a kérdés: tudja-e játékosairól, ki me­lyik párttal szimpatizál? - Fogalmam sincs. Mi egyébként is jobban szeretjük, ha négyezren vannak a lelátón, s nem kétezren, egyik vagy a másik párt szimpatizánsai. Amikor pe­dig felállunk a dobogó legfelső fokára, felhúzzák a nemzetiszínű lobogót, fel­csendülnek a Himnusz hangjai, egy­szerre dobban a szívünk az egész or­szágért és minden magyarért, bárhol is éljenek a világban. A szavazófülke meg olyan, mint a hálószoba, az egyik­nek függönye van, a másiknak meg aj­taja, amit be lehet húzni - ami meg odabent történik, nem tartozik senkire. Persze bennünket is próbáltak belerán­gatni különféle politikai rendezvények­be, csak mi nem megyünk. Annyit ígé­rünk mindenkinek, hogy a másik párt meghívását is hasonlóképpen, köszö­nettel nem fogadjuk el. Magasles - Bizony nagy a keletje van ma a hite­les embernek, talán ezért is örül any­nyira a magyar vadásztársadalom, amikor ön beszél kedvenc hobbijáról. A „konzumállatvédők" körében ugyanis divat lett - stílszerűen fogal­mazva - célba venni a vadászokat is. Mit csinál ilyenkor az aranyember, puskával a kezében? - Kaptam is olyan tanácsot, hogy ne beszéljek a vadászásról, mert nem ve­szik jó néven az emberek, és ártok a hitelességemnek. Szerintem meg ép­pen ezért kell beszélni róla. Aki nem ért hozzá, az általában csak annyit lát az egészből, hogy vérzik Bambi, az er­dők mesebeli hercege. Úgy látszik, az én „coming out"-om a vadászatról szól. Meg kell értetni az emberekkel, hogy vad ott van, ahol vadászat is van. Ahol nincs, a vadak elpusztul­nak, éhen halnak, járványok tizede­lik, vagy éppen elgázolják őket. De fordítva is igaz, a túlszaporodás is ve­szélyt jelenthet. Ahol vadásznak, ott van vadgazdálkodás, etetik, gondoz­zák az állatokat, szabályozzák az állo­mányt. A puska nem azért van, hogy a sok lőszert ellőjük - hússzor is kime­gyek az erdőbe, míg egyszer „hangos­kodni" kezdek. Talán nekem jobban elhiszik, mint másnak, hogy vadászat közben is lehet, sőt csak így szabad, roppant etikusan viselkedni az álla­tokkal. Amikor leesik a hó, gyakran a magaslesen köszönt rám a hajnal. A PÁLYAÍV. 1978-ban Budapesten ál­latorvos-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabda edzői, 1998-ban vízilabda mester­edzői oklevelet szerzett. Sporttevé­kenysége mellett 1986-ig Magyar­országon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-től a magyar férfi vízilab­da-válogatott szövetségi kapitánya lett. Azóta a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává vá­lasztották. 2000-ben a Sydney olimpiát követően a Magyar Köz­társasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztár­sasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben az athéni olimpia után a vízilab­da-válogatott címvédéséért a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend kö­zépkeresztje a csillaggal (polgári ta­gozat) kitüntetést kapta. 2006. de­cember 9-én a Oemján Sándor által alapított Prima Primisszima Díjban részesült. 2008. augusztus 29-én a pekingi olimpiát követően az im­máron háromszoros olimpiai baj­nok szövetségi kapitány a Parla­ment kupolatermében Sólyom László köztársasági elnöktől, Gyur­csány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalintól az Országgyűlés el­nökétől a Magyar Köztársasági Ér­demrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008. novem­bere óta Budapest Díszpolgára. természet megnyugtat, feltölt, kikap­csol, helyreállítja az ember belső egyensúlyát. Teljesen elfeledteti a munkát, vagy éppen új gondolatok születnek, melyek segítenek meghoz­ni a jó döntéseket. Gyakran járom az erdőt - elég, ha a kilépek házunkból -, ahová elkísérnek kutyáim, Dömper és Zizi. Az előbbi egy vizsla, profi va­dászkutya, a másik egy kis tacskó, amely nagyvadkeresésre lesz jó, most éppen továbbképzésen van egy er­dész barátom idősebb tacsijánál. (Folytatás a 14. oldalon) Mesterhármas a világ legjobb csapatával - Vadászat Dömperrel - No politika - Fecsó fia - Ugratás a karácsonyfánál AZ ARANYEMBER: KEMÉNY DÉNES Kemény Dénes ma az ország egyik legnépszerűbb és leghitelesebb embere. Megcsinálta a mesterhármast, zsinórban háromszor nyert olimpiát a magyar vízilabda-válogatottal. Az 54 éves független, szabad gondolkodású polgár megóvta a politikától önmagát és csapatát is. Az aranyember „coming outja" a vadászatról szól, kísérői az erdőben két kutyája, Dömper és Zizi. Kemény Dénes az állatorvos azt mondja, „egy könnyű nehéz ellést" még mindig le tudna vezetni. A kapitány családjában a karácsony a nagy ugratások ideje is, amit az évközi ajándékozás szokásával együtt a legendás papától, Fecsó bá­csitól tanult, aki hároméves korától hosszú éveken át egyedül nevelte Dénes fiát. Termékeny talajra hullott a mag, a tanítvány képes volt a fél pólócsapa­tot is bedobni a gimnáziumi igazgatónőnél azért, hogy Kristóf fia azt a két nyelvet tanulhassa, amelyekkel szerinte a legjobban lehet boldogulni a vi­lágban. (Amit beszélgetésünk idején még nem tudtunk, tegnaptól igen: Ke­mény Dénes újabb négy évre vállalta a kapitányi posztot - a szerk.) ÖRFI FERENC - „Kell egy csapat!" - 2008-ban nekem már nem a régi a Régi idők focija jut az eszembe elsőként Minárik Ede szál­lóigévé lett szövege hallatán, hanem Kemény Dénes, s az általa vezetett há­romszoros olimpiai bajnok vízilab­da-válogatott. Az ön csapatában van­nak most a világ legjobb játékosai? - Nem. A világ legjobb csapata a mi­énk. Az összeálbtásnál eleve nem ve­szem be a csapatba azokat, akik ma­gukban hordozzák a széthúzás lehető­ségét. Soha nem hívtam a válogatottba olyat, akiknél fontosabb a saját egyéni teljesítménye, mint a csapatteljesít­mény. Arra a játékosra nincs szüksé­gem, aki jól tud aludni egy meccs után, mert ő speciel jól játszott, de a csapat­nak nem ment a játék. Inkább behívok valaki mást, akár a második vonalból is, aki lehet, hogy szakmailag gyen­gébb, de a csapat tőle lesz erősebb. - Világversenyek előtt bőven kap hi­deget és meleget, hogy X-et és Y-t mi­ért válogatta be a keretbe, Z-t vagy Zs-ét miért nem. Mit szokott kezdeni ezekkel a megjegyzésekkel? - Semmit. Egyébként magánbeszél­getésekben is kapom a javaslatokat, mondják például, hogy nem mindegy, ki a 12. vagy 13. csapattag? Nagyon nem mindegy! Bárkitől jöhet az a fél gól, ami eldöntheti akár az olimpiai döntő végeredményét is. Lásd Athén­ban. Egyébként pedig a magyar csa­pat egyik legnagyobb erényének, ere­jének tartom, hogy bárkit cserélhetek, a játék szintje nem esik vissza. Kísértés a jóra - A vízilabda braziljainak is szokták nevezni a csapatot. A szellemes, tech­nikás és eredményes játékon túl csa­patszellemben - amit a medencén kí­vül is észre lehet vermi - is ki szoktak tűnni a többiek közül. Tényleg ez is feltétele a sikernek? - Feltétlenül. Úgy érzem, Pekingben is mi tudtuk a legjobban kezelni az olimpiai hangulatot, a világfelhajtással járó feszültséget. Délszláv riválisaink az amúgy tét nélküli egy-egy veresé­gük után, finoman szólva, rosszul rea­gáltak a helyzetre az öltözőben - vissza is esett a csapatjátékuk, hullámzott a teljesítményük, el sem jutottak el a döntőig, sem a szerbek, sem a horvá­tok. Nekünk nem egy vereséget, ha­nem három év ezüstérmes korszaká­nak lélektani határát kellett átlépnünk. - Az egész magyar olimpiai váloga­tottra is gondolva, mi a jelenti a leg­nagyobb veszélyt arra, hogy lazuljon a sportfegyelem? - Nagy a kísértés. Egy sportember­nek más versenyeknél is, de az olim­pián fokozottan kell vigyáznia arra, hogy ne kerüljön túlságosan a világ legnagyobb és leglátványosabb sport­rendezvényének hatása alá: ha túl so­kat foglalkozik azzal, hogy mi van kö­rülötte, ha a faluban azért járkál föl-alá, hogy világsztárokkal találkoz­hasson, ha kijár különféle sportese­ményekre, könnyen a saját versenye szorulhat háttérbe. Mindig van ilyen, de úgy érzem, mintha Pekingben a szokásosnál is jobban elragadta volna a magyar olimpiai csapatot az amúgy tényleg fokozottan ingergazdag kör­nyezet. Tudok olyan vívóról, aki saját edzése kellős közepén elrohant, hogy lássa úszni Phelps-et. Én nem láttam. És a játékosaim se. Amíg le nem fúj­ták az utolsó meccset is, nem men­tünk ki a városba. Hazautazás előtt néztünk kicsit körül és vásárolgattunk ezt azt. Sydney-ben egyáltalán nem voltam a városban. Az athéni döntő után az esti poharazgatás közben mondta nekem Skaliczki Laci, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapi­tánya, hogy rajtatok az első naptól lát­szott, meg fogjátok nyerni a versenyt. tünk. Sydney-ben volt két csoport­meccses vereségünk, de szenzációs véghajrát produkáltunk. Három gyer­mekem van, mind a hármat egyfor­mán szeretem, mindegyiket másért, így vagyok a csapattal is. Ki csomózza ki a sapkákat? - Beszélgetésünk idején még nem tudjuk, kivel vág neki a magyar vízi­labda-válogatott a következő, Lon­donba vezető útnak. Veled uram, vagy nélküled? - Rólam most még ne beszéljünk. In­kább a csapatról. Azt szokták monda­ni, aranyérmes, győztes csapaton ne változtass. Én ezt persze nem szoktam figyelembe venni. Most azonban me­rőben más a helyzet, ugyanis 3-6 játé­kos - közel a csapat fele - várhatóan át­adja a sapkáját valakinek. Ilyen még nem volt. A trónkövetelők ráadásul komolyabb erőfeszítés nélkül, aján­dékba kaphatják a sapkát, hiszen elő­ző gazdáik részt sem vesznek a küzde­lemben. A jövő nagy kérdése tehát: Ki csomózza ki ezeket a sapkákat? Távol a politikától - A politika gyakran olyan, mint a pióca, mindenre és mindenkire pró­Athéni szín - Maradjunk is még egy picit a hellén fővárosban, hiszen a három olimpiai győzelem közül a legdrámaibb pillana­tokat az athéni döntőben éltük át: 5-5 után a harmadili negyed végére a szer­bek már 7-5-re vezettek. Milyen taktikai tanácsot tudott mondani a fiúknak a végső hajrá előtt? - Minden nagy versenyen van a csa­patnak egy rossz, vagy kevésbé jól si­került meccse. Gondoltam, ez most van. Sajnáltam a fiúkat, hiszen addig mindenkit megvertünk. 5-5-nél még mindig nem játszottunk jól, a szerbek el is húztak 7-5-re. Következett az utol­só negyed. Annyi ötletem maradt, hogy azt mondtam a fiúknak: Ne kap­jatok több gólt! Ezt többé-kevésbé elér­hető célnak találták valamennyien. És ha nem kapunk több gólt, közben lő­hetünk is egyet-kettőt. Rombolni köny­nyebb mint építkezni. És hát elkezdtek a fiúk valóban úgy védekezni mint az istenek. Ha akkor azt mondom nekik, hogy lőjetek három gólt, kiröhögnek. A három gól viszont így is meg lett. Ez egy szerencsés kimenetelű döntő volt. - Ha már győztes góloknál tartunk, lehet tudni milyen sebességgel lövik a labdát a magyar játékosok? - 80 és 110 km/óra között. - Sydney, Athén, Peking. Melyik volt legjobb csapat? - A sydney-i, az athéni és a pekingi. Ha szigorúan csak az eredményeket nézzük, Athénban 100 százalékosan teljesítettünk, hiszen minden meccset megnyertünk. Pekingben volt egy döntetlenünk, de végig szépen, egyen­letesen, remek formában teljesítet­A győzelem biztos jele: Kemény Dénes ruhástul a vízben FOTÓ: MTI Kemény Dénes huncutul mosolyog - tálán Ő már tudta, a londoni olimpiára is Ő vezeti a csapatot FOTÓ: FRANK YVETTE

Next

/
Oldalképek
Tartalom