Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-02 / 281. szám
Kedd, 2008. december 2. Gyógy-ír 19 A MOZGÁS SZEREPE A makói kutatóorvos az egészséges táplálkozással foglalkozik NEM MINDEGY, MILYEN ÁSVÁNYVIZET FOGYASZTUNK A WHO meghatározása szerint az egészség nemcsak a betegség hiánya, hanem a teljes testi, szellemi, és szociális jólét állapota, illetve ezek fenntartása. Az egészség bonyolult egyensúlyi állapot, ezért fenntartása sem megy spontán, hanem tudatos erőfeszítéseket igényel. Erre a tudatos tevékenységre mindenkinek szüksége van, és hiánya a szó legszorosabb értelmében életveszélyes, hiszen ha ismerethiány miatt nem követünk valamilyen kívánt magatartást, az életkilátásaink lesznek rosszabbak. A mozgáshiány a legfontosabb krónikus betegségekből eredő halálozás 28 százalékában játszik szerepet! Az Amerikai Kardiológiai Társaság 1992-ben tette közzé, hogy a szívbetegségek egyik legjelentősebb kockázati tényezője a fizikai inaktivitás. Fontos hangsúlyozni, hogy már a kevés fizikai aktivitás is valós haszonnal jár az egészségre nézve. Az alapelv: minél több, annál jobb, de a kevesebb is jobb, mint a semmi. A legtöbb ember úgy véli, nincs ideje a tréningre. Valljuk be, hogy a fizikai aktivitás olyan dolog, amely beépülhet a napi rutinba, és nem szükségképpen olyan, ami a már amúgy is zsúfolt időbeosztást tovább terheli. Már a gyalog vagy biciklivel való közlekedés, a lift helyett a lépcső használata, a kerti munka is sokat javít az ember állapotán. A legújabb USA-ajánlás (Centers for Disease Controll and Prevention) szerint ideális esetben hetente 3-5 alkalommal javasolt legalább 20-30 percig tartó folyamatosan végzett mozgás. Az „ideális" testmozgás a szabad, de legalábbis oxigéndús levegőn történik, nem terheli az ízületeinket, pulzusunkat éppen az ideális tartományba emeli, anélkül, hogy túlterhelné szívünket vagy érrendszerünket, emellett pedig élvezetes tevékenység. Világos ezek után, hogy mindenkinek magának kell kiválasztania a neki legjobban megfelelő mozgásformát, testfelépítésének, aktuális fizikai állapotának, életstílusának megfelelően. Lassú séta, erőteljes séta, hegyi séta, túrázás. Mely izmokat mozgatjuk? Vádli, comb, csípő izmai, kismértékben has- és derékizmok. Mint lassú sétánál, plusz fenékizmok, váll- és oldalizmok. Vádli, lábszár, comb és farizom erőteljesen dolgozik. Váll, kar és oldalizmok is mozognak. Szinte minden izmot megmozgat. Az egyenetlen terep miatt vigyázni kell az ízületekre, fontos a jó cipő. Súlycsökkenés: nem jelentős, jelentősége inkább a test átmozgatása, az ízületek lazítása, a vérkeringés növelése. Fokozatos, ha jól csináljuk, másfél kilométer alatt 100 kalóriát égetünk el. Gyors, jelentős. Kinek ajánlott? Mindenkinek, erőnléttől függően napi 30-60 perc ajánlott. Bárkinek, akinek nincs súlyosabb szívbetegsége, és egy ideje mozog már valamit. Viszonylag fitt, mozgáshoz szokott embereknek. • Kifejezetten edzetteknek. Kovács Éva, a Park Egészségközpont partnere Egy makói, 51 éves kutatóorvos még a rendszerváltás után a hóna alá csapott két üveg ásványvizet, és kivándorolt az Egyesült Államokba. Kutatásainak fő területe az egészséges táplálkozás. Nagy Tibor feltalált egy olyan összetételű vizet, ami nem gyógyszer, hanem élelmiszer, de... OLÁH ZOLTÁN - Amikor valaki megemlítette, hogy ön a rendszerváltás után azért hagyta el Magyarországot, mert úgy gondolta, más országokban fontosabbnak tartják az egészséges táplálkozást, mint itthon, kicsit csodálkoztam... - Pedig a hír igaz, ha a „kivándorlásom" okát és céljaimat egy kicsit leegyszerűsítjük. Mindig is tudtam, hogy megfelelő táplálkozással a szervezetet karban lehet tartani. Megfelelő minőségű szilárd és folyékony étel bevitelével sok évvel meghosszabbítható az emberi élet. Ezt külföldön már évtizedekkel ezelőtt felismerték. Nálunk nem régóta fektetnek be az élelmiszer-kutatásokba. Pedig az életenergiával teli élelmiszereket meg kell ismertetni az emberekkel, és ami ennél is fontosabb: azokat fogyasztva kell élni. - Mondana néhány példát és eredményt a kutatásairól? - Hol kezdjem? Melyikkel? Sajnos nagyon sok embert érintenek akár közvetlenül,akár közvetve a különböző daganatos betegségek. Tudományos kísérletek és klinikai tesztek igazolják, hogy a deutériummegvonás fontos szerepet játszhat az egészség megőrzésében, a daganatos betegséNagy Tibor: Megfelelő táplálkozással a szervezetet karban lehet tartani FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA gek megelőzésében. Számos ásványvíznek van gyógyhatása, persze nem mindegyiknek. Kutatásaim során sikerült előállítani egy speciálisan mágnesesen kezelt, oxigénnel dúsított, alacsony deutériumtartalmú ivóvízalapú italt, aminek a neve deutérium lifewater. - Miért kell a vizet mágnesezni? Miért jó? - A víz mágnesesen rendezett szerkezete biztosítja a szervezet számára a pluszenergiát. Mielőtt a többire is rákérdezne, elárulom, hogy a többlet oxigén méregtelenítő és tisztító hatású, hozzájárul az anaerob baktériumok elpusztításához, energiával tölti fel a testet, javítja a fizikai folyamatotokat, növeli a vér oxigéntartalmát. Erősíti az immunrendszert, fokozza a • • Megfelelő minőségű W W szilárd és folyékony étel bevitelével sok évvel meghosszabbítható az emberi élet. Nagy Tibor teljesítőképességet, lúgosítja a szervezetet. Az eredmények bizonyítják, hogy a káros (rákos) sejtek nem szaporodnak oxigéndús környezetben. A rákos sejt olyan sejt, amely optimálisan alkalmazkodott a test túlsavasodásához, így elvileg halhatatlan, a savcsökkenéssel azonban kedvező folyamatokat lehet elindítani. - Ez egyébként gyógyszer? - Dehogy! Egy reformélelmiszer-termék, amit a világ összes országára szabadalmaztattam, megvásárolható. - És aki nem a vizet, hanem a sört, a bort vagy a tejet szereti, mit tegyen? - Minden folyadékot lehet mágnesesen kezelni. Az említetteket is. Már felvettem a kapcsolatot az előbbi termékeket előállító cégekkel. i . Scription1M A látás új dimenziója Dél-Magyarországon csak az Eszik Optikában Minden vásárlónkat karácsonyi kedvezményekkel várjuk! www.eszikoptika.hu FÜL-ORR-GÉGÉSZET DR. BELLA ZSOLT fül-orr-gégész szakorvos Rendelési idő: kedd 17.00-19.00 Bejelentkezés: 06-30/9652-876 06-30/4161-879 I GYERMEK ÉS FELNŐTT BETEGEK ELLÁTÁSA Rendelés helye: 'KLIMIKÜM 4k~RENDELÖ Szeged, Madách u. 2. SZEMÉSZET DR. DÉGI RÓZSA PhD egyetemi docens Tel.: 06-62/315-320 (munkanapokon 16-20 óra között) SZEMBETEGSÉGEK (ZÖLDHÁLYOG. SZURKEHALYOG, CUKORBETEGSÉG) SZŰRÉSE. KEZELÉSE Rendelés helye: KLIimÜM •§•' RENDELŐ Szeged, Madách u. 2. Lisztakció a gabonaboltban! (December 3-20-ig) Mikszáth K. u. 12. (Kosárfonó helyén) Hódmezővásárhelyi liszt: finom 126 Ft helyett 115 Ft? rétesliszt 110 R hclyetH30 Ft 1 félfogós wort helyett 125 Ft kenyérliszt 2 kg 250/ca. helyett 240 Ft/os. tönkölyliszt .395 Ft teljes kiőrlésű liszt 275 Ft rozslisztek 195 Ft GLUTÉNMENTES TERMÉKEK KAPHATÓK REFORMUSZTEK NAGY VÁLASZTÉKA Nyitva tartás: h.-p.: 8.00-17.30-ig, szo.: 8-12-ig December 14-ig vasárnap is nyitva 8-13-ig DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKTATÓ KEZELÉS Csak 1 alkalom, és véglegesen megszabadulhat káros szenvedélyétől! Egyszerű, gyors, fájdalomés mellékhatásmentes módszer az egészséges életért. Jelentkezzen most: 06-30/9788-250 Kozmetológiai Intézet Bőrgyógyászati Lézercentrum BABAMOZI 4 dimenziót uiiranangvutagálnt a terhesség 12. hetétől, melyhez CD-t és DVD-t is adunk. Bérkert Klinika Szeged, Bérkert u. 11. Bejelentkezés: (30) 968-1921 ^cnEssa >v Fogorvosi bl3*íoío rendelő • Ultrahangos fogkő-eltávolítás •Tömések és pótlások minden fajtája • Műgyökér-beültetés • Fogfehérítés, panoráma fogröntgen Szeged, Bérkert u. 11. Bejelentkezés, ügyelet: (30) 945-1975 GYOGY-PALOTA Szeged, Szent Ferenc u. 8. Tel./fax: 62/550-797 h5 E-mail: gyogypalota@>invitel.hu ÚJ MÓDSZER A BÉLDAGANATOK SZŰRÉSÉRE! 2008-tól Magyarországon is elérhető az enzimes béldaganatszűrés, mely vizsgálat elvégzese egyszerű, daganatjelző pontossága 85%. Rendelőnkben folyamatosan zajlanak háziorvosi, foglalkozás-egészségügyi, belgyógyászati, diabetológiai, sebészeti, ortopédiai, urológiai, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti szakrendelések. •Audiológia: halláscsökkenés, hallókészülékek BEJELENTKEZÉS • Fogászat, fogszabályozási szakrendelés TELEFONON VÉRVÉTEL: HÉTFŐN ÉS SZERDÁN, 7-9 ÓRÁIG! 8-18 ÓRA KÖZÖTT Tartós szőrtelenítés. Seprűvénák, rosaceás bőr kezelése egyedülálló lézertechnológiával. Arcbőr-fiatalítás, ránctalanítás. Szeged, Korányi Fasor 6. Szemészeti szakvizsgálatok egy helyen Zöldhályog-ambulancia a Tisza Látáscentrumban Bár a zöldhályog szinte népbetegség, az egész dél-alföldi régióban alig találni erre a betegségre szakosodott ambulanciát. Szegeden, az egyetem bölcsészkara mellett, a Batthyány utca 35/A-ban, a Tisza Látáscentrumban működik egy, korszerűen fölszerelve, bárki számára térítésmentesen. Maga a látáscentrum teljes körű szemészeti betegellátással és egyéb, a látáshoz kapcsolódó szolgáltatásokkal várja a pácienseket. A legtöbb optikai szalonban azt szokhattuk meg, hogy szolgáltatásaik egyikeként kínálják a szemvizsgálatot, melyet szemorvos vagy optometrista végez el. A Tisza Látáscentrum éppen fordítva működik: elsősorban magas szintű szakorvosi rendelő, és másodsorban optikai szalon. Mert itt is rendelhetünk kontaktlencsét, készíttethetünk szemüveget, a tágas helyiségben válogathatunk a keretek között, de a hangsúly mégis a komoly tudással és szakmai múlttal rendelkező szakorvosok munkáján van, legyen szó akár felnőtt-, akár gyermekszemészeti ellátásról. Bejelentkezés alapján, egy helyiségben végzik el a szemészeti szakvizsgálatokat, azaz a páciensnek nem kell rendelőtől rendelőig vándorolnia. A szakmai munkát kimagasló műszeres és optikai háttér segíti. Az itt dolgozó hat szemész szakorvos társadalmi célú feladatnak tekinti a zöldhályog szűrését, a Tisza Látáscentrumban ezért ingyenesek az e betegségre irányuló vizsgálatok. A zöldhályog a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, Magyarországon a vakság egyik leggyakoribb oka. Időbeni fölismeréssel, kezeléssel azonban elkerülhetők a súlyosabb következmények. 40 éves kor fölött bárkinél kialakulhat zöldhályog, de nagyobb veszélynek vannak kitéve a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, és akiknek a felmenőinél halmozottan jelentkezett a probléma. Ahogyan azonban sok más betegségnél, a zöldhályognál is elsősorban szemléletváltásra lenne szükség a tömeges megelőzéshez, hiszen az orvosi és technikai háttér immár Szegeden is rendelkezésre áll. A Tisza Látáscentrum elérhetőségei és nyitva tartása: Szeged, Batthyány u. 35/A • Bejelentkezés: (06-62) 324-044 Nyitva héttőtől csütörtökig 9.00-17.30, pénteken 9.00-15.00 óráig