Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-23 / 299. szám

101 Kapcsolatok Kedd, 2008. december 23. MEGKÉRDEZTÜK VÁSÁRHELYI OLVASÓINKAT • KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSUNK A 7. OLDALON Elégedett-e a rendőrséggel? KALMAR SZABINA főiskolai hallgató: - A rendőrök munkájával rész­ben meg vagyok elégedve. Azért csak részben vagyok elégedett, mert amiket a hír­adásokban hallok a rendőr­ségről, nem mindig felel meg az elvárásaimnak. Például egyik este sétáltam a belvá­rosban, és útközben találkoz­tam két járőrrel. A közelükben éppen szabálytalankodott egy autós, de ők semmit sem tet­tek ellene. LÁZÁR ISTVÁNNÉ adminisztrátor: - Erre nagyon nem tudok mit válaszolni, mert eddig - hála istennek! - még semmilyen ügyben nem volt dolgom a rendőrökkel. A közbiztonságot azonban biztosan javítaná, ha több egyenruhás lenne az utcá­kon, ez Hódmezővásárhelyre is érvényes. A médiában most egyre többet foglalkoznak az. zal, hogyan végzi a rendőrség a munkáját, innen értesülök egy-két dologról. EGYHÁZI SZERTARTÁSOK Fogadalmi templom: december 24-én mise 7 és 16 órakor. 24 órakor éjféli misét celebrál Kiss-Rigó László püspök. Dec. 25-én és 26-án mise 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor. Dec. 27-én mise 7 és 18 órakor. Dec. 28-án mise 8.30,10,11.30 és 18 óra­kor. A18 órás misét Kiss-Rigó László püspök a családokért mutatja be. Dec. 31-én 17 órakor püspöki szent­mise. Jan. l-jén és 4-én mise 8.30, 10,11.30 és 18 órakor. Rókusi temp­lom: dec. 24-én mise 7 és 18 órakor. 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én, 26-án, 28-án és jan. l-jén mise 7,9, 11 és 18 órakor, Béketelepen 12 óra­kor. Dec. 31-én mise 7 és 18 órakor. Szent József-templom: dec. 24-én 7-kor mise, 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én mise 8,11 és 19.30 órakor. Dec. 26-án mise 8 és 18.30 órakor. Dec. 28-án mise 8, 11 és 19.30 órakor. 16 órakor óvodások miséje. Dec. 31-én mise 7 és 18 óra­kor. Jan. l-jén mise 8 és 18.30 óra­kor. Móravárosi templom: dec. 24-én mise 7 és 16 órakor, 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én, 26-án és 28-án mise 9 és 17 órakor. Dec. 27-én mise 17-kor, dec. 31-én mise 16 órakor. Jan. l-jén mise 9 és 17 órakor. Felsővárosi minorita templom: dec. 24-én 24 órakor éj­féli mise. Dec. 25-én, 26-án, 28-án és jan. l-jén mise 7, 9,11 és 18 óra­kor. Dec. 31-én mise 18 órakor. Pia­rista templom (Bálint Sándor u. 14.): dec, 24-én 24 órakor éjféli mi­se. Dec. 25-én, 26-án és 28-án mise 9.30-kor. Dec. 31-én mise 7-kor, jan. l-jén mise 9.30-kor. Alsóváro­si templom: dec. 24-én 23 órától zsolozsma, 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én, 26-án és 28-án mise 7,9 és 18 órakor. Dec. 31-én mise 7 és 18 órakor. Jan. l-jén mise 9 és 18 óra­kor. Gyálaréten és Kecskéstelepen 10.30-kor. Petó'fitelepi római ka­tolikus templom: dec. 24-én mise 15-kor, éjféli mise 24 órakor. Dec. 25-én, 26-án, 28-án és jan. l-jén mise 10-kor. Dec. 31-én mise 15 óra­kor. Tápéi Szent Mihály-temp­lom: dec. 24-én éjféli mise 24 óra­kor. Dec. 25-én mise 8,11.30 és 17 órakor. Dec. 26-én 8-kor, dec. CSATOS JÁNOS gépszerelő: - Teljesen meg vagyok eléged­ve a helyi rendőrök munkájá­val. Kishomokon lakom, ahol a rendőrök együtt járőröznek a polgár- és a mezőőrökkel a megfelelő közbiztonság érde­kében. Nem csupán nappal, hanem szerencsére éjszaka is járják a környéket. Amióta sű­rűbben megjelennek az egyen­ruhások Kishomokon, csök­kent nálunk a terménylopások és a betörések száma. 28-án 8-kor és 17-kor, dec. 31-én 17-kor, jan. l-jén 8-kor és 17-kor mise. Árpád-házi Szent Erzsé­bet-templom: dec. 24-én mise 16-kor, 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én mise 7.30, 9.30 és 18 órakor. Dec. 26-án 18-kor, dec. 28-án 7.30, 9.30 és 18 órakor. Dec. 31-én 17-kor, jan. l-jén 9.30-kor és 18-kor. Kal­kuttai Boldog Teréz Anya-temp­lom: dec. 24-én 24-kor éjféli mise. Dec. 25-én, 28-án és jan. l-jén mise 11.30-kor, dec. 26-án mise 17-kor. Szeged-tarjánvárosi Szent Gel­lért-templom: dec. 24-én 16-kor mise, 24 órakor éjféli mise. Dec. 25-én, 26-án és 28-án mise 10 és 18 órakor. Dec. 31-én mise 10-kor, jan. l-jén mise 18-kor. Szegedi Görög Katolikus Egyházközség: dec. 24-én 16.30-kor pásztorjáték, 17-kor istentisztelet, 24 órakor ka­rácsonyi szertartás. Dec. 25-én is­tentisztelet 9-kor és 10.30-kor. Dec. 26-án és 27-én istentisztelet 10-kor, dec. 28-án 9-kor és 10.30-kor. Dec. 29-én, 30-án és 31-én 17-kor, jan. l-jén 10-kor. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, SZENT ISTVÁN TEMPLOM: dec. 24., 15 óra: Betlehe­mi láng érkezése. 23.30: pásztorjá­ték, majd éjféli mise. Dec. 25., 26., 28. és jan. 1.: mise 7 és 9 órakor, dec. 31-én 17-kor. SZÉKKUTAS: dec. 25., 26.: szentmise 10.30-kor a plé­bánián. BELVÁROSI TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise, dec. 25., 26., 28. és jan. 1.: 8,10 és 18 órakor mise. Dec. 31-én 17-kor mise. MAKÓ, ÚJVÁROSI REFORMÁTUS EGY­HÁZKÖZSÉG: december 24-én 15-kor karácsonyi ünnepség. Dec. 25-én, 26-án 10-kor úrvacsorás ünnepi istentisztelet, 17-kor isten­tisztelet. Január l-jén 10-kor újévi istentisztelet. 17-kor istentisztelet. BELVÁROSI REFORMÁTUS GYÜLEKE­ZET: december 25., 26.: 10-kor is­tentisztelet és úrvacsora, 31-én 15-kor istentisztelet. BELVÁR0SI­R0SI KATOLIKUS TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. Dec. 25., 26., jan. 1.: mise 9, 10 és 18 órakor, Dec. 28-án 7, 9 és 18 órakor, dec. 31-én 18 órakor. MAKÓ ÚJVÁROSI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. dec. 25., 26.: 10-kor mise. CSANÁD VEZÉR TÉRI KÁPOLNA: december 24-én éjféli mise, 25., 26.: 10 és 17 órakor mi­se. GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM: december 24-én 24-kor mise, 25., 26.: 8 és 10 órakor mise. EVANGÉ­LIKUS TEMPLOM: december 25-én 14.30-kor ünnepi úrvacsora. FÖLDEÁK, REFORMÁTUS EGYHÁZ­KÖZSÉG: december 25-én 11.30-kor úrvacsorás istentisztelet. 26-án 11.30-kor istentisztelet. Jan. l-jén 11.30-kor újévi isten­tisztelet. CSONGRÁD, NAGYB0LD0GASZ­SZONY-TEMPLOM: dec. 24-én 8-kor mise, 24-kor éjféli mise. Dec. 25-én 8-kor mise, 9.30-kor hittanosok karácsonyi játéka, 10-kor ünnepi szentmise, 18-kor mise. Dec. 26-án 8,10 és 18 óra­kor mise. Dec. 27-én 18-kor mise. Dec. 28-án 8-kor mise, 10-kor ünnepi szentmise - a jubiláló házaspárok megáldása, 18-kor mise. Dec. 29., 30.: 7-kor mise, dec. 31-én 18-kor év végi hála­adás. Jan. l-jén 8, 10 és 18 óra­kor, jan. 2-án és 3-án 18-kor mi­se. Jan. 4-én 8-kor mise, 10-kor ünnepi szentmise - vízszentelés, 18-kor szentmise. PIR0SKAVÁR0SI SZENT JÓZSEF-TEMPLOM: Dec. 24-én éjféli mise, dec. 25-én 9-kor mise, pásztorjáték. Dec. 26., 28.: 9-kpr mise. Dec. 31-én 17-kor év végi hálaadás. Jan. 1-én és jan. 4-én 9-kor mise. BOKROS: Dec. 24-én 18-kor,'dec. 25., 28.: 15-kor mise. Jan. l-jén 15-kor szentmise. FELGYŐ: dec. 24-én 18 órakor ka­rácsonyi mise, jan. 4-én 11.30-kor szentmise. KISZOMBOR: RÓMAI KAT. TELMP­LOM: dec. 24-én 22 órakor éjféli mi­se. 25., 26.: 8.30-kor ünnepi mise. MAGYARCSANÁD, REF. GYÜLEKEZET: dec. 23-án 14-kor istentisztelet. 25-én, 26-án 8.30-kor ünnepi is­tentisztelet. December 31-én 15-kor istentisztelet. RÓMAI KAT. TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. Dec. 25,28, jan. 1: mise 10-kor. MINDSZENT, MINDENSZENTEK TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise, 25, 26: 9-kor ünnepi mise. SZENT IMRE-KÁPOLNA: dec. 24-én 22-kor éjféli mise. Dec. 25-én 15-kor mi­se. MÁRTÉIY: RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. Dec. 25-én 11-kormise. SZENTES: SZENT ANNA-TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. 25-én 26-án ünnepi mise 10 órakor. Dec. 31-én hálaadás 18 órakor. Január l-jén 10-kor mise. KÓR­HÁZKÁPOLNA: dec. 25-én és 26-án 17 órakor mise. Jan l-jén 17 órakor újévi mise. JÉZUS SZÍ­VE-TEMPLOM: dec. 24-én éjféli mise. 25-én és 26-án ünnepi mise 8-kor. Dec. 31-én hálaadó mise 17 órakor. Jan. l-jén ünnepi mise 8-kor. BENKO ZSOLT önkormányzati képviselő, a mezei őrszolgálat vezetője: - Elégedett vagyok, de azt tu­domásul kell venni, hogy nem állíthatunk minden ember mel­lé rendőrt. A lehetőségekhez képest mindent megtesznek a bűnmegelőzésért. Rendbe kel­lene tenni az állományok lét­számát - Vásárhelyről is több rendőr hiányzik -, jövedelmi viszonyait és felszereltségét; amennyiben ez megvalósulna, még jobb lehetne a helyzet. ORVOSI ÜGYELETEK SZAKELLÁTÁSI ÜGYELET SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Köz­pont: baleseti sebészet, felnőtt: traumatológiai klinika A részleg (Sem­melweis u. 6.) Járó betegek: I. Ren­delőintézet traumatológiai szakren­delés, 7-19-ig (Tisza L. krt. 97.) Sebé­szet, nem baleseti: sebészeti klinika B részleg (Kálvária sgt. 57.) Urológia: sürgősségi betegellátó osztály (Kálvá­ria 57.) Sürgősségi betegellátás, felnőtt: sürgősségi betegellátó osz­tály, 0-24-ig (Kálvária 57.) Baleseti sebészeti, gyermek: traumatológiai klinika A részleg. Szemészet: szemé­szeti klinika (Pécsi u. 4.) ALAPELLÁTÁSI FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI OR­VOSI ÜGYELET: hétköznap 16-tól reg­gel 7.30-ig: Kossuth Lajos sgt. 15-17. Tel.: 62/474-374,- 104. GYERMEK­GYÓGYÁSZATI ÜGYELET: hétköznap 16-tól reggel 7.30-ig, Kossuth Lajos sgt. 15-17. ( a Szilágyi u. felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. LELKISE­GÉLY-SZOLGÁLAT: 06/80-820-111, Vá­sárhely 16—02-ig: 62/249-529, Makó 16—02-ig: 62/212-515. GYÓGYSZER­TÁR: Gyógyszertér Szeged Plaza, 22-től reggel 8-ig, tel.: 62/559-992. Szom­baton 22-től vasárnap 7-ig, ünnep­napokon egész nap: Kígyó Gyógyszer­tár is (Klauzál tér 3., tel.: 62/547-174). CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, ta­pasztalataikat ma Farkas Judit újságíróval oszt­hatják meg. Az ügyeletes újságíró hétfó'tó'l pén­tekig 9 és 16 óra között hívható a 06-30/218-1111-es mobiltelefonszámon. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhet­nek. SMS-számunk: 06-30/303-0921. Ha nem kapott újságot, hívja a 62/567-864-et, vagy je­lezze a terjesztes@delmagyar.hu e-mail címen! FEGYVERES RENDŐRÖK Fegyveres rendőrök ugrottak fel a 8-as trolira, olvasta la­punkban Fehérné Kovalik Gyöngyi. Szomszédasszonya ott ült a trolin, és azóta is re­meg. Olvasónkat megdöbben­tette, hogy egy nő elfogásához fel kell fegyverkezniük a rend­őröknek! A járművön gyere­kek, idősek is voltak, rettenete­sen megijedhettek. BOLDOG KARÁCSONYT A VOLÁNNAK! Boldog karácsonyt és új évet kíván szegedi olvasónk a 62/492-654-es számról a Volán dolgozóinak, és kívánja, hogy a sofőrök pihenjék ki magukat az ünnepek alatt. Olvasónk de­cember 21-én 18 órakor indult Budapestről Szegedre, s azt ta­pasztalta: egyszerre három já­ratot is indítottak, hogy a vas­utassztrájk ellenére az utasok célba érhessenek. AKCIÓS ÁRU Konkoly Lászlóné Szegedről pa­naszolta: az egyik áruházlánc üzletében már ötödik alkalom­mal ütötték be a teljes árat akci­ósnak jelölt terméknél. Azt java­solja az olvasóknak: nézzék meg akár tízszer is a számlát, még a kasszánál, nehogy meg­károsítsák őket! Balázs Julianna Deszkről mondta el: egy szegedi nagyáruházban vásároltak akci­ós sertéslábat, de amikor el­kezdték főzni kocsonyának, irtó­zatos bűzt árasztott. A blokkot persze kidobták. SZTRÁJK Azt kívánja Gaskó Istvánnak Ko­vács Józsefné Szegedről: próbál­jon meg eljutni Budapestről Kis­várdára a VDSZSZ biztosította „elégséges szolgáltatással"! Fel­háborító, hogy Gaskó a rózsa­dombi villájából eldönti, ho­gyan közlekedjen az ország! Mindig a kisemberrel tolnak ki, alti nem tud autót vásárolni, és rá van szorulva a vasútra. Min­den képviselő hibája, hogy nem határozták még meg a sztrájk­törvényben: amíg nincs megál­lapodás az elégséges szolgálta­tásról, nem sztrájkolhatnak. ZSÚFOLT BUSZ MIHALYTELEKRŐL Nemcsak a gyálaréti, hanem a mihályteleki buszok is meg­telnek zsúfolásig, alig lehet rajta mozogni - mondta Gre­gus Arpádné, aki megemlítet­te, hogy a minap elszakadt a kabátja a tömött buszon, any­nyian utaztak a járművön. Ol­vasónk szerint sem megalapo­zott a bérletek árának emelé­se, hiszen a minőségen aluli szolgáltatásért miért fizessen többet? INGYENÉLŐK Olvasónk a 62/416-963-as számról panaszolta: unokáját ő neveli, mert az anyja segélyből él, gyerektartást is fizet. Holott jó szakmája van, csak éppen nem szeret dolgozni. Az állam átvállalja helyette a gyerektar­tást, de olvasónk szerint nem az államnak kellene eltartani minden ingyenélőt. Úgy véli, a sok gyilkosnak halálbüntetés járna, akkor a börtönök sem lennének ennyire zsúfoltak - a rabok jobban élnek, mint sok magyar család! TEA, KÁVÉ, FORRALT BOR A kiskundorozsmai nagybani piacot üzemeltető cég vezetősé­gének mond köszönetet a bér­letes kereskedők, pozíciósok nevében Kovács Ferencné. Va­sárnap ugyanis megvendégel­ték a piac ügyfeleit, teával, ká­véval, forralt borral kínálták őket a közeledő karácsonyi ün­nepek alkalmából. BAKTÓI KISKERTEK Biténé Molnár Mária köszöni Bot­ka Lászlónak és Gila Ferenc kép­viselőnek, hogy a baktói kisker­tekben 2003 óta minden munkát elvégeztek, amit ígértek. Meg­épült a kerékpárút, a közvilágí­tás, a járda a buszmegállóhoz. TALÁLT KÉSZÜLÉK Olvasónk a 20/420-1984-es tele­fonszámról mondta el, hogy de­cember 12-én délelőtt 11 és 12 óra között talált egy 3 gigás IPhone készüléket a rókusi Tesco parko­lójában. A tárgyat leadta a Tes­co egyik biztonsági őrének, ott keresheti jogos tulajdonosa. NAPI REJTVÉNY • A JÓSÁG HASZNA Rejtvényünk vízszintes 7. és füg­gőleges 35. számú sorában a jó­ságról olvasható egy régi ma­gyar közmondás. VÍZSZINTES: 1. Idegen női név. 7. A megfejtés első sora. Zárt betű: V. 11. Súlyosan elmarasztal. 12. Ógö­rög piactér. 13. Éjfélig tart. 14. Csonthülye. 16. Levéltartó. 17. Kö­tőszó. 19. Mocsaras terület. 21. Pá­ros testrészed. 23. Heves megyei falu. 24. Kis létszámú csapata. 25. Férje régen. 27. Horgászhely télen. 29. Hossz röviden. 30. Levonuló jég jelzője. 32. Idegen pénz. 33. Ügyészi produkciót. 34. Harapdál­ta. 35. Pajkos tündér. 36. Orosz személyautó. 38. Római félezer. 39. L'art pour I'... 40. Aaaaa! 41. Tisztálkodás helye. 43. ...a dieu (hála istennek). 45. Élez. 46. Ige­végződés. FÜGGŐLEGES: 1. Ismételt tagadás. 2. Mézga Géza utóda. 3. Római ötven­egy. 4. Az SZTK előde. 5. Tömeg­kommunikációs eszközrendszer. 6. Világgá mentek. 7. Kisebb hányada. 8. Dísznövény. 9. Iskolai érdemjegy. 10. Rendszeres időközönként. 15. Móg ikerszava. 18. Minden áldozat­ra készen. 20. Közepes. 21. Lányom J. 37. Liter. 40. Athéni fociklub név­férje. 22. Labdát lepasszoló. 26. Kar- betűi. 42. Csonthéjas. 44. A kalcium col. 28. Könyvek megjelentetői. 31. vegyjele. 45. Nagyobb növény. Hans helyesel. 32. Ópium régen. 33. Előző rejtvényünk megfejtése: A Öltögesd! 34. Reszket. 35. A megfej- rozsda mindent megeszik a bánaton tés harmadik sora. Zárt betűk: A, V, kívül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom